A l�ny remegve �lt az �gya sz�l�n. Arca s�padt volt az esem�nyek nyom�n, barna tekintet�t k�nnycseppek hom�lyos�tott�k el. Gondolkodni pr�b�lt, megold�sra jutni, miel�tt trag�di�ba torkollik ez az eg�sz helyzet, de az �rz�sek, kusza gondolatok kavalk�dja �gy t�dult agy�ba, hogy k�ptelen volt racion�lisan �tl�tni a s�r� k�d�t, ami r�borult. Egyre csak visszhangoztak f�l�ben gy�mapja keser� szavai, ahogy fak� hangon k�zli vele, hamarosan meg kell �lni Albus Dumbledore-t.

S�rni lett volna kedve, de �gy �rezte, ha megtenn�, elvesz�ten� a rem�ny utols� kapaszkod�j�t, mely szerint m�g van megold�s. Hermione nem akarta feladni, hinni akarta, hogy az es�ly mind�ssze egy karny�jt�snyira toporog t�l�k, csak �szre kellene venni�k, �s megragadni.

Nem akarta elvesz�teni Perselust.

Nem szabadott hinnie az agy�ban �v�lt� hangnak, ami az b�mb�lte kegyetlen hidegs�ggel, hogy nincs lehet�s�g kiker�lni a probl�m�t. Sz�ve keser�en, egyre halkulva s�rta, ne adja fel, mert rem�ny mindig van.

B�natosan kuporodott �ssze �gy�n, s lassan �lomba szender�lt, s k�zben hallotta f�l�ben csengeni Teara nyugtat� szavait:

- A k�nnyek nem gy�gy�tj�k a l�lek f�jdalm�t!

A f�rfi �lmatlanul forgol�dott az �gy�ban, nem tudta sz�m�zni tudat�b�l az igazgat� hangj�t, ahogy arra k�ri, tegye meg, ha elj�n az ideje. �lje meg �t! Lelkiismeret-furdal�st �rzett, ami�rt v�g�l – hosszas unszol�s hat�s�ra – megt�rt, s m�gis �g�retet tett, hiszen gondolni kellett a l�ny�ra is, hogy vele mi lesz, ha bel�le ism�telten gyilkos v�lik. A t�rsadalom legf�bb rem�ny�nek gyilkosa.

Folyton Dumbledore �rvei visszhangoztak a f�l�ben, ahogy Hermion�ra hivatkozva gy�zk�di, hogy musz�j megtennie. Gondoljon bele, a S�t�t Nagy�rnak megrend�lt benne a bizalma, ami�rt egy s�rv�r� l�ny csemp�szett �rzelmeket a megfagyott lelk� hal�lfal� sz�v�be! Gondoljon a l�nyra, akit meg�lhetnek �ppen �miatta! Bizony�tsa a h�s�g�t Voldemortnak, s akkor ism�t megszil�rdulhat a helye! Hermione! Hermione! Hermione!

- M�sra sem gondolok, csak r�! – ord�totta d�h�dten pinc�je mag�nyos n�mas�g�ban, mire a polcon megrezd�ltek az �vegcs�k, b�jitalos fiol�k. – csak Hermion��rt – suttogta megrend�lt hangon, s �jra l�tta szemei el�tt a l�ny mosolyg� arc�t.

Nem az�t a l�ny�t l�tta, aki az eml�kekben a bar�taival nevetett, hanem gy�ml�nya boldog pillant�s�t, aki mellette �lte �t az �r�m�t, s neki sz�nta a kedves gesztust.

Meg kell v�denie �t, nem szabad hagynia, hogy b�rmi baja ess�k �ppen �miatta, nem szabad bek�vetkeznie az igazgat� j�slat�nak, hogy ha nem bizony�tja annak a sz�rnyetegnek a h�s�gess�g�t, m�g meg is �lhetik, hiszen �rte nem lenne k�r. De neki igenis f�jna, mert � tiszta sz�v�b�l szereti azt a gyermeket.

Szereti… Belegondolnia is f�lelmetes volt, hogy azt hitte, � sosem fogja megtapasztalni m�r ezt az �rz�st az �desanyja hal�la ut�n, s most itt volt ez az el�rvult l�ny, aki olyan nagyon hasonl�tott az � ifj�kori �nmag�ra, s �rzelmet tudott csemp�szni a sz�v�be.

Ez a szeretet k�l�nb�ztette �t meg annyira a hal�lfal�k cs�rh�j�t�l, hogy � tiszt�ban volt a sz� igaz jelent�s�vel. Mert � szerette a l�ny�t, m�g azok a hatalmat, a gyilkol�st �s a p�nz dics��tett�k.

Tudta, meg kell �lnie az id�s igazgat�t, ha menteni akarja Hermion�t. Mind�ssze az okokat nem tudta felfogni, mi�rt kell meghalnia Dumbledore-nak, mi az a titok, ami Harry Potter alakja k�r� �sszpontosul, amit sok �ve m�r egy t�red�knyi m�sodpercig l�tott a l�ny „eml�keiben”. K�s�rtetiesnek �rezte, hogy azokb�l az eml�kekb�l nem egy megval�sul, de puszt�n csak a negat�vak, �s tov�bbi sz�rny�s�gekhez t�rsultak, �s �gy t�nt, fognak is.

Mert �, Perselus Piton, meg fogja �lni az igazgat�t, �s menek�lni kell majd, azt�n megk�zdenie a sorssal, hogy ne vegye el az �let�t, mert a l�ny�nak sz�ks�ge lesz r�.

B�rmit hajland� lesz megtenni!

Hermion��rt!