Magyarázat

:párszaszó:

"gondolat"

Harry izgatottan nézelődött az Abszolút üzletsorán. Akárcsak legelső alkalommal, most is lenyűgözte a varázsutca forgataga, a kirakatok sokszínűsége, a folyton változó, embereket becsalogató reklámok az üzletek ablakaiban. Ráadásul most a két számára legkedvesebbnek érzett felnőtt társaságában élvezhette mindezt. Igaz, Sirius csak Szipák alakjában kísérhette el keresztfiát, de Harryt már az a tudat is örömmel töltötte el, hogy keresztapja mellett lehet. Az utca tele volt ismerősökkel, akikkel itt-ott megálltak néhány üdvözlő mondat erejéig, és Harry kimondottan hálás volt, amiért sem Malfoyjal, sem más halálfaló csemetével nem találkoztak.

Miután mindent megvettek, amit kellett, Remusszal kiültek Florian Fortescue teraszára. Szipák Harry lába mellé telepedett. A fiú kihasználta a kínálkozó alkalmat, és kissé aggódva a választól, de feltette az őt napok óta foglalkoztató kérdést: - vajon Remus mit szól ahhoz, hogy Piton az apja?

Remus hosszan nézte a fiút, mielőtt válaszolt volna neki.

- Jól figyelj rám, Harry. Te ugyanaz a fiú vagy, akit harmadikos korodban megismertem. Kedves, jószívű, segítőkész, néha túl makacs és szeleburdi. Ezen nem változtat az a tény, hogy nem James az apád. Elég jól ismertem… ismertük Jamest, és elhiheted nekünk, ha mi mondjuk: akkor is fiaként szeretett volna, ha még életében kiderül, mi történt. Igaz, hogy dühöngött volna egy ideig, és mérges lett volna anyádra, és Piton valószínűleg nem úszta volna meg néhány alapos átok nélkül, de jobban szerette Lilyt, mint az életét, és megbocsátott volna neki. Te meg sosem tudtad volna meg, sőt sosem érezted volna, hogy nem ő az apád.

Én ugyanúgy kedvellek, mint korábban. És ezzel Sirius is így van. Segítünk neked, amiben csak tudunk, és később, mikor visszagondolsz erre az időre, te is belátod, hogy nem történt semmilyen végzetes. Perselus is megkedvel téged. Most, hogy tudja, ki vagy valójában…

Harry megrázta a fejét. Félretolta kiürült fagylaltkelyhét, és felállt.

- Nem akarom, hogy megkedveljen. Azt akarom csak, hogy hagyjon békén. Ő is, Dumbledore is és Voldemort is. Mindannyian csak kihasználnak. Inkább menjünk…

Már a Grimmauld téri házban voltak, mikor Remus még mindig arról akarta meggyőzni Harryt, hogy legyen elnézőbb az igazgatóval és Pitonnal, de Harry hallani sem akart róla. Miután rájött, hogy Remust nem tudja rábeszélni, hogy a segítségére legyen tervében, inkább Siriusszal próbálkozott, akiről tudta, mennyire gyűlöli Pitont.

Ebéd után, mikor Remus lepihent, végre majdnem kettesben maradt keresztapjával.

Egymással szemben ültek a konyhában, körülöttük egy vénséges vén és házsártos házimanó tüsténkedett, míg Sirius meg nem elégelte, és felmordult.

- Ne lábatlankodj itt, Sipor. Menj, foglald el magad máshol.

A manó meghajolt, orra majdnem a földet súrolta.

- Máris gazdám! – mondta fennhangon, majd alig hallhatóan tovább morgolódott.

- Folyton parancsolgat…, szegény úrnőm forog a sírjában, hogy ezt kell hallania. Ráadásul idehozta koncként ezt a kölyköt is.

Sirius felmordult. Aztán arcán széles vigyorral rákacsintott Harryre, miközben hátradőlt székében, és az asztal szélében megkapaszkodva hintáztatta magát.

