Hermione álma édes volt és fülledt. Ragadós, mint a vattacukor. Így, mikor felkelt, csalódottan pillantva a vekkerre, legszívesebben azonnal visszaaludt volna, hogy ismét Perselus ölelő karjaiban lehessen.
Eszébe ötlött, hogy mit ígért előző este a férfi. Vajon tényleg eljön? Vagy csak úgy mondta?

Mindenesetre a rövidebbik egyenszoknyáját vette fel, s a térdzoknit messze hajította ezen a reggelen, majd harisnyát húzott, magas sarkú cipővel.

Mikor lement a konyhába, hogy bekapjon pár falatot, apja már ott ült az asztalnál. Nőies megjelenésére csak egy mindentudó mosoly volt a válasz. Hermione nem bánta - hadd higgye csak, hogy valamelyik osztálytársának csípte ki ennyire magát.

Nem kockáztatta meg az apjával menni iskolába. Ha találkozna Perselusszal, az nem maradna pirulás nélkül. Így egymaga indult útnak, miután öccsét is sikerült a háta mögött hagyni.

Soha nem vonzották a korabeli fiúk. Valahogy sem fizikailag, sem lelkileg. Talán önnön érettsége miatt, talán azok a fiúk voltak túl zsengék, akikkel próbálkozott, mindenesetre nem vágyott beszélgetni velük, és ha lehet, ki akarta kerülni az érintésüket.

De most itt volt Perselus! Egész belsője beleremegett, ha arra gondolt, miket mondott neki a férfi előző este. Izgatott várakozást, gyötrő vágyakozást kellett túlélnie aznap.

Meddig jutnak el a férfival? A kérdésre képek ezrei furakodtak az agyába, mire érezte, hogy elvörösödik. Mappáját az arca elé tartva meggyorsította lépteit, majd beszaladt az iskolába.

***

Perselus gondolatai messze kalandoztak a tárgyalás témájától. Tekintete elsiklott üzleti partnerei fölött, az ablak felé, hogy megállapodjon egy arra úszó bárányfelhőn.

A kis fruska, gondolta magában mosolyogva. Egészen belejött a dologba… A nadrágja kezdett kellemetlenül szűk lenni, ahogy arra gondolt, hogy játszottak előző este Hermionéval a telefonban. Hálát adott az őt deréktól lefelé takaró asztalnak, és nagyot sóhajtott.
Vadmacskát fog faragni ebből a kislányból, az biztos.

***

Angol irodalom órán kezében egy tollal firkált a füzete szélére. A padtársa hosszan nézte ténykedését, de a szívecske láttán felhúzta a szemöldökét, majd, mikor Hermione "átlőtte" azt egy nyíllal, óvatosan megköszörülte a torkát.

- Ööö… Mione…

A lány ábrándosan sóhajtott.

- Mondd csak.

- Lemaradtam valamiről?

A ceruza hangosan koppant a padon. Hermione felkapta a fejét, és zavartan legjobb barátjára pislogott.

- Ugyan, miről maradtál volna le? - kérdezte zavartan.

Harry Potter grimaszolt, majd így szólt:

- Szívecskéket rajzolsz, mint egy szerelmes liba.

A lányt ez mélyen szíven ütötte.

- Liba?

- Igen.

- Édes vagy, köszönöm.

- Igazán nincs mit. Tehát? - A fiú keresztbefont karral hátradőlt.

- Tehát mi?

- Ki az a P a szívecskében?

Hermione fülig pirult, s hogy zavarát leplezze, elbújt a füzet mögé.

- Mione…

Egy szem kukkantott ki a füzet mögül, és összeszűkülve méregette a fekete hajú srácot.

- Egy… férfi.

- Nahát - válaszolta Harry kifejezéstelen arccal. - Sosem gondoltam volna.

- Egyebet nem mondhatok róla - jelentette ki pironkodva a lány, s közben saját buta fejét átkozta, amiért képtelen felnőtt módjára viselkedni. Arcán feszült bizonytalansággal várta a további faggatózást, tudva, hogy barátja nem fogja annyiban hagyni a dolgot.

- Férfi - szólt az, elmélázva, s tudva, hogy Mione magától nem fog beszélni, de a barkóbázásba talán belemegy. - Mivel így említetted, feltételezem, hogy nem korunkbeli. De mivel nem igazán vagy az a fajta, aki társaságba jár… Ne, ne nézz így rám, tudod, hogy igazam van. Szóval arra kell gondolnom, hogy olyasvalaki az illető, akit régóta ismersz.

- Nobel-díjas megállapítások, gratulálok.

- Ezért aztán nagyon óvatosan kérdezem meg, és lehet, hogy nem akarom hallani a választ… - Harry elhúzta a száját. - Ugye nem az egyik tanárunk?

Hermione kifújta a levegőt.

- Nem.

A fiú az égre emelte a tekintetét, és látszott, amint hálát rebeg.

- Hanem az apám üzlettársa. Perselus Piton. Emlékszel, találkoztál vele a tavalyi céges bulin.