Mikor Harry legközelebb magához tért, sötétség vette körül. Óvatos tapogatózással megkereste szemüvegét, és a helyére illesztette. Felnézett. Ablakon bevilágított a hold sápadt fénye. Megkereste papucsát és az ablakhoz sétált. Odakinn a tiszta égbolton csillagok ezrei szikráztak. Könyökére hajtva fejét bámulta a Roxforti tájat, ahogy a tó vízén táncot járnak az éji fények. Az agya még tompa volt a fáradtságtól, de elméje legmélyébe már behatoltak az elmúlt napok fájó eseményei. A hirtelen feltörő harag elszorította torkát, szeme égett a dühtől, keze az ablakpárkányt szorongatta. Mérges volt az egész világra. Voldemortra, aki megölte szüleit, aki újra testet öltött, aki miatt Cedrick halott, aki elvette keresztapja emlékeit, Pitonra, akiről négy év gyűlölet után kiderült, hogy a tulajdon apja, Dumbledore-ra, aki ezt tizenöt éven keresztül titkolta, és anyjára, aki…- nem, ez a gondolatmenet már túlságosan is fájdalmas volt.

„Esküszöm, megfizetnek azért, amit velem tettek” - fogadkozott magában gyűlölködve. – „Dumbledore is, Voldemort is, és Piton is…”

Elmélkedését apró léptek zavarták meg.

- Még kissé korán van az ébrenléthez, Mr. Potter. - hallotta maga mögül Madam Pomfrey halk szavait.

- Tudom - fordult meg -, de nem tudtam aludni. Milyen nap van ma?

- Augusztus 29. péntek, hajnali 2 óra - tájékoztatta a gyógyító álmosan. - Minden rendben van, Mr. Potter? Akkor próbáljon meg aludni még egy kicsit - mondta Harry fejbólintására.

Harry engedelmesen visszamászott az ágyba, de mikor a nő elhagyta a gyengélkedőt, felült, és az édes bosszút tervezgette.

- Harry, édes fiam, boldogan látom magadhoz tértél. Madam Pomfrey már tájékoztatott róla. Hogy érzed magad? - az igazgató aggódó arccal szemlélte a sápadt fiút félhold alakú szemüvege mögül.

Harry elmosolyodott.

- Minden a legnagyobb rendben, igazgató úr. Teljesen jól érzem magam. Ugye, nem kell tovább itt maradnom?

Dumbledore elmosolyodott.

- Megbeszélem Madam Pomfreyval, de nem hiszem, hogy több időt kellene itt töltened.

Harry már mondani akart valamit, amikor kinyílt a gyengélkedő ajtaja, és belépett rajta Perselus Piton. Harry megmerevedett, majd lesütötte a szemét.

- Jó reggelt, Piton professzor - köszöntötte a férfit. Piton alaposan végigmérte a fiút, mielőtt Dumbledore-hoz fordult.

- Albus, Mr. Potter - biccentette meg a fejét. - Madam Pomfreyt kerestem, de látom, itt sincs. Ám, ha már találkoztunk, Albus, szeretnék veled váltani néhány szót.

Dumbledore felállt Harry mellől, és megindult az ajtó felé, maga előtt terelgetve kollégáját, amikor Harry halk szava megállásra késztette a két férfit.

- Piton professzor úr! Én is szeretnék majd beszélni magával. - Harry udvarias szavaira Piton felhúzta a szemöldökét, és lassan bólintott.

- A szobámban várlak, Perselus. - Dumbledore búcsúzóul rákacsintott Harryre, majd távozott.

Piton tétován állt az ajtóban, majd tett néhány bizonytalan lépést a fiú felé.

Harry idegesen rágcsálta a szája szélét, ahogy a közeledő férfit bámulta.

- Szóval emlékszel? - összegezte Piton, és egy széket húzott maga alá.

Harry némán bólintott.

Kényelmetlen csend ereszkedett közéjük.

- Mi lesz most, tanár úr? - kérdezte halkan a fiú, megtörve a csendet.

- Hogyhogy mi lesz? - horkant fel a férfi bosszúsan.

- Velünk? Velem… - sóhajtotta a fiú bizonytalanul.

A férfi, töprengőn nézett maga elé.

- Öltözz fel - döntött végül. Együtt megyünk az igazgató úrhoz.

Dumbledore némán méregette a két varázslót.

- Hallgatlak, Perselus - sóhajtott végül.

- Úgy vélem, magyarázattal tartozol nekem, Albus - kezdte vádlón Perselus.

- Szóval tudjátok. - Az igazgató bocsánatkérő szemmel nézett a megrogyott vállal üldögélő feketehajú fiúra. Perselus bólintott, Harry lesütötte a szemét. Annak dühős villogása túlságosan is árulkodó lett volna.

- Nem tehettem mást - kezdett magyarázkodni az agg mágus, de Piton bosszúsan felhorkantott.

- Talán mégsem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra - mordult fel. - Csak annyit árulj el: Ha a Sötét Nagyúr nem gyanakodik, és nem parancsol rám, hogy végezzem el a vérvizsgálatot, mikor állt szándékodban elmondani az igazságot?

- Soha… - sóhajtotta halkan az ősz férfi. Piton haragos tekintette láttán, tovább folytatta. - Egyrészről Lily megesketett, hogy titokban tartom, másrészről évek óta figyellek, Perselus. Nem bízhattam Harryt a gondjaidra, mikor tudom, milyen heves ellenszenvvel viseltetsz iránta.

Most Harryn volt a sor, hogy bosszúsan felmorduljon.

- És mi van velem? - kérdezte sértett hangon. - Nekem sincs jogom tudni, hogy ki az apám? Hogy egyáltalán van apám? Hogy él? Maga szó nélkül Dursleyék nyakába sózott, ahol csak megtűrt személy voltam. Hazudott, amikor azt mondta, nincs rajtuk kívül más élő rokonom. Esélyt sem adott nekem, nekünk…

Piton felkapta a fejét a fiú utolsó mondatára. Némán visszhangzottak fejében a fiú szavai. „Esélyt sem adott nekem, nekünk…” Valóban lenne még lehetősége a változtatásra? Képesek lennének rá? Akárhonnan nézi, felelősséggel tartozik a fiúért.

- Rendben, Albus. - fújt egyet. - A továbbiakban Po… Harry nevelése már nem a te hatásköröd. - mondta hűvösen.

- Ezt nem engedhetem meg, Perselus. - ellenkezett az igazgató. - Nem arról van szó, hogy nem értékelem az erőfeszítéseid, de hogy magadhoz vedd Harryt… Ebbe nem egyezne bele a minisztérium sem.

- Nem hiszem, hogy van választásod, Albus. A Minisztérium sem szólhat bele. Vagy tudomásul veszed a tényeket, vagy felmondok, és magammal viszem a fiam is. Gondolom, sejted: A Sötét Nagyúr tárt karokkal várja. Elég sok időt töltöttek kettesben, és meg kell mondanom, a Nagyúr le volt nyűgözve a fiú képességétől. Mit gondolsz, miért nem ölte meg, miután tudomást szerzett a teljes jóslatról? - sziszegte Piton az igazgató arcába.

Harry megkövülten nézte a két varázsló vitáját.

A két férfi úgy vitatkozott rajta, mintha ő jelen sem lenne.

Hogy véget vessen a parttalan vitának, felállt és kettőjük közé lépett.

A két civakodó döbbenten hallgatott el.

- Még én is jelen vagyok - jelentette ki a fiú eltökélten. - És talán nekem is van néhány szavam, ha jól sejtem. - nézett előbb az igazgatóra, majd az apjára.

A két férfi, egyetértően bólintott.

Harry megköszörülte a torkát, mielőtt újra megszólalt.

- Akkor Perselus Piton mellett maradok, mint a fia… - nyögte ki halkan.

Pitont alaposan mellbevágta a fiú közlése. Erre nem számított. Ám az igazgató még jobban meglepődött.

- Biztos vagy benne, Harry? - kérdezte halkan az igazgató.

- Teljesen. - mondta határozottan.

- Miért?

Harry az igazgatóra nézett. Szeme megvillant, de nyugalmat erőltetett magára.

- Miért? - ismételte meg a kérdést. - Ezt én is kérdezhetném. Miért titkolta ennyi ideig, hogy James Potter nem az apám? Miért titkolta, hogy Voldemort egy jóslat miatt ölte meg a szüleim? Miért kezelt úgy, mint egy bábút négy éven keresztül? Lehet, hogy Piton gyűlöl, de legalább őszinte velem. Nem várom el, hogy szeresen, hogy megértsen. Maga az elmúlt években végig úgy tett, mint aki kedvel, de mindvégig a képembe hazudott. És ebből köszönöm szépen, de nem kérek tovább. Inkább élek az apámmal, aki bár nem szeret, de az utóbbi években többször is megmentette az életem, és legalább nem hazudik. „Hát a nem szeret, talán túl enyhe fogalom.” – morgott magában.

Harry kétségbeesetten szorította össze szemeit, nehogy túláradó haragjában kicsorduljon a könny a szeméből. Egy kezet érzett a vállán. Felnézett.

- Várj meg odakinn - mondta halkan Piton, és az ajtó felé mutatott. - Mindjárt megyek.

Harry köszönés nélkül hagyta maga mögött az elgyötört arcot vágó igazgatót.

Mikor becsukódott az ajtó, Piton az igazgatóra nézett.

- Úgy vélem, ez eldőlt.

Dumbledore csüggedten bólintott.

Piton az ajtóhoz lépett, amikor Dumbledore fájó hangja utolérte.

- Kérlek, viseld gondját. Nem érdemli meg, hogy tovább bántsd.

Piton nem reagált rá, némán behúzta maga mögött az ajtót.

Közben elérték a mardekáros folyosókat, és Piton felzárkózott a fiú mellé, mutatva az utat. Az ajtaja előtt megállt, majd egy pillanatnyi hezitálás után hangosan kimondta az ajtót nyitó jelszót.

„Factum fieri infectum non potest.” (A megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni. Plautus)

Harry értetlenül nézte a férfit, aki időközben beterelte a meglepett fiút

- Jól teszed, ha megjegyzed a jelszót, ha akkor akarsz bejönni, mikor nem vagyok itthon. – Jegyezte meg epésen a férfi. – Feltéve, ha képes vagy rá…

- Miért akarnék akkor jönni, mikor nincs itt? – kérdezte Harry.

- Esetleg szükséged lesz valamire a szobádból… - bosszankodott Piton.

Harry annyira meglepődött, hogy a kanapéhoz hátrált, leült és tátott szájjal nézett a férfire, aki nem tudta mire vélni a fiú néma döbbenetét.

- Mi olyan meglepő ezen? Azt gondoltad, tán a földre fektetlek? – csattant mérgesen.

- Neeem – motyogta Harry elvörösödve. – Csak nem gondoltam volna, hogy van itt egy szobám…

- Nos…, még nincs…, de mindjárt gondoskodom róla. Majd reggeli után…

- Miért? – bukott ki a gyanakvó kérdés Harryből.

- Miért a reggeli után? – Piton jót derült magában a fiú zavarán. – Talán azért, mert éhes vagyok.

- Nem úgy értettem. - vörösödött tovább Harry, és zavartan gyűrögette a pólója sarkát. -

Arra voltam kíváncsi, miért akart nekem egy szobát adni…

- Azt hittem, ez egyértelmű. – nézett fölényes arccal a fiúra. – Akár akarom, akár nem, mostantól én tartozom érted felelősséggel. Ez azt is jelenti, hogy több-kevesebb időt együtt kell töltenünk. Például a szünidőt… Ehhez pedig szüksége van mindkettőnknek egy bizonyos magánterületre, ahova időnként visszahúzódhatunk, világos? Erre pedig a legalkalmasabb a saját szoba.

Harry csak bólintani tudott.

Piton otthagyta a fiút és a kandallóhoz lépett. Reggelit rendelt két személyre, amely szinte azonnal meg is jelent az asztalnál.

Némán reggeliztek. Harry igyekezett a tányérjára koncentrálni, hogy ne lássa a polcokon tárolt formalinban úszkáló tetemeket, amiket életében egyszer más volt szerencséje megcsodálni. A látvány már akkor sem töltötte el nagy örömmel. A reggeli végén a tanár egy pálcamozdulattal eltüntette a maradványokat, és a fiúra nézett, aki még mindig az asztal mintáit tanulmányozta.

- Koncentráljunk akkor a további teendőkre. – mondta kissé kedvetlenül Piton. Még sok a teendőnk. Én beszélek még egyszer az igazgató úrral az elhelyezésedről, valamint holmidért is el kell mennem a nagynénéd házába. 10 óra tájban érted jön a keresztapád, és Lupin társaságában elvisz az Abszol útra, hogy megvegyétek tanfelszerelésed. – Még egyszer végignézett a gyereken. – És vegyetek valami megfelelő ruhát is. Nevetségesen nézel ki. Nem is tudom elhinni, hogy ilyen ruhában emberek még kimennek az utcára.

Harry végignézett magán. Most hogy belegondolt, nem is értette, miért nem tűnt fel, hogy Voldemort házában az elmúlt egy hónapban mindig volt megfelelő méretű tiszta ruhája. Csak most tűnt fel neki, hogy újra Dudley levett gönceit hordja. Borzasztóan elszégyellte magát, de ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be Pitonnak. Inkább megvonta a vállát, és feltette az őt sokkal jobban foglalkoztató kérdést.

- Akkor ezek szerint találkozhatok Siriusszal. – Ez nem is kérdés, inkább megállapítás volt.

- Katasztrofális lenne, ha együtt jelennénk meg az Abszol úton. – jegyezte meg savanyú képpel Piton. És igen, találkozhatsz Blackkel, amíg úgy látom jónak.

Harry összehúzta a szemét.

- Megtudhatnám, meddig látja jónak? – kérdezte ingerülten.

Piton gúnyosan elvigyorodott.

- Nem lehetett nem észrevenni, hogy betegesen ragaszkodsz ahhoz a bolhás döghöz. Talán a lehetőség, hogy nem többé láthatod, arra ösztönöz majd, hogy jobban megfelelj az elvárásaimnak.

- Az elvárásainak… - ismételte meg Harry, mint aki rosszul hall.

- Addig folytatódhatnak a találkozásaitok és a levélváltásaitok, amíg mind a tanulmányi eredményeidet, mind a viselkedésedet megfelelőnek találom – bólintott a férfi, leplezetlen kárörömmel figyelve Harry reakcióját.

- Azt hiszem, nem is akarom ezt az apa-fia baromságot – nyögte Harry. – Felejtse el.

- Nincs más választásod – most már nyíltan vigyorgott a férfi. – Ha már abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy én lehetek a híres Harry Potter apja, meg kell felelnem az elvárásoknak. Csak nem nézhetem tétlenül, hogy az egy szem fiam eltékozolja a tehetségét, és rossz példát mutat mind a házának, mind az egész iskolának. Nincs több kivételezés, nincs több szabályszegés, takarodó utáni folyosón járkálások, amiért nekem kellene szégyenkeznem.

Harry most már tényleg úgy érezte, mintha egy rossz rémregénybe került volna. Ez még a legrosszabb rémálmait is felülmúlta.

- Azt netán nem akarod szabályozni, apám – köpte a szavakat -, hogy kivel barátkozzam? – Harry vörös volt, ezúttal a dühtől. Nem sok hiányzott, hogy előkapja farzsebéből pálcáját, és valami ártást szórjon az előtte álló, dühítő alakra.

- Most, hogy így mondod… - jegyezte meg a férfi -, talán mérlegelned kellene, hogy Granger és Weasley a megfelelő társaság-e a számodra.

Harry szeme elsötétült, keze a nadrágzsebe fele tapogatózott, amikor a férfi egy lépéssel előtte termett.

- Nem ajánlom – mondta fagyosan. – Én vagyok olyan hülye, mint Mógus, vagy olyan idióta, mint Lockhart, még csak olyan szentimentális sem vagyok, mint Lupin.

- Csak ugyanolyan halálfaló, mint Kupor – jegyezte meg sötéten Harry, de kezeit elvette a zsebétől. Szavaiból sütött a gyűlölet.

- Ennek semmi értelme. Mindössze arra kívántam rávilágítani Miss Granger és Mr. Weasley barátságával kapcsolatban, hogy el kéne gondolkoznod, mennyi információt osztasz meg velük.

- Ha arra gondol, nem óhajtok magával dicsekedni, tehát nem fogom nekik elmondani az igazat magáról és rólam.

- Talán mégis elgondolkodhatnál róla. Lucius Malfoy már minden bizonnyal elmondta Dracónak, és ha jól ismerem a fiút, akkor az első dolga lesz megosztani ezt az információt az egész Roxforttal, mégpedig nem a jó értelemben. Tehát jobb lenne, ha inkább tőled tudnák meg, de végül is, nekem mindegy.

- Maga nyert. – morogta kedvetlenül Harry és hátat fordított a férfinek, úgy folytatta. – Mintha pár perccel ezelőtt a mondta volna, tanár úr, hogy beszélni akar Dumbledore-ral.

- Dumbledore igazgató úr – jegyezte meg halkan a férfi. – Engem meg elég, ha a tanítási órák alatt és iskolai ügyekben szólítasz tanár úrnak.

Harry felkapta a fejét.

- Akkor mégis hogy szólítsam?

- Például Perselusnak, de hívhatsz apának is, ha akarsz – vont vállat, mint akinek teljesen mindegy, s elindult az ajtó felé.

Apa tátogta Harry némán, majd megrázta a fejét. – Az nem fog menni. Akkor már inkább Perselus – ismételte az idegenül hangzó szót.

A férfi biccentett és kilépett a hűvös folyosóra.

- Foglald el magad, míg távol vagyok. - A könyvespolc felé mutatott. – Ott találsz olvasnivalót.

- Lehet, hogy egy kicsit elvetettem a sulykot – mormogta Piton kissé bocsánatkérő hangsúllyal. – Nekem sem könnyű megemészteni ezt az egész helyzetet, és Potter viselkedése sem teszi könnyebbé. Az elnézésed kérem, ha netán megbántottalak.

Dumbledore biccentett.

- Ha egy kicsit jobban belegondolsz Harry helyzetébe, magad is rájössz, hogy neki még nehezebb. Bár eddig is árván nőtt fel, legalább a tudat, hogy a szülei megbecsült, szeretetre méltó emberek voltak ellensúlyozta ezt. Erre most kell megtudni, hogy a férfi, akit apjának hitt nem is az apja, az anyja, aki az életét is feláldozta a fiáért egy másik férfitől szült gyereket a férjének. Te mégis hogy éreznéd magad? És mindennek tetejébe kiderül, hogy él az apja, aki nem más, mint te. Pont ezért nem értem, miért egyezett bele, hogy veled éljen. De mint említetted, ez a ti dolgotok. Szóval miben segíthetek, Perselus?

Perselus Piton megborzongott Dumbledore szavai nyomán. Valóban nem lehet könnyű a kölyöknek. De hát erről nem ő tehet. Ő nem kérte ezt a gyereket. A nyakába sózták. És mégis… Neki sem volt egyszerű gyerekkora, de legalább tudta kik a szülei, még ha olyanok is voltak, amilyenek…

Dumbledore halk köhintése visszahozta a valóságba.

- Két dolgot szeretnék kérni.- kezdte. - El kellene hozni valakinek Potter holmiját a nagynénje házából, és szeretném megtudni annak a bűbájnak a feloldását, amely Harryt ennyire Potterré teszi. Talán jobban tudnám tolerálni a fiú viselkedését, ha ránézve nem James Potter és a bandája jutna folyton eszembe.

- Az első kérést szívesen teljesítem. Ha gondolod, mehetünk együtt is. Segíthet az elfogadásban, ha saját szemeddel látod Harry eddigi körülményeit.

A másik kérésed már nehezebb teljesíteni. Lily roppant tehetséges boszorkány volt. Mikor elmondta, hogy mi történt köztetek, és hogy annak milyen, nem várt következményei lettek, borzasztóan el volt keseredve. Egyrészt szívesen meg nem történté tette volna, másrészt viszont elkeseredetten vágyott gyermekre. Lily mugli szülei igen vallásos neveltetésben részesítették gyerekeiket. Egyfajta csodaként élték meg, hogy egyik gyermekük mágikus tulajdonsággal rendelkezett. És ez a vallásos neveltetés mélyen benne élt Lilyben. Szerinte vétek elvenni egy ártatlan emberi lény életét, tekintet nélkül a körülményekre. Ezért született meg Harry. De elsősorban boszorkány és anya volt, akinek a legfontosabb a gyermeke biztonsága volt. Egy olyan kombinációs varázslatot mondott ki a születendő magzatra, amely egyesíti az apasági, a vérségi és elfogadási varázsokat. Bármely két feltétel teljesülése esetén életbe lép a bűbáj. A megtöréséhez azonban mindhárom feltételnek egyszerre kell teljesülnie.

James Potter, bár nem volt vér szerinti apja Harrynek, de elfogadta és fiaként ismerte el, már magzatként is. Ez mutatkozott meg a gyermek külső jegyeiben is. Te bár vér szerinti apja vagy, még nem vagy képes elfogadni, és apjaként viselkedni. A bűbáj akkor törik meg, ha képes vagy Harryt elfogadni, nem csak az eszeddel, hanem a szíveddel is. Akkor Harryn lassú változás kezdődik, amely egy-két hétig is eltarthat. Ez alatt az idő alatt végbemegy változás, és Harry azzá a fiúvá fejlődik, aki a bűbáj nélkül lenne.

Most Pitonon volt a sor, hogy leüljön. Tenyerébe temette az arcát, onnan nyögte az igazgató felé.

- Erre én képtelen vagyok…

- Adj időt magadnak. Adj időt magatoknak…

Még váltottak néhány szót, megállapodtak az indulás idejében is. Dumbledore is elmondta, hogy a Privet Drive-ra menet, még útba kell ejteniük a Mágiaügyi Minisztériumot, hogy Sirius Black nevét tisztázzák. Piton kényszeredetten beleegyezett. Magában jól tudta, hogy ez szükségszerű, hiszen csak így bízhatja Black felügyeletére Harryt. Jobb nem belegondolni, mi lenne, ha egy körözött azkabani szökevény társaságában találnák meg a Fiút Aki Túlélte. Egyből eszébe is jutott, hogy el ne felejtsék figyelmeztetni Blacket, jobban teszi, ha Harry társaságában egyelőre inkább az animágus formájában marad.

A magára maradt Harry most vette először a bátorságot, hogy alaposan körülnézzen a szobában. Most hogy jobban is megnézte a férfi szobáját, rájött: ez nem ugyanaz a szoba, ahol másodéves korában volt Ron barátjával. Bár nagyon hasonlított rá. Igaz az íróasztal hiányzott a sarokból, de a polcon itt is megtalálhatók voltak, azok a zöld folyadékban úszó nyálkás undort keltő lények, amelyre még jól emlékezett. Helyét az a kanapé foglalta el, ahol előbb Harry ücsörgött. És persze a szobában volt egy apró asztal is, valószínű ennél az asztalnál evett Piton, mikor nem a Nagyteremben étkezett a többi tanárral.

Körbejárta a szobát. A helységből több ajtó is nyílt, de egyikbe sem mert benyitni. Inkább a könyvespolchoz sétált, hogy olvasnivaló után nézzen.

Több könyvön is megakadt a szeme. Végül egyet leemelt a polcról, amelynek címe elég érdekesnek tűnt. „A fekete mágia használata a mindennapos életben – Írta: Thomas Blackhawk”.

Az asztalhoz telepedett vele, háttal a kandallónak, és beletemetkezett a könyv lapozgatásába.

Voltak benne képek gyógyítókról, akik furcsa alakú sebeket kezeltek, koboldokról, akik ráolvasásokat motyogtak egy barlangfalra, házimanók korbáccsal a kezükben. Harry teljesen elmerült a könyvben, így igen megijedt, mikor a kandalló felsüvített, és Piton lépett ki a lángok közül, kezében Dumbledore merengőjével.

Harry becsapta a könyvet, becsukta a szemét, legszívesebben még a fülét is bedugta volna, hogy ne hallja a várt felcsendülést. Ám az elmaradt. Harry lassan kinyitotta a szemét és felnézett. A férfi megnézte ugyan a könyv borítóját, de figyelmét sokkal inkább a merengő kötötte le. Lerakta az asztal közepére, és átment egy szomszéd helyiségbe, ahonnan kisvártatva két bájitalos üvegcsével tért vissza. Mindkettőt a merengőbe töltötte. Visszatért a másik szobába és újabb fiolákkal megrakodva fordult egyet. Miután elrendezgette az üvegeket a merengő körül, Harryre nézett, aki némán figyelte a férfi ténykedését. Bár belülről majd’ szétvetette a kíváncsiság, azért sem kérdezett semmit.

- Engedélyeztem, hogy találkozz Blackkel – vágott bele mondanivalójába Piton -, de ez felvett néhány problémát. Black elvesztette emlékeit, így arról sincs tudomása, ki a vérszerinti apád. Bár számomra ez a helyzet tökéletesen megfelelne, mégis úgy gondolom, könnyebbé tenne néhány dolgot, ha megismerné az igazságot.

Ezt itt egy merengő, és azért kértem el az igazgató úrtól, mert segítségünkre lehet. Láttál már ilyet?

Harry némán bólintott, és emlékeiben felidéződött Karkarov tárgyalása.

- Egyszer beleestem. – Suttogta.

- Beleestél? – kérdezett vissza értetlenül a férfi.