- Ő a keresztfiam, Sipor. Jó lesz, ha megjegyzed, hogy beszélsz vele. Még vissza találja mondani Voldemort Nagyúrnak. Ugye, tudod ki az, Sipor? – a manó tágranyílt szemmel, tátogva bólogatott. – Hát akkor tud meg, hogy Harry az utóbbi heteket a Voldemortnál vendégeskedve töltötte, s mint magad is látod, épen és elevenen itt van köztünk. A jelek szerint elég jól megvoltak egymással, ha életben hagyta Harry Pottert.

- Harry Potter? – hebegte a manó és a fiú homlokára bámult. – Valóban, Sipor látja a jegyet, amit a Sötét Nagyúr hagyott emlékül. – mormogta halkan, majd hangosan hozzátette. – Gazdám elnézését kéri Sipor, amiért tiszteletlen volt. Többet nem fordul elő. Sipor megy és megbünteti magát.

Aztán megint jóval halkabban. - Ez a fiú győzte le a Sötét Nagyurat, és most mégis életben van. Sipor kíváncsi lenne, mi a Sötét Nagyúr szándéka…

Harry megdöbbenve bámult hol Siriusra, hol a manóra. Képtelen volt egy hangot is kiejteni a száján. A mód, ahogy Sirius beszélt a manóval, amiket mondott; Harry nem tudta, keresztapja csak gúnyolódik a manóval, vagy tényleg úgy gondolja, ő és Voldemort remekül megvoltak egymással. Közben a manó eltűnt, és most már tényleg csak ketten voltak a konyhában.

- Sirius – szólalt meg Harry halkan -, tényleg azt hiszed, remekül éreztük magunkat Voldemort házában?

A fekete hajú férfi, aki a manó távozása után hangos hahotázásban tört ki, most elnémulva nézte a keresztfiát.

- Csak vicceltem, Harry. Higgy nekem. Ismerem Siport. Ő anyám házimanója volt. Rajongott érte. Csak a régi bűbáj kötelezi, hogy engedelmeskedjen nekem. Sipor nagyon ravasz, megtalálta volna a módját, hogy ártson neked, ha akar. Nem akartam, hogy bajod essen, és ez volt a legbiztosabb módja, hogy megakadályozzam.

- Akkor miért nem engeded szabadon? Ha szabad manó lenne, mint Dobby, eldönthetné, kit szolgál, nem?

- Sipor már nagyon öreg, Harry. Ráadásul évekig bezárva élt egy üres házban és a halott anyám portréjának összes rigolyás kívánságát teljesítenie kellett. Sipor egy megzavarodott házimanó. Nem adhatok neki ruhát, túl sokat tud.

Harry megvonta a vállát és témát váltott.

- Mondd Sirius, haragudnál rám, ha egy nap azt látnád, kedves vagyok Pitonhoz?

A férfi megütődve nézett vissza rá.

- Mi a francért akarsz kedves lenni hozzá? Ha csak azért, mert ezt akarja feltételül, hogy találkozzunk, hát esküszöm…

- Nem, dehogy… - vágott közbe Harry megvillanó szemmel. – De megesküdtem magamnak, hogy megbosszulok minden apró sértést, amit elviseltem tőle, s van egy ötletem. Biztos sikerül, főleg, ha segítesz…

- Hallgatlak…

A nap többi része is izgalmasan telt, késő délután megjelent a Weasley család is, akik egytől egyig körbeölelgették, Ginnytől még egy gyors puszit is kapott az arcára. Harry megismerkedett még egy Nymphadora Tonks nevű, rózsaszín hajú aurorral, Kingsley Shaklebolttal és a vacsorára betoppant Alastor ’Rémszem’ Mordon is. Harry megkövülve bámulta a férfit, és minden erejét latba vetette, hogy képes legyen kezet fogni vele. Hiába tudta eszével, hogy ez nem az a férfi, aki az elmúlt tanévben mindvégig úgy tett, mintha kedvelné, miközben minden erejével Voldemort testet öltését segítette elő, szíve azt súgta: vigyázzon ezzel a férfivel. Vacsora közben a legtávolabb ült a férfitől, inkább barátaival foglalkozott. Eléggé szótlan volt, nyomasztotta a gondolat, hogy meg kell osztani barátaival hírt. Abban biztos volt, hogy Hermione meg fogja érteni, sőt…, de Ron mindig hirtelen természetű volt, és sokszor előbb járt a szája...

Vacsora után vetett egy pillantást Sirius felé, majd a férfi fejbiccentése után maga után intette barátait, valamint az ikreket és Ginnyt és felmentek az emeleti szobába.

Ott leült az ágy szélére és szembefordult kíváncsian várakozó barátaival.

- Van valami, amit el kell mondanom nektek. – kezdte félszegen. – Jobban teszitek, ha leültök most, mert később úgyis megtennétek magatoktól. És figyelmeztetlek titeket, nem fog tetszeni, amit hallotok. Nekem sem tetszik…,de jobb, ha tőlem halljátok először…

- Harry, miről beszélsz? – kérdezte Hermione a fiú mellé telepedve.

A fiú nem nézett a lányra. Mély lélegzetet vett, és belefogott…

Súlyos csend telepedett a szobára, mikor a fiú befejezte mondandóját. Harry továbbra sem nézett rájuk. Nem akarta látni sem a döbbenetüket, sem a szánalmukat. Mikor Hermione megfogta a karját, inkább elhúzódott volna a lánytól, de ő nem hagyta. Megfogta Harry állát, és kényszeríttette, hogy a fiú ránézzen. Harry érezte, hogy égnek a szemei a visszafojtott szégyentől.

- Harry Potter! Ha azt hiszed, hogy ezzel elérted, hogy a barátaid elforduljanak tőled, akkor tévedsz. Tőlem biztos nem szabadulsz meg ilyen könnyen. Ki érdekel, ki az apád? Eddig sem azért barátkoztam veled, mert azt hittem, James Potter az apád. Az sem érdekelne, ha maga Voldemort lenne az.

Ezzel a kijelentéssel végre elérte, hogy a fiú egy hitetlenkedő pillantást vessen rá.

- Voldemort? – kérdezte gyengén elmosolyodva?

- Na jó, ez talán túlzás volt. – mosolygott vissza a lány, és megölelte barátját.

Ron is felállt, és odalépett Harryhez.

- Harry, te nem tehetsz arról, ki az apád. Te egyáltalán nem vagy olyan, mint az a szemét Piton. Szerencsédre – vigyorodott el kezet nyújtva -, mert különben nem is te lennél a legjobb barátom.

- Még mindig az vagyok? - kérdezte halkan. - Szóval, akkor… nem bánjátok…

- Ugyan már, Harry. – szólalt meg George vigyorogva. – Képzeld el apád arcát, amint először fogja megtapasztalni a Weasley-féle Futótűz-fantáziát.

- Nagy meglepetésben lesz része, ha ki akar szúrni veled, pajtás. – bólintott rá Fred is.

- Weasley-féle futótűz-fantázia? – ismételte meg Harry immár sokkal jobb kedvűen.

A vöröshajú ikerpár mosolyogva bólintott, majd egymás szavába vágva sorolták legújabb termékeiket, amelyeket az iskolában akarnak kipróbálni. Tabletták, amelyek egyik fele megbetegít, a másik fele meggyógyít, csalipálcák, és egyéb fura találmányok.

Harry elbódulva hallgatta őket.

Harry életében először nem akart visszatérni a Roxfortba. A Roxfortba visszatérni azt jelentette: újra szembenézni Dumbledore sajnálkozó tekintetével, újra szembenézni Pitonnal és annak minden arcával, szót fogadni neki, ha nem akarja életét még pocsékabbá tenni, hallgatni Malfoy és bandája gúnyolódását. Arra már gondolni sem akart, hogy másnap a tanárok mindegyike értesül valódi származásáról. Már előre fázott házvezető tanára sajnálkozó arcának látványától.

Persze semmit nem tehetett. Az idő nem állt meg, a reggel újra eljött, s vele az idő, hogy elinduljanak a Roxfort Expresszhez.

Mielőtt elindultak a pályaudvarra, Sirius félrehúzta keresztfiát.

- Harry, ha segítségre van szükséged, ezen keresztül megtalálsz. – odanyomott a fiú kezébe egy barna csomagolópapírral bevont apró tárgyat. – Ez egy oda-vissza ikertükör. A párja nálam van. Használd, ha szükségét érzed. – ölelte meg sután keresztfiát.

Harry erősen viszonozta az ölelést, majd csatlakoztak a többiekhez. Biztonsági okokból a minisztérium idén is autókat biztosított Harry pályaudvarra való szállításához, sőt, az autókat aurorok kísérték. Harry mellett Mordon ült, a Hermionét és Ronékat szállító gépkocsiban Kingsley ült.

Sirius ismét Szipák képében kísérte Harryt. A pályaudvaron Harry szomorúan köszönt el Remustól, Siriustól és a Weasley házaspártól. Előző este, még elalvás előtt tudta meg, hogy az idei ötödévesek közül Hermione és Ron lettek a Griffendél új prefektusai. Szíve kicsit összefancsalodott a hír hallatán, de nem mutatta csalódását. Inkább azt bizonygatta magának, hogy sokkal jobb, ha Dumbledore inkább Ronból csinál prefektust és nem belőle. Két barátja máris eliramodott az első vagonba, ahol a prefektusok, iskolaelsők, kviddicskapitányok szoktak utazni. A Weasley ikerpár otthagyta őket, hogy megkeressék barátjukat, Jordan Lee-t, míg Harry Ginnyvel az oldalán keresett magának szabad fülkét. Az utolsó fülkék egyike előtt találkoztak Neville-lel, aki zavartan téblábolt egy behúzott ajtajú fülke előtt. A fülkében egy derékig érő piszkosszőke hajú lány ült, nyakában vajsörös dugóból fűzött nyakláncot viselt, kezében – Harry megrökönyödésére - egy fejjel lefelé tartott újság. Ginny jókedvű mosollyal húzta el a fülke ajtaját, és belépett rajta.

- Szia Luna – üdvözölte a lányt, majd bemutatta a többieknek.

- Harry, Neville, ő itt Luna Lovegood. Évfolyamtársam, csak ő hollóhátas. Luna, ő Neville Longbottom és…

- Te Harry Potter vagy – szólalt meg álmatag hangon a lány, és kitartóan bámulta Harry villám alakú sebhelyét.

- Igen, szia… - üdvözölte a lányt kissé zavartan Harry, miközben mindannyian leültek.

Harry és Neville beszélgetésbe elegyedtek a nyári szünetről, majd Neville elővett egy zöld növény és büszkén mutogatta barátjának.

- Ez egy Mimbulus Mibeltonia, közönséges nevén butykor. Nagyon különleges és ritka növény, alig várom, hogy megmutathassam Bimba tanárnőnek. Különlegesen fejlett védekező mechanizmussal rendelkezik. Nézd csak…!

Elővett egy pennát és erősen megbökte vele a növényt. A növény bűzős, nyálkás zöld trutymóval borította be a fülke utasait. Harry arca és nyaka ki sem látszott belőle. Ginny, aki gyors reflexeinek köszönhetően szerencsésen megúszta az incidenset – csak feje búbja lett zöld, mintha sapkát viselt volna -, elővette pálcáját és egy suvickus-szal megtisztította barátait és saját magát. Ekkor figyeltek fel az egyik szomszédos fülkéből áthallatszódó hangos veszekedés zajára. Eddig egyiküket sem érdekelte a behúzott ablakú fülke, de most mindannyian felkapták a fejüket. A vita már annyira hangossá vált, hogy Harry és csapata kilépett a folyosóra és a szemben lévő fülkéhez sétált. Harry fülelt pár másodpercig, majd elsötétült arccal feltépte a fülke ajtaját, ahol szembetalálta magát egy csoport ötödéves mardekárossal. Malfoy, Crak, Monstro, Zabini, Nott, Parkinson és Bullstrode. Malfoy vörös arccal üvöltözött a többiekkel.

- Én akkor sem fogok másképp viselkedni Potterrel, bármit is mondjon apám, és azt ajánlom, ti is fontoljátok meg, kit támogattok inkább… – dühöngött pont akkor, mikor Harry belépett.

Egy pillanatra csend lett, majd Malfoy felállt, Harryhez lépett és a fülébe sziszegett.

- Mi van, Potter? Már a Nagyúr védelmére is szükséged van, hogy túlélj egy évet? Mivel érdemelted mindezt ki?

