Harryt furcsa, kettős érzés fogta el. Minden porcikájában azt érezte, hogy nem fog tetszeni neki apja mondanivalója, és szinte már várta a szokásos gyomorszorító kényelmetlen érzést. Ami nem érkezett… Az előzőleg bevett bájital hatására kellemes nyugalom öntötte el, és képtelen volt a szorongásra. Énjének racionális része tudta, hogy mindez mardekáros apja műve, de most még csak haragudni sem tudott rá. Jól tudta, Piton nem véletlenül készíttette el vele is a bájitalt, és itatta meg vele. Inkább csak az lepte meg, hogy apja is ivott belőle. „Lehet, hogy nem akar kiabálni?” Kíváncsi volt, mi lett volna, ha az elkészített bájital mégsem éri el az apja szerinti megfelelő szintet. „Az lehetetlen lett volna” – gondolta. „Nem véletlenül volt apja olyan segítőkész”. – Összeszorította száját, és várta, mit akar mondani apja.

- A tegnap történtekről akarok szót váltani veled, fiatalember – kezdte Piton, miközben leült Harryvel szemben.

A fiú csak bólintott. Eddig is sejtette, hogy nem ússza meg.

- Megtudhatnám, miért avatkoztál közbe? – vágott bele Piton a közepébe. Béke elixír ide vagy oda, Piton hangja feszültnek tűnt. Kutató arccal vizsgálta fia minden rezdülését.

- Elég egyértelmű, nem? – Harry megvonta a vállát. – Nem tudom elviselni, ha bántanak valakit a szemem előtt. Még ha az a valaki történetesen épp maga – tette hozzá jóval halkabban.

- Ostoba Griffendéles! – morogta a férfi válaszul. – Mit akarsz ezzel elérni? Ne akard elhitetni velem, hogy Harry Potter csupa szívjóságból osztozni akar a gonosz zsíroshajú bájitaltanárával a szenvedésében.

- Aki történetesen az apám is – motyogta Harry. Hirtelen maga sem tudta, mi ütött belé, úgy érezte, az igazat kell mondania, azt úgy sem fogja Piton elhinni.

– Hogy mit akarok elérni? Csak a bizalmába akarok férkőzni, elérni, hogy elfogadjon engem és bízzon bennem. Ha mindez sikerül, akkor én leszek az, aki elintézi magát. – Harry magára erőltetetett egy vigyort.

Piton egy pillanatra meghökkent, fekete pupillái kitágultak, majd a következő pillanatban már újra közönyösen meredtek Harryre.

- Természetesen, nem ezt akarom – folytatta komorabban. - Nem akarom, hogy elfogadjon, nem akarok semmit magától. A régi életemet kérném vissza, de ez lehetetlen. Legfeljebb azt érhetem el, hogy hagyjon békén. Hogy ne tiltson el attól az egyetlen embertől, aki törődne velem. Ha ezt csak úgy tudom elérni, hogy közben vakon követem a maga utasításait, megteszem. De remélem, azt nem várja tőlem, hogy boldog legyek tőle. Ami a tegnap estét illeti. Nem én kértem, hogy Vold… Tom – kezdte újra - engem is odarángasson, de elmentem. Ő csak rám volt mérges, mégis magát büntette. EZT nem bírtam szó nélkül hagyni. Ennyi…
Azért egy előnye mégis volt. Most már kétszer is meggondolja magát, mikor szórjon rám újra cruciatus átkot. – Harry elhallgatott és a földet fixírozta, és várta a másik kirohanását.

- Ostoba és felelőtlen dolog volt, amit tettél. A Nagyúr tűr engedetlenséget, és elvárja az alázatot.

Harry felhorkant. – Azt tőlem hiába is várja… én nem fogok előtte térdelni.

- Elég nyilvánvaló.

Harry félénken nézett a férfire.

- És…mi történt utána? Nem igazán emlékszem. Az utolsó emlékem, hogy kezembe nyomott egy bájitalt.

- Enyhíti az átok utóhatásait.

- Hát nekem inkább úgy tűnt, hogy elaludtam tőle.

