Az érettségi szörnyű kezdete...

Az utóbbi napok és hetek szörnyen lassan teltek el. Amióta elváltunk Dracoval, teljesen megzavarodtam. Nem lehetett velem beszélni. Norah, a legjobb barátnőm dühösen vette reakcióimat, amiket éppen nem mondhattam megszokottnak. Mindenre ingerülten válaszoltam, ami csak még jobban feldühítette a környezetemben lévőket... Magamban imádkoztam, hogy Draco jöjjön el hozzám, mert már én sem bírtam elviselni magam. Mindemellett kifejezetten örültem, hogy nem láthatom egy ideig. A csókja észbontóan jó volt. Soha nem hittem volna, hogy egy csók lehet ennyire élettel teli, és szenvedélyes. Tévedtem. Draco csókja a mennyekbe repített. Az érzés, ami akkor átjárta a testem, a mai napig is ott lapult bennem, és várta a folytatást. A folytatást, amit el akartam kerülni...

Idegesen vártam az érettségi napját. Már egy órája csak ültem a tükör előtt, és gondolkodtam, milyen legyen a hajam. Ha leengedtem, az túl egyszerű volt. A konty viszont túl elegáns. Ha félig felfogtam a hajam, csúnya lett. Folyamatosan csatokat tettem a hajamba, majd vettem ki onnan, és csak szitkozódtam a szerencsétlenségemen. Tudtam, hogy csak egy érettségiről van szó, és nem egy szépségversenyről, de az érettségin is fontos az első benyomás.

És most itt ülök az asztalomnál, egyenruhában. Méregzöld rakottszoknya, fehér ing, és a szoknyával megegyező színű nyakkendő. Szemeimen és számon szolid smink, de sötétbarna hajam még mindig össze-vissza áll. Megrántottam a vállam, és megemeltem bögrémet, hogy igyak egy kevés teát, de amint megemeltem a poharat, egy hatalmas pukkanás megijesztett, és a bögre tartalmát sikeresen magamra borítottam:

- Ó, hogy az a... – kezdtem bele káromkodásomba, de mikor megláttam Draco szőke üstökét, elhallgattam.

- Én is örülök, hogy látlak.

- Ez nem vicces, ha nem tűnt volna fel, ma van az érettségim, és épp sikeresen leborítottam magam teával! És mindezt kinek a hibájából? – meredtem a fiúra, aki előhúzta varázspálcáját, és közelebb lépett. Én azonban ráförmedtem: - Nem tűnt fel, hogy ez nem a Roxfort, vagy az ostoba varázsvilágod?! Itt nem használhatsz pálcát! Nem fog eltűnni a tea az ingemről!

- Dehogynem. Csak bízz bennem.

- Hahh – horkantam fel, majd elléptem a szekrényemhez, és keresgélni kezdtem benne. Mikor megtaláltam váltásruhámat, megfordultam: - Menj ki, légy szíves. Szeretnék átöltözni.

- Visszajövök. – azzal kiment a szobából. Mikor felvettem a másik egyenruhámat, Draco ismét belépett.

- Honnan tudtad, hogy kész vagyok?

- Édes, varázsló vagyok.

- Draco, menj már innen, ne fárassz! Szörnyű a kedvem! Nem elég, hogy ideges vagyok hogy meg fogok bukni, a hajam nem tudom megcsinálni, erre jössz te, és a segítségeddel, amit egyébként nem kértem, sikerül leborítanom magam teával! Nagyszerűen kezdődik a napom, és ha nem tűnsz el most azonnal, nem valószínűtlen, hogy estére már emberölésért fogok a börtönben ülni!

- Meg akarsz ölni? – kérdezett nyugodtan, mire még dühösebb lettem:

- Nem akarlak. Meg foglak ölni. – a jövőidőt jelző igét erőteljesebben mondtam ki, hogy Draco is felfogja a jelentését. – Menj már innen! Boldogíts mást!

- Nem lehet. A te múzsád vagyok, nem másé.

- Jaj már! A fene essen ebbe a múzsa-hülyeségbe! Nincs időm most veled foglalkozni, fogd már fel! Hidd el, kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy veled, meg a hülye varázsvilágoddal törődjek! Utálok mindent, és hidd el nekem, te vagy az utolsó jelenleg, akit látni akarok! – a fiú szürke szemei vadul megcsillantak, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.

Dühösen rúgtam bele az asztalba, és söpörtem le a tetejéről mindent.

- A fene essen beléd, Malfoy! Muszáj neked ennyire felzaklatnod az életemet?! – üvöltöttem magamon kívül, és mikor végre lenyugodtam, rájöttem, hogy indulnom kellene. Felkaptam gyorsan a tételeimet az ágyamról, és elindultam a suliba. Ott állt minden osztálytársam, köztük első szerelmem, és tőlük nem messze az osztályfőnököm. Lassan odamentem hozzájuk, köszöntem mindenkinek, majd leültem a helyemre, mire Mary-Ann, az osztályfőnökünk elkezdte beszédét...