A hétvége derűs napsütéssel köszöntött Londonra, az időjósok felhőtlen jó időt ígértek a pihenőnapokra. A tavasz lassanként kora nyárba csapott át.

Kirk ráérősen cammogott le péntek reggel a konyhába, miközben azzal volt elfoglalva, hogy minél tűrhetőbbre sikerüljön kötnie a nyakkendőjét.
Jóreggelt-csókkal köszöntötte nejét, aki a rántotta készítésével tüsténkedett, majd nyomott egy-egy puszit mindkét csemetéje homlokára, akik álmosan pislogtak tejeskávéjuk fölött.

- Szép reggelt, kis családom! Gyönyörű időnk van, nemde? Az embernek táncolni támad kedve ebben a szívet melengető napsütésben! - Ezen állítását igazolandó, halkan dúdolva Anne mögé lépett, fél karjával átkarolta a derekát, míg a másik kezében még mindig a nyakkendője lógott, s a dallamra ringatózott.

Mrs. Granger nevetett, majd elzárta a gázt a rántotta alatt. Letette a kezében tartott villát, majd Kirk felé fordult.

- Nagyon elemedben vagy ma reggel - mosolygott rá, s a nyaka köré fonta a karjait.

- Tegnap volt az utolsó megbeszélés az ázsiaiakkal, mindent elrendeztünk, hétfőtől pedig hivatalosan is a japán cég leányvállalataként fogunk működni. Az irányítás továbbra is a mi kezünkben marad, mi kell még a boldogsághoz? Megkötnéd a nyakkendőmet, drágám?

- Mint minden reggel - somolygott Anne. - Azt kérdezted, mi kell még a boldogsághoz? Mit szólnál mondjuk egy kerti partihoz?

- Ez nagyszerű ötlet! - kapott a szón Kirk. Immár szépen megkötött nyakkendővel felkapott egy bögre kávét, s nagyot kortyolt belőle. - Kérhetek egy kis borsot a rántottámra? Köszönöm. - Leült Hermione mellé, aki az események ilyenformán való alakulására egészen felélénkült. - Szóval egy parti? Grillparti… Ez tetszik. Mit szóltok, gyerekek?

- Nekem tökmindegy - vonogatta a vállát Daryl.

- Szuper ötlet! - lelkesedett Hermione.

- Ja, de akkor hívjátok meg Perselust is… - motyogta gonoszan öccse.

- Hogy mondod, kicsim? - nézett rá Anne.

- Semmi, semmi - rázta a fejét ártatlanul. Hermione olyan lesajnálóan nézett rá, ami minden jobb érzésű embert a földbe döngölt volna, ám Darylre hatástalan maradt.

- Áthívhatnánk a szomszédokat, pár embert a cégtől - sorolta Anne. - Barátokat, ismerősöket…

- Beszélek a kollegákkal - mondta Kirk, miközben belapátolta a reggelijét. - Siessetek, gyerekek, mert el fogunk késni!

Azzal felkapta az aktatáskáját, előreengedte a kisiető Darylt, de lányának útját állta az ajtóban.

- Hermione, nyugodtan hívd meg Harryt is. Biztosan jólesne neki.

A lány zavarba jött.

- Hát… izé… Nem tudom, ráér-e. Talán már van más programja.

Kirk jóindulatú mosolyával biztosította Hermionét arról, hogy teljes homály fedi előtte a két fiatal kapcsolatát.

- Azért csak kérdezd meg - bíztatta. - Véletlenül tudom, hogy holnap este Harry nevelőszülei egy céges rendezvényre hivatalosak. Hívd meg azt a szegény fiút, biztosan nem engednék el sehova máshova. Olyan rendes gyerek.

- Rendben, apa - adta meg magát a lány. Valamiért azonban rossz előérzete támadt hirtelen. - Megkérdezem, de nem biztos, hogy Petúnia néni elengedi.

- Majd én beszélek Mrs. Dursleyvel.

Hermione nyelt egyet.

- Nem szükséges, Harry biztosan meg tudja győzni.

Kirk bólintott.

- Nagyszerű! - Kiterelte lányát a házból, s öt perc múlva a család autója legördült a felhajtóról.

***

Hermione kétségek között gyötrődve álldogált a folyosón. Egyik fele beszélni akart Harryvel, hogy tisztázzák a dolgokat, ismét barátként tekintsenek egymásra, de a másik fele legszívesebben messzire futott volna. Szégyellte magát, de nem tudta miért. Hiszen, ha Perselusnak igaza is van, ő nem tett semmit, amivel bátorította volna a fiút.
Aztán az agyába villantak különféle régi képek, amikor is egy forró nyári délutánon vihar csapott le rájuk az erdőben. Kénytelenek voltak behúzódni egy barlangféleségbe, és Harry ölében melegedett fel… Aztán volt egy másik, amikor hangosan nevetve menekült előle, de a fiú gyorsabb volt, a földre terítette, és nem engedte mozdulni. Ő ezeket baráti időtöltésnek érezte… Sose jutott volna eszébe, hogy Harry többet érez nála, mint barátság.

