Harry még nem tért magához a döbbenetből.

Hermione összeszűrte a levet azzal a… azzal a…

A fiú tisztában volt vele, ki az a Perselus Piton, mint ahogy azzal is, hogy a férfi nem a tisztes nőügyeiről híres. A Mr. Grangerrel közös vállalkozása több volt, mint jövedelmező, ami meg is hozta számára a gyengébbik nem érdeklődését. Könnyed eleganciával élte a tehetős agglegények unalmasnak éppen nem mondható életét, s a hírek szerint gyakrabban váltott hálótársat, mint alsónadrágot.

Ennek a férfinak a karmaiba került az ő édes Hermionéja?

Harry keze megremegett, ahogy a lány ragyogó szemeibe nézett. Lassan fújta ki a levegőt, időt adva ezzel saját magának a válaszadásra.

- Na – sürgette Hermione. – Mondj már valamit, az ég szerelmére!

Harry komolyan nézett rá, majd feltette a kérdést, ami a leginkább foglalkoztatta:

- Mondd, tudod, mit csinálsz?

Hermione nem lepődött meg. Sejtette, hogy legjobb barátja felelőtlennek tartja majd.

- Nézd, tudom, hogy sokként ért ez most téged…

- Te, Hermione, aki mindig is az eszedről és a megfontoltságodról voltál híres! Most éppen egy szoknyavadász karjaiba sétálsz, akinek minden bizonnyal csak egyvalamire kellesz! – vágott közbe ingerülten a fiú.

A lány döbbenten meredt rá.

- Szóval szerinted én csak arra vagyok jó? – kérdezte rekedten, és a szeme sarkában megjelent egy könnycsepp, aminek láttán Harry teljesen kétségbeesett.

- Én nem ezt mondtam - vágta rá gyorsan, miközben agya görcsösen kutatott megfelelőbb szavak után. - Én csak úgy értettem, hogy Piton mi másért állna le egy olyan lánnyal, mint te…

Elég volt egy pillantást vetnie a lány arcára, hogy tudja, megint rosszat szólt.

- Egy ilyen lánnyal, mint én…?

Harry felpattant.

- Állj, elég! Ne gondold végig! Ne csinálj semmit! Egy pillanat, és megfogalmazom, amit akartam. - Lázasan töprengett, hogyan fogalmazzon, ha beszélő viszonyban óhajt maradni Hermionéval.

- Szóval - kezdte lassan. - Piton vagy húsz évvel idősebb nálad, ha nem többel. Talán hozzád nem érnek el a hírek apád miatt; de ez az ember úgy használja a nőket, mint a kapcarongyokat. Pitonnak azért kellesz, mert fiatal vagy, szép, de az vajmi kevéssé érdekli, okos vagy-e, vagy éppen kedves, a lényeg, hogy a kellő időben tedd szét a lábadat, már elnézést a kifejezésért, de úgy látom, kénytelen leszek nyersen fogalmazni, ha azt akarom, hogy megtörjem benned ezt a dacos ellenállást. Sőt, ha észreveszi végre, hogy mennyire okos vagy, talán magától lelép, mert az okos lányok veszélyesek. Eddig csak azért nem jöhetett rá erre, mert valószínűleg úgy viselkedtél, mint azok a plázacicák, akik nyálcsorgatva, csicseregve tipegnek a kiválasztott hímnemű egyed után, és észre sem veszik, hogy közben totál hülyét csinálnak magukból.

- Nem csinálok hülyét magamból! - rivallt rá a lány Harryre. - Szeretem Perselust, és tudom, ő is szeret engem!

- Hogyne - sóhajtotta Harry. - Legyen, ahogy mondod.

Finoman megszorította Hermione kezét, aki persze nem vette észre a szeméből áradó gyengédséget - ahogy sohasem. Elég mérgesnek tűnt, és villámló tekintettel húzta el a kezét.

- Ő nem ilyen, mint amilyennek te lefestetted - mondta. - Nem is ismered őt, hogy mered megrágalmazni?

- Hermione…

- Nem, csak semmi Hermione! Tudod mit, Harry Potter? Mától fogva nem kérem a tanácsodat semmiben! Örülnék, ha egy ideig nem szólnál hozzám!

Ahogy elviharzott, a fiú sajgó lélekkel meredt utána. Tehetetlennek, de mindenekelőtt ijesztően féltékenynek érezte magát.

***

Hermione cipősarkainak kopogása visszhangot vert az üres folyosókon. Szemeiből a könnyeket törölte - Harry hozzáállása arculcsapás volt számára. Hogyan vádolhat meg valakit, akit nem is ismer?

Megállt az egyik sarkon, s nagyokat szipogott. Remegett a keze, ahogy papírzsepi után kutatott a zsebében. Megállt az egyik ablaknál, hogy kifújhassa az orrát, s mikor végzett, elmerengve kinézett a parkra.

