Nem fogok kiab�lni...

Nem fogok kiab�lni...
Az els� h�, �ri�si paplank�nt fedte be a Roxforti birtokot. A di�kok vih�ncolva h�csat�ztak, majd – Frics nem kis bossz�s�g�ra – a cip�ikr�l lees� h�val, telehordt�k a folyos�kat.

K�t nap telt el a sz�rny� esem�nyek �ta, Sofi pedig egyre ink�bb �rezte, hogy a Pitonnal val�, kellemetlennek �g�rkez� besz�lget�st, egyre nehezebb lesz halogatni. De minden leend� fejmos�s �s vita ellen�re, nem volt hajland� befejezni esti „akci�it”.

Pitonban volt annyi egy�tt�rz�s, hogy a veszeked�ssel nem nehez�tette meg a l�ny helyzet�t. Azonban, ahogy a napok teltek, d�he nemhogy cs�kkent, de m�g n�tt is. Egyre jobban belelovalta mag�t a tudatba, hogy a n� – val�sz�n�leg minden este az �let�t kock�ztatva -, h�napokon kereszt�l becsapta �t.
Egyre t�bbet gondolkodott azon, hogy mit is mondhatna, vagy mit tudna tenni, hogy a l�nyt r�vegye az „engedelmess�gre”. Hiszen, ha az eddigi vit�k ennyire nem �rintett�k meg a l�nyt, el�g neh�z helyzet �llt el�, ugyanis akkor senki �s semmi nincs hat�ssal r�.
Minden eszmefuttat�sa ellen�re, �gy d�nt�tt, hogy – hozz� nem ill� m�don – v�r. Figyeli a n�t, h�tha Dobby hal�la el�g nagy megr�zk�dtat�s volt ahhoz, hogy felhagyjon ezzel az �letm�ddal. A lelke m�ly�n tudta, hogy ez nemhogy visszafogja, de m�g fel is fogja t�zelni a l�nyt, de az�rt rem�nykedett.

K�s� este volt. Az iskola lak�inak t�bbs�ge m�r nyugov�ra t�rt.
Perselus Piton f�radtan r�tta a folyos�kat, egy – egy k�sza di�kra vad�szva. B�r igazgat� volt, ett�l a kis „sz�rakoz�st�l” nem volt sz�ve megv�lni. Az �t�dik emeleten �ppen Sofi ajtaja el�tt haladt el, �s hirtelen felindul�sb�l bekopogtatott. A mai nap szinte csak percekre l�tta feles�ge kialvatlan �s kimer�lt arc�t, �gy hogy egy kis besz�lget�st kifejezetten okos l�p�snek tartott.
A kopog�sra nem �rkezett v�lasz. A f�rfi t�relmetlenebb ember volt ann�l, mint hogy kopogtatva v�rja, am�g valaki ajt�t nyit neki, �gy elmormolva a jelsz�t �s az ellen�tkokat, kinyitva az ajt�t, bel�pett a s�t�t szob�ba.
- Nagyon rem�lem, hogy csak alszik – morogta v�szj�sl�an az orra al�. K�rbej�rta az eg�sz lakoszt�lyt, �s minden egyes szoba ut�n, m�rge egyre jobban n�tt.
- A szents�git – k�romkodta el mag�t, majd indulatait�l vez�relve minden mozgathat� t�rgyat a falnak v�gott, Hajnal nem kis ijedts�g�re.

F�l �r�ba telt, hogy �gy ahogy megnyugodjon, de a d�nt�s, amely megfogalmaz�dott benne, semmi j�val nem kecsegtetett. Le�lt az egyik fotelbe �s v�rt.

Sofi lassan k�zeledett a kast�ly fel�, karj�n a Lucius Malfoyt�l „kapott” hatalmas v�g�ssal – amit m�r �gy ahogy siker�lt ell�tnia. De m�gis boldog �s el�gedett volt, hiszen terv�t siker�lt v�ghezvinnie, �s megbosszulta Malfoyon Dobby hal�l�t, ez pedig mindenn�l t�bbet �rt.
Sz�ve m�ly�n �r�lt, hogy senkivel nem tal�lkozott, ugyanis nem volt kedve magyar�zkodni, vagy �ppens�ggel veszekedni.
Szob�j�ba bel�pve az �ppen kez�ben l�v� p�lc�j�val r�gt�n a kandall� fel� intett, mivel ebben a havas rideg id�ben teljesen �tfagyott, majd a f�rd� ir�ny�ba indult, hogy egy j� zuhannyal le tudja z�rni a napot, �s megnyugtatni a lelk�t. De ahogy megfordult, egy fekete, villog� szemp�rral tal�lta szemben mag�t, amelyben a t�z f�ny�t�l olyan f�lelmetes l�ngok lobogtak, hogy Sofi h�t�n v�gig futott a hideg.
Piton tet�t�l talpig v�gigm�rte a l�nyt, r�gt�n �szrev�ve annak v�res ing�t, de abban a pillanatban semmi nem �rdekelte, csak a lelk�ben fortyog� d�h.
- Nem fogok kiab�lni veled – kezdte, olyan nyugodt hangon, mely jobban megf�leml�tette a l�nyt, mintha a f�rfi kezet emelt volna r� -, �s veszekedni sem fogok – a visszafogott indulatot tapintani lehetett a leveg�ben. – Nincs �rtelme annak, hogy b�rmir�l megpr�b�ljalak meggy�zni �sz �rvekkel. Feladom! – egy pillanatra elhallgatott. – Semmilyen m�s lehet�s�get nem hagyt�l nekem – itt m�lyen a l�ny csillog� szem�be n�zett, amely nem �ppen a b�tors�g jeleir�l �rulkodott.
- Mint F�RJED, megtiltom, hogy mostant�l elhagyd a Roxfortot. Megtiltom, hogy ak�r egy pillanatra is �tl�pd a birtok hat�rait, �s megtiltom, hogy m�g egyszer, egyetlen egy pillant�st vess a sebhelyedre. Ja, �s ez nem k�r�s volt, hanem parancs.
Sofi egy pillanatra megb�nult. A l�ny, mindenre sz�m�tott – ordib�l�sra, �rj�ng�sre, tal�n m�g pofonokra is -, de erre az egyre nem.
- Tess�k? – ennyi tudott mondani d�bbenet�ben, majd le�lt �s a lobog� t�zbe b�mult. A helyzethez nem ill� nyugodts�g t�lt�tte el, �s elkezdett gondolkodni. Maga sem tudta, mit �rez…
De ez most mindegy is, hiszen nincs vissza�t. A f�rje parancs�t nem tudja semmiss� tenni. Ugyan nem tudta, hogy milyen k�vetkezm�nyei lenn�nek engedetlens�g�nek, de val�sz�n�s�tette, hogy az �si m�gusok nem voltak t�l eln�z�k az asszonyi „fegyelems�rt�ssel” szemben, �gy a k�vetkezm�nyek sem lehetnek finomkod�ak.

Egyszerre volt felh�borodott – hiszen �t nem lehet csak �gy ir�ny�tani -, m�rges – hiszen ez a m�dszer, az egyik �ltala legel�t�ltebb dolog volt -, �s megt�rt – hiszen a f�rje ilyen eszk�z�kh�z folyamodott a vele szembeni „csat�ban” -. De lassan egy m�sik �rz�s is bef�rk�z�tt a tudat�ba. A szomor�s�g, a megb�n�s �s a lelkiismeret-furdal�s, saj�t csod�lkoz�s�t is elnyerve.
Ugyanazt tette Pitonnal, mint amit hossz� id�n kereszt�l a f�rfi tette vele, Dumbledore-val kar�ltve.
Persze ez az �gy nem olyan m�rt�k�, mint amit a k�t var�zsl� tett, de akkor is. Kihaszn�lta f�rje bizalm�t, �s becsapta �t. Pontosan tudta, hogy mi j�tsz�dhat le a m�gusban, hiszen eml�kezett saj�t eml�keire, a v�gtelen csal�d�s �rz�s�re, �s a megt�rts�gre.
Elszak�totta tekintet�t a l�ngok lebilincsel� l�tv�ny�t�l �s megsz�lalt.

- Bocs�ss meg, Perselus – suttogta.
Most a f�rfin volt a sor, hogy megd�bbenjen. Veszeked�st, szitkoz�d�st v�rt reakci�nak, vagy legv�gs� esetben d�h�s belenyugv�st, de bocs�natk�r�st soha.
Valamilyen, mardek�ros csapd�ra gyanakodott, de Sofi szemeibe tekintve, miden k�ts�ge megsz�nt azzal kapcsolatban, hogy a l�ny nem lenne �szinte.
�ri�si k�sztet�st �rzett arra, hogy legiliment�lja kedves�t, de siker�lt lek�zdeni s�t�t v�gy�t, m�g ha nagyon nehezen is.
-Megbocs�tasz nekem, Perselus? - k�rdezte a boszork�ny.
- Nem mindegy az neked? Nem fogom megv�ltoztatni a parancsomat, �gy sem, �gy sem.
- Nem is akarom, hogy megv�ltoztasd, annyit szeretn�k, hogy megbocs�ss nekem.
- Ha ez neked ennyit sz�m�t, h�t tess�k…, megbocs�tok – mondta a var�zsl� �rzelmekt�l mentes hangon, de a lelke m�ly�n komolyan gondolta.
- K�sz�n�m – v�laszolt a l�ny, majd fel�llt �s a f�rd� fel� vette az ir�nyt, hogy elrejtse k�nnyeit a m�gus el�l.

Piton �tj�ba �llt, �s v�llait megfogva meg�ll�totta. Egyik kez�vel let�r�lte e k�nnyeket, majd megsz�lalt.
- Mi�rt csapt�l be, Sofi? - k�rdezte olyan, hangon, amelynek hallat�n a n� lelk�be „t�visek f�r�dtak”. – Mi�rt kock�ztattad az �leted, olyan emberek�rt, akihez semmi k�z�d? Mi�rt?
- Az�rt, mert tudtam, hogy megtiltan�d. �s, hogy mi�rt kock�ztatom az �letem idegen emberek�rt? – hallgatott el egy pillanatra. – Az�rt, mert tartozom ennyivel mindenkinek. A b�ty�m egy hidegv�r� gyilkos Perselus. T�bb embert �let �s k�noztat meg naponta, mint ah�nnyal �n tal�lkozom, pl�ne, mi�ta meghozt�k a s�rv�r�ek elleni t�rv�nyt. Ha nem tenn�k valamit, ha nem pr�b�ln�k seg�teni az embereken, nem tudn�k a t�k�rbe n�zni. Ha csak egy embert tudok megmenteni, azzal, hogy az �letemet kock�ztatom, nekem az is el�g, hiszen egyel kevesebb, akinek a v�re a b�ty�m kez�hez tapad. Ha m�g ezt sem tenn�m meg, nem tudn�k t�k�rbe n�zni. De most m�r v�ge van, annyira v�ge van...