A szombat délután kapkodással és készülődéssel forgatta ki négy sarkából a Granger-házat. Anne az egész délelőttöt vásárlással töltötte, húst, zöldséget, üdítőt és alkoholt vett, majd hazaérve nekilátott, hogy salátákat készítsen, egyrészt a hús mellé, másrészt felkészülve az esetleges vegetáriánus vendégekre.

Hermione a sorban érkező vendégeket terelte a hátsó kertbe, levendulaszín muszlinruhájában, amin hasonló anyagból készült mélylila virág emelte ki a ruha színét, közvetlenül a pánt alatt. Haja laza hullámokban kunkorodott a vállára, és folyton-folyvást az érkezők arcát fürkészte. Mikor jön már Perselus?

Egyszerűen fel nem foghatta, mi romlott el. Márpedig valami elromlott. Alapjaiban rengette meg a hitét. De miben hitt pontosan? Abban, hogy egy felnőtt férfival más lesz? Mindent elsöprő szenvedélyt és izgalmat remélt? Mit remélt, biztos volt benne. Tudta azt, ami nem igaz. Mégis sokkal többnek érezte magát.

Egy kéz érintését érezte a vállán. Fejét félrebillentve nézett hátra.

- Szervusz, Levendula kisasszony.

- Perselus - biccentett a lány, miközben előre lépett egyet. A férfi keze lesiklott a válláról.

Piton kérdőn nézett rá.

- Mi baj, Hermione? Á, Kirk! - integetett barátja felé, aki a grill mellett állt, hatalmas mosollyal, és egy húsvillával igazgatta a készülő ételt. - Bocsáss meg egy pillanatra - motyogta Perselus a lánynak. - Köszönök apádnak.

- Oh, most szabad foglalkozni apával? - kérdezte fagyosan Hermione, mire a férfi egy pillanatra visszafordult:

- Mi? - Legyintett. - Ezt majd később megbeszéljük. Gyönyörű vagy.

Azzal otthagyta Hermionét, aki a kertkapuban állt, és az enyhe tavaszi szél a hajával játszott.
Úgy utálta, hogy a hatása alatt áll. Elég egy kis bók, és beájulna az asztal alá.

Miközben magában elátkozta Pitont jó mélyre a föld alá, megpillantotta Harryt, aki ekkor lépett be a kertbe. Tenyerét idegesen dörzsölte a nadrágjához, és szemlátomást kellemetlenül érezte magát. Hermione zavart mosollyal ment oda hozzá.

- Szia!

Harry felé fordult, ás rámosolygott.

- Szia - köszönt megkönnyebbülten, hogy végre ismerős arcot lát.

- Örülök, hogy itt vagy - tette a lány Harry vállára a kezét, de a fiú pillantását látva meg is bánta azonnal. Elkapta a kezét, és idegesen körbenézett.

- Á, nem egyedül jöttél? - kérdezte, mikor meglátta a lányt, akivel Harry előző nap elment a folyosón.

A fiú zavarban volt.

- Nos, igen, izé… Remélem, nem baj, hogy elhoztam Chót. Tudod, úgy néz ki, alakul valami köztünk.

Hermione eltátotta a száját, majd be is csukta.

- Vagy úgy - mondta hülyén. - Nahát, ennek nagyon örülök - mosolygott kényszeredetten. Teljes kuszaság volt a fejében. - Nagyon szépek vagytok együtt. - Amint kimondta, elgondolkodott azon, miért beszél össze ennyi marhaságot.

- Kösz - biccentett a fiú, kis piros folttal az arcán. Magához intette a hosszú, fekete hajú lányt. - Hermione, bemutatom Cho Changet. Cho, ő itt a barátom, Hermione Granger.

- Sokat hallottam rólad - mosolygott Cho barátságosan. Szemmel láthatóan nem érezte magát feszélyezetten, ami azt bizonyította, hogy Harry nem mondott neki semmit.