- Jól van, na… – csattant fel a fiú. – Ha annyira tudni akarja a tavalyi évben, egyszer megláttam az igazgató szobájában és kíváncsiságból fölé hajoltam. És egyszer csak hozzáért az orrom, és ott találtam magam Dumbledore egyik emlékében.

- Azt meg sem kérdem, mibe ütötted megint az orrod, de azt szívesen megtudnám, mit szólna hozzá az igazgató, ha megtudná.

A fiú elvicsorodott.

- Ezzel már elkésett. Régesrég tudja. És csak hogy teljesüljön a kívánsága, elárulom: egyáltalán nem szidott meg. Sőt, azt is megmutatta, hogy rakja bele ebbe a tálba az emlékeit. – feleselt.

- Legalább ezzel nincs gondom. – vágott vissza a férfi. – Elmondom, mit akarok, te meg eldöntheted: megteszed-e. Nem kötelező, de ez az egyetlen mód, hogy a drágalátos keresztapád visszakapjon valamit az emlékeiből.

- Tehát az én emlékeimet akarja oda betölteni. – következtetett Harry. – Rendben – bólintott gondolkodás nélkül. Biztos benne, hogy sikerül? Nem használt Voldemort olyan erős átkot, amitől megsérült Sirius emlékezőtehetsége? Egyébként is mi volt az a lötty, amit beletöltött?

- Ne mondd ki ez a nevet – sziszegte a férfi. Harry tiltakozni akart, de a férfi megelőzte. – Ez is hozzátartozik a megfelelő viselkedéshez – mondta vicsorba is beillő vigyorral.

- Azt lesheti, mikor fogom én is Sötét Nagyúrnak hívni, mint a halálfalói. – tiltakozott elkeseredetten. - A Tudodki meg olyan nevetséges. Rendben – mondta halványan elvigyorodva -, akkor majd Tomnak hívom.

- Ami meg Blacket illeti. Gondolom, nem sokára kiderül, mire emlékszik a tegnapi napból. Így lemérhető károsodott-e az agya vagy sem. Az a két lötty, ahogy voltál szíves nevezni, nem más, mint egy memóriakonzerváló főzet, és egy a memória átadás-átvételére szolgáló esszencia.

Így a te emléked is megmarad, Black meg eldöntheti, hogy megtartja-e az emlékeket vagy sem.

A fiú elé tolta az egyik bájitalos üveget.

- Ezt meg idd meg – parancsolta.

Harry megrázta a fejét.

- Szó sem lehet róla. Magától minden kitelik. Pár hónapja még veritaserum megitatásával fenyegetőzött. Eszem ágában sincs meginni semmi olyat, ami magától származik.

- Ezzel már elkéstél. Mit gondolsz, bolond kölyök, ki főzi a gyengélkedő számára a bájitalokat? Ettől nem lesz bajod – tette hozzá enyhültebben. – Eredetileg az volt a tervem, hogy bájital nélkül próbáljuk meg a koncentrálást, de tekintettel a körülményekre, jobb lesz, ha ezt előbb megiszod. Nem más, mint egy koncentrálást segítő főzet. Segít összpontosítani, hogy átmenetileg át tudjam tölteni az emlékeidet a merengőbe.

Harry továbbrázta a fejét, végleg felidegesítve ezzel apját.

- Rendben. - vicsorogta. – Persze a varázsvilág hőse megint mindent jobban tud. Akkor mutasd meg, mit tudsz. Koncentrálj erősen, szedd össze a gondolataid. Emlékezz, mi volt az első emléked, mikor megláttad Blacket a Nagyúr fogságában.

Harry eltökélte, hogy csak azért is megmutatja, mire képes. Fogát csikorgatva hunyta le szemeit, és erősen az emlékre fókuszált.

Újra Voldemortnál volt, az ágyon feküdt, mikor hangokra és dulakodás zajára ébredt. Elfojtott mérgelődés hangjára. Kilépett a szobából, hogy megnézze, mi az… és meglátta Siriust négy halálfaló szorításában vergődni. Újra érezte a páni félelmet, majd az azt követő dühöt. „Tom, hol a fenében vagy? Nem ebben állapodtunk meg.” Hallotta újra a felcsendülő szavait, majd az azt követő éles fájdalmat a homlokában.

Ekkor azonban élesen hátrarándult. Valami tényleg volt a fejénél, igaz nem a homlokánál, hanem a halántékánál. Harry hátrakapta a fejét, és zavaros szemmel nézett a föléhajló, kezét Harry halántékoz érintő Pitonra.

- Nem harapom le a fejed – mordult a férfi. – Mindössze arra voltam kíváncsi, milyen mértékben vagy képes centralizálni az elméd. Meg kell mondanom, amit láttam: kielégítő. Úgy tűnik, képes vagy rá, ha kellőképpen motivált vagy. Mindenesetre most jobban teszed – nyújtotta a fiú felé újra a fiolát – ha ezt megiszod. Több emléket kell áttöltenünk, és ez eltart egy ideig. Ez pedig kimerítő. De ha inkább utána itthon maradnál…

Harry az itthon szóra felkapta a fejét, és elhúzott szájjal kiragadta apja kezéből az üveget, lecsavarta a kupakot és egy húzásra kiitta annak tartalmát. Megrázkódott. A főzet borzasztóan keserű volt.

- Éppen javasolni akartam, hogy öntsd át egy pohárba, és keverd fel egy kanál mézzel. – mondta gúnyosan a férfi. - De ha így jobban ízlik, nincs kifogásom ellene.

Harry nem válaszolt. Zsebrevágott kézzel bámult a férfire. A férfi gúnyos lekezelő stílusa egyre jobban taszította, viszont egyre jobban megerősödött szándéka: kamatostul visszafizet mindent. Addig azonban még el kell játszani a jófiút. Majd Sirius segít… – gondolta.

Mire idáig eljutott gondolatban egyre furcsábban érezte magát. Körülnézett a félhomályos helyiségben, és csodálkozva látta, hogy a legapróbb tárgynak is élesen ki tudja venni a körvonalát. Furcsa, eddig nem érzett szagok tódultak az orrába. Mikor, pedig a zsebében levő pálcájához ért, meglepő melegséget érzett.

Érzékszervei kifinomultabbak lettek, s Harry bizarr elismeréssel nézett a férfire.

- Ez nem semmi… - ismerte be. – Hol is tartod? Jó lesz, ha megjegyzem. Alkalomadtán jól jönne egy-egy nehezebb kviddicsmeccsen.

Piton valami mosolyfélével próbálkozott.

- Nem gondolja, Mr. Potter, hogy egy időre kimerítette a készletem megdézsmálását? – tréfálkozott.

Mondata nem a megfelelő hatást érte el. Harry ismét elkomorodott.

- Felejtse el…, inkább foglalkozzunk az emlékekkel.

A férfi bólintott és Harry újra megkísérelte az előbbi emlék felidézését. Be kellett vallania, hogy ezúttal sokkal könnyebben ment. Piton halk monoton hangja is alig ért el hozzá, mikor tájékoztatta, hogy mit fog csinálni. Csak egy enyhe húzást érzett a halántéka irányából. Észre sem vette, mikor csukta be újra a szemét, most azonban tágra nyílt szemmel leste, hogy az ezüstös fonalszerű anyag a fejéből a tálba kerül. Egymás után húzta ki Piton az emlékeket. Mire végzett, a főzet hatása is elmúlt, és Harryn erős rosszullét lett úrrá. Hányinger, fejfájás és szédülés. Ujjbegyei bizseregtek, szeme égett, orrát valami folyton tüsszögésre ingerelte.

Piton szó nélkül adott a kezébe egy poharat, és Harry kérdezés nélkül itta ki.

Pár perc múlva jobban lett, a szédülés és a fejfájás elmúlt, bár az ujjai továbbra is érzékenyek voltak és a tüsszögés sem múlt el.

- Nem sokára jobban leszel. – mormogta a férfi, és ellazulva dőlt hátra a karosszékben.

Harry is kísérletet tett a relaxálásra. Kevés sikerrel. Szerencséjére a kandalló felsivított és Dumbledore feje tűnt fel a fellobbanó lángok közül.

- Sirius megérkezett. Elláttam a megfelelő instrukciókkal. Leküldhetem?

- Természetesen igazgató úr. – bólintott a férfi, és felállt a székből.

A következő pillanatban Sirius lépett ki a kandallóból, és utálkozva ütögette magáról a hamut.

- Utálom a hopp poros utazást. Folyton hamus lesz az ember.

Körülnézett Piton szobájában. Szeme megállapodott a polcon levő üvegekben úszkáló tetemeken.

- Milyen lakályos – fintorgott. Odalépett Harryhez és rákacsintott. A fiú boldog mosollyal viszonozta.

- Szia Sirius – köszöntötte, és mosolygó szeme aggodalommal telt meg. – Jól érzed magad?

- Furcsa – vigyorgott a sötét hajú férfi. – Tegnap óta mindenki ezt kérdezi tőlem. Igen, teljesen jól vagyok. Leszámítva, hogy két hét teljesen elveszett az életemből, és tegnap reggel arra eszméltem, hogy az egyszem keresztfiam eszméletlenül, és véres fejjel fekszik mellettem a földön. Úgyhogy inkább nekem kell megkérdeznem, hogy vagy.

Harry megkönnyebbült. Úgy tűnt, keresztapja a régi.

Piton a félhomályban állt a fal mellett, és kissé irigykedve nézte a két alakot. A fiú csak alig több mint egy éve ismeri ezt az alakot, mégis feltétel nélkül elfogadta.

„Ha korábban kaptam volna esélyt, talán az én viszonyom is ilyen remek lenne a fiammal. Talán, ha kicsit kedvesebb lennék vele…” – gondolta cseppet keserűen. A gondolat olyan ellentétben állt természetével, hogy akaratlanul is megborzongott.

- Black – szólalt meg inkább hangosan.

- Piton. – köszönt a másik férfi, és figyelmét ismét visszafordította Harryre.

- Mit keresel itt ennél az alaknál? – kérdezte halkan. – Ugye nem bántott? Esküszöm, ha csak egy ujjal is…

- Semmi baj – vágott közbe Harry, mielőtt az indulatok túlságosan is elszabadulnának.

- Van valami, amit meg kellene tudnod, és talán jobb, ha inkább megnézed személyesen – kezdte bizonytalanul. – Úgy jobban hiszel a szemednek.

A férfi elkomolyodott, és a merengő fölé hajolt.

- Kinek az emlékei ezek? – kérdezte halkan.

- Az enyémek – válaszolta ugyanolyan halkan Harry. – Kérlek, nézz bele. Utána könnyebb lesz. – Unszolta.

- Velem jössz? – kérdezte tétován Sirius. Harry kérdőn nézett Pitonra, aki megrázta a fejét.

- Jobban teszed, ha egyedül mész. – felelt Harry helyett. – Majd meglátod miért… Dönthetsz…

Sirius nehézkesen felsóhajtott. Szemeibe bizonytalanság költözött. Énjének egyik fele mindennél jobban akarta tudni, mi történt vele, a másik fele attól félt, nem fog tetszeni neki, amit lát.

Végül győzött a kíváncsiság. A merengő fölé hajolt, és mikor arca az ezüstös anyaghoz ért, egy ismeretlen helyen találta magát megkötözve, és négy csuklyát viselő halálfalóval körülvéve. Majd futó léptek zaja ütötte meg a fülét és egy felháborodott kiáltás. Azonnal engedje el…

Harry idegesen rótta a köröket a szobában. Nem tudta, hogy fogadja majd Sirius a tényt, hogy Piton az apja. Előző alkalommal nem túl jól… De talán, ha meglátja, az emlékben Harryt is, és az utána következő napokat… Tehetetlenül összeszorította az öklét, és beharapta alsóajkát.

Arra eszmélt, hogy Piton elé lépett, ezzel elállva további útját.

- Olyan vagy, mint a Bolygó Hollandi. – morogta ingerülten. – Ülj le, és foglald el magad valamivel. Azzal nem oldasz meg semmit, ha kerengő dervist játszol.

Harry felmordult, és cipőstül levetette magát a kanapéra, majd felrakta az ágy karfájára lábát. Piton rosszallóan nézett a fiúra, végül mégis ő volt az, aki elfordult és hosszú léptekkel távozott a másik szoba irányába.

Harry feje alá temetett kézzel bámulta a mennyezet mintáit. Nem mintha lett volna rajta bármi bámulnivaló. Csak akkor rezzent fel az álmodozásból, mikor egy halk nesz keretében kiemelkedett a tálból keresztapja feje, és hangos nyögéssel a székbe zuhant.

Hosszú ideig csend volt. Harry meg sem mert mozdulni. Várta, mit lép keresztapja.

A férfi sokáig meredt maga elé. Mikor végül felemelte a fejét, szemével egyenesen Harryt kereste, aki legszívesebben beleolvadt volna a kanapé mintái közé.

A férfi felállt, odalépett a kanapé elé, majd letérdelt a fiúhoz, és szó nélkül átölelte.

Harry megkönnyebbülten fúrta bele magát a férfi nyakába, és végre utat engedett feltörő könnyeinek.

- Shh, shh – csitítgatta a zokogó fiút. – Minden rendben van. Itt vagyok.

Harry úgy kapaszkodott a férfiba, mintha soha nem akarná elengedni. Ezt a pillanatot választotta Perselus Piton a visszatérésre.

Harry megmerevedett Sirius ölelésében, és dühösen törölte meg könnyes szemeit. A férfi még egyszer magához szorította, mielőtt elengedte. Felállt és Piton elé lépett.

- Ha bántani próbálod, Pipogyusz velem gyűlik meg a bajod – kezdte fenyegetően.

Piton elvigyorodott és közelebb hajolt a másik férfihez. Görbe sárga orra majdnem összeért Siriuszéval.

- Jól figyelj, Black. Egyszer már elmondtam, de hát te - vigyorgott szélesen – ugyebár nem emlékezhetsz rá. Mostantól az én döntöm el, mennyi közöd lesz Potterhez. Úgyhogy húzd meg magad, ha még látni akarod. Ugyanez vonatkozik a fiúra is. Ha látni akar téged, jobban meg fogja fontolni, hogy viselkedjen. Inkább köszönd meg nekem szépen, hogy találkozhatsz vele. Ha jobban megfontolom, akár még a keresztapaságod eltörlése is szóba kerülhet. Elvégre én vagyok az apa – nyomta meg nyomatékosan –, és biztos lehetsz benne, te lettél volna az utolsó a földön, aki szóba jött volna, mint a fiam keresztapja.

Sirius elvörösödött és megmarkolta pálcáját. Perselus kezében ugyanakkor tűnt fel a sajátja. A két férfi egymással szemben állt, fenyegető testtartással, pálcájukat a másik hasába szúrva.

Harry ijedten pattant fel, és állt a két férfi közé, kezével lökdösve arrébb mindkettőt. Előbb Pitonra nézett, majd Siriushoz lépett.

- Gyere, ne törődj vele. Menjünk már… - húzta a talárját a kandalló felé. Sirius leeresztette pálcáját, és tűntetően hátat fordított Pitonnak. A zsíroshajú férfi győzelmesen mosolygott.

Harry a kandalló előtt megállt és visszanézett apjára.

- A Roxfort expresszel érkezem a többiekkel együtt holnap – közölte határozottan, mielőtt keresztapjával kézen fogva belépett a kandallóba. A választ már nem értette, mert Sirius beleszórta a hopp port és hangosan kimondta az útirányt.

- Grimmauld tér 12. – majd elnyelte őket a kandalló.