- K�rdezhetek valamit? – suttogta halkan Hermione a nappali ajtaj�ban �llva.

F�z�san h�zta �ssze mag�n a vastag k�nt�s�t, �m meztelen talp�t b�ntotta a hideg talaj. F�l�nken �llt, nem merve bel�pni a helyis�gbe. Tekintete �rdekl�dve futott �t a f�rfin, amint az �l�be teszi az olvasm�ny�t, �s rosszall�an m�ri �t v�gig. M�r szinte fordulni akart, hogy visszat�rjen a szob�j�ba, mikor a f�rfi kedves hangja megsz�lalt.

- Egy felt�tellel – kezdett bele Perselus, s mikor l�tta, hogy a l�ny �jra r� figyel, folytatta -, ha most azonnal bej�ssz, le�lsz, �s nem v�rod meg a padl�n �lldog�lva, hogy megf�zz! – Az utas�t�sra Hermione lass� l�ptekkel bel�pett az ajt�n, s a f�rfival szemk�zti fotelhez s�t�lt. Miut�n le�lt, l�bait felh�zta, s �t�lelte, majd l�gyan ringatni kezdte mag�t.

A f�rfi figyelte gy�mle�nya minden rezd�l�s�t, mint az elm�lt k�t h�nap minden pillanat�ban. Tudta j�l, Hermione m�g jobban be van z�rk�zva, mint a sz�lei hal�la el�tt, s � az egyetlen ember, akihez legal�bb sz�lni hajland�. Term�szetesen a Roxfort tan�ri�ban ez volt a legf�bb besz�dt�ma, mely szerint a griffend�les l�ny „megn�mult”, a tan�r�kon nem jelentkezett, nem �rz�kelte, hogy ha valaki sz�lt hozz�, de a jegyei nem romlottak, s ugyanolyan alapos �s prec�z munk�t v�gzett, mint kor�bban minden alkalommal.

A tan�rok valamennyien meg�rtett�k, hogy a l�ny neh�z id�szakon megy kereszt�l, hiszen elvesztette a sz�leit, de senki nem �rtette k�z�l�k, hogyan is lehets�gesebb, hogy �ppen a minden di�k �ltal rettegett Piton professzorban lelt t�maszra. Fel nem tudt�k fogni, milyen kapcsolat alakult ki a k�t oly’ elz�rk�z� �s mag�nyosan teng�d� f�l k�z�tt, de abban egy�ntet�en megegyeztek, hogy ez vagy mindkettej�kre nagyszer� hat�ssal lesz, �s nyitottabbak lesznek m�sok ir�ny�ba, vagy m�g egym�st is t�nkreteszik m�ly depresszi�jukban.

Szinte term�szetes volt, hogy vill�msebess�ggel terjedt sz�t a kast�lyban a h�r, miszerint a Mardek�r h�z feje lesz �nk�nt a mindenki �ltal gy�l�lt �s len�zett griffend�les Hermione Granger gy�mja, ez�rt j� p�ran megd�bben�ssel fogadt�k a h�rt, m�g m�sok a s�rteget�sek c�lt�bl�j�v� tett�k a l�nyt. Draco Malfoy viselte a legrosszabbul a tudatot, hogy nagyra tartott keresztapja egy s�rv�r�t pesztr�l, �gy elfordult t�le, m�g Hermion�t m�ly megvet�ssel, �s �lland� lelki k�nz�ssal illette.

Perselus megpr�b�lta enyh�teni a l�ny szenved�sit, �mb�r j�l tudta, miatta is b�ntj�k annyit a t�rsai. Mikor felaj�nlotta neki, hogy ha meggondolta volna a d�nt�s�t, akkor m�g visszakozhat, Hermione zokogni kezdett, �s azzal v�dolta a f�rfit, hogy az�rt aj�nlja fel a lehet�s�get, mert val�j�ban � gondolta meg mag�t, �s m�gsem akarja �r�kbe fogadni a l�nyt, mert csak teher sz�m�ra. A professzor tal�n ekkor fogta fel igaz�n, mennyire is ragaszkodik hozz� ez a v�dtelen gyermek. Az�ta az este �ta tudta, nem szabad mag�ra hagynia �t, meg kell v�ltoztatni az eml�kekben l�tott esem�nyeket, nem halhat meg, mert van valaki ebben a kop�r �s s�t�t vil�gban, akinek � az utols� mentsv�ra.

- Mintha k�rdezni szerett�l volna az el�bb valamit – mondta Perselus, miut�n a l�ny hossz� percek �ta csak �lt a fotelben �s ringatta mag�t.

- Igen, persze – felelte hirtelen, mint akit �lomb�l keltettek fel. – Csak azt szerettem volna - persze ha tapintatlan a k�rd�s, nem v�rok v�laszt - ha elmondod, mi�rt fogadt�l �r�kbe? – Hermione sz�rnyen k�nosan �rezte mag�t, de tudni akarta, hogyan is t�rt�nhetett meg az a csoda, mely szerint ez a f�rfi seg�teni pr�b�l az � f�jdalm�n.

- Sose v�ltozol, az �r�k tud�sv�gy – g�nyol�dott kedvesen a tan�r, de a l�ny nem s�rt�d�tt meg.

- K�rlek, ne vicceld el, ink�bb csak mondd meg, hogy nem szeretn�l err�l besz�lni!

- Sz� sincs err�l – felelte ism�t komoly hangon Perselus, s m�lyen a l�ny barna szemeibe n�zett. – T�ls�gosan is eml�keztett�l valakire, akit egykoron ismeretem, akinek hasonl� gyerekkora volt, mint neked. Nem akartam, hogy sz�modra is ugyanolyan folytat�s k�vetkezzen, mint amiben neki r�sze volt.

- Mi�rt, mi t�rt�nt vele? – k�rdezte halkan, de ann�l �rdekl�d�bben a l�ny.

- Csupa rossz d�nt�st hozott, mert hitte, hogy jobb lehet a sorsa. Azt�n belebukott, mert sehol sem lelte meg a hely�t, soha. Egyetlen apr� rem�nye van csak neki az �letben, hogy j� ember lehessen, de minden bizonnyal �lete v�g�ig f�lni fog, hogy ezt az es�lyt is elszalasztja, �s hib�zik – magyar�zta Perselus, Hermione pedig figyelmesen hallgatta minden szav�t.

- Mi�rt f�lsz a j�v�t�l, nem lehet rosszabb, mint a m�lt vagy a jelen? – tette fel v�g�l a k�rd�st hosszas gondolkod�s ut�n, mire gy�mapja szeme elismer�en megcsillant.

- De az es�ly megvan, hogy jobb lehet. Ha nem sz�rom el, �s tudok rajtad seg�teni legal�bb annyival, hogy otthont ny�jthatok neked, m�r k�nnyebb lesz a lelkiismeretem.

- M�r t�bbet tett�l �rtem, mint b�rki m�s a sz�leimen k�v�l – mondta el�rz�keny�lve Hermione, s egy k�nnycsepp folyt v�gig az arc�n.

- M�gis �gy �rzem, m�g k�zel sem eleget. �szint�n k�sz�n�m neked, Hermione, hogy seg�tesz jobb emberr� v�lnom! – A f�rfi szavai tal�n m�g soha nem csengtek kor�bban ilyen �szint�n, mint mikor a l�ny k�nnyekt�l csillog� tekintettel r�mosolygott, r�ad�sul azok nem a b�nat, hanem az �r�m k�nnyei voltak.

A l�ny boldogan m�szott �t a f�rfi mell� a kanap�ra, s hozz�b�jt, meg�lelte, mint egy kisl�ny �leli meg az im�dott �desapj�t. Mert Hermione, ha nem is mondta ki, valahol legbel�l, a sz�ve m�ly�n, m�r �gy tekintett Perselusra, mint a visszakapott csal�dra. �s ez�rt az �rz�s�rt m�g m�sok s�rt�seinek c�lt�bl�j�nak is meg�ri lenni.