|
Piton tollpróbálgatása
2008.03.17. 19:32
Raknazi egyik barátja írta.
Főszereplők: Perselus Piton és Hermione Granger.
Jellemzője: Romantikus . Korhatár: 12
Fáradtan kezdek bele egy ostoba kis szerelmes-versbe. Leírok egy sort, majd elgondolkozom rajta, vajon miről szólhat? Némi töprengés után rájövök, hogy semmi. Elkezdem hát a következőt, de megakadok. Tudom, kiről szóljon a vers, de nem tudom miért, és hogyan. Nagy nehezen találok valami ostoba rímet, aztán tovább ugrok a harmadik vonalra. Ez már egyszerűbb dolog volt, főleg az előző kettő verssor megírása után. Itt is csak a rímre és a szótagszámra – ami elengedhetetlen egy magamfajta nagy művésznél – kellett ügyelnem. A toll hegye könnyeden, íves vonalak kíséretében húzódik végig papíromon. A befejező néhány szónak szeretném a legnagyobb jelentőséget adni, ám ez nem ilyen egyszerű. Ötször-hatszor újraírom, ettől azonban csak egyre rosszabb lesz. Dühösen levágom magam mellé a pennát, és hátradőlök ültemben. Ekkor kopogtatnak az ajtón, mire én barátságtalanul kiszólok:
- Bejöhet!
Amint meglátom a vendég arcát, újra fellángol bennem valami, de ezt jól leplezem. Az ajtóban álló személy egy diákom, bizonyos Hermione Granger. A lány látványa megbabonáz. Olyan félénken és törékenyen áll egyhelyben; már-már kéreti magát, hogy odamenjek hozzá, és a szemébe mondjam az igazat. Én ellenben haragot színlelve szólalok meg.
- Mit keres itt Miss Granger?
Ő nem válaszol. Érdeklődésemet pozitívan értelmezi, és picit felbátorodik. Odalép hozzám, az íróasztallal szembe, aztán elém helyezi a házi dolgozatát, melyet eddig a kezében tartott.
- Ezt órán is odaadhatta volna – vonom fel csodálkozva szemöldököm.
Hermione elpirul. Csendben motyog egy-két dolgot, hogy ő csak minél előbb be szerette volna adni, meg akkor nem ér rá, mert McGalagony elkérte óráról, majd lassan kibotorkál a szobából, és becsukja az ajtót.
Nekem ekkor jön meg az ihlet. Gyorsan leírom a negyedik sort is. Egyszerűen nem bírom magamban tartani. Tovább azonban nem megy, ezért inkább megelégszem ezzel a négy sorból álló, egy versszakos kis költeménnyel…
Láttál, hallottál és éreztél is mindent,
De nem szóltál mégse érte senkinek,
Hisz a sors nem egymásnak teremtett minket;
Így mi értelme lenne az egésznek?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