Még mielőtt dűlőre juthatott volna, kinyílt az informatikaterem ajtaja, és Harry lépett ki rajta, a maga kócos, szemüveges valójában. Zöld szeme megvillant, mikor meglátta Hermionét.

Jó pasi lesz belőle, ötlött a lányba. De nem most. Most még csak egy sérült lelkű kisfiú, akinek szeretetre van szüksége… Hermione gyűlölte magát ezért a gondolatért, de tudta, igaza van.

A legjobb barátja. Ó, miért nem lehet fiúk és lányok között őszinte barátság? Ő mindeddig őszintén hitt benne, s a híresztelésekre, miszerint az egyik mindig többet akar, csak nevetve legyintett egyet. Azt mondogatta, hogy Harry és az ő barátsága sokkal erősebb, mintsem egy ilyen ügyön félresikerülhetne. Miféle gonosz istenség piszkált bele ebbe az évek óta tartó barátságba?

- Harry - suttogta.

- Szia - biccentett a fiú.

Kerülték egymás tekintetét, és pár pillanatnyi zavart csend után egyszerre szólaltak meg:

- Én… - kezdte Harry.

- Holnap… - mondta Hermione.

A lány idegesen nevetett.

- Mit akartál mondani?

- Á, semmi - legyintett Harry. - Mondd csak te - intett lovagiasan.

Hermione a padlót kezdte fikszírozni. Vajon mikor mostak fel itt utoljára?

- Apa kitalálta, hogy holnap kerti partit szervez. A jó idő és az üzleti sikerek örömére. Azt mondta, hívjalak el…

Azt mondta, hívjalak el? A lány biztos volt benne, hogy így akarta mondani: Azt mondta, elhívhatlak… Te jó ég… Mindenesetre nem kezdett el magyarázkodni, azzal csak még inkább súlyosbította volna a helyzetet. Hát erre a szintre is elért? Talán fel is fog nőni hamarosan?

- Ööö… értem - motyogta a fiú.

Ismét hallgattak.

- Csak udvariasságból nem kell meghívnod, Hermione.

- Nem, nem udvariasságból - sietett a válasszal Hermione. Micsoda hülyeség! De igen, csak udvariasságból hívta meg. Meg azért, mert az apjának nem fogja elmondani, miért nem hívhatja el… - Jó lenne, ha ott lennél…

Várakozva nézett a fiúra, aki fürkészve nézett a szemeibe. Érezte, hogy a hideg is kiveri, ha nem szólal meg egyikük mihamarabb.

- Pitont is meghívtátok? - kérdezte szemöldökráncolva a fiú.

Hermione most arra gondolt, bár meg se szólaltak volna. Kínjában a falat kezdte kaparászni.

- Izé… Igen.

- Háát… nem tudom, Mione. Lehet, hogy nem kéne elmennem.

Hermionénak végre eszébe jutott, mit akart sürgősen a fiú tudtára adni:

- Szeretném, ha minden úgy lenne, mint régen, Harry. Tudom, hogy szörnyen mérges vagy rám Perselus miatt, de én annyira szeretném, ha a barátságunk nem sínylené meg ezt a dolgot! Mi pelenkás korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk!

Harry pillantása igazolás volt arra, amit Piton tegnap mondott neki. A lánynak most már kétsége sem lehetett afelől, hogy a fiú tényleg túllépte azt a bizonyos határt.

- Szeretném, ha eljönnél - motyogta megtörten.

Harry lassan bólintott.

- Ám legyen. Ha tényleg ezt szeretnéd…

- Szeretném - biztosította Hermione.

- Rendben.

A fiú Hermione válla fölött a sürgölődő diákokat figyelte. Az egyik felettük járó osztály haladt el mellettük, és egy hosszú fekete hajú lány barátságosan odabiccentett Harrynek. A fiú zavartan elmosolyodott.

- Én most megyek, Mio. Holnap látlak. Szia.

- Szia…

Hermione csodálkozva figyelte, amint a fiú esetlenül odabattyog a lányhoz, és félénken beszélgetésbe elegyednek.

Ezen a ponton nem értett semmit. Akkor most kit szeret Harry? Perselus tévedett?
Valamiért mégis gombóc gyűlt a torkába, ahogy a lány kedveskedve Harrybe karolt, és elindultak a menza felé.

- Vá! - kiáltotta, mire két negyedikes lány ijedten ugrott egyet mellette. Hermione megforgatta a szemeit, majd zaklatottan elvonult a következő órájára.

***

Aznap Perselus és Hermione találkát beszélt meg délutánra. A férfi most nem akart a lány elé menni az iskolához, azt mondta, így is elég feltűnő volt a múltkor. Hermione egy kissé csalódott volt, de belátta, hogy nem érdemes erőltetnie a dolgot. Meg aztán, gondolta magában, Perselus kinőtt már abból a korból, hogy diáklányokra várjon egy parkban.

Úgy beszélték meg, hogy Hermione a férfi lakásához megy, s ott majd kitalálják, hogyan tovább. A lány szeretett volna moziba menni, mert a sötét terem képzeletében valahol egyenlő volt a romantikával, titkos érintésekkel, lopott csókokkal, bizalmas szavakkal, fojtott nevetéssel. Számtalan romantikus helyzetet kitalált, amiben ő és Piton voltak a középpontban, sok olyat, ami akár a valóságban is megállta volna a helyét, és sok olyannal, aminek valóra válása olyan reménytelen volt, hogy szinte fájt. Hermione mégis szerette kiagyalni őket. Izgalmat ígért, jóleső borzongást, a fontosság tudatát, és képzeletében az összes kislányos, édelgős vágyálmát megélhette.

Iskola után a lány a kora délutáni napsütésben úgy érezte, mintha egy romantikus film hősnője lenne, s ez az érzés olyan elégedettséggel töltötte el, hogy már-már felnőtt nőnek érezte magát. A szokottól eltérően most odafigyelt a tartására, a haját kibontotta, és igyekezett nem sután lóbálni a karját. Elképzelte, hogy Perselus figyeli őt - könnyedén siklott végig a parkon, kecsesen, elegánsan, mint egy őzgida.

Céljához érve felnézett az épület tetőtéri lakása felé, ahol egy fekete hajú férfi állt kint az erkélyen, félig kibontott, fehér ingben, és arcán olyan szédítő mosollyal, hogy a lány azt hitte, menten beájul a kapualjba. Piton intett, hogy menjen fel, s Hermione magabiztosan belépett a lépcsőházba.

Inkább lifttel ment, attól tartott, hogy a lépcsőzés megizzasztaná, és nem akart teljesen kifulladva omlani szerelme karjaiba.

Két koppantás után az ajtó már nyílt is. A már lentről látott mosoly megint itt volt, de most egy kis rosszfiús utóérzése volt. Hermione teljesen megbolondult tőle.

- Szia - mondta Perselus, lustán az ajtófélfának támaszkodva.

- Szia - rebegte Hermione.

- Bejössz?

- Be is mehetek, de azt hittem, elmegyünk valamerre.

A férfi a lány dereka után kapott, és behúzta a lakásba.

- Minek mennénk el, ha egyszer itt sokkal jobban szórakozhatunk? - kérdezte Hermione fülébe suttogva, aki a lába ujjától a feje búbjáig libabőrös lett. - Na, erről beszélek - búgta kajánul Piton, és egyik kezét lecsúsztatta a lány fenekére. Csókot lehelt a nyakára, majd jót nevetett azon, hogy a lány nyelt egyet. - Gyerünk beljebb…

Berántotta a lányt a lakásba, és a falhoz szorította.

- Apa mondta neked a holnapot? - nyögte Hermione két csók között.

- Ühüm - motyogta bele Perselus a lány vállgödrébe.

- És eljössz? - Hermione nagyot nyelt, ahogy megérezte a férfi simogató ujjait a combja belső felén.

- Ühüm - mutatta meg választékos szókincsét a férfi.

- Klassz - sóhajtotta a lány, és egész testében valami megmagyarázhatatlan borzongás futott végig, miközben Piton hozzádörgölte az ágyékát. Ahogy levegő után kapkodott, még szükségesnek érezte, hogy valamit megkérdezzen:

- De ha apa…

Perselus nem hagyta, hogy befejezze. Dühösen elhúzta a fejét a lány melleitől, és ingerülten megjegyezte:

- Figyelj, Hermione, én nem akarok most apádról beszélni. Nyilván pont elég időt töltök vele az irodában, ellenkező esetben vele randiznék, nem? - Hangjából indulat csengett ki, ami meglepte a lányt.

- Én…

Hermione nem tudta, mit mondjon. Ilyennek még nem is látta a férfit.

- Ne haragudj - enyhült meg Piton. - Csak tudod, egy férfi elég rosszul viseli, ha sokáig váratják. Őrülten felizgatsz, és nincs kedvem most azzal foglalkozni, hogy a családod egyes tagjai éppen mit csinálnak, vagy gondolnak. Te is azt szeretnéd, ha minden jól menne kettőnk között, nem?

Hermione kétkedve bólintott.

- Na hát akkor - nyúlt be az egyenszoknya alá Piton. - Legyél jó kislány, és maradj csendben…

A délután további részében Hermione nem tudott teljes valójában jelen lenni a férfi ágyában. Zavarta, hogy ilyen simán, snassz módon történik minden, s Perselust láthatóan nem kifejezetten izgatta, hogy a lány passzívan áll hozzá az események folyásához.

A lány mindezekkel együtt is élvezte az együttlétet, ami enyhített kissé rosszallásán, de nem tudta kiverni a fejéből a férfi mérges ábrázatát. Mégis, amikor Piton elégedetten hanyatt vágódott az ágyon, szaporán véve a levegőt, s magához húzta a lányt, Hermione lágyan simult bele az ölelésébe.

- Szeretlek, Perselus - motyogta.

Nem kapott választ.