- Fogalmam sincs, miről beszélsz, Malfoy. – vágott vissza Harry. Szeme gonoszul megvillant. – Ah, értem már. Tom mesélt rólad. Bizony szomorú dolog, mikor mellőznek, igaz, Malfoy?

Neville, aki George Weasley mellett kukucskált be a fülkébe, idegesen megnyalta szája szélét, és kérdőn nézett a vöröshajú fiúra.

- Miről beszél Harry? – kérdezte súgva. Ám Draco Malfoy így is meghallotta.

- Szóval még nem dicsekedtél el az új barátoddal, Potter? Esetleg az új rokoni kapcsolatodról? – félretolta Harry, hogy közelebb férjen Neville-hez, majd bizalmasan a vállára tette a kezét.

- Tudod, Neville – kezdte kedveskedő hangon -, Harry barátod új kapcsolatok, kiépítésén fáradozik, és ehhez minden segítséget igénybe vesz. Gyere, ülj le közénk, szívesen elmesélek mindent.

Neville idegesen hátrébblépett, és lerázta magáról a szőke fiú kezét.

- Ha-hagyj békén, Malfoy. Nincs olyan mondandód, ami érdekelhet. – mondta dadogva.

Harry dühösen lépett Malfoy mellé, pálcáját a fiú oldalába bökte.

- Még egy szó, Malfoy – suttogta -, és megbánod azt is, hogy megszülettél. Ha én nem átkozlak meg, majd szólok egy pár szót az érdekedben Tomnál. Jó lesz?

A szőke fiú elsápadt, de válaszra nem volt ideje, mert a folyosón felhangzott a jól ismert-gyűlölt hang. Pitoné.

- Tíz pont a Griffendéltől, Potter. Őszintén örülök, hogy idén ilyen korán kezdi a pontlevonást.

- De tanár úr - csattant fel Ginny –, még nem is kezdődött el a tanév. Addig nem vonhat le pontokat.

- Ez a te nagy szerencséd, Potter. – susogta a férfi. – De ami késik, az nem múlik. Emlékezni fogok rá. Mindenki térjen vissza a saját fülkéjébe – mondta hangosan, mert a lármára minden fülkéből kitódultak a diákok. – Potter, te velem jössz. Draco, te meg jobban teszed, ha uralkodsz magadon, különben kénytelen leszek beszámolni viselkedésedről. Világos?

Draco leszegett fejjel bólintott és visszatért a fülkéjükbe.

A Weasley testvérek szánakozó pillantást vetettek a sötét ábrázatú Harryre, majd megfordultak, hogy ők is ugyanazt tegyék. A folyosó pillanatok alatt kiürült, csak Harry és a mogorva Piton maradt ott. A férfi Harry fölé tornyosulva sziszegett fia arcába.

- Ez neked a megfelelő viselkedés? Hát, ha ezt akarod, rendben… Ezennel megtiltom, hogy…

- NEEE..., kérem ne… – könyörgött Harry. – Bocsánatot kérek. Többé nem fordul elő. Ígérem…

Piton egy ideig nézte a lesütött fejjel álldogáló fiút, majd bólintott.

- Ez volt az utolsó esélyed. Vacsora után, gyere a szobámba. És takarítsd le a nyakadról rendesen a butykornyálat…– ezzel megfordult és magára hagyta a rémült-dühős fiút.

Harry egész vacsora alatt szótlan volt, alig evett pár falatot, még Hagrid barátságos integetésére sem válaszolt. Gyomra helyén csak egy apró gombócot érzett, ahogy a közelgő találkozásra gondolt, Pitonnal.

Még a beosztási ceremónia sem érdekelte. A Teszlek Süveg új dalából ugyan felfogott néhány mondatot az összefogásról, meg a házak közötti rivalizálás megszüntetéséről, de nem nagyon érdekelte.

Vacsora végeztével Piton felállt az asztaltól, egy pillantást vetett a Griffendél asztala felé, alig észrevehető mozdulatot tett a fejével, majd távozott. Harry nagyot nyelt. „Kezdődik hát…” Barátaira nézett, súgott nekik pár mondatot, majd követte apját.

