Az áruló

Lassan magához tért. Egy szobában volt, amelyben a kandallóban lobogó tűz fénykörén kívül teljes sötétség honolt. Nehezen felült. Úgy érezte, a teste összes izma azért sikított, hogy ne mozduljon, maradjon nyugton. A feje előrecsuklott, és egy pillanatra elmosódott a látása. Amikor újra tiszta volt a kép, körülnézett. A szoba csinos volt: mahagóni bútorok voltak benne, illetve mélykék dekorációt látott. Elfordítva a fejét észrevette a bájitalokat, amelyek az éjjeliszekrényen álltak. Már emlékezett.

Perselus Piton.

A teste tiltakozása ellenére felállt, és lassan elindult kifelé. Hangokat hallott alulról.

- Semmit nem mondhatsz nekik!

Piton dühös volt. Aztán ismerős hangot hallott, amelytől sebesen kezdett verni a szíve. Talán megmentik? A következő szavak aztán kiábrándították.

- Rendben, Perselus. Egy szót sem.

Remus Lupin?

Megpróbált lesietni a lépcsőn, de eredménytelenül. Ahogy megközelítette az utolsó lépcsőfokot, már hallotta is egy ajtó csukódását.

Elment?

Egy sötét részen állt a lépcső alja és a konyha bejárata között.

- Megbízhatunk ebben a vérfarkasban, hogy csukva tartja a száját? – hallotta Lucius kérdését a maga fensőbbséges stílusával.
- Igen. Tartozik nekem… Miss. Granger, kérem, jöjjön be és üljön le.

Hermione rémülten ugrott meg a nevét hallva. Piton tudta, hogy ott volt. Kilépett a sötét rejtekhelyéről a konyhába. Piton és Lucius a pultnak dőlve álltak – tanára egy csésze kávét, Malfoy a kígyós botját tartotta. Mindketten őt nézték, ahogy belépett. Perselus egy kicsit elfordult, hogy letegye a kávéját. Visszafordulva keresztbe tette a karjait a mellkasán, és úgy nézett Hermionére, mintha a lány valami nagy rosszaságot csinált volna.

A lány nyugtalan lett.

- SOHA! Tehát soha többé ne nézzen a Sötét Nagyúr arcába! – Átvágva a helyiségen megragadta a lányt a felkarjánál fogva, és megrázta. – El akarja árulni Pottert? Azt akarja, hogy megöljék? – Még jobban megrázta. Ha megkérdezték volna, Hermione elárulta volna, hogy fél. Perselus Piton nagyon félelmetes tud lenni, ha dühös, és a lány nyilvánvalóan nagyon felidegesítette. – Belegondolt egyáltalán, hogy mi történne, ha a Sötét Nagyúr olvasott volna a fejében? Belegondolt, hogy milyen veszélynek tett volna ki nem csak engem, de magát a Rendet is?

Hermione szemei tágra nyíltak, és félelemmel teltek meg. Az a félelem, amit akkor érzett, amikor Voldemorttal szemben állt, úgy tűnt, hogy most elborítja, a Piton által okozott félelemmel és dühvel együtt… Semmit sem mert mondani. Várt egyáltalán választ?

- Perselus – jött egy fensőbbséges hang a konyha másik végéből. – Megijeszted a gyereket.
Hermione szemei Luciusra ugrottak, majd vissza a félelme forrására. Piton egy gyenge lökéssel elengedte őt, majd horkantott.
- Hol van most a griffendéles bátorság?

A pálcája egy villámgyors pöccintésére étel jelent meg az asztalon.

- Egyen, különben a bájitalok nem fognak a rendeltetésük szerint hatni – mondta Piton egy halvány mosollyal az arcán. Egy mosollyal, mintha már a gondolatának is örülne.

Lucius nézte, ahogy barátja visszatér a pulthoz. Ahogy a férfi visszarendezte arcát, és haragosan tekintett a lányra, Lucius úgy nézett rá, mint aki arra gondol, hogy „ez a félvér sosem változik”. Ha a helyzet nem lett volna ilyen komoly, Hermione még nevetett is volna, de nem volt sem energiája, sem kedve az ilyenfajta komolytalansághoz.

Felnézett az étkezésből. Két lehetősége volt: vagy Perselus Pitonnal beszélget vagy Lucius Malfoyjal. Ahogy latolgatta a dolgot, rájött, hogy nincs sok esélye, hogy egyiküktől is választ kapjon. Lenyelve a falatot, Perselus hideg pillantásáról Lucius érzelemmentes arcára vándorolt a tekintete.

- Mióta aludtam?
- Huszonnégy órája – válaszolt Lucius.

Visszanézett a tányérjára, és megpróbált lenyelni még egy pár falatot, de egyáltalán nem volt étvágya. Miután leerőltetett néhány harapást, eltolta a tányérját. Lassan és fájdalmasan állt fel, felkapta a tányért is. Odament a mosogatóhoz, amely a két férfi között volt, és beletette a tányért.

- Miss. Granger, menjen el lezuhanyozni. Nemsokára megyek és ellátom a sérüléseit.

Piton hangja sokkal lágyabb volt, mint előtte. Hermione egyszerűen bólintott, majd visszament a lépcsőhöz. Addig nézték őt, amíg el nem tűnt a képből. Lucius odafordult Perselushoz, de ő még mindig azt a pontot nézte, ahol látták eltűnni a lányt.

- Egy kicsit sem aggódsz, hogy Potter ki fogja találni, hogy nálad van a kis griffendéles hercegnője?

Perselus úgy pislogott, mintha a férfi szavai hozták volna vissza egy másik világból, amely csak az ő fejében létezett. Úgy nézett Luciusra, mintha tudnia kéne a választ.

- Talán akkor meg kéne jelenned, hogy kizárd az ilyen ötleteket.

Lucius horkantott.

- Talán.

Perselus nézte, ahogy barátja kiviharzik a házból a hátsó ajtón keresztül. Tudta, hogy még aznap este vagy korán reggel vissza fog térni. Hallotta, ahogy a csobogó víz hangja abbamarad. Egy sóhajjal letette a kávéját, és odament a lépcsőhöz. Sebeket kellett gyógyítania.

*

Lucius a Grimmauld téren, a szalonban ült a kandalló mellett, és láthatóan olvasott. Fia az asztalnál ült, és a nyári házi feladatait csinálta. Pergamenek és könyvek borították az asztalt. Mióta tudták, hogy az iskola nem fog bezárni, Ginny vette át Hermione szerepét, hogy nyaggassa a fiúkat, hogy csinálják meg a feladataikat. Minden csendes és békés volt addig, amíg Potter keresztül nem viharzott a folyosón át a szalonba. Ron és Ginny követték őt, miközben próbálták nyugtatni. Lucius a mennyezetre emelte a tekintetét.

- Harry, lassíts már és nyugodj meg – esedezett Ginny.
Harry hirtelen megállt, és metsző tekintettel nézett a lányra.
- Nem, nem fogok. Hol van, Ginny? Úgy tűnik, senki nem aggódik Piton eltűnése miatt. – Egy pillanatra minden csöndes volt, majd Harry közelebb lépett Ginnyhez, aki óvatosan hátrált egy lépést. – Azt sem zárom ki, hogy az a denevér tartja fogva őt!

Ron, észrevéve, hogy a húga hátrál Harry elől, megszólalt.

- Harry, hagyd abba! Épp a húgomat ijesztgeted!

Harry megállt, és megfordulva Ronra nézett. Nevetés hagyta el a száját… majdhogynem őrült nevetés.

- Jaj, Ron! Mindenki ismeri a húgodat! Egy szívdobbanásnyi idő alatt megátkozna, ha megfélemlíteném! Azt akarom, hogy Pitont megtalálják!

A beálló csöndben egy könyv becsukásának hangja visszhangzott. Draco már régen abbahagyta az írást, és figyelte A Fiút, Aki Túlélte, ahogy megenyhül.

- Mr. Potter – szólt Lucius, ahogy felállt a székből, amiben eddig ült. – Látom, újabb következtetéseket vont le. – Lucius a fiú fölé magasodott, akiről azt feltételezték, hogy a varázsvilág megmentője. Egy apró mosoly jelent meg az arcán. – Perselus feladatot kapott a Sötét Nagyúrtól, és ahogy mondtuk, most azt teljesíti.

- Hát persze – köpte Harry. – Mindketten tudjuk, hogy melyik oldalon áll, igaz, Malfoy?

Lucius felhúzta a szemöldökét a dühös fiú láttán.

- Mr. Potter, ha a Rend úgy gondolta volna, hogy szükséges, hogy tudjon Perselus feladatairól, akkor elmondta volna, de mivel nem tették meg, biztosan állíthatom, hogy semmi köze hozzá.

Harry, úgy tűnt, készen áll, hogy megtámadja Luciust, csak hogy a férfi hátat fordított neki. Bár ebben a pillanatban nem tartotta méltóságon alulinak a mardekáros taktikát sem.

- Harry, igaza van.

Harry odakapta a fejét, ahonnan az ismerős hang jött. Remus csendesen állt az ajtóban, hallgatva, hogy mi történik. Amikor Harry észrevette, belépett. Luciusra pillantva visszafordult a fiúhoz.

- Piton feladataihoz semmi közöd, Harry.
- És Hermione? Lehet, hogy annál a talpnyalónál van!

Remus felsóhajtott, majd egy pillanatig a fejét vakargatta.

