A s�r� pelyhekben hull� h� eltemetett valamit a Fekete-t� partj�n; valamit, amit nem lett volna szabad mag�ba fagyasztania. A f�l�tte b�logat� kopasz f�z, szeg�ny szomor�f�z, m�r tudta, hogy a Tavasz h�napokkal k�sve �rkezik, hogy felfedje a valamit, hogy �j �letre h�vja; de arra a valami a t�l merevv� lett, haszn�lhatatlan rongybab�j�v� v�lik. Gyilkos t�l, szeret� tavasz… hal�los feh�rs�g ut�n rothad�ssal gy�szol� pirkadat.

�r�k�let� k�vek, �vr�l �vre kiz�ld�l� f�sz�lak, hogy ker�lhetett k�z�tek valami, aminek nem adatott meg az es�ly a folytat�sra, �s az �jrakezd�s �r�me nem lehetett �v�?

A valamit m�r �kl�mnyi vastags�gban takarta a vak�t� lepel. Nem volt oly m�ly, mint a s�rg�d�r, de szabadulni ez sem engedett. Halotti lepelnek groteszk volt, de igaz: a valami egyszer tiszta �letet �lt, �s ellobbanthatatlan erk�lcsi l�ngj�t a v�gs�kig meg�rizte. Tiszt�t�t�z volt, hi�ba l�tszott t�n�kenynek, bemocskolhat�nak.

A h� f�l�tt, mint elkoszol�dott �k�rny�lat, hossz� fekete sz�lakat lobogtatott a sz�l. A valamin t�ncolt e s�t�t menet, mint a halotti torban ler�szeg�lt ap�k, nagyap�k �s nagyb�csik, akik ifj� l�nyukat temett�k. �js�t�tbe �lt�z�tten mind-mind a temet� fel� ringtak, a csal�d k�z�s nyughely�re, b�r a gy�szszertart�s elv�geztetett: s�rt maga a halott, aki izz� j�gb�rt�n�b�l felt�madni nem b�rt, mert nem lehetett; temetett a T�l, mert feladat�ul ezt szabta ki az �g, s im�dkozott a sz�l, de nem ill�n.

Fel�v�lt�tt. Kem�ny szav� pap volt, h�vei h�zukba rohantak.  A m�kusok, a baglyok �s a cineg�k elmenek�ltek el�le, mert �t�letid�t hirdetett.

A valami �n vagyok, de p�r perc m�lva �gy mondj�k majd: �n voltam. �n voltam Elisabeth Tailor Wood, �n voltam a leggyeng�bb l�ncszem, �n nem akartam tov�bb l�pni �s �n �ltem meg magamat. �n voltam a b�n�s, �n k�romkodtam, �n hib�ztam: az�rt voltam ember, hogy len�zzenek. Utolj�ra kimondan�m, ha lehetne: Tess�k, ide jutottam!

V�gign�zte… v�gign�zte, �s nem sz�lt semmit…

Este mag�val vitt a Titkok Kamr�j�ba, ahol minden elkezd�d�tt. Ez volt a mugli gy�l�let b�lcs�je, ez sz�lte az aranyv�r-s�rv�r-f�lv�r szavakat. Iszonyatosan hideg volt odalent: a h�tborzongat� z�ld f�ny �s az a sok k�gy�s oszlop m�r az els� percben megdermesztett… � megfogta a karom �s a legl�gyabban, ahogyan f�rfi m�g nem sz�lt hozz�m, a f�lembe s�gta: Ne f�lj! Mag�hoz h�zott �s �letemben el�sz�r �t�lelt. �gy vezetett m�g m�lyebbre.

Mardek�r szobr�n�l megtorpantunk. � tisztelettel, megbecs�l�ssel n�zett fel a torz majomarcra, �n n�ma f�lelemmel, de dacosan. A nagy alap�t� m�r �vsz�zadok �ta halott volt, nekem m�gis harcolnom kellett vele, mert Tom z�ld szem�n �t olyan lelket l�ttam, amit az � szennye fert�z�tt meg.

Denem parancsszav�ra kiny�lt egy oldalajt�. Bel�pt�nk �s k�zen fogva v�gigszelt�k a hossz�, s�t�t alagutat. Hamarosan egy barlangba �rkezt�nk, ahol m�r v�rtak r�nk.

- Elhoztad? – v�r�s szeme volt a k�rdez�nek. Voldemort volt az.

Denem b�lintott. Most sem eresztette el a kezemet, s�t, m�g er�sebben szor�tott. A nagy�rnak csak egy bizonyos k�s�r�je volt, �s � nem viselt csukly�t: t�l�nk p�r l�p�snyire Jason bukkant el� a hom�lyba vesz� sziklafalb�l. Az eml�kek hat�s�ra k�zelebb b�jtam Denemhez, �s � sem eresztett el j� ideig.

- Ha igazi griffend�les – a hangja megremegett, ahogy besz�lni kezdett -, k�pes lesz r�.

Voldemort b�lintott. Tom egy rongyos ruhadarabot vetett el�nk a f�ldre:

- Ez az iskolai Teszlek S�veg! – suttogtam d�bbenten.

Voldemort elh�zott sz�jjal csak ennyit mondott:

- Van, amiben nem v�ltozik az ember. – Tomra �rtette, de nem tudtam, mi�rt.

Tom �rzelemmentes tekintettel szembe ford�tott mag�val:

- Tedd, amit mond!

B�lintottam, de reszkettem. Denem eltolt mag�t�l �s v�rakoz�an h�tral�pett.

- Kedves Elisabeth!

Voldemort k�szs�gesen �tvette a hely�t. Tom alig t�volodott el t�lem, m�ris a var�zsl� pikkelyes kez�t �reztem a v�llamon.

- Most sz�pen beleny�lsz a s�vegbe, �s megk�red, hogy seg�tsen rajtad Mardek�r Ut�da ellen – utas�tott neg�desen. - Egyel�re nem mondom el, mi t�rt�nik, ha nem teszed.

Lehajoltam �s felvettem a kopottas fejfed�t.

„K�rlek, seg�ts rajtam!” Magamhoz szor�tottam a szakadozott anyagot �s belecs�sztattam a jobbomat. „Ha nem seg�tesz, Mardek�r Ut�da b�ntani fog engem �s a bar�tomat.”

Kopp.

�gyetlen voltam, mert a s�vegben megjelen� t�rgy hossz� volt �s keskeny, �gy nem siker�lt elkapnom.

- Igazi griffend�les – szuszogta el�gedetten a v�r�s szem�, �s felemelte a f�ldre esett valamit.

- Ez egy… kard. – A hangom elcsuklott.

Voldemort v�gigm�rte a fegyvert, de nem sok�ig tanulm�nyozta. Gyors mozdulattal fekete tal�rj�ba s�llyesztette, majd �sszecsapta a tenyer�t:

- Ezzel megvoln�nk.

Nem �hajtott t�j�koztatni, hogy mif�le kard j�tt el� a Teszlek S�vegb�l, �s hogy mire kellett neki, de nem b�ntam. Rem�ltem, ezzel v�get �r a szerepem a t�rt�netben.

- Jason… - sziszegte felfel� g�rb�l� sz�jjal, �s r�m mutatott.

Denem egyetlen ugr�ssal el�ttem termett, s kitartott karj�val mindk�t feketem�gust elz�rta el�lem.

- Megtette, amit parancsolt�l, mi�rt nem engeded el? – kiab�lta m�r-m�r k�ny�rg�en, de miel�tt t�nylegesen rim�nkodni kezdhetett volna, a f�m�gus egyszer�en felpofozta.

Nem akartam meg�rteni, hogy mit jelentett Voldemort int�se, hogy Jason mi�rt nem a kij�ratot c�lozta meg, �s hogy Denem mi�rt vicsorgott r�juk tehetetlen�l �k�lbe szor�tott k�zzel.

- Jason… - �jra az az emelked� hangs�ly j�rta be a barlangot.

A ruh�im reccsenve a f�ldre hullottak.

- Tom! – sikoltottam, �s t�rdre esve megpr�b�ltam eltakarni magam.

Zokogtam a megal�ztat�st�l. Voldemort felnevetett, Jason pedig m�g�m l�pett �s talpra �ll�tott.

- Tom! – vis�tottam �jra seg�lyk�r�en.

Sz�razon nemet intett. Csak n�zett r�m, hidegen �s mereven, r�szv�t n�lk�l. Nem mondott �s nem csin�lt semmit. Ha akart is, nem mert. Nem mert �rtem harcba sz�llni. Nem voltam el�g fontos neki…

Jason lenyomta a fejemet, el�red�nt�tte a h�tamat…

Azt�n csak a mindent bet�lt� f�jdalomra eml�keztem, a szenved�s er�s�d� l�k�shull�maira, �s els�t�t�lt k�r�l�ttem a vil�g.

A m�sodik emeleti mosd�ban t�rtem magamhoz.

Az els� n�h�ny percet k�vet�en - amikor m�g d�bbent �ress�g �s hi�baval� hiteget�s t�lt�tte be a gondolataimat, mely azt�n �tcsapott f�ls�rt� sikolyok, h�rg�s, nevet�s, k�r�rvend� szavak visszhangj�ba - felv�ltva h�nytam �s s�rtam. Valaki a rendbe hozott ruh�imba �lt�ztetett �s a hideg k�vekre fektetett. Mire elm�sztam a legk�zelebbi WC-ig, mindent beter�tettem a gyomortartalmammal.

Lementem a Fekete-t� partj�ra, ahol a feldereng� �rz�sek �jul�sba tasz�tottak.

A hideg a h�somba mart. Felocs�dtam t�le. Fel�lve leveg�m fogyt�ig tart� vis�t�sba �nt�ttem a f�jdalmat, de hi�ba er�ltettem a hangomat, am�g ki nem fulladtam, a k�n nem tompult. Magam sem tudtam, mi volt az er�sebb: a l�lekmarcangol� eml�kk�pek, melyek sz�zszor is felderengtek l�ktet� agyamban, vagy az �melyg�s a saj�t szagom miatt. B�zl�ttem Jasont�l. Igen, bemocskolt… �rt�ktelen ringy�v� tett…

Artikul�latlan hangon fel�v�lt�ttem: meg�tkoztam Voldemortot, Jasont �s Denemet; azt akartam, hogy mind a h�rman d�g�ljenek meg, hogy �letemben utolj�ra j�t nevethessek rajtuk. B�rcsak el�m hullna a holttest�k �s mindegyiket szarr� r�ghatn�m! Nem is, b�r �n magam gyilkolhatn�m meg �ket a lehet� leghosszabban tart�, legnagyobb szenved�st okoz� �tokkal! A hal�lukat k�v�ntam. Mind a h�rmuk�t.

Hol volt m�r az egy�tt t�lt�tt percek boldogs�ga? Villan�snyi sem maradt bel�l�k az eml�kezetemben. Jason szennye kimosta bel�lem mindazt, ami j� volt �s sz�p, �s ami seg�thetett volna az �jrakezd�sben.

Amikor m�g Jason �s �n gyerekek voltunk �s egy�tt j�tszottunk… amikor h�rmasban homokoztunk Jamesszel…

Ahogy Denem napl�ja a kezembe ker�lt…

Voldemort ajkai a homlokomon…

Denem �lel�se, az els� mosolya, a szavai…

- A kurva �let basszon seggbe titeket!!

Zil�lva hanyatt d�ltem.

�jrakezd�s?

- Bassza meg!! – ny�gtem fel, �s remeg� karjaimmal betakartam az arcomat.

Mert tal�n �jra sz�z leszek? Mert tal�n lesz kedvem valaha �gyba b�jni valakivel? Mert hetek, h�napok, �vek alatt elkophat a sz�vemben forg� t�r, �s h�tat ford�thatok a legnagyobb gyal�zatnak, amit f�rfi n�vel tehetett?

Nem, nem. Itt m�r csak meghalni �s im�dkozni lehet, hogy a f�ldi pokolb�l ne a b�n�s�k bugyr�ba, az �ngyilkosok �stj�be pottyanjak, hogy ott az id�k v�gezet�ig k�nok-k�njai k�zt verg�djek, hanem a megb�k�l�s paradicsom�ba. Ah, milyen k�nny� lenne a lelkem, ha �gy t�rt�nne!

Mit tegyek h�t, hogy el�rjem a f�nyt? Uram, adj tan�csot! Idelent olyan s�t�t van. F�zom �s f�lek, de ez az a b�n�t� fajta f�lelem bennem, ami csak ny�sz�teni tud, de cselekedni k�ptelen. Nem �rem el a f�nyt, am�g nem mozdulok. Nem mozdulok, mert nincs er�m, mert gy�va vagyok…

„Igazi griffend�les…”

- Isten, ide hallgass! Azt akarom, hogy �ld meg �ket!

Tudtam; az els� pillanatt�l fogva tudtam, hogy nekem m�r soha de soha nem lehet norm�lis �letem. M�g fel sem eszm�ltem, de m�r ott motoszk�lt a fejemben a tudat, hogy az alkalmas pillanatban mag�ba z�rjon.

- �llj bossz�t �rtem! – h�r�gtem egy veszett ember grimasz�val, s v�r�sben j�tsz� szemem a sz�rke �gboltra szegeztem. Ebben a pillanatban �szint�n v�gytam r�, hogy a fenti mindens�g a vil�gra szakadjon, �s velem egy�tt mindenkit a pillanatnyi hely�re szegezzen, �r�kre. �r�k�s hal�ltus�ra.

Nekem m�r nem volt mir�l �lmodnom: sosem lesz hossz� kapcsolatom, mert nem tudok majd szeretni. Jason k�ptelenn� tett r�. Nem lesz csal�dom sem, nem lesz senkim �s semmim, �s �sszess�g�ben v�ve �n sem leszek. Mindent elvesz�tettem. Oda lett a hitem, az �rtatlans�gom, a bar�ts�gom – ugyan, ki hiszi, hogy ezek n�lk�l van tov�bb? Hogy fel lehet menni a gyeng�lked�re, lehet k�rni esem�ny ut�ni b�jitalt �s s�rni egyet a bar�tok v�ll�n, azt�n hipp-hopp b�ke van?

A hasamra g�rd�ltem. Magam el� h�ztam egy kis havat: az els� lap�tnyi f�ldet �n sz�rtam a saj�t kopors�m f�del�re. �n akartam meghalni, �n �ltem meg magamat!

Lehunytam a szemh�jam �s v�rtam. Vacogva a fogamat sz�vtam, sebesre r�gtam a sz�mat, s f�jdalmaim k�zepette vil�gosan �reztem, amint a testem, az �n t�r�kenynek mondott v�kony n�i testem apr�nk�nt megfagyott. Egyszer csak nem �reztem a l�bamat… a karom is zsibbadt, dideregtem… azt�n elj�tt a S�t�ts�g.

Suhog� fekete leplet hozott; betakart vele. �rtem j�tt? T�nyleg �rtem? H�t vajsz�ve van! Bizalommal neki adhatom magam? Mag�val visz egy biztos helyre, ahol nem kell t�bb� a m�ltammal t�r�dn�m, ahol v�gtelen�l szabad lehetek?

Sz�nj�n a f�jdalom! Sz�nj�n m�r!

H�t vigyen, vigyen el innen, ragadjon mag�val b�rhov� is! Az �v� vagyok!

Zokogott a Roxfort! Az �don falak k�zt fekete �rnyak s�rtak:

- Hov� lett? – k�rdezgett�k egym�st zaklatottan.

A v�laszt egyik�k sem tudta.

- Merlin!

Sz�trebbentek, futottak, s�v�tettek, seg�ts�g�rt ord�toztak, s hal�lt f�l� k�nnyeikkel hintett�k meg a kopott k�vezetet.

- Mire k�sz�l?

A k�rd�s, amit senki sem tett fel, de mindenki rettegett. Csak ne, csak ne! – hessegett�k el magukt�l a lehets�ges v�laszokat, melyek k�szek lettek volna m�g t�bb jeget z�d�tani a nyakukba. �gy is megborzongtak tulajdon l�pteik nesz�t�l.

Az iskola oroszl�nja fel�v�lt�tt: b�sz�lt szavai felvert�k a k�s�rteteket, el�cs�d�tett�k a h�ziman�k apraj�t-nagyj�t, s miut�n a di�kok is az el�csarnokba gy�ltek, az oroszl�n �rces hangon felki�ltott:

- Mindenki keresse �t! N�zzetek be minden s�t�t zugba, minden asztal, pad �s �gy al�, f�s�lj�tek �t az eg�sz birtokot!

- Uram!! – a sz�tsz�ledni k�sz�l� t�meg �jra �sszecsapott, mint a hull�m, mely visszat�rt r�gi medr�be.

M�gsem volt ott mindenki.

�t fiatal k�sve �rkezett. Az oroszl�n megp�rd�lt a tengelye k�r�l, �s mint a kicsiny�t f�lt� vad, el�relend�lt. 

A hatodikat �lben hozt�k a m�rv�nyl�pcs� fel�l…

- Kim�szott… a tet�re… - lihegte Sirius Black.

- L�ttuk… a toronyb�l… - tette hozz� Remus Lupin, �s s�padt arc�ra ez�st�t festett az aggodalom.

A di�ksereg engedelmesen megny�lt b�lcs igazgat�ja el�tt.

- Be… be-be-be-besz�vott! – dadogta James Potter, �s mar�knyi f�st�lg� levelet nyomott az �reg orra al�. Dumbledore ki�t�tte a kez�b�l a par�zsl� z�ldeket, el�reszegezett tekintettel megker�lte �t �s Sirius Blackhez l�pett. A d�bbent James Pottert szemrebben�s n�lk�l h�trahagyta.

- Vigy�tek �t az irod�mba! Hazaviszem – vetett egy pillant�st a Black fi� karj�n nyugv� l�nyra, azzal sarkon fordult �s k�dd� lett.