Piton a folyosón várta Harryt, majd szótlanul lépkedtek egymás mellett. Mikor beléptek a férfi lakrészére, Piton néhány hangszigetelő bűbájt szórt az ajtóra és a falakra, csak utána szólalt meg.

- Ülj le! - Harry némán engedelmeskedett a cipőorrát bámulva.

A férfi egy ideig nézte lógó orrú fiát, mielőtt megszólalt.

- Miért akartad megátkozni Draco Malfoyt? - kérdezte halkan, mire Harry csodálkozva kapta fel a fejé. Inkább szidásra számított.

- Épp el akarta mesélni Neville-nek, milyen kapcsolatokra tettem szert a nyáron. - mondta halkan, de gúnyosan.

- Értem… Luciustól értesültem, hogy a Nagyúrtól azt az utasítást kapták a többekkel együtt, hogy a gyerekeik viselkedjenek veled némileg barátságosabban.

- Igen, rájöttem… Malfoy kissé zokon vette. - mondta Harry lesütött szemmel. - Azt hiszem, kissé megorrolt Vol… őőő.. Tomra.

- És te ezért lettél mérges? - kérdezte hitetlenkedve Piton. Harry megütődve emelte meg a fejét.

- Dehogyis. - fakadt ki. - Azért lettem mérges, mert… mert… - Harry megakadt. Igen dühős volt Malfoyra, mert el akarta mondani Neville-nek az egész Piton dolgot. Igen, mérges volt rá, mert a szőke fiú azt feltételezte, hogy Tom nélkül nem érné meg az év végét sem…, de ezt mégsem árulhatja el Pitonnak, mert akkor veszélybe kerül a TERV. Így inkább nem fejezte be a mondatot. - Hagyjuk… - suttogta inkább a földet bámulva.

- Potter, nézz rám, ha veled beszélek. - Piton kezdte elveszíteni a türelmét. Harry lassan felemelte a fejét és a férfire nézett. Piton egy hosszú percig nézte, mielőtt elfordult volna.

- Rendben, hagyjuk akkor. De a viselkedésed akkor is minősíthetetlen volt. Elsősorban azonban nem ezért hívtalak. Meg kell beszélnünk a továbbiakat…

Piton hirtelen minden átmenet nélkül bal alkarjához kapott, és felszisszent. Harry egy pillanatra meglepődött, de a következő másodpercben már fejét nyomogatta, és csikorgó foggal próbálta elűzni a sebhelyében fellobbanó erős fájdalmat.

Piton még mindig karját fogva felállt.

- Ezt holnap fejezzük be. A Nagyúr hívat…

Harry még mindig összeszorított foggal sziszegte. - Nos, akkor azt hiszem, együtt megyünk. Tom eléggé agresszívan adja tudtomra, hogy én is menjek…

Piton egy hosszú percig némán nézte a fiú fáradt arcát, majd felsóhajtott.

- Mondd meg a Nagyúrnak, hogy indulunk.

Harry megütődve nézett rá?

- TESSÉK? Hogyan?

Piton immár a folyosón, nem a legfinomabb módon terelgette maga előtt Harryt, miközben pálcájával egy gyors, körkörös mozdulatot tett. A pálca hegyéből ezüstős szalag úszott ki, ami rögtön el is tűnt. Amíg a Dumbledore felé küldendő üzenet létrehozásával foglalkozott, addig is nagyobb sebességre késztette Harryt. Jól tudta, a Nagyúr nem jól tűri a késést. Az iskolaudvarra kilépve mégis megtorpant, maga felé fordította a fiút, alig hallhatóan kezdett a magyarázatba.

- Ha a Nagyúr képes üzenetet küldeni neked, akkor ez valószínűleg neked is sikerül. Már csak ki kell találnod, hogyan. Próbálj erősen koncentrálni az üzenetedre, és hogy kinek akarod elküldeni.

Harry bólintott, az összpontosítás közben ökölbe szorította kezét és szorosan lezárta szemét.

„Elindultunk…”

Voldemort Nagyúr elégedettnek tűnő mosollyal nézte az egymás után érkező, és rögtön letérdelő halálfalóit. Trónusa mellett összetekeredve kígyója, Nagini pihent.

Pettigrew, Nott, Crak, Travers, Malfoy, McNair, Jugson, Monstro… és a többiek egymás után hoppanáltak a Nagyúr által létrehozott mágikus körbe. Aztán elfogytak az érkező emberek. Két ember még hiányzott… a Nagyúr egy ideig türelmesen üldögélt. Pár perc elteltével türelmetlenül dobolni kezdett ujjaival trónusa karfáján… a dobolás is abbamaradt… egyik kezével megmarkolta karfáját… szemei résnyire szűkültek… A halálfalók arcukat a föld felé tartva mereven térdeltek uruk előtt, görcsösen igyekeztek meg sem mozdulni. A Nagyúr lassan előhúzta pálcáját, hogy egyre fokozódó rossz kedvét kitöltse az első tetszés szerint kiválasztott halálfalóján, mikor egy halk pukkanás keretében két ember érkezett.

Piton azonnal a földre térdelt, mihelyt megérkeztek, de Harry először értetlenül, később dacosan nézett Voldemortra, mire Piton bosszúsan rángatta meg a fiú talárját. Harry lerázta magáról a férfi kezét és arrébb lépett, még mindig Voldemort szemébe nézve.

Egy hosszú percig farkasszemet néztek egymással, majd a fiú felé intett.

- Gyere közelebb, Harry. – A Sötét Nagyúr hangja hidegen csengett. A halálfalók összerezzentek.

Harry lassan indult a Nagyúr felé, és Piton, aki a többiekhez hasonlóan a föld felé hajtott fejjel térdelt, bosszús-halk hangon sziszegte maga elé.

- Idióta.

Harry megállt Voldemort előtt, és lehajtott fejjel, ökölbeszorított kézzel várta a büntetést. Minden porcikájában érezte a másik nehezen kordában tartott dühét, de képtelen volt megalázkodni. Az a mód, ahogy Voldemort tudtára adta, hogy neki is jönnie kell, ahogy ’apja’ a „parancs” mindenféle megkérdőjelezése nélkül magával rángatta, benne is feszültséget keltett.

Voldemort végighordozta tekintetét az összegyűlt csatlósain, majd megállapodott Pitonon, aki időközben felemelte fejét, és hol urát, hol pedig Harryt nézte.

- Késtetek… - szólt Pitonhoz.

- Elnézésed kérem, Nagyuram. El kellett érnünk a kapuig. A Roxfort bűbájai nem teszik lehetővé…

- Elég! Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. Crucio! – intett pálcájával.

Piton összegörnyedt az éles fájdalomtól. Szemét összeszorította, ahogy az oldalára esett a görcsös rángatózástól. Beleharapott ajkába, hogy ne kiáltson fel fájdalmában.

Harry egy hosszú percig nézte a jelenetet, belsőjét furcsa-idegen érzések töltötték el.

Kegyetlenség, elégedett káröröm, beteljesülő bosszú… és szánalom…

:Hagyd abba!:– szólalt meg párszaszóul. Sziszegésére a Nagyúr felé fordult, de nem szüntette meg az átkot.

:És ugyan miért?: – kérdezte torz mosollyal. Harry szinte sajátjának érezte a férfit átjáró kegyetlen örömet.

:Nem az ő hibája volt, és ezt te is tudod. Ha annyira akarod, büntess engem…:

- Ha ez az óhajod… - váltott érhető nyelvre, miközben leeresztette pálcáját. Perselus Piton hangosan zihálva, megkönnyebbülten gömbölyödött saját teste köré. Voldemort Nagyúr a többiek felé fordult, de Pitonhoz intézte szavait. – Drága Perselusom, fiad szeretne osztozni sorsodban. Nincs szívem megtagadni egy engedelmes gyermek óhaját… Crucio!

Piton az utófájdalomtól ködös szemmel, tehetetlenül nézte a fiára lecsapó átkot.

Harry szinte azonnal a földre roskadt, szája kiáltásra nyílt, kezével gyomrához kapott.

Ugyanabban a pillanatban a Nagyúr is megroskadt, résnyíre szűkült szeme kitágult. Az átok megszűnt. Egy pillanatig még nehezen vette a levegőt, majd erőt vett magán.

- Perselus, vidd Pottert a másik szobába, és ott várjatok rám…

:Nagini, kísérd el őket…: