Súlyos csend ereszkedett a Roxmorts falu határán lévő peronra. Mindössze néhány mardekáros merte megzavarni az emlékezést, amely még a temetés utóhatásaként volt jelen a diákokon.
Dumbledore halála mindenkit megrázott, de volt három diák, akik különösképp kitűntek a sorból.
Harry Potter, Hermione Granger és Ron Weasley elkülönülve álltak a többiektől magukban elmélkedve a történteken, és mindhármuk lelkében csakis a mérhetetlen gyász uralkodott. Különösen Harry lelkében. Ő nem csak a tanárát és igazgatóját vesztette el, hanem azt a kedves öregembert, akire szinte nagyapjaként tekintett.
De mégsem tudott rá olyan habókos öregemberként gondolni, ahogy az első Roxfortos évében a Nagyteremben megismerte. Aki ilyeneket motyogott, hogy Filko, Pityer, Varkocs és Dzsúzli.
Mindig az a kérlelő arc jutott az eszébe, ahogy Dumbledore meglátta Pitont, azt az árulót a toronyban, és mikor rájött, hogy nem nekik akar segíteni, mert rászegezte a pálcáját… A kérlelése…
De nem, nem gondolhat folyton erre. Neki feladata van, amit el kell végeznie. Nem csak a varázslóvilág békéjéért, hanem Dumbledore és a szülei emlékéért is. A szüleiért, akiket Voldemort miatt nem ismerhetett, és Dumbledore-ért, aki szinte unokájaként tekintett rá, és bízott benne.
Harry gondolatai itt félbeszakadtak, mert éles vonatfütty hallatszott. Elérkezett az idő az indulásra. Harry még egyszer hátrafordult, hogy megnézze az ódon kastély tornyait, hisz ki tudja, láthatja-e még valaha.
Ekkor Hermione óvatosan megérintette a vállát:
- Harry… azt hiszem, ideje indulnunk - mondta.
- Igen, menjünk. - Még egy utolsó pillantás a csillagvizsgáló torony peremére, ahol a pár nappal ezelőtti éjjel még Dumbledore támaszkodott, miközben Malfoyhoz beszélt, majd ahonnan a halálos átkot követően lezuhant, és Harry is elindult.
A vonat végében kerestek egy üres fülkét, ahol reményeik szerint senki nem fogja őket zavarni, és letelepedtek mind a négyen: Harry, Ron, Hermione és Ginny. Nemsokára Neville és Luna is csatlakoztak hozzájuk, de ők sem törték meg a csendet. Tudták, hogy nem most van itt az ideje a kérdezősködésnek.
Félúton járhattak London felé, mikor Harrynek bevillant egy gondolat:
- A francba - motyogta. Nem csoda, hogy erre nem gondolt, de mégis… Mit fognak szólni Dursleyék, hogy jóval korábban megy haza a vártnál? Még csak azt sem tudják, hogy ki kéne menni érte a King´s Cross-ra.
- Mi történt, Harry? - kérdezett rá Neville elsőként.
- Dursleyék nem tudják, hogy korábban jövünk haza, így nem is jönnek ki elém a pályaudvarra…
- Semmi gond, majd mi hazaviszünk, vagy az is lehet, hogy Remus akar elkísérni. Tudod ő, Mordon és Kingsley is a vonaton vannak, és járőröznek néhány tanárral.
Harry a gondolataiba merült. Hát igen, ezek után biztos úgy gondolják, hogy legalább épségben juttassák haza a diákokat, ha már az se biztos, hogy jövőre egyáltalán visszajöhetnek.
Ekkor kopogást hallottak a fülke ajtaján, és Luna, aki a legközelebb volt az ajtóhoz, gyorsan fölpattant, és kilesett rajta.
- Lupin professzor! - Erre mindenki odakapta a fejét, Remus pedig szomorkás mosollyal köszöntötte őket:
- Sziasztok! Harry, beszélhetnék veled egy percre? - kérdezte.
- Persze, mindjárt megyek - mondta Harry nem túl lelkesen, hisz sejtette, hogy miről lesz szó.
- Harry… Nem tudtunk a temetés után beszélni, és én csak azt akarom mondani, hogy rám továbbra is számíthatsz, bármilyen ügyben. Nem foglak faggatni, hogy mi történt, hisz ha akartad volna, már elmondhattad volna McGalagony professzornak, de tudod, hogy én mindig meghallgatlak, és nem csak, mint Rendtag, hanem… Tudod, mint mondjuk egy rokon… egy pót-keresztapa. - Remus ezt egy kissé félve mondta ki, mert tisztában volt vele, hogy Harry mennyire szerette Siriust, és hogy ezt senki se pótolhatja, habár mindig is jó volt a viszonyuk Harryvel.
- Oh… Köszönöm, Remus, és ígérem, hogy szólni fogok, ha bármiben tudsz segíteni. És… tényleg lennél a pót-keresztapám? - Harry szemében valami furcsa csillogás volt felfedezhető, és viaskodtak benne az érzések. Tudta, hogy megbízhat Remusban, viszont mikor negyedikben a Trimágus Tusa alatt lett volna szükségre ugyanilyen megbízható felnőttre, aki egyben a barátja is, Remus eltűnt, és még csak nem is hallatott magáról. Viszont visszautasítani se akarta, mert érezte, hogy most nem állna fenn ugyanaz a helyzet, hisz most ő készül eltűnni a barátaival, és nem csak a halálfalók elől, hisz a Rendtagok, és lényegében senki sem tudhatja meg, hogy mire készülnek.
- Hát persze, mert… Tudod, nehéz idők voltak, miután megszülettél. Lily és James nem bízhatott senkiben, miután azt a hírt kapták, hogy Voldemort keresi őket. Tudták, hogy az egyik barátjuk lehet csak az áruló, és maradéktalanul csak Siriusban bíztak. Abban biztos voltam, hogy az első gyereküknek ő lesz a keresztapja, de reménykedtem benne, ha majd születik egy másik gyerekük, annak lehetnék én… De kérlek, ne hidd, hogy féltékeny vagyok, vagy ilyesmi, csak… Jó lett volna több időt eltölteni velük is. - Itt Remus szomorúan felsóhajtott. - Igen, és még azt akartam mondani, hogy gondolom nem szóltál a nagybátyádéknak arról, hogy ilyen hamar kell hazamenned. Gondoltam, hazakísérhetlek. Megfelel?
- Hát persze, köszi.
- Akkor a peronon találkozunk - azzal visszament a vagon elejére.
Harry még egy darabig a gondolataiba merülve bámult ki az ablakon, majd visszament a fülkébe a barátaihoz.
- Miről beszéltetek Remusszal? - kérdezte rögtön Hermione, amint Harry belépett a fülkébe.
- Semmi, csak felajánlotta, hogy elkísér a Privet Drive-ra.
Hermione és Ron összenéztek egy olyan tekintettel: ˝Hogy ezt sejtettük, de ez mögött van még valami más is˝, de nem kérdeztek rá.
Az út további része csendben telt, bár Hermione észrevette, hogy Ginny egyre gyakrabban pillant Harry felé, és egyre szomorúbb pillantásokkal. Tudta, hogy Harry szakított Ginnyvel, és noha megértette, hogy Harry biztonságban akarja tudni Ginnyt, nem teljesen értett vele egyet. Lehet, hogy Voldemort valóban a szeretteivel akarja majd zsarolni Harryt, de ő ebben Harry érzéseire fogja alapozni a döntéseit, nem pedig arra, hogy Harry mit enged látni a külvilág felé, elvégre, Harry még mindig szereti Ginnyt.
Hermione eldöntötte, hogy erről megpróbál Harryvel is beszélni. Nem akarja szenvedni látni se Harryt, se Ginnyt, márpedig biztos volt benne, hogyha Harry nem változtatja meg a döntését, akkor mindketten szenvedni fognak.
Neville és Luna is érdeklődve figyelték őket, és nem tudták, hogy mi lehet a baj. Azt persze észrevették, hogy Harry és Ginny nem ülnek egymás mellett, nem fogják egymás kezét, mint bármelyik pillanatban, amikor eddig együtt voltak. Nem akartak rákérdezni a dologra, sejtették, hogy nem kaphatnának teljes választ, azt meg maguktól is észrevették, hogy Harry és Ginny már nincsenek együtt, bár nem tudták elképzelni, hogy azért, mert már esetleg nem szeretnék egymást.
Eközben a vonat lassulni kezdett azt jelezve, hogy pár pillanat múlva megérkeznek a King´s Cross pályaudvar 9 és ¾-dik vágányára. Már lehetett hallani a zsibongást, ahogy a diákok elkezdenek szedelőzködni, és kirontanak a fülkékből, noha most jóval kisebb volt a tömeg, mint eddig bármelyik évben, amire Harry emlékezett. Hiszen a diákok majdnem felét hazavitték a szüleik Dumbledore halála után.
A három jó barát, Ginny, Luna és Neville is elkezdtek szedelőzködni, majd elindultak. Harry, Hermione és Ron kicsit hátramaradtak, hogy még válthassanak néhány szót.
- Harry, az esküvő augusztus 3-án lesz, és Hermione augusztus 1-jén érkezik hozzánk. A születésnapodon mindenképpen várunk, addig is, próbáld meg elviselni a nagynénédéket. Ígérem, hogy gyakran fogunk írni.
- Igen Harry, de ne feledd, Dumbledore azt kérte, hogy ne gyere el tőlük a születésnapod előtt. Akármit is tesznek, ne légy meggondolatlan, és próbáld meg gyakorolni az okklumenciát. Tudom, hogy Piton nem tudta rendesen megtanítani, de hátha egyedül jobban sikerül. Tessék! - nyújtott át Harrynek egy, az ˝Okklumencia, avagy védekezés a mesteri legilimencia ellen˝ címet viselő könyvet. - Remélem, hogy ez segítségedre lehet.
- Köszönöm. Tudom, hogy szükségem lesz rá, hisz akármilyen aljas, szemét, áruló is Piton, egyvalamiben igaza volt: Amíg nem tudom csukva tartani a szám és az elmém, nem tudok majd kiállni se ellene, se Voldemort ellen, márpedig mindkettőjükön bosszút akarok állni. - Harry szeme itt vészjóslóan megvillant jelezvén, hogy komolyan gondolta, amit mondott.
- Harry, tudom, hogy igazad van, de ne a bosszú vezéreljen, és kérlek, ne tegyél semmi meggondolatlanságot, nem gyakorolhatod a nonverbális varázslást, mert a miniszter így is ártani akar neked, és akkor lenne mivel megzsarolnia.
- Ne félj, Hermione, nem teszek semmit, amit nem tartok helyesnek - mondta Harry.
- Kérdés, hogy milyen szemszögből nézzük azt, hogy mi a helyes - motyogta Hermione, de nem szólt többet.
Mikor leszálltak az Expresszről, Harry meglátta Remust, amint int neki. Még egyszer elköszönt barátaitól, megölelte Mrs. Weasleyt, majd elindult, hogy Remusszal együtt léphessen át a muglik világába vezető kapun.