F�. Mindk�t kez�vel belemarkolt ebbe a val�s dologba. Az �jabb utaz�st�l teljesen k�ba volt m�g. Ett�l az id�utaz�st�l, ami ellen minden sejtje tiltakozott. Ez f�jt, mint semmi m�s ezel�tt.

Nocsak, mi van itt?

Salir Cobre, �gyis mint Harry James Potter, a Kis T�l�l� olyan sebess�ggel kapta fel a fej�t, ami teljesen ellentmondott a kor�bbi f�radts�g�nak, �s szemt�l szembe tal�lta mag�t nem m�ssal, mint Lucius Malfoyjal. A sz�ke f�rfi m�g�tt ott �llt a Roxfort, teljes pomp�j�ban. Csak a falain j�tsz� �rny�kok �rulkodtak a h�bor� kimenetel�r�l, amib�l Harry olyan szerencs�tlen�l ker�lt ki.

Elveszt�l, fi�? – vigyorgott g�nyosan Lucius.

Csak ekkor esett le Salirnak, hogy a hossz� haj�val, �s a h�res sebhely�re tett „�szre ne vedd” var�zslattal, Luciusnak fogalma sem lehet r�la, ki �.

Lucius felhorkant, l�that�an elfogyott a t�relme, �s Salirra fogta a p�lc�j�t. – Kelj fel. Gyer�nk. Semmi hangulatom s�ketn�m�kra. Elviszlek a Nagy�rhoz.

Salir lassan felkelt, �s hagyta, hogy Lucius bevezesse a Roxfortba. R�j�tt, hogy csak enyh�n lep�d�tt meg azon, hogy a Roxfort elesett, de furcsa m�don egy�ltal�n nem �rdekelte. „Ennyire megv�ltoztam volna, hogy m�r egy�ltal�n nem �rdekel az a hely, amit valaha az otthonomnak neveztem?” t�prenget szomor�an, ahogy Lucius meg�llt egy sima fa ajt� el�tt. A hal�lfal� gyorsan kopogott, p�lc�j�t m�g mindig a foglyon tartva.

Mi az! – hallatszott ki Voldemort hangja az ajt� m�g�l. Salir f�l�nek a f�rfi borzalmasan idegesnek �s a v�gtelens�gig fesz�ltnek t�nt. A tapasztalata azt s�gta, hogy most nem a legmegfelel�bb az id�pont, hogy zavarj�k a s�t�t var�zsl�t.

Lucius l�that�an nem j�tt r�. Vagy csak nem t�r�d�tt vele. – Nagy�r, egy fi� jelent meg a kast�ly el�tti gyepen. Gondoltam szeretn� leelen�rizni.

Az ajt� kiny�lt. – Gyertek be. – mondta. Voldemort hangj�n nehezen visszafogott d�h �rz�d�tt, �s a fi� elnyomott egy mosolyt.

Lucius bel�kd�ste Salirt maga el�tt, �s a tin�dzser lehajtva tartotta a fej�t. – Ez az a fi�, nagyuram.

Sz�tt�r� �veg cs�rren�se hallatszott, ahogy Voldemort hirtelen fel�llt. Skarl�t szemeiben oda nem ill� d�bbenet �lt. – Magass�gos Merlin... Ez... nem lehet...

Salir felpillantott, egyenesen bele a sz�rnyeteg szemeibe, a sz�rnyeteg�be, akibe f�lig beleszeretett, valamikor, egy m�sik �letben, �s a szemei huncutul megcsillantak. – �, nem. Rem�lem is, hogy nem. V�g�lis, ha �n �n vagyok, akkor te meg te vagy, �s az egyszer�en lehetetlen.

Lucius �szinte d�bbenet�re, �s Salir nagy �r�m�re, Voldemort nagy�r, a var�zsl�vil�g r�me elnevette mag�t a fi� gorombas�g�n.

Uram? – k�rdezte Lucius �vatosan, mintha egy �r�lth�z besz�lne, �s v�g�lis igaza volt.

Voldemort ked�lyesen fel� intett. – Mehetsz, Lucius.

Term�szetesen, uram. – Lucius meghajolt, azt�n csendesen d�h�ngve lel�pett.

Ahogy a neh�z ajt� becsuk�dott, �s automatikusan be is z�r�dott, Voldemort dobott r� egy n�m�t�b�b�jt, azt�n Salirhoz fordult, aki halv�nyan mosolygott. – Hi�nyozt�l.

Salir mosolya elt�nt, amikor megsz�lalt. – Sajn�lom. – Les�t�tte a szem�t a f�ldre. – Nem mondhattam el. Paradoxon keletkezett volna.

Voldemort kihaszn�lta az id�t, am�g a fi� besz�lt, hogy k�zelebb l�pjen hozz�, azt�n felemelte Salir �ll�t az egyik hossz�, s�padt ujj�val. Skarl�t szemeiben szerelem csillogott. – Csitt. Nem �rdekel.

Salir megr�zta a fej�t, �s h�tr�bb l�pett, ler�zva a gyeng�d �rint�st. – Mit gondolsz, Denem, ki vagyok �n ebben az �letben? – k�rdezte a fi� hirtelen, �s a szemeit el�nt�tte a szomor�s�g.

Mi? – a zavar ugyanolyan nem odaval�nak t�nt Voldemort s�padt arc�n, mint �tven�t �ve a v�gy.

Mit gondolsz, ki vagyok �n? Ebben az id�ben? Itt, ezen a helyen?

Nem �rdekel.

Pedig �rdekelhetne.

Pedig nem.

Hagyd abba! – Salir f�lre�t�tte az �jra fel� ny�l� kezet, �s mag�ra fogta a p�lc�j�t. – Revelo!

Voldemort megmerevedett, ahogy a vill�m alak� sebhely megjelent Salir homlok�n. – Tudhattam volna... – suttogta, �s a hangja most halk volt �s vesz�lyes.

Egyik percben m�g megpr�b�lsz az �gyadba csalni, a m�sikban meg m�r megint a hal�lomat tervezed. Mi lenne, ha egyszer v�gre eld�nten�d, mit is akasz val�j�ban, dr�ga k�gy�m? – sziszegte Salir hidegen.

Ne... – Voldemort vett egy m�ly l�legzetet, hogy �sszeszedje mag�t. – Ne merj �gy nevezni, Potter.

Ne merj �gy nevezni, Potter! – nyafogta vissza Salir, d�he m�g� rejtve a f�jdalm�t. – H�t tudod mit, dr�ga k�gy�m, majdnem k�t eg�sz h�napig h�vtalak �gy �tven�t �ve, �s akkor valahogy egy�ltal�n nem zavart a dolog.

Az m�s volt.

Mit�l? – h�zta �ssze a szem�ld�k�t fenyeget�en Salir. – Mit�l volt akkor ok�, hogy „dr�ga k�gy�mnak” h�vtalak, �s most mit�l nem az? Erre v�laszolj!

Csak.

De j�l gondold meg, miel�tt sz�rsz, nehogy az a bar�tod legyen. – szavalta Salir hidegen, azt�n megp�rd�lt, �s kics�rtetett a szob�b�l.

Voldemort f�radtan t�maszkodott az asztal�nak, ahogy az ajt� bev�g�dott a fi� m�g�tt. „Tom, te h�lye, idi�ta! Minden �tkozott jel... Ki m�snak fecsegted ki az �sszes titkodat? Kinek vannak m�g ilyen z�ld szemei �s ilyen vill�m alak� sebhelye? Hogyan lehett�l ennyire h�lye!”

Salir d�h�sen viharzott v�gig a folyos�kon. „Hogy meri! Szem�t!”

Te meg ki vagy?

Salir felkapta a fej�t, �s egyenesen beleb�mult a m�sik ez�st szemeibe. – Malfoy. Csod�latos.

Potter! Te meghalt�l!

Att�l tartok, nem. �gyhogy mondd el nekem, Malfoy, mi van a t�bbi di�kkal?

Draco Malfoy egy pillanatra meg�llt, �s k�r�ln�zett a teremben, azt�n visszafordult Salirhoz, ez�ttal hal�losan komolyan. – Lent vannak a pinc�ben, de �rzik �ket.

Piton?

Szabad.

Salir megnyugodva fels�hajtott. – J�. Le tudsz vinni oda?

Meg fognak ismerni. – mutatott r� Draco.

Salir elh�zta a p�lc�j�t a homloka el�tt, �s a sebhelye elt�nt. – H�vj Cobre-nak. Az egyetlen, aki l�tott, az ap�d volt, �s � �gy tudja, Voldemort bar�tja vagyok.

Nem tudom, hogy siker�lt neked ez az eg�sz, �s �szint�n sz�lva nem is �rdekel. – ny�g�tt fel Draco a szemeit forgatva, ami valahogy egy�ltal�n nem illett egy Malfoyhoz. – Akkor gyere. Ha szerencs�nk van, ma Perselus van szolg�latban.

Salir k�nnyed�n felz�rk�zott Draco mell�, kezeivel gyorsan elmutogatva a k�rd�st, amit nem volt biztons�gos hangosan kiejteni. „A Rend?”

„Elfogt�k �s nagyr�szt kiv�gezt�k �ket.” – mutogatta vissza Draco.

„Dumbledore?”

„Meghalt.”

Csod�latos. – sziszegte Salir g�nyosan.

Draco egyet�rt�en felhorkant, ahogy elindult lefel� a pincel�pcs�n. – Az �rnek az utols� l�pcs�fokon kellene �llnia. – suttogta, mivel a kast�lynak ebben a r�sz�ben m�r t�ls�gosan s�t�t volt ahhoz, hogy a m�sik l�ssa, mit mutogat.

Salir gyorsan b�lintott, nem t�r�dve vele, hogy a sz�ke fi� l�tja-e vagy sem.

Ki van ott?

Perselus. – Draco megnyugodva kiengedte a l�legzet�t, mikor mel�tta a fekete haj�, karvalyorr� �s hideg tekintet� f�rfit.

Perselus Piton felh�zta a szem�ld�k�t, �s a keresztfia mellett �ll� m�sik fel� intett. – Ez meg ki?

Salir elvigyorodott. – Salir Cobre. – A kezei k�zben m�st mutogattak: „Harry Potter”.

Piton szemei egy pillanatra t�gra meredtek, azt�n az arca visszanyerte a szok�sos hideg maszkj�t. Mikor megsz�lalt, hangj�b�l s�t�tt az unalom. – �s mit akartok ti ketten itt lent?

Cobre meg akarja n�zni a foglyokat. – magyar�zta Draco nyugodtan.

�s mit tervez vel�k Mr. Cobre? – k�rdezte Piton. Salir r�gvest leford�totta mag�nak a k�rd�st: „Ki akarja �ket szabad�tani?”

Csak k�r�ln�z�nk. – vonta meg a v�ll�t Salir. – Semmi t�bb.

Piton b�lintott. – Draco, vigy�zz r�.

Term�szetesen. Erre gyere, Cobre.

Salir felz�rk�zott Draco m�g�, �s hagyta, hogy a sz�ke fi� v�gigvezesse a s�t�t, labirintusszer� folyos�kon, od�ig, ahol a S�t�t Nagy�rral szembesz�ll� di�kok �s a tan�raik voltak beb�rt�n�zve. Salir m�r azel�tt meg�rezte a f�jdalmat �s a gy�l�letet, ahogy el�rt�k az els� cell�t, �s gyorsan megsz�lalt, miel�tt m�g maga al� temethette volna. – Mi�rt hagyta �ket �letben?

Tal�n sz�vets�geseket keres. – vonta meg a v�ll�t Draco. A ki nem mondott „vagy �gy �ll�t elrettent� p�ld�t a t�bbiek el�” ott l�gott k�z�tt�k a neh�z leveg�ben.

Salir elcsendesedett, �s ben�zett az els� cell�ba, ami mellett elmentek. A gyomra felfordult a l�tv�nyra. Vagy h�sz ember volt abban a cell�ban, amibe tizen�t is �pphogy bef�rt volna. A ruh�juk t�pett volt, tele lyukakkal. Egyik�k se volt t�bb egy csontv�zn�l, a b�r�k szorosan tapadt a csontjaikra. De tiszt�k voltak, �gy t�nt Voldemort odafigyelt r�, hogy n�ha zuhanyozzanak, �s id�r�l id�re �lelmet �s vizet is kellett kapniuk, k�l�nben m�r nem lenn�nek �letben. Salir kezei �k�lbe szorultak az oldala mellett, a k�rmei belev�g�dtak a tenyer�be, �s csak nagy nehezen siker�lt az arc�r�l t�r�lni az �rzelmeket. Tudta, hogy az itteniek egy r�sze nem venn� sz�vesen a sajn�latot.

Malfoy, te szem�t! J�tt�l, hogy nevets�gess� tegy�l minket?

Salir megp�rd�lt, �s hirtelen ott �llt a cella el�tt, ahova a griffend�les bar�tait z�rt�k. Ron ott �llt a r�csokn�l, d�h�sen, m�g a t�bbiek �sszeb�jtak egy sarokban, szomor�an n�zve a l�togat�kat.

Jaj, fogd be, v�zlipatk�ny. – horkant fel Draco. A mardek�ros hangj�b�l �pphogycsak ki�rezhet� remeg�s mutatta, hogy egyszer se pr�b�lta m�g nevets�gess� tenni a r�cs m�g�ttieket. Most az egyszer semmi �r�m�t nem lelte a szenved�s�kben.

Elhoztad magaddal egy bar�todat is? – vicsorgott r� Ron.

El�g legyen, Ron. – k�ny�rg�tt Hermione f�radt hangon.

Nem! – ki�ltott r� Ron a barna haj� l�nyra, azt�n visszap�rd�lt a l�togat�k fel�. – T�njetek innen! Mondj�tok meg annak a rohad�knak, hogy �lj�n meg minket v�gre! – sikoltotta Ron Draco �s Salir k�p�be. A t�bbi cell�b�l felharsant a helyesl�s erre a bejelent�sre.

Eleget l�ttam. – sziszegett r� Salir Drac�ra, pr�b�lva visszatartani a k�nnyeit.

Meg�lni? – l�pett el� Voldemort az �rny�kok k�z�l. – Nem, nem, Mr. Weasley.

Draco megp�rd�lt, �s m�lyen meghajolt a S�t�t Nagy�r el�tt. A di�kok �s tan�raik visszah�z�dtak a cell�juk h�ts� fal�hoz. M�g mintha Ron is elvesztette volna a kor�bbi lend�let�t, mikor szembeker�lt ezzel a r�m�lomszer� f�rfival, aki p�kl�bujj� kezei k�z�tt tartotta mindannyiuk sors�t.

Salir d�h�sen meredt a volt szeret�j�re – Engedd ki �ket, Denem. – parancsolta hidegen.

Esetleg szeretn�l te is csatlakozni hozz�juk, Cobre? – v�gott vissza Voldemort tettetett �rdekl�d�ssel.

Hogyne. Hadd szenvedjem v�gig ezt a v�ltozat�t annak a te �rvah�zadnak.

Voldemort megr�ndult, azt�n a fekete haj� fi�ra fogta a p�lc�j�t. – Ezt m�g megkeser�l�d.

Meg akarsz �lni, Denem? Gondolod, hogy ez�ttal siker�l? – vigyorodott el g�nyosan Salir. – Mit is mondt�l nekem valamikor? �, igen. „A szerelem mindig mindent elront” Micsoda h�ly�t csin�lt�l magadb�l, Tom Denem!

Ezzel Salir megp�rd�lt, �s bel�pett a cell�ba, ami kiny�lt el�tte. Voldemort megint �sszer�ndult, ahogy a f�m ajt� bev�g�dott a fi� m�g�tt.

Smaragd szemek f�r�dtak az �v�ibe. – Akkor z�rd el a sz�vedet. – suttogta oda a fi� a S�t�t Nagy�rnak, azt�n megfordut, �s le�lt a griffend�lesek k�z�.

Voldemort d�h�s vihark�nt t�vozott, m�g az �rny�kok is �sszer�ndultak, mikor �jra elnyelt�k.

Cobre? – k�rdezte Draco l�gyan, amikor fel�lt.

Menj, Malfoy. Most m�r ott vagyok, ahova tartozok. – v�laszota Salir halkan. „Mondd meg Pitonnak is.” mutatta a kez�vel.

J�l van. – Draco megfordult �s elment, h�tra se n�zve a z�ld szem� fi�ra, b�r Salir �rezte, a m�sik semmit sem akar jobban, mint csatlakozni hozz� abban a cell�ban. Ez volt az a hely, ahov� � is tartozott.

�s te meg ki a franc vagy?

Salir f�radtan pislantott fel Ron arc�ra. „Ron soha nem v�ltozik.” S�hajtott fel gondolatban, miel�tt kisz�rte volna a v�r�sfej� morg�s�t, �s lehunyta a szemeit, rem�lve, hogy alhat egy keveset.