F�radtan kezdek bele egy ostoba kis szerelmes-versbe. Le�rok egy sort, majd elgondolkozom rajta, vajon mir�l sz�lhat? N�mi t�preng�s ut�n r�j�v�k, hogy semmi. Elkezdem h�t a k�vetkez�t, de megakadok. Tudom, kir�l sz�ljon a vers, de nem tudom mi�rt, �s hogyan. Nagy nehezen tal�lok valami ostoba r�met, azt�n tov�bb ugrok a harmadik vonalra. Ez m�r egyszer�bb dolog volt, f�leg az el�z� kett� verssor meg�r�sa ut�n. Itt is csak a r�mre �s a sz�tagsz�mra – ami elengedhetetlen egy magamfajta nagy m�v�szn�l – kellett �gyelnem. A toll hegye k�nnyeden, �ves vonalak k�s�ret�ben h�z�dik v�gig pap�romon. A befejez� n�h�ny sz�nak szeretn�m a legnagyobb jelent�s�get adni, �m ez nem ilyen egyszer�. �tsz�r-hatszor �jra�rom, ett�l azonban csak egyre rosszabb lesz. D�h�sen lev�gom magam mell� a penn�t, �s h�trad�l�k �ltemben. Ekkor kopogtatnak az ajt�n, mire �n bar�ts�gtalanul kisz�lok: