Csak egy csók

Szereplõk: Lucius Malfoy, Hermione Granger.

Tartalom: A halálfalók elleni harc utolsó percei…

Kategória: romantikus, általános.

Mûfaj: egyperces.

Korhatár: +12.

Figyelmeztetés: szereplõ halála!

Egyéb megjegyzések: a történet nem veszi figyelembe JKR: HP 7. kötetét.

Hermione Granger még egyszer körülnézett a fák között, hogy minden menekülõ halálfalót elkaptak-e, és nem próbál megszökni egy bûnös sem az igazságszolgáltatás elõl. A távolban Harry Potter magyarázott valamit néhány aurornak, Ron pedig a testvérei után kutatott, így a lány egyedül indult az erdõ felé.

A fák között lassan a horizont felé közeledett a nap. Fáradt sugarai véresre festette a fák hegyét. A levegõ lassan lehûlt, a szél feltámadt, és játszani kezdett a vöröslõ falevelekkel. Hermione a lépteivel halk neszt csapott, ahogy meg-megreccsentek a száraz ágak a lába alatt. Pálcáját a kezében szorongatta, felkészülve akár egy váratlan, utolsó összecsapásra is.

Néhány száz méterrel az erdõ szélétõl megpillantott egy alakot, az aljnövényzetben. Átkok és ágak szaggatták el a ruháit, messzirõl vöröslött a vére az ingjén. Még lélegzett. Biztosan fájt neki minden egyes mozdulat, vagy lélegzetvétel, ugyanis egy hatalmas, vérzõ seb tátongott a mellkasán.

Hermione alaposan körülnézett, csapdát sejtve – aztán mégis közelebb ment a félájult testhez. Amikor két méterre megállt mellette, Lucius Malfoyt ismerte fel a férfiban. Szõke tincsei sárosan, véresen tapadtak a nyakához. Hideg szemében alig pislákolt az élet lángja. Amikor észrevette a közeledõ lányt, fáradt mosolyra húzta a száját.

- Nocsak, Hermione Granger… - hangja betegen és halkan csengett.

- Lássam a kezeit! Azonnal hívom az aurorokat, akik begyûjtik a fajtáját! – szólt rá szigorúan Hermione a férfira. Lucius gúnyos felhördült, aztán köhögésben tört ki.

- Azt én már úgy sem érem meg, kislány… Inkább gyere ide, mondok valamit…

Hermione egy pillanatig hezitált, aztán mégiscsak közelebb ment Malfoyhoz, majd letérdelt melléje. Az aranyvérû férfi a lány szemébe nézett.

- Hol van Draco? – kérdezte halkan Lucius.

- Már elkapták az aurorok – válaszolt Hermione.

- Tett valamit? Rá tudnak bizonyítani valamit? – sóhajtott a férfi.

- Nem tudom.

- Ezt add oda neki… Ígérd meg, hogy odaadod neki… - hörögte Malfoy, miközben lassan kitépte a nyakában függõ láncot, és a lány kezébe nyomta. A láncon egy arany kulcsocska lógott.

- Rendben, odaadom – grimaszolt a lány.

- Köszönöm… Kérhetek még valamit… mielõtt meghalok?

- Mit? – Hermione a férfi fénytelen tekintetét figyelte.

- Csókolj meg…

- Micsoda?!

- Tudom… de esküszöm, nem mondom el senkinek… - gúnyolódott elhaló hangon Lucius. Hermione végignézett a vérzõ, remegõ férfin.

- Jól van… de aztán tényleg meghaljon, világos? – mordult fel a lány.

- Ezt Pitontól tanultad? – köhögött Malfoy.

- Mi köze bárminek is Pitonhoz? Még õt is keressük egyébként… - vont vállat Hermione, aztán egy mély sóhaj után a férfihoz hajolt. Lucius homlokán jeges veríték gyöngyözött, alsó ajka megremegett.

Hermione lehunyta a szemét, aztán halovány, futó csókot lehelt Lucius véres ajkaira. A férfi szája hideg, és cserepes volt, nem úgy, mint régen, mikor minden nõ arra vágyott. Egyedül az arisztokratikus arcéle hasonlított régi önmagára.

Malfoy fájdalmasan belesóhajtott a lány szájába, majd a következõ pillanatban egy utolsót rándult az ajka. Hermione felemelte a fejét, és a férfira nézett.

Lucius üveges szemmel bámult a semmibe, a vérzõ fák fölé. Már nem lélegzett, nem szenvedett többet. Tekintetébõl eltûnt az élet, a tûz.

Hermione beharapta az alsó ajkát, aztán sóhajtva lesimította a férfi szemhéjait. Talán ennél szebb halált érdemelt volna, talán nem. Talán éppen csak ennyi járt. A kulcsot mindenesetre majd valahogyan odaadja Draconak, ha már egyszer megígérte…