- Nem, Harry. Piton küldetésen van. – A fiú újra kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Remus feltartotta a kezét félbeszakítva őt, majd folytatta. – Tényleg, Harry. Egyébként is mit tehetne Piton Hermionével?

Harry dühösen, szemforgatva kipillantott az ablakon.

- Ez az, amire jobb, ha nem is gondolunk.

*

Hermione kilépett a fürdőszobából, ami Perselus szobájából nyílt. A törölközőt magán tartva megállt. Piton a szoba közepén állt a mellkasa előtt összekulcsolt karokkal. Az egyik szemöldöke felemelkedett, amikor a lány belépett.

- Nincs… nincs semmi, amit átvehetnék – motyogta zavartan. Ez a férfi végül is a tanára volt. A lány mögött a ruhásszekrényhez lépve kivett egy fehér, gombos inget, és odaadta neki.

- Ez megteszi éjszakára.

Újra összekulcsolta a karját, és nekidőlt a ruhásszekrénynek.

- Vagy bármikorra. Habár az éjszakára tökéletes lesz.

Hermione hitetlenkedve nézett rá. Csak ott fog állni, és nézni, ahogy átöltözik? Egy mély lélegzetet véve azért könyörgött Merlinnek, hogy sikerüljön a terve. Nem vette le a törölközőt, csak fölé vette az inget, és elkezdte begombolni. Miután kész lett, azon fáradozott, hogy kihúzza a törölközőt, ami aztán lepottyant a földre.

Amikor Hermione törölközője a földre esett, Piton szeme a lányról a földre siklott. Előrelépve lehajolt, hogy felvegye.

- Helyezze magát kényelembe, Miss. Granger – mondta, ahogy visszavitte a törölközőt a fürdőszobába. Amikor visszatért, Hermione az óriási ágy takaróján ült… az ágy miatt még kisebbnek látszott a lány, mint általában. Gyorsan odasétált, és leült mellé, szembefordulva vele. Hermione nem nézett rá.

Perselus egy pillanatig csak ült, és vizsgálgatta a sebeket, amelyek a lány arcának egy részét borították. Nem tudta nem észrevenni, hogy Hermione még mindig nem néz rá. Meg tudta érteni, miért: ő most az ellensége volt. Ez felmérgesítette. Milyen jogon fél tőle ez az elviselhetetlen griffendéles? Épp most mentette meg az életét!
A dühét megfékezve előrehajolt, az egyik kezét az ágyra helyezte, a másikkal pedig beállította a lány fejét egy bizonyos szögbe. A sebesülései végül is nem voltak olyan súlyosak. Egy horzsolás volt az arca jobb felén és egy vágás a szeme felett. Amikor előrehajolt, hogy jobban lásson, rálátott egy röpke pillanatra valamire, aminek a vége az ingénél volt és a vállától húzódott.

Két ujját kinyújtva egy picit hozzáért a bőréhez, ahogy az ing gallérját a válla felé húzta. Az enyhe érintésre a lányon óhatatlanul is borzongás futott végig. Piton – legnagyobb bánatára – észrevette ezt.

- Fázik, Miss. Granger?

Nem nézett rá, de a szeme sarkából látta, ahogy a férfi szeme összeszűkül, és egy pici, rejtett mosoly jelenik meg a szája körül.

- Ta... talán egy kicsit.

Egy apró bólintás után visszatért ennek az újonnan felfedezett sebesülésnek a vizsgálásához. A válla egy része, valamint a válla és nyaka közötti terület egy nagy horzsolás volt Rodolphus Lestrange kézlenyomatával. Perselus tudta, hogy ezt az az erős fogás okozta, amellyel lent tartotta a lányt. A kezét egy tégely felé nyújtva kikotort egy kis krémet, és elkezdte beledörzsölni a Hermione arcán látható sebbe.

Észrevette, hogy a lány becsukta a szemét. Nem tehetett róla. A közönyös megjelenése és a nehézkes viselkedése ellenére nagyon finom volt az érintése, amikor a sérülésével foglalkozott. Amikor az összes seb bekenésével kész lett, felkapott egy másik bájitalt, és megmondta a lánynak, hogy igya meg. Közben figyelte, ahogy a vágások szinte azonnal beforrnak.

- Most pedig ezt igya meg! A Cruciatus átok utóhatásainál fog segíteni. – Látta, ahogy felcsillan a szeme, ahogy magához tér. Meg sem kellett szólalnia, a kezét feltartatva így szólt: – Nem, ez nem egy olyan bájital, amit tanult az iskolaévei alatt és igen, meg fogom tanítani magának, amíg itt van, ha nem lesz olyan elviselhetetlen.

Hermione megelégedve csukta be a száját, elvette a bájitalos fiolát, majd gyorsan lenyelte a tartalmát. Érezte, ahogy a kínok és fájdalmak elülnek a testében – megkönnyebbülve sóhajtott egyet.

- Tartsa észben, Miss. Granger – kezdte Piton, ahogy visszatette a fiolákat és üvegeket a fiókba. – Nem vagyok az ellensége. Sokkal jobban jár azzal, hogy itt van, mintha Rodolphusnál lenne.

Hermione összeszűkült szemmel nézett rá, mintha azt mondaná, hogy ebben a pillanatban nagyon is kételkedett benne.

- Miss. Granger, Rodolphus Lestrange felesége Bellatrix, tehát ha az ő foglya lenne, akkor a nőé is lenne… az lenne a csoda, ha túlélné.

Hermione szeme enyhén összeszűkült. Ezen még nem igazán gondolkodott. Hirtelen aztán érezte, ahogy a szemei elnehezülnek, és ő lecsúszik az ágyon. Az utolsó dolog, amit látott, mielőtt álomba zuhant volna, Perselus Piton volt, ahogy az ajtóban áll és nézi őt.

*

Hermionét a napfény ébresztette fel, az első napsugarak, amelyeket két nap óta látott. Nyújtózkodás közben hallotta, ahogy megkordul a gyomra, illetve, hogy hangok jönnek fel az alsó szintről. Ledobva magáról a takarót, letette a csupasz lábát a kemény, fából készült padlóra, majd óvatosan elindult a lépcső felé. Ahogy lelépett az utolsó lépcsőfokról, nevetést hallott, de olyan nevetést, amit nem ismert… meleg volt és derűs. Lassan átlépett a konyha küszöbén.

A beszélgetés és nevetés abbamaradt. Hermione borzadva fagyott meg lépés közben attól, amit látott, hogy kivel beszélgetett Perselus Piton. Egyike volt azoknak a férfiaknak, aki elrabolta őt – Rabastan Lestrange. Hermione érezte, ahogy a szíve vadul verni kezd. Az ösztönei azt súgták, hogy fusson, de egy helyben megfagyott. Perselusszal szemben ült. Hosszú, mélybarna haja egy fekete szalaggal volt összekötve hátul a nyakánál, ami Luciusra emlékeztette. Rabastan haja viszont nem csak a színében különbözött. Egy pár tincs szabadon lógott a többitől külön.

A legmegdöbbentőbb dolog viszont az volt, hogy Rabastan mosolyogva figyelte őt. A fejében azok az emlékek pörögtek le, amikor elkapta ez az ember és a testvére. Emlékezett, hogy ő nem emelt kezet rá. Egyszer sem ütötte meg, és amikor az öccse Voldemort elé vitte, akkor ő a háttérben maradt. Hermione ekkor döbbent rá, hogy mennyire alulöltözött volt, és nyugtalankodni kezdett zavarában. Perselus észrevette ezt, és szemforgatva pöccintette meg a pálcáját, hogy egy másodperccel később már egy hosszú, fekete kabát szálljon a lány felé.

- Köszönöm – mondta csendesen, ahogy elkapta, majd hozzáfogott, hogy felvegye.
- Ne csak álljon ott, gyerek! Üljön le és egyen – horkant rá Perselus.

A szavai keménysége miatt felugrott ijedtében. Rabastan szemei Perselusra ugrottak.

- Ó, Perselus, muszáj megijesztened minden diákodat?

A férfi a legfélelmetesebb pillantását vetette rá, amit Hermione ismert. Az asztalhoz sétálva két választása volt: vagy Rabastan mellé ül vagy Perselus mellé. Emlékezve arra, hogy Rabastan nem vett részt a kínzásában, illetve látva, hogy Piton a szokásosnál is rosszabb hangulatban volt, végül Rabastan mellé ült. A férfi megfordult, és rámosolygott.

- Én sem ülnék a mellé a pasas mellé – mondta, miközben biccentett egyet Perselus felé. A férfi összeszűkült szemmel nézte a vele szemben ülő öreg barátját.

Csak nem flörtölt Grangerrel?

Rabastan a lányt figyelte.

- Nos, legalább volt benne annyi tisztesség, hogy begyógyítsa azokat a sebeket, amelyeket az őrült öcsém és én okoztunk.

Hermione halkan nevetett.

- Nem kéne valahol lenned? – kérdezte Perselus visszafogott hangon… mintha azt üzenné vele, hogy „elegem van belőled, jobb lesz, ha lelépsz!”.

Rabastan megköszörülte a torkát, és visszafordult Pitonhoz.

- Igen, mennem kell megbeszélni Remusszal a jelentésem. Van valami jelentenivalód, amíg a Rend főhadiszállásán vagyok?

Perselus tagadóan megrázta a fejét, majd folytatta Hermione bámulását. Rabastan felállt, és kisétált az ajtón. Hermione figyelte, ahogy elmegy… millió kis gondolattal a fejében.

Ördög és pokol! Rabastan Lestrange kém?