Azt hitte, a fiú és ő mindig megértik egymást. Hát most miért nem képes megérteni őt? Elromlott volna valami köztük? Igaz, Harry egy ideje furcsán viselkedik, amit nem igazán tudott hova tenni, de mindig arra fogta, kamaszodik, és változik az érdeklődési körük.

Ahogy így gondolkodott, egy alakot pillantott meg a park egy félreeső szegletében. Fehér ing, félhosszú, fekete haj…

- Perselus - suttogta a lány. - Hát eljöttél?

Nem is szaladt, inkább repült lefelé a lépcsőn, majd ki az épületből, egyenesen a férfi felé, aki mindaddig egykedvűen szívta a cigarettáját, míg meg nem pillantotta a lányt. Ahogy Hermione közelebb ért hozzá, elnyomta a cigit, és arcán lusta mosollyal kitárta a karját, hogy Hermione belerepülhessen.

- Hello, kislány - suttogta. - Milyen volt ma a suli?

Hermione fintorgott.

- Ez teljesen úgy hangzik, mintha az apám lennél. De nekem van már egy, köszönöm szépen. Ne próbáld meg felvenni a szerepét.

- Azt csak megkérdezhetem, milyen napod volt? - adta a meglepettet Piton, ravasz kis mosollyal.

- Azt meg - hagyta rá a lány.

Perselus óvatosan körbenézett a parkban, ahol a diákok tömegesen igyekeztek hazafelé, hangosan kiabálva, nevetgélve, olykor sírva - kit mi ért a nap folyamán. Mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem nézi őket, rekedten megkérdezte:

- Hát semmi puszi, vagy ilyesmi nem jár az embernek, aki itt vár rád fél kettő óta?

A lány édesen elmosolyodott.

- Dehogynem. - Odahajolt a férfihoz, és hosszú, szerelmes csókot nyomott a szájára. Kezeit a nyaka köré kulcsolta, egyik ujjával pedig finoman simogatta Piton tarkóját. A válasz sem maradt el - Perselus átkarolta a lány derekát, hogy közelebb húzhassa magához.

- Van valami programötleted délutánra? - kérdezte Hermione. - Vagy szaladsz is vissza dolgozni?

- Nem, ami azt illeti, egész délután szabad vagyok - felelte a férfi vigyorogva.

- Nahát, apa hajlandó volt téged szélnek ereszteni? Öreg hiba - Hermione mosolya ismét felragyogott.

- Sírtál? - váltott hirtelen hangnemet Perselus. - Piros a szemed.

- Én? - kérdezett vissza Hermione. - Dehogy. - Megdörzsölte a szemét, de ezzel csak még jobban erősítette a szeme körüli vörös foltokat.

- Nem, én - morgott mérgesen a férfi. - Na mondd csak el szépen, mi történt.

Leültek egy padra, míg a lány kiöntötte a szívét. Mikor elmondott mindent, félősen pislogott fel Pitonra. Vajon ehhez mit fog szólni?

- A barátod csak aggódik érted - mondta a férfi kifejezéstelen hangon.

- Tudom, persze… de nem tudom, honnan vett ilyesmiket rólad.

- Az emberek pletykálnak - jött a lakonikus válasz.

Kis ideig hallgattak, majd Perselus lassan megszólalt:

- Persze lehet, hogy a barátod abban a reményben mondott neked ilyeneket, hogy esetleg ezzel befolyásolni tud téged… maga felé.

- Maga felé…? - Hermione semmit sem értett.

- Nyilván nem akar elveszíteni - vetette fel Piton.

- De hát attól, hogy veled vagyok, nem fog engem elveszíteni! - nevetett fel hitetlenkedve a lány.

Piton ciccegett.

- Nem is barátként gondoltam.

Hermione egy ideig maga elé meredt, majd nagyon lassan szólalt meg:

- Úgy érted, hogy Harry…

-… szerelmes beléd, igen. Nem találok más magyarázatot.

Hermione megrázta a fejét.

- Nem - jelentette ki. - Biztos, hogy ez nem igaz. Barátok vagyunk, mióta az eszemet tudom.

- Ez nem kizáró tényező - állapította meg a férfi, miközben a parkot pásztázta. - Nézd, Hermione. Nem örülök, hogy elmondtad a barátodnak, mi folyik köztünk.

- De minden titkomat megosztom vele.

- Jó, ez nagyon szép, de a jelen körülmények között…

- Jelen körülmények?

- Ha tényleg szerelmes beléd, akkor fel kell készülnünk arra, hogy megpróbálja majd elmondani apukádnak, mit van köztünk.

- Hát előbb-utóbb apa úgyis megtudja- válaszolta a lány naivan.

- Persze - mosolygott rá a férfi. - De nem szeretném, ha ez a közeljövőben bekövetkezne.

Magához ölelte a lányt, miközben meglátott egy fiút, az iskola mellett, aki merőn nézte őket. A fiúnak fekete haja volt, és szemüvege…

Perselus puszit nyomott a lány feje búbjára, miközben a fiúra mosolygott, akit Hermione nem láthatott.

- Apádat egyelőre hagyjuk ki ebből a történetből…