Mikor a taxi begördült a Privet Drive-ra, már este 9 körül járhatott az idő.
Odabent Dursleyék valószínűleg a tv előtt ülnek, és nem is gondolnak arra, hogy néhány perc múlva unokaöccsük becsönget hozzájuk azzal a hírrel, hogy mindenki nagy sajnálatára kicsit több ideig kénytelen élvezni a „vendégszeretetüket”.
Pedig így történt. Remus kissé távolabbról figyelte őket, ugyanis Harry tudta, hogyha a nagybátyja meglátná őt, annak nem lenne jó vége.

Természetesen „hangos” üdvözlésre számított, és nem is kellett csalódnia:
- Kölyök, te meg mi a frászt keresel itt ilyenkor? Csak azt ne mondd, hogy kirúgtak, mert én akkor vissza nem fogadlak, mikor betöltöd a 17. évedet, mehetsz, amerre látsz. – A bácsi nem mert rondább jelzőket aggatni a fiúra, nagyon is jól emlékezett annak a… szóval annak a Dumbledore-nak a tavalyi látogatására ahhoz, hogy ilyeneket mondjon.

- Ne félj, nem fogom sokáig rontani a levegőt – mondta felszegett fejjel Harry. Nem akarta, hogy azt lássák rajta, mennyire szomorú, mert az csak örömmel töltené el őket.
- Befelé, mert még meglátnak a szomszédok! – mondta a bácsi.

Harry még egyszer utoljára arra nézett, ahol Remust sejtette, intett neki egy aprót, hogy minden rendben lesz, majd nagybátyát követve belépett a házba.
Petunia néni természetesen már az előszobában volt, hisz biztos tudni akarta, ki zavarta meg őket ilyen kései órán. Dudley, mint mindig, a konyhában ült a tv előtt, és fagylaltot lapátolt magába.
Petunia kérdőn nézett a férjére, de Vernon is több magyarázatot várt Harrytől, aki ekkor már a lépcsőn ment felfelé a szobájának titulált lyuk felé. Tudta, hogy ezzel a viselkedésével csak felbosszantja őket, de most nem érdekelték a következmények. Most nem.

Mikor felért, bezárta a szobája ajtaját, hogy ne zavarhassa senki, majd leült gondolkodni.
Tudta, hogy a barátainak igaza van, és nem temetkezhet a fájdalmába, és abban is, hogy gyakorolnia kell. De nem csak az okklumenciát. Meg kell tanulnia a nonverbális varázslást, és különféle válogatott igéket és átkokat, hogy legközelebb, amikor találkozik Pitonnal, meg tudja őt lepni. Tudta, hogy egy darabig biztos esélye sem lesz a férfivel szembeni győzelemre, hisz akármilyen aljas gyilkos is, azt el kell ismerni, hogy tudás az van, még ha a nagy része sötét mágia is. Márpedig le akarja őt győzni. Meg akart fizetni neki Dumbledore-ért, és a sokévi sérelemért, amit tőle kapott.

Mivel megígérte Dumbledore-nak, hogy nem hagyja el a Privet Drive-ot a 17. születésnapjáig, úgy döntött, hogy holnap Hedviggel küld egy levelet a Czikornyai és Patzába, és megrendel néhány könyvet, ami a segítségére lehet.
Ezzel az elhatározással feküdt le az ágyába, megpróbálta kiüríteni az elméjét, és mély álomba merült.

Másnap még reggeli előtt elküldte a levelet benne egy listával, hogy milyen fajta könyvekre lenne szüksége – mivel nem ismerte a könyvek címét.
Azt is elhatározta, hogy vesz egy tartalék pálcát, mielőtt az Odúba megy, hisz ki tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Tehát július 31-én első útja az Abszol útra fog vezetni, mert ezen kívül szüksége lesz némi pénzre, ha elindulnak a keresésre, valamint különböző bájitalokra, és még dísztalárt, meg nászajándékot is be kell szereznie Billék esküvőjére.
Gyorsan döntött, és megírt még egy levelet az Abszol úti patikusnak, és megrendelt minden féle és fajta, ritka és különleges bájital hozzávalót. Lehet, hogy utálta ezt a tantárgyat, de ez nagyrészt Pitonnak volt köszönhető, és tudta, az útjuk során szükség lehet rá, hogy bármilyen gyógyító, álcázó vagy éppen egy harchoz szükséges bájitalt meg tudjanak főzni. Sajnálta, hogy a Félvér Herceg könyvét már nem tudhatja a magáénak, mert sok mindent tanult belőle csak azzal is, hogy segítségével el tudta készíteni a főzeteket, de ezen kívül is rengeteget foglalkozott a könyvvel, így nem egy bájitalt, amit idén tanultak, még most is meg tudna főzni.

Az persze már nehezebb kérdés, hogy mindezt hogy fogja véghezvinni a házban lakók, és persze a minisztérium tudta nélkül, bár az utóbbira volt egy ötlete.
Még régebben halotta Malfoytól, hogy ő már 8 éves korában képes volt a Serpensortiára, és még néhány varázslatra, amit elhencegett a barátainak, de ő akkor nem arra figyelt. Szöget ütött a fejében, hogy hogy volt képes Draco Malfoy a minisztérium tudta nélkül varázsolni, mikor kiskorú volt. Mikor megkérdezte erről Hermionét, azt mondta, hogy már olvasott erről valahol, és hogy az aranyvérű családoknál szokás, hogy miután megvették gyermeküknek a pálcát, leveszik róla az érzékelő bűbájokat, amiket a pálca engedélyeztetése előtt a minisztérium tesz rá minden darabra, hogy ily módon érzékeljék a kiskorúak bűbájgyakorlását.
Ez persze illegális varázslat volt, de Harry tudta, hogy szüksége van rá, viszont ezt egyik tisztességes varázsló-könyvesboltban se fogja megtalálni, így olyan lépésre szánta el magát, amiről tudta, hogy mikor megtudják, mindenki meg fog botránkozni, de szükséges.
Mikor másodikban jött kifelé Hagriddal a Zsebpiszok közből, látott egy könyvesboltot közvetlen az utca bejárójánál, ami vélhetőleg tele van csupa sötét varázslatokat tartalmazó könyvvel.
Egy újabb pergamenlapot vett maga elé, és egy újabb rendelést kezdett megfogalmazni. Épp akkor biggyesztette oda a J.P. monogramot, mikor Hedvig visszaért azzal a válasszal, hogy holnapra meglesznek a kért példányok, valamint hogy jóváhagyták, hogy Harry Potter személyesen menjen be a boltba július 31-én fizetés céljából.

- Sajnálom, Hedvig, de úgy látszik, hogy lesz még egy köröd. Az egyik levelet vidd el az Abszol úti patikusnak, a másikat pedig a Zsebpiszok közben lévő könyvesbolt tulajdonosának. – Hedvig itt kissé rosszallóan nézett rá, mintha tudta volna, hogy mire készül Harry. – Ne nézz rám így, szükségem van a gyakorlásra. Először a patikába vidd a levelet, és várd meg a választ, majd ezután a könyvesboltban várd meg, hogy összeszedje, amit kértem, és hozd el a csomagot. – Hedvig lábához kötözött egy kis erszényt, amit a sötét varázslatos könyvekre szánt megtoldva egy kisebb összeggel a hallgatásért, majd útjára indította madarát – immár másodjára.

Egy darabig nézte Hedviget, amíg el nem tűnt a horizonton, majd elindult le a konyhába, hogy megreggelizzen, majd tervei szerint elkezdi elolvasni a Hermionétól kapott okklumenciával foglalkozó könyvet.

Lent a konyhában még csak Petunia nénit találta, aki éppen reggelit készített Dudlinak és a férjének. Harry odament a hűtőhöz, kivett belőle egy kis vajat meg sajtot, elvett két szelet kenyeret, és leült az asztalhoz falatozni. Petunia néni kicsit furcsán-félénken nézett rá, de talán csak a tegnapi hirtelen felbukkanása miatt.
Harry minden esetre annyiban hagyta, és gyorsan befejezte a reggelijét, mielőtt Vernon bácsi és Dudli lejönnének, hogy őt kezdjék piszkálni.

Miután befejezte, visszament a szobájába, előszedte az „Oklumencia, avagy védekezés a mesteri legilimencia ellen” című könyvet, amit Hermionétól kapott, és elkezdte olvasni.
A bevezetőben leírták azt, amit már eddig is tudott, hogy mi maga az okklumencia, mi ellen segít a védekezésben… Ez kissé hiányos – gondolta Harry cinikusan. – Egy szót sem írnak benne a Voldemort által küldött álmok elleni védekezésről, amit esetemben még egy átokheg is felerősít. Persze ő maga is tudta, hogy ilyen írást nem is fog találni sehol, de attól még bosszantotta a tudat, hogy emiatt neki nehezebb dolga van, és emellett még azon csodálkoznak, hogy neki nem megy az okklumencia. Nem is az én hibám, biztos Piton volt az, aki nem is akarta, hogy megtanuljam – gondolta.
De most nem szabad ezen keseregnie, inkább még több energiát kell beleadnia, hogy megtanulja lezárni az elméjét a Piton kaliberű varázslók elől is. Így hát újult erővel fogott neki immár az elme lenyugtatatásáról szóló fejezetnek.