- Ez a benne levő Valeriana officinalis, közönséges nevén macskagyökér miatt lehetett. Gondolom, az előző napokban nem aludtál sokat, így nem volt meglepő. A Nagyúr meglepődött, mikor az asztalra borulva talált. Talán egy kicsit aggódott is. Mindenesetre, nem tette szóvá, hogy nem vártad ébren.

- És hogy kerültem az ágyba? Úgy értem, miért nem ébresztett fel. Visszamehettem volna a Toronyba is… - motyogta halkan Harry.

- Ne légy bolond. Éppen átestél egy kínzó átkon. Nem képzeled, hogy felügyelet nélkül hagylak?

Harry megvonta a vállát.

- Nem ez volt az első. Akkor is kibírtam. És most sokkal rövidebb volt.

- Igen, hallottam róla. – Most a férfin volt a motyogás sora.

Harry észrevette, hogy Piton kényelmetlenül érzi magát.

- Végül is, mit akart Tom? – kérdezte inkább, hogy témát váltson. Elnyomott egy ásítást. Fáradt volt, és még nem is vacsorázott. Erre akkor jött rá, mikor hasa hangosan kordult egyet.

Piton meglendítette pálcáját, mire az asztalon két tálca tűnt fel, mindenféle finomságokkal megrakodva. Intett a fiúnak és maga is az asztalhoz ült.

- Holnaptól elkezdjük az okklumencia órákat.

Harry nem lepődött meg túlzottan a hírtől, csak egy apró fintort vágott. Ezt már tudta. Mint ahogy azt is sejtette, hogy Piton tovább fogja „kínozni” a bájitaltannal is. Nem is csalódott.

- A heti két okklumencia óra mellett természetesen bájitaltan különórára is szükséged van. Az én fiam nem lesz kétbalkezes az óráimon.

Harry most már nem is fintorgott. Néma beletörődéssel bólintott.

- Akkor most elmehetek? – kérdezte halkan.

Piton felsőbbrendű győzedelmes mosollyal figyelte a fiút, aki még csak nem is vitázik.

„Nagyon helyes. Mielőbb megtanulja, hol a helye, annál inkább megleszünk.” – gondolta.

- Még nem – mondta hangosan. – Van még valami, amiről tudnod kell. Dumbledore igazgató ugyan úgy véli, hogy ez egy újabb, súlyos érvágás lesz gyenge kis lelkivilágodon, ám én apádként úgy ítéltem meg, jobb, ha időben megtudod.

Harry csak nézett maga elé, és várta a folytatást. Keze izzadni kezdett, észre sem vette, hogy lélegzetvisszafojtva várja apja mondandóját.

Piton némán élvezte a fiú látható szenvedését, majd belekezdett.

- Keresztapádat elfogták a minisztérium varázsbűn elhárító kommandó tagjai.

Harry úgy érezte, hogy minden vér kifut tagjaiból.

- Nem – nyögte halkan. – Mikor, hol, miért, hol van, hogy találtak rá, nincs semmi baja? – záporoztak kérdései egy fél perccel később, mikor némileg magához tért.

- Csak sorjában – morogta a férfi. – Miután feltett a Roxfort Expressre, hazafelé megálltak Lupinnal egy mugli sörözőnél, úgymond ünnepelni. Ott találtak rájuk a minisztérium emberei. Minden bizonnyal nem volt véletlen – tette hozzá. – Nem védekezett, megadta magát. A miértre te is tudod a választ, ha egy cseppet használod az agyad, és jelenleg a minisztériumi fogdában van.

- De hát azóta két nap is eltelt – motyogta maga elé. – Miért csak most mondta el? És hogyhogy nem harsogta szét már a Próféta?

Tennünk kell valamit – pattant fel Harry a székről türelmetlenül. – Induljunk máris.

- Ülj le – mordult a férfi. – NEKÜNK nem kell tennünk semmit. Black ott van, ahol lennie kell. – Zord pillantást lövellt a fiú felé, mikor az meg akart szólalni. – Caramel jelenleg azon munkálkodik, hogy eltussolja az ügyet, és Blacket mielőbb visszajuttassa az Azkabanba. – Nem tudta, nem is akarta eltitkolni elégedettségét, de Harry elkeseredett, ám eltökélt arckifejezését látva eszébe jutott, hogy a férfi mégis a fia keresztapja. A fiáé, aki rendszeresen bajba keveri magát, ha úgy véli, van valami, amit csakis ő tud megoldani.

- Eszedbe ne jusson valami meggondolatlanság. Dumbledore igazgató úr megtesz minden tőle telhetőt, hogy Blacknek elintézzen egy tárgyalást. Te pedig most azonnal megígéred, hogy nem csinálsz ostobaságot.

Harry felvillanó szemvillanása jelezte, hogy nem ért egyet vele, de végül úgy döntött, hogy nem kezd vitázni. Azzal csak rontana a dolgokon, de agya már lázasan dolgozott, és különböző szabadítási terveken dolgozott.

- Megígérem – morogta engedelmesen. – Most már mehetek?

A férfi tűnődve nézte a fiút. Nem tetszett neki a kölyök hirtelen engedelmessége, szófogadása, de annak sem örült volna, ha feleselni kezdene.

- Mehetsz – mondta végül.

Harry felkapta a cuccát, és villámgyorsan a folyosón termett.

Első útja Dumbledore-hoz vezetett… volna. Csak éppen azt nem tudta, hol van.

Egy ideig ténfergett a folyosókon, majd feladta és elindult a Griffendél toronyba. Egy alkalmas időben félrevonta barátait, akik már türelmetlenül vártak rá, és beszámolt Sirius elfogásáról.

- Mit akarsz tenni? – kérdezte Hermione gyanakodva. Jól tudta, barátja nem akarja tétlenül nézni, hogy keresztapját elhurcolják a varázslók börtönébe.

Harry óvatosan körülnézett, hogy ki figyeli őket, mielőtt válaszolt.

- Vannak terveim, de ahhoz előbb Dumbledore-ral kellene beszélnem. De nem tudom, merre találom a szobáját. Úgyhogy inkább megvárom a reggelit. – mondta halkan. – És Pitonnak nem kéne tudnia róla.

Azt már barátainak sem árulta el, hogy van még egy titkos terve.

Hermione felpattant a Griffendél-ház asztalától, mikor látta, hogy Dumbledore professzor távozni készül.

- Maradjatok itt – súgta.

- Igazgató úr! Igazgató úr! – kiáltotta a távozó Dumbledore után.

Az idős férfi megállt, lassan megfordult és félhold alakú szemüvegén keresztül szemügyre vette a felé szaladó prefektust.

Perselus érdeklődve figyelte az igazgató után szaladó lányt, majd gyanakvó arccal fordult a Griffendél asztalához. Harry azonban óvakodott attól, hogy a tanári asztal felé pillantson.

- Mit tehetek érted Hermione? – kérdezte az igazgató a bozontos hajú lányt.

Hermione igyekezett úgy fordulni, hogy a tanári asztalnak háttal álljon, mielőtt belevágott.

- Harryről van szó – vágott bele kertelés nélkül.

- Értem… - bólintott Dumbledore és elindult a Nagyteremből kivezető folyosó irányába, maga mellett terelgetve a lányt. – És mit tehetünk Harryért?

- Harry beszélni szeretne Önnel, de lehetőleg úgy, hogy Piton professzor ne tudjon róla – mondta szemlesütve. Mihelyt kimondta a mondatot, érezte, hogy balul sült el mondandója.

- Kövess, kérlek – mondta, és belépett a folyosó jobboldalán levő egyik üres tanterembe. Egy villámgyors mozdulattal felszórt egy erős páncélozó bűbájt a kihallgatás ellen, majd újra a lányra nézett.

- Ugye, elmondanád, ha valami probléma lenne Harry és Piton professzor között? – kérdezte aggódva.

- Nem erről van szó, igazgató úr – rázta meg a fejét Hermione. – Bár tény, hogy ööö kettőjük között azért nincs minden rendben, most Siriusról van szó. A segítségét szeretné kérni, mert Harry azt mondta, Piton professzor nem akar neki segíteni. És Harryvel is megígértette, hogy nem tesz semmit.

- Értem. Ígérem, beszélek Harryvel. Harry boldog lehet, hogy ilyen remek barátai vannak, akik törődnek vele. – mosolyodott el Dumbledore. – De hidd el kérlek, Hermione, hogy Piton professzor törődik Harryvel.

- Mondja professzor úr – kérdezte Hermione aggