M�g mindig el�gg� sokkos �llapotban vagyok. Bevallom, Lord Voldemorttal egy l�gt�rben tart�zkodni nem �pp felemel� �lm�ny. Nem is csod�lkozom azon, hogy Lucius hat�rozottan elutas�totta az �sszes arra ir�nyul� kezdem�nyez�sem, hogy elk�s�rjem �t egy hal�lfal� gy�l�sre. Pedig mennyire bizonygattam, hogy valahol t�vol, csendben megh�zn�m magam, csak hogy l�thassam �t egyszer… H�t most megkaptam… r�ad�sul teljes �letnagys�gban.

Alig p�r napja csak, hogy pontot tettem a T�li �jszak�k sorozat v�g�re, �s m�ris nyakig �l�k a p�cban. Persze sajn�ltam, hogy v�ge lett, de m�r egyre nehezebben tudtam titkolni Lucius el�tt a dolgot. Sokszor kaptam azon magam, hogy egy-egy napk�zben kialakult helyzettel est�nk�nt fant�zi�lgatok, vagy egyenesen ott helyben kalandozom el. El�sz�r persze a teli holdra fogtam, meg belemagyar�ztam mindenf�le pszichol�giai dolgot, de miut�n elcsattant az els� cs�k (�s persze ut�na a j�l meg�rdemelt pofon is), t�bb� m�r nem tudtam magam el�tt titkolni a sz�ke m�gus ir�nti vonzalmamat.
Mivel egyre jobban fesz�lyeztek ezek a gondolatok, �gy arra az elhat�roz�sra jutottam, hogy pap�rra vetem bel�lem kik�v�nkoz� k�pzelg�seimet. Nem tudom, mit is v�rtam pontosan ett�l, de a l�nyeg, hogy m�k�d�tt. Miut�n mindent ki�rtam magamb�l, sokkal felszabadultabb lettem. Nem voltam zavarban Lucius t�rsas�g�ban, s lassan a k�pzelg�seim is elmaradtak.
Sz�val, onnan indultam el, hogy m�g szinte meg sem sz�radt a tinta befejez� �jszak�m pergamenj�n. Gondosan elz�rtam �r�saimat szob�m legeldugottabb zug�ban, s �gy l�ttam helyesnek, ha frissen kialakul�ban l�v� kapcsolatunkat nem bolygatom olyan butas�gokkal, mint hogy felfedem el�tte kis �ji titkaimat… h�t t�vedtem.

�pp k�sz�ln�k nyugov�ra t�rni, mikor mindenf�le el�zetes figyelmeztet�s n�lk�l kiv�g�dik szob�m ajtaja, �s igencsak zaklatott lelki�llapotban beviharzik rajta Lucius. P�r pillanatra ism�t beindul a fant�zi�m, �s megelevenednek el�ttem a m�sodik �jszaka „esem�nyei”, de miel�tt m�g valami olyat tenn�k, amit k�s�bb megb�nn�k, visszar�ngatom magam a val�s�gba. Elkerekedett szemmel n�zek r�, mintegy v�laszt v�rva a viselked�s�re. H�rom �sszetekert pergament dob le el�m az asztalra, �s k�rd�n mered r�m, �m miel�tt b�rmit is mondhatn�k, az ajt� �jb�l kit�rul, s bel�p rajta �.
Voldemort. Szem�lyesen.
El�sz�r el sem hiszem. Ott �ll velem szemben, �s kitart�an m�reget.
Pillant�s�t�l a f�ldbe gy�kerezik a l�bam. K�l�n�s, de nem f�lek t�le (m�g nem). Mindig is �rdekelt, hogy n�zhet ki val�j�ban. K�v�ncsian, �s tal�n a kellet�n�l provokat�vabban n�zem �t.

Lucius m�lyen meghajol, ahogy a S�t�t Nagy�r k�zelebb l�p, �s felaj�nlva k�nyelmes karossz�k�t, hellyel k�n�lja �t. Voldemort lassan helyet foglal, mik�zben egy pillanatra sem veszi le r�lam tekintet�t.

- Nagyuram, minek k�sz�nhetem v�ratlan l�togat�sodat, eme k�s�i �r�n? – hallom Lucius kellemes, m�ly hangj�t, b�r most, mintha kicsit fesz�ltebb lenne. Voldemort apr�t suhint p�lc�j�val, mire az asztalon l�v� pergamenek sz�ttekerednek. R�pillantok, �s el�ll a l�legzetem. Zavarom ki�l arcomra, �s seg�lyk�r�en n�zek Luciusra. Meglep�dve l�tom, hogy az � arca sem a megszokott s�padt sz�nben pomp�zik.
- Magyar�zatot k�rek, Lucius! – utas�tja higgadtan a S�t�t Nagy�r, de miel�tt a f�rfi v�laszolni tudna, folytatja: - M�gis mi�rt rejtegetsz el�lem egy ilyen gy�ngyszemet?
- Nem �rtem, Nagyuram – r�zza meg d�bbenten a sz�ke m�gus a fej�t.
- Akkor, tal�n ha vetn�l p�r pillant�st az el�tted hever� pergamenekre… - folytatja Voldemort tov�bbra is teljes nyugalommal, �s m�g mindig engem n�z.

Ajjaj, azt hiszem, lassan ideje lenne kisomford�lni, vagy ink�bb fejvesztve menek�lni. Lucius �rdekl�dve ny�l a pap�rok ut�n. Csak ne az els�t, csak ne az els�t… - szurkolok magamban, �s kiss� megk�nnyebb�l�k, mikor l�tom, hogy a legutols�t veszi k�zbe. L�legzet visszafojtva figyelem, ahogy olvassa, s l�tom, ahogy a d�bbenet ki�l az arc�ra. Elk�pedve emeli tekintet�t r�m, majd visszanyerve magabiztoss�g�t megcsillantja t�veszthetetlen g�nymosoly�t.

- Nos, Lucius? – sz�lal meg v�rakoz�an a Nagy�r, s jobb szem�ld�ke helye magasba emelkedik. – Mi a v�lem�nyed?
- Igaz�n figyelemre m�lt�.
- Magam is �gy gondolom. Nem is eml�tetted, hogy ilyen t�zes a kis vend�ged.

Lucius �gy mered r�m, mintha most l�tna el�sz�r. M�g biztos nem jutott esz�be, hogy ilyen szemmel n�zzen r�m. M�r ny�l is a k�vetkez� pergamenlap ut�n, de a Nagy�r magasba emelt keze meg�ll�tja a mozdulat�t.

- Bizony�ra nem lenne ellen�re a kisasszonynak, ha saj�t tolm�csol�s�ban hallan�nk t�le m�veit… - sziszegi m�g mindig vigyorogva. Lucius g�nyosan h�zza el a sz�j�t, a lapokat �tny�jtja nekem, s le�l a Voldemorttal szembeni sz�kre. N�m�n meredek a S�t�t Nagy�rra, aki egy fejbiccent�s k�s�ret�ben a l�bai el�tt elter�l� perzsasz�nyegre mutat.
Perverz �llatok! – szidom �ket n�m�n magamban, de kellett nekem �r�sra adni a fejem! Nem hogy maradtam volna a fant�zi�lgat�sn�l, akkor most nem ker�ltem volna ennyire k�nos helyzetbe.
N�mi hezit�l�s ut�n elveszem a sz�ke m�gust�l a pergameneket, �s kelletlen�l lev�gom magam a sz�nyegre. Kis torokk�sz�r�l�s, majd neki�llok az els�nek. Egy hangon, hadarva, olyan narr�toros st�lusban kezdek el motyogni, �m m�g a harmadik mondatig sem jutok, mikor a Nagy�r hideg kez�t meg�rzem v�llamon.
- Kisasszony, ezt ugye nem gondolja komolyan… kicsit t�bb �t�l�ssel, ha k�rhetn�m.

A francba! Ennyit a mardek�ros ravaszs�gr�l. B�r pont �n akartam t�ltenni ravaszs�gban rajta…? K�nyelmetlen�l �rzem magam, tudj�tok, igen sz�gyell�s vagyok...
De min�l k�s�bb kezdek bele, ann�l k�s�bb esek t�l rajta. �jabb torokk�sz�r�l�s, nyelek egy nagyot, majd a lehet� legnagyobb bele�l�ssel fogok bele az olvas�sba. Voldemort l�bai mellett �lve legal�bb az az el�ny�m meg van, hogy nem kell l�tnom az arc�t. Ann�l ink�bb l�tom Luciust, s mivel szinte k�v�lr�l tudom az �sszes t�rt�netet, �gy egyenesen az � sz�rke szemeibe f�rom tekintetem. Kis id� sem telik el, s azon kapom magam, hogy neki mondom, � meg cs�ng minden szavamon. Ahogy izzik a tekintete… h�t az fel�r minden el�gt�tellel. L�tom, ahogy a l�gz�se gyorsul, ahogy sz�lk�s mellkasa emelkedik minden egyes l�legzetv�teln�l. Mag�r�l megfeledkezve n�ha kicsit t�tva marad a sz�ja, majd mikor �szbe kap, idegesen nyalja meg. �ll�tom, ha nem lenne itt „�lords�ga”… hmmm… Nem! Nem szabad elkalandoznom, mert jelen helyzetben ez nem lenne szerencs�s.

V�gzek az utols� �jszak�val is. Voldemort nagyot ny�jt�zva, l�that�an el�gedetten kel fel a karossz�kb�l, majd flegm�n megjegyezi, hogy Luciusnak milyen szerencs�je van velem, �s ha nem lenn�k mugli, akkor m�r r�g az � „vend�gszeretet�t” �lvezn�m. (M�g j�, hogy nem jutott tudom�s�ra a ma d�lut�ni "�rint�ses seb begy�gy�t�s" mutatv�nyom, �gy nem tudja, hogy �n is aranyv�r� vagyok...)
Felh�borodok megjegyz�s�n, de felh�borod�somnak m�r nem tudok hangot adni, mert a k�t m�gus bizalmas besz�lget�s k�zepette kivonul a szob�b�l.

Kimer�lve rogyok az �gyra. Micsoda este. Tal�n m�gsem volt annyira nagy hiba meg�rni azokat az �jszak�kat. Ha m�s�rt nem, h�t Lucius tekintet��rt meg�rte. �s v�gre tal�lkozhattam Voldemorttal is. B�r ez az egy alkalom b�ven el�g volt bel�le, csak most, hogy a Nagy�r szem�lyes �rdekl�d�si k�r�be ker�ltem, neh�z lesz elker�lni a vele val� tov�bbi tal�lkoz�st... sajnos t�ls�gosan is felfigyelt r�m.
Bele se merek gondolni, hogy mit m�velne velem az a... az a... h�ll�.