Néhány órával később, mikor már a könyv majdnem harmadát elolvasta, kopogtatást hallott az ablakon, odanézett, és megpillantotta Hedviget. Mikor beengedte, a madár egy súlyos csomagot és két borítékot pottyantott a fiú ágyára. Harry először a patikustól kapott levelet vette a kezébe, melyben leírták, hogy a különleges hozzávalók miatt csak 3 nap múlva tudják küldeni bagolypostával a csomagot, valamint ők is beleegyeztek a július 31-ei fizetési időpontba.
Majd kezébe vette a könyvárus levelét, melyben megköszönték az összeget, – Hát persze, pénzért mindent – gondolta Harry –, és biztosították a teljes titoktartásról. Biztos túl gyakran találkoztak már effajta megrendelésekkel.
Megnézte a csomagot, mely valóban elég nehéznek bizonyult. Nem mondta meg, hány és milyen fajta könyvet szeretne, csak arról a bizonyos varázslatról érdeklődött, valamint úgy fogalmazott, „Minden, ami segíthet bizonyos helyzetekben”.

Kibontotta, és körülbelül 10-12 lekicsinyített kötetet pillantott meg. Volt közte sima fekete borítóba csomagolt, cím nélküli könyv, valamint olyan is, ami öles arany betűkkel hirdette a szörnyűbbnél szörnyűbb címeket. Felcsapta azt a könyvet, amit a levélben megjelöltek, hogy benne van az érzékelő bűbájt megszüntető ige.
Az ige hosszú latin nyelvű mondatokból állt, amikből Harry csak néhányat értett meg. Köztük pont azt az egyet is, ami arról szólt, hogy az igét a varázspálcára kell mondani, tehát vagy egy másik pálca szükségeltetik hozzá, vagy pedig pálca nélküli varázslás, de Harrynek jelenleg egyik se volt kivitelezhető. Hallott már ugyan a pálca nélküli varázslásról, de biztos volt benne, hogy neki úgyse menne, mert csak a kivételesen erős és jó képességű varázslók képesek rá – mint például Piton, Dumbledore és Voldemort.
Tudta, hogy Remus is képes egy-két varázslatra pálca nélkül, de csak az igazán egyszerűekre, mint a „Wingardium Leviosa”, illetve Mordont is látta már, hogy így varázsol, de csak egy egyszerű pajzsot húzott fel. Tehát más lehetőséget kell találnia, mivel nincs tartalék pálcája, amivel elvégezhetné a bűbájt.
Egy mondat szólt arról, hogy a pálcára kell irányítani a varázslatot. „Mi történne akkor, ha ezt a mondatot átfogalmaznám, hogy el tudjam végezni a saját pálcámmal a varázslatot? Azt az egy figyelmeztetést meg kibírom, amit ezért küld a minisztérium.”
Valamennyire értett latinul, de kell lennie egy szótárnak, amit még a Roxfort előtt kellett használnia. Hamar meg is találta a szekrénye aljában, és gyorsan felütötte, kikeresett néhány szót, majd megpróbált egy értelmes mondatot formálni. Tudta, hogy nagy veszéllyel jár egy varázslat átalakítása, de meg kellett próbálnia. Nem henyélhet itt majdnem 2 hónapot, mikor odakint Voldemort tevékenykedik, és jelenleg biztos örömmámorban úszik, hogy a legnagyobb ellenségét megölte a legrohadtabb talpnyalója.

Fél órájába tellett, míg megfelelőnek találta a szöveget, majd úgy döntött, belekezd. Magára irányította a pálcáját, és mormolni kezdte a varázslatot. Érezte magában a bizsergést, ami egyre csak a keze felé tart, és végül átáramlik a pálcájába. Látni vélte maga előtt a pálca készítésének a folyamatát és a varázslatokat, amiket elhelyeztek rajta, majd érezte, hogy varázsereje támadja őket, egyre fárasztva saját magát. Már ott tartott, hogy megszűnteti a varázslatot, mielőtt elájul, mert biztos elrontott valamit, de mielőtt megszakíthatta volna a kapcsolatot, érezte, hogy áttört egyfajta gátat, és a felszabadultság áradt szét a testében. Abbahagyta a varázsige kántálását, összecsuklottak a lábai, és a földön kötött ki, félig ájult állapotban.