- Én is rólad - hazudta szemrebbenés nélkül Hermione, és megrázta a felé nyújtott kezet. - Hát, egyetek, igyatok, érezzétek jól magatokat! Bocsássatok meg, nekem beszélnem kell valakivel.

Magára hagyta a két fiatalt, miközben zsongott a feje. Ezek szerint Harry mégsem szereti őt. Valamilyen szinten megnyugtatta ez a tudat, hiszen így kisebb volt az esélye a lebukásnak.

Meglátta Perselust, aki két pohárral a kezében állt a ház mellett, egy rózsabokor takarásában, és intett neki, hogy menjen oda. A lány felé vette az útját.

- Harry a barátnőjével jött - mondta Hermione.

- Láttam. - Perselus a nyüzsgő embertömeget figyelte.

- Ezek szerint tévedtél - vetette fel a lány.

- Emberi dolog - vonta meg a vállát a férfi, még mindig az embereket fürkészve, majd hirtelen Hermionéra kapta a tekintetét. Azzal a pillantással nézett végig rajta, amit a férfiak akkor használnak, amikor nagyon akarnak valamit. - Tudtad, hogy a lila a kielégítetlen nők színe?

Hermione felvonta a szemöldökét.

- Eddig nem. De azért jelenthet valamit.

A férfi elvigyorodott. Láthatóan nem volt hajlandó felvenni az elé dobott kesztyűt.

- Ezen könnyen segíthetünk.

Hermione felé hajolt, és végighúzta az ajkát a ruha anyaga mentén.

- Ne - lehelte a lány. - Meglátnak.

Piton gyorsan körbenézett, majd átvette a bal kezébe a másik poharat is, és a derekánál fogva behúzta Hermionét a ház mögé. Ott letette a poharakat a kerítés egyik vastagabb oszlopára, majd a falhoz szorította a lányt. Keze könnyedén szaladt végig a karcsú derékon, suhant a könnyű anyagon. Egyik térdével feltűnésmentesen befurakodott a lány lábai közé.

- Hoztam pezsgőt - vigyorgott, és lemutatott a földre, ahol valóban egy üveg édes pezsgő volt a fűben. - Úgy tudom, a nők az édes italt szeretik. Egy jó barátom egyszer azt mondta, borból és pezsgőből is az édeset… akkor édes lesz a mámor is utána… - Hermione karjait a feje fölött kulcsolta össze, és a nyakát kezdte csókolgatni.

- Mámor, mi? - kérdezte Hermione vészjóslóan. A hangja belevegyült a kertben nevető emberekébe, a férfi mégis tisztán értette.

Piton elhúzta a fejét, és kérdőn nézett a lányra.

- Parancsolsz?

A lány mérgesen fújt.

- Ha magadtól nem tudod, akkor én nem foglak felvilágosítani - morogta halkan.

A férfi azon nyomban elengedte. Mintha csak forró felületbe ütközött volna, s tekintete egy pillanatra fellángolt. Lépett egyet hátra.

- Mi bajod van? Talán nem volt jó tegnap?

- Jónak jó volt - fonta össze maga előtt a karjait Hermione. Igyekezett megközelíthetetlennek tűnni - mint egy vár, vízárokkal körbevéve.

- Hát akkor? - Perselus széttárta a kezeit.

Hermione hitetlenkedve nézett rá.

- Azt mondtam neked, hogy szeretlek, erre te bealudtál.

Perselus a halántékát kezdte masszírozni.

- Jaj, kislány… Ígértem én neked valaha is szerelemet? Ha jól emlékszem, nem. Nálam nem mennek ilyen gyorsan ezek a dolgok.

- Á, de vannak dolgok, amik nagyon is gyorsan mennek, igaz? - kérdezte gonoszan Hermione. Most csak fájdalmat akart okozni, másra nem is gondolt. Kislány…

Piton mérgesen összevonta a szemöldökét.

- Nem emlékszem, hogy egy szóval is tiltakoztál volna - jegyezte meg könnyednek szánt hangon, de belül remegett a méregtől.

- Nem tiltakoztam, nem tiltakoztam - fakadt ki a lány. Úgy látszik, semmit nem ért, gondolta mérgesen. - És ha tiltakoztam volna, abbahagyod? - szúrta oda a végére keserves sóhajjal.

A férfi arca megvonaglott. Hát így állunk.

- Nem tudom, minek nézel engem, kisasszony, de nem szokásom erőszakoskodni a nőkkel - sziszegte.

- Nem, persze, hiszen mindig megkapod, amit akarsz. Kezdek hajlani arra, amit Harry mondott… Elveszed, ami kell, de semmit sem adsz.

- Annyira gyerekes vagy!

Ez arculcsapásként érte Hermionét. Ez a férfi, akinek odaadta magát annak egy füttyentésére, képes volt gyerekesnek nevezni! A keze megremegett. Egy ideig csak hápogott némán, majd rendezte a vonásait.

- Gyerekes. Érdekes módon tegnap délután nem voltam gyerek.

Piton összehúzott szemekkel meredt a lányra, aki ajkait összeszorítva, megkeményített arccal állt előtte, és látszott rajta, hogy nagyon közel áll ahhoz, hogy beborítson mindent. Muszáj volt megakadályoznia!

- Nem - hajtotta le a fejét, s úgy tűnt, kényelmetlenül érinti a kritika. - Sajnálom, Hermione.

A hirtelen megadás kétségkívül elbátortalanította Hermionét. Megdöbbenve pislogott a férfire, és hitetlenkedve megkérdezte:

- Tényleg sajnálod?

Perselus felemelte a fejét, és tett egy furcsa mozdulatot, amit vállrándításnak és bólintásnak egyaránt szánhatott.

- Nézd, azt belátom, hogy jobban oda kellett volna figyelnem arra, mit érzel, vagy szeretnél… De lásd be, olyan voltál, mint egy kis kutyus, odaadóan futottál utánam, ami, bevallom, legyezgette a hiúságom. Soha egy szóval nem mondtad, hogy mit akarsz, mit nem, és én férfiúi vágyaim közepette sok mindennel el voltam foglalva, csak ezzel nem.

Miután Hermione nem válaszolt, csak nézte őt, mintha azelőtt még sose látta volna, a férfi kotorászni kezdett az ingzsebében. Miközben tovább beszélt, cigarettát és öngyújtót vett elő belőle, és rágyújtott.

- Arról igazán nem én tehetek, hogy olyan kis kívánatos vagy, hogy mindig elvesztem a fejem, ha megjelensz a közelemben - mondta.

- Mióta dohányzol? - kérdezte a lány hirtelen, megszakítva a férfi gondolatmenetét. - Már valamelyik nap is kérdezni akartam…

- Tessék? - pislogott rá Perselus. - Ja, hogy ez - bökött a lány felé a cigarettával. - Hát, úgy voltam vele, hogy ha már kedved találod abban, hogy a zakóimat szagolgasd, legalább legyen alapod rá. - Szemtelenül vigyorgott Hermionéra, akinek az eset említése is elég volt ahhoz, hogy alaposan elpiruljon. Arra gondolt, hogy soha nem fogja tudni eléggé kiismerni ezt az embert.

- Ne gyújts rá, kérlek - mondta a lány halkan. - Nem szeretem az ízét a szádban…

Perselus meghajolt feléje, és visszatette a zsebébe a dohányt. Magához húzta Hermionét, és közvetlenül azelőtt, hogy megcsókolta volna, azt suttogta a szájába:

- Amit a hölgy óhajt, az számomra szent…

Ami ezután következett, azt Hermione később számtalanszor játszotta végig az agyában, hogy elszörnyedjen, vagy éppen hálát adjon az égnek - mikor miért. Ahogy a férfi szája és az övé összeért, hogy egy vad, veszedelmes csókban egyesüljenek, a ház mellől egy csodálkozó kiáltás hallatszott. Hermione arra kapta a fejét, és az öccsét látta a rózsabokor mellett, aki ravasz tekintettel nézte kis, szombat délutáni afférjukat.

- Erre szokták azt mondani, hogy lebukás…