Hermione egész nap furcsán érezte magát, és nem tudott rájönni, miért van ez. Egyre csak a fekete hajú férfi pillantása jelent meg előtte, s az, ahogy a nevét ejtette: Hermione…

Tudta, hogy Piton az apja üzlettársa, és hogy elviekben együtt vezetik a céget. Apja a barátjának tartotta a szúrós tekintetű embert, s így Hermione sokszor találkozott vele az évek folyamán.

Volt, hogy együtt karácsonyoztak, vagy együtt töltötték a szilvesztert, egyszer még egy közös nyaralás is megesett, amit, ahogy a szülei beszélgetését hallotta, meg fognak ismételni.

Amikor együtt nyaraltak Írországban, ő még kislány volt… hatéves mindössze. Most, hogy a nyáron betölti a tizennyolcat, s az öccse s tizenötöt, talán messzebbre is utazhatnának… Mondjuk Kubába… vagy Brazíliába…

Merengéséből egy szigorú hang riasztotta fel.

- Ms. Granger!

- Ii-iigen Ms. Raynolds…

- Megkérhetném, hogy az órámon ne álmodozzon? Roppantmód elvonja a figyelmét, mint látom.

Ekkor csöngettek ki, s a lány pánikszerűen hagyta el a termet.

***

- Győztünk!

Kirk Granger oroszlánüvöltésnek is beillő kiáltása végigzengett a folyosón.

- Igen, győztünk - hagyta rá Piton gúnyos mosollyal az arcán. - Mintha ez kérdéses lett volna…

Granger megcsóválta a fejét.

- Csodálom a hidegvéredet, Perselus, igazán. Sose tudnék ilyen nyugodt maradni stressz helyzetben.

Piton horkantott.

- Most direkt udvarolsz körbe? Mire készülsz, Granger?

- Csak annyit kérek, hogy ennek örömére vacsorázz nálunk.

- Tudod, hogy nem vagyok kifejezetten társasági ember, Kirk…

- De hisz nem társaság… csak a családom. Az istenért, Perselus, ne kéresd magad.

A magas férfi dörmögött még egy sort, de aztán hamar hagyta magát meggyőzni.

***

Mikor Hermione benyitott a házba, rögtön megcsapta az orrát a szilvával töltött sült pulyka illata. Átlépett az öccse szanaszét heverő tornacipőin, majd a konyha felé vette az irányt.

- Hm, anya… mik ezek a finom illatok? Csak nem ünnepelünk?

Anne Granger, aki a tűzhelynél állt, sugárzó mosollyal fordult hátra.

- De bizony. Apádék sikerrel jártak.

- Ez nagyszerű! - lelkesedett a lány, s arcon csókolta az anyját.

- Valóban nagyszerű - hallott egy mély hangot a háta mögül, mire nyomban fülig elpirult.

- Mr. Piton - fordult meg, s félszeg mosolyt küldött a férfinek.

Sípolás törte meg a csendet, majd Anne szólalt meg, Mione legnagyobb riadalmára:

- Ki kell teregetnem, Hermione. Elszórakoztatnád Perselust, amíg apád hazaér az italokkal?

A lány hallotta magát, amint azt motyogja, persze, szívesen, megtesz minden tőle telhetőt. Anyja hálásan rámosolygott, majd kezében a kosárral, amiben a rakás vizes ruha volt, eltűnt a hátsó udvarba nyíló ajtó mögött.

Perselus ellökte magát a konyhapulttól, s közelebb lépett a lányhoz, aki mozdulatlanul állt a helyiség közepén.

- Hermione, Hermione - kezdte a férfi, mire a lánynak be kellett hunynia a szemét. Körözni kezdett Mio körül. - Mondd meg nekem, miért kötik össze a lányok a hajukat? - Kinyújtotta a kezét, s egyetlen rántással szabadjára engedte a barna tincseket. - Egyet jegyezz meg, a férfiak gyengéje a kibontott haj. Megmozgatja a fantáziájukat. Ahogy ráesik a napfény, s megtör rajta, ahogy belekap a szellő…

Hermione kinyitotta szemét, s kábultan nézett a férfiébe, elveszve annak mélységében. Hónapok óta álmodott ezekkel a poklot idéző fekete szemekkel. Soha életében nem kívánkozott ennyire a pokolra, mint mióta a szükségesnél jóval többet gondolt Pitonra, kevésbé gyermekien, mint azelőtt.

Perselusnak felejthetetlen tekintete volt. Hermionénak elég volt belenéznie, s a pillantás súlya alatt hajlamos lett olyan ostobaságokat hablatyolni, amik rendszerint mosolyra fakasztották a mogorva férfit. A lány szomorúan látta be, hogy kevés, ha az ember lánya intelligens, mert amint Piton hatása alá kerül, minden kiröppen a fejéből. Üres tudattal pedig ritka nehéz összerakni akár egy épkézláb mondatot is.

- Megjegyzem, Mr. Piton.

A férfi megcsóválta a fejét.

- Az égre kérlek, van nekem keresztnevem is, Hermione.

Hangja édes volt, mint a méz, s csábító, mint egy tölcsér fagyi. Sötét titkokról árulkodott, és Hermione egészen meglepődött, soha nem hallotta még így beszélni Pitont. Látta már őt bosszúsnak, közönyösnek, kedvetlennek, nagyritkán jókedvűnek, de még sose alkalmazta vele szemben ezt a hangszínt.

- Hány éves is vagy, Hermione? - kérdezte, folytatva útját a lány körül. - Tizenöt, tizenhat?

- Tizenhét, Perselus… - suttogta kiszáradt szájjal a kérdezett, mire Perselus füttyentett.

- Tizenhét, tényleg? Akkor már kész nő vagy, nemde? - Tekintete elkalandozott a lány arcáról, le a blúz gombjai felé. Hermione megborzongott ettől a pillantástól. - Aztán mondd… volt már barátod?

- Egyszer - válaszolta Mio halkan. - De nem tartott sokáig.

A férfi ismét megállt a lány előtt, az ajtófélfának támaszkodva.

- Miért, mi történt?

- Nem illettünk össze - hangzott a felelet. - Teljesen éretlen volt.

Úgy tűnt, Perselus jól szórakozik.

- Mint a korodbeli fiúk általában… - somolygott. - Egy ilyen szép és okos lánynak, amilyen te is vagy, nem érdemes leállnia egy pelyhes állú alakkal - mondta, s végigsimított Hermione karján. Erre az érintésre a lány elmosolyodott. Végre megértette, mire megy ki a játék, és minden porcikája zsibogni kezdett a felismerésre.

- Akkor milyen pár kéne nekem? - kérdezte, fejét felvetve, s közben a torkában erős gombóc gyűlt össze az izgalomtól.

Perselus keze felsiklott a lány karján, s megsimogatta az állát.

- Ezt a kérdést bizony alaposan meg kell hányni-vetni, Hermione… - válaszolta, lágyan kihangsúlyozva a nevet. - Bizony nagyon sok mindenen múlik a válasz, rengeteg tényező befolyásolja…

Közelebb hajolt, s megkérdezte:

- Példának okáért, tudnunk kéne, milyen típusú férfiak tetszenek neked…

Hermione hangja selymes suttogásként simított végig rajta. - Szeretem a magas, erős, céltudatos férfiakat, akik szemérmetlenül ráhajtanak a társuk lánykájára…

Perselus elvigyorodott, s közelebb húzta magához Hermione arcát, majd ugyanazzal a lendülettel lépett is hátra kettőt, mikor meghallotta a bejárati ajtó csapódását.

- Megjöttem! - lépett a konyhába Kirk, zacskókkal megpakolva. - Perselus, egy sört?