J� p�r percembe beletelt, mire egy�ltal�n k�pes voltam megmoccanni, az ep�s megjegyz�s ut�n. Vajon mit �rtett azalatt, amit mondott? Olyan irre�lisnak t�nt az eg�sz.

Nem tudom, de a kis receptorok a fejemben azt sugallt�k: vigy�zz, itt valami b�zlik. Na, de azt�n elindultam a k�vetkez� �r�ra. Itt, h�la Merlinnek, egy darab mardek�ros sem rontotta a leveg�t. T�nyleg nagyon elf�radtam aznap.
Eg�sz �r�n, bamb�n b�multam magam el�. Az �ra v�g�n, Ron a v�llamra tette a kez�t, �s zavartan a f�lembe s�gta, hogy menj�nk le a s�pr�t�rol�ba, mert n�gyszemk�zt kell besz�ln�nk.
Gondolhatj�tok. A gyomrom ugrott egy akkor�t, hogy jajj. Valahogy ez nem ment. Ron, �… nem. Nem tudok neki hazudni, de az igazat elmondani, azt nem.
Ha azt mondtam volna, hogy nem akarok vele besz�lni, az tov�bb rontotta volna a helyzetet.
V�ge volt az utols� �r�nknak. Nincs kib�v�. B�lintottam, �s a vil�g legszerencs�tlenebb ember�nek az arckifejez�s�vel, k�vettem a t�rol�ba. Nem voltam felk�sz�lve erre a besz�lget�sre. Ron az egyik legjobb bar�tom. �s, abban a percben kivert a v�z a tudatt�l, hogy elvesz�thetem. Kezdett minden sz�tesni k�r�l�ttem.
Amikor le�rt�nk, bez�rtuk magunkra az ajt�t. � le�lt egy zs�kra, �s v�rakoz�an r�m n�zett.

- Harry? Mi volt ez az eg�sz a sz�netben? Mit akar t�led ez a p�cs, Zambini?

�n leizzadtam. �reztem, ahogy folyik rajtam a v�z. �n, aki �ll�t�lag arra sz�lettem, hogy legy�zzem Voldemortot, most sarokba szor�tott eg�rkek�nt �lltam el�tte, �s a felgyorsult sz�vver�semt�l alig hallottam b�rmit is. Z�gott a f�lem. Gy�l�ltem magam. Sz�gyelltem, �s gy�l�ltem.

- Ron! Tudod, hogy mennyire tisztellek �s szeretlek. A bar�tom vagy. �n nem akarok, �s nem is fogok neked hazudni, de meg kell, hogy �rtsd! Ebben a pillanatban, nem vagyok felk�sz�lve r�, hogy elmondjam neked az igazat. Sajn�lom.

- Nem �rtelek, haver?! Mi lehet olyan sz�rny�, hogy nem mondhatod el? Nem b�zol meg bennem? – A hangj�b�l tonn�nyi szemreh�ny�s hallatszott ki.

- Nem err�l van sz�. – Alig kaptam leveg�t, a hangom elcsuklott.

- Akkor mir�l? Mi olyat tudn�l mondani, ami…

- Ron, k�rlek! Csak most m�g nem tudom elmondani. K�s�bb, j�?

- Olyan vagy, mintha az �cs�m lenn�l. Te is nagyon j�l tudod. Ez nem el�g, hogy �szinte legy�l hozz�m?

Leveg��rt kellett kapnom. Hogy lehetek ilyen romlott? Mi�rt nem tud minden olyan lenni mint r�gen? Mi�rt vagyok ilyen? �n ezt nem akarom! Nem akarom!
Elfordultam t�le. �gett az arcom. Olyan nyomorult volt az eg�sz helyzet.

- K�rlek! – sz�ltam rekedten. – Adj egy kis id�t, �s �g�rem mindent elmondok. De ehhez magamnak is id� kell. Meg kell �rtsem, hogy mi t�rt�nik velem. Ha seg�teni akarsz, akkor csak adj id�t, �s ne faggass. J�?
N�ma cs�nd volt a v�lasz. Ron egy id� ut�n fel�llt, �s sz�tlanul kinyitotta az ajt�t. Azt hittem, csak �gy elmegy, de nem. Megfordult, �s a szemembe n�zett.

- Nem �rtelek. Mi romlott el? Hetek �ta �gy viselkedsz velem, mint egy idegennel szoktak. Ha b�ntani akart�l, akkor siker�lt.

Azt�n elment.

�ssze akartam valamit t�rni. �v�lteni, ord�tani. Ehelyett, lefek�dtem a f�ldre, �s becsuktam a szemeimet. A tehetetlens�g �rz�se, a csal�d�s, �nmagamban, az undor, a k�ts�gbees�s. Egy senki vagyok. Egy utols�, mocskos, undor�t� senki.

Nem volt er�m visszamenni a Griffend�l toronyba. Felt�p�szkodtam. B�ntani akartam magamat. Mert, �gy �reztem, csak f�jdalmat �rdemlek. Egy hirtelen elhat�roz�ssal kirontottam a s�pr�t�rol�b�l, �s elindultam a tiltott rengetegbe. B�rmi. Ak�r a hal�l. Nem �rdekelt.

Olyan m�lyre siker�lt jutnom, mint m�g soha. Elt�vedtem. Nem �rdekelt. Azt hiszem ez fel�rt egy �ngyilkoss�gi k�s�rlettel. �sszecsuklottam valahol a k�zep�n, a komor f�lhom�lyban, �s utat engedtem a k�nnyeimnek. S�rnom kellett. Tudom, hogy a fi�k nem s�rnak. De nekem nem volt m�s v�laszt�som. Sajn�lni akartam magamat. �s meghalni. Igen. F�lredobva mindenf�le magasztos �rdekeket.
Kib�mb�ltem magam, azt�n �sszemaszatolva az arcomat, fel�lltam. K�s� van. M�r megint mennem kell.
Ahhoz is gy�va vagyok, hogy elk�ssek a b�ntet�munk�r�l.
Megpr�b�ltam felid�zni, hogy jutottam ide, �s nagy nehezen kiverg�dtem. Legal�bb egy f�l �r�mba tellett. Nem mentem vissza a toronyba. Egyenesen a pinc�be tartottam, Pitonhoz. Nem tudom, hogy n�zhettem ki, de el�g szerencs�tlen�l. Meg�lltam dr�gal�tos professzorom ajtaja el�tt, �s bekopogtam.

- J�jj�n, Potter!

Kinyitottam az ajt�t. Kicsit f�lszegen de elt�k�lve bez�rtam magam ut�n, �s meg�lltam a szoba k�zep�n.

- Itt vagyok, Uram!

�jra meg kellett t�r�ln�m az arcomat. M�g mindig nedvesek voltak a szemeim.
Piton el�ttem �llt. �sszeh�zott szemekkel n�zett r�m, azt�n az asztal�ra mutatott.

- Akkor l�sson munk�hoz.

B�lintottam. Az asztal tele volt kis �vegcs�kkel, azok meg mindenf�le sz�raz porokkal.

- V�logassa sz�t �ket. �v, t�pus, �sszet�tel szerint. Ha v�gzett, a szomsz�d szob�ban leszek.

Nem tudom, de h�l�s voltam neki, hogy nem k�rdezett semmit. Pedig az arcomra volt �rva minden. Ez nem is Piton. �, minimum, g�nyol�dni kezdett volna. De nem tette.
Hozz�l�ttam a munk�hoz. Nem tudom mennyi id� telt el, de valahogy megnyugodtam.
Egyszer csak �gy �reztem, hogy minden rendben lesz. Az �vegcs�k v�logat�sa nem a legfelemel�bb, �s nem is t�l sz�rakoztat� feladat. De nekem, akkor, pont erre volt sz�ks�gem. Hogy ne gondolkozzam. Hogy �tr�gjam magam a dolgokon. Csak tettem a dolgom, sz�tlanul, csendben.
Maradt m�g egy m�sf�l �ra a b�ntet�semb�l, mire v�geztem. Egy pillanatig tipr�dtam, hogy sz�ljak-e neki, vagy tegyek �gy, mintha nem v�geztem volna, �s h�zzam az id�t.
Azt�n, m�giscsak odavonultam a m�sik szoba ajtaj�hoz, �s l�gyan bekopogtam.

- V�geztem.

Nem kaptam azonnal v�laszt.
�jjel f�l 10 m�lt. F�radt voltam, �s egy pillanatra lecsuktam a szemem. A kimer�lts�g.
Egyszer csak felt�pte az ajt�t. M�g megcsapott a szele.

- Val�ban? – k�rdezte. R�ncolta a homlok�t. Kiker�lt, �s odal�pett az asztalhoz, ahol az im�nt dolgoztam.

Term�szetesen leellen�rz�tt mindent. T�bb mint f�l �r�ba tellett, �s nekem az jutott eszembe, hogy ilyen er�vel, az eg�szet megcsin�lhatta volna maga is. De h�t, a b�ntet�munk�ban keressek �rtelmet? T�relmesen v�rtam egy ideig.

- Akkor elmehetek, uram?

Nem v�laszolt azonnal. Halkan d�nny�g�tt valamit az orra al�. �n meg, ott �lltam, mint egy szerencs�tlen. M�r �ppen meg akartam ism�telni a k�rd�st, amikor v�ratlanul megfordult, �s m�r ott tornyosult el�ttem, ak�r egy monstrum.
Azon az est�n, valahogy bevillant az agyamba, hogy ez az ember k�l�n�s �r�m�t leli abban, hogy folyamatosan megs�rti a minden szem�lynek kij�r� k�t m�ter t�vols�got. F�k�nt, ha r�lam van sz�. Most is olyan k�zel �llt hozz�m, hogy ha akartam volna, ki sem kellett volna ny�jtanom a kezemet, ahhoz, hogy meg�rintsem.
De �n nem akartam. Nem szerettem Pitont. Zavarba hozott, �s ett�l ideges voltam.
H�tr�bb l�ptem.

- Nem ismeri az �r�t? Mr. Potter! – d�rm�gte m�ly hangon. Piton sosem azt v�laszolja, amit elv�rna t�le az ember. Szerintem �gy van be�ll�tva. Most is kutatta az arcomat az �that� szemeivel, mintha komolyan gondoln�, hogy nem tudom leolvasni az �r�r�l az id�t. – �lj�n le! – Parancsol� hangnemben egy sz�kre mutatott.

Megtettem. Nem �rdemes vele ellenkezni. F�leg, mivel nem voltam olyan �llapotban. Elviharzott a szob�b�l, majd szinte azonnal megjelent, a kez�ben egy vaskos k�nyvvel.

- Fogja! – Fel�m ny�jtotta.

- Mi ez? – k�rdeztem f�lszegen, de k�zben m�r olvasni kezdtem a bor�t�j�t.

- Ha ismeri az �r�t, akkor biztosan olvasni is tud! Tizenegyig itt fog tanulni, el�ttem. Nem megy sehov� – fejezte be, �s � is le�lt a szemk�zti sz�kre.



B�multam a k�nyvet. B�jitaltan, halad�knak. Fel�t�ttem az els� oldalon. M�r a negyedik mondatban tal�ltam olyan kifejez�st, amit nem �rtettem. T�nyleg ennyire h�lye lenn�k, ebb�l a tant�rgyb�l?
Pr�b�ltam �sszeszedni minden gondolatom, hogy h�tha eml�kszem valamire abb�l, amit eddig olvastam ennek a tant�rgynak a kapcs�n. Azt hiszem a legf�bb probl�m�m, a szerte�gaz� figyelmem. Most, ebben a helyzetben meg v�gk�pp nem tudtam koncentr�lni.
�lland�an Blais-en j�rt a fejem, meg azon, amiket mondott.
�s h�t Ron. Hermion�nak k�nny� azt mondani, hogy b�k�ljek meg magammal.
Ez nekem nem fog menni.
Azt�n hirtelen v�get �rt minden. Megsz�llt valami k�ba oldotts�g.
B�multam a k�nyvet, kukkot sem �rtettem bel�le, de nem sz�m�tott. Az volt a j�, hogy �gy tehettem, mintha minden rendben lenne. Pedig nem volt.
Semmi sem.
M�gis, valahogy t�l nyugodt voltam a helyzethez k�pest. A csend, a kandall�ban recseg�, �g� fa dallama. A f�lhom�ly, ami beter�tett mindent a szob�ban, �s egyszersmind elfedett. Tudtam, hogy amikor kil�pek innen, mindennek v�ge szakad. H�t nem fura gondolat?
Egy picike nyugalom…
Szeg�ny Piton, ha tudn�, mennyit seg�t nekem – gondoltam – el�tkozn� a percet, amikor b�ntet�munk�ra �t�lt. Pedig seg�tett. Ezt m�r az els� este felismertem. Azzal, hogy nem k�rdezett, hogy b�k�n hagyott. Hogy megt�rt. Biztos voltam benne, hogy ha Blaise betartja az �g�ret�t, kev�s ember fog megt�rni maga mellett…
�vatosan odasand�tottam, k�v�ncsi voltam, mit csin�l. Olvasott. Egyik kez�ben a k�nyvet tartotta az �l�ben, a m�sikkal a haj�t babr�lta. �rdekes. �n sosem l�ttam m�g ilyennek. Valahogy olyan, olyan nyugodt volt. Ami szokatlan. Nyugodtnak t�nt �s el�gedettnek.
Egy�ltal�n nem ilyennek k�pzeltem ezt a b�ntet�munk�t. �s Pitont sem. Igaz, sosem fant�zi�ltam arr�l, milyen lehet Piton, amikor � nem tan�r, nem a szikr�z� szem� denev�rember, aki r�hozza a fr�szt a di�kokra, a kast�ly falai k�z�tt, hanem csak egy ember. Valahogy sosem �rdekelt. Meg h�t, ahhoz t�ls�gosan is viszolyogtat�nak tartottam a jelenl�t�t, az arckifejez�s�t, a modor�t, a besz�l�sait, hogy �rdekeljen az, hogy mit gondol, milyen, na meg a t�bbi.
Tizenegy �ra. � vette el�bb �szre. Egyszer csak, hangos csap�d�ssal bez�rta a k�nyvet, �s r�m n�zett.

- Elmehet.

Ennyi. Sz�raz, �s konkr�t. Idegen. Nem gy�l�lk�d�, csak kicsit lealacsony�t�.
Fel�lltam, �s letettem a k�nyvet az asztalra.

- J� �jt, Uram! – suttogtam, azt�n v�laszt sem v�rva az ajt�hoz mentem. Minek? �gysem lesz.
�reztem a tekintet�t a h�tamban. De nem sz�lt.

Kil�ptem az ajt�n, �s futva indultam a Griffend�l toronyba. Meg sem �lltam, am�g oda nem �rtem a k�v�r d�ma festm�ny�hez.

- Rem�nytelen szerelem – mondtam a jelsz�t, azt�n bementem.

A szob�nkban �llt a banz�j.
- �s k�pzelj�tek! Akkor odarohant, �s akkor�ra t�totta a sz�j�t, hogy…!

Seamus, az �gy�n �llva sz�nokolt. Neville, pusmogva hallgatott, Ron pedig, d�h�sen r�m n�zett, amikor bel�ptem a szob�ba. Hirtelen nagy lett a cs�nd.

- Hell�! – mondtam cs�ndben, azt�n egyb�l az �gyamhoz indultam.

- Te, meg hol a pics�ba cs�szk�lsz? – Ron felugrott, megragadta az ingemet, �s maga fel� ford�tott. Er�s k�sztet�st �reztem, hogy leverjem a kezeit a gall�romr�l, de azt�n m�gsem tettem.


- B�ntet�munk�n. Pitonn�l.

- �jjel tizenegyig?

- Igen. Egy h�napon kereszt�l.

- Mi?

Hirtelen elengedett.

- �s holnap? Holnap lesz a Halloween �nneps�g. Akkor most mi lesz? Azon sem leszel?

- Ezek szerint nem.

Elfordultam t�le, �s elindultam a t�r�lk�z�m�rt.

- Ne m�r! – Seamus, leugrott az �gyr�l. – Mi�rt nem k�red meg? Szerintem meg�rten�!

- Szerintem es�lytelen.

- Szerintem is meg kellene pr�b�lnod. Legfeljebb azt mondja, hogy nem. – Ron megvonta a v�ll�t, �s bar�ts�gosabb arckifejez�ssel n�zett r�m.

Fels�hajtottam.

- Holnap �ra ut�n megpr�b�lom. - Egyeztem bele.

V�gtam egy ut�lkoz� arcot, �s �jra elindultam a t�r�lk�z�m fel�. Gondoltok, amit akartok. Nem �rdekel.

Otthagytam �ket, �s be�lltam a zuhany al�. J� sok�ig engedtem magamra a forr� vizet, �s k�zben borzongtam. J�lesett.
Le�ltem a csemp�re. A fejemre z�dult a v�zsug�r, �s �n pihegve kapkodtam a v�zcseppeket az arcomra. Betel�tettek az �rzelmek. H�trad�ltem. V�gigsim�tottam az arcom, �s �sszeg�rnyedtem, mint egy embri�. Nyitott szemmel b�multam a zuhanyr�zs�t, ahogy permetezi r�m a vizet. F�jt a szemem, de akkor sem z�rtam be. T�rtem, az arcomat telibe tal�l� sugarakat. Hogy lehetek ilyen szerencs�tlen? Ilyen tehetetlen?
Nem tudom, mennyit �ltem alatta. Egyszer csak �reztem, hogy a v�z kih�lt.
Elz�rtam a csapot, �s r�vetegen magamra csavartam a t�r�lk�z�m.
Csak t�l kell lenni rajta. Csak t�l kell lenni…

Mire vissza�rtem a szob�ba, cs�nd volt �s s�t�t.
V�gigbotork�ltam rajta, �s megk�nnyebb�lve, hogy aznap m�r senkivel sem kell besz�lnem, befek�dtem az �gyba. Aludni akartam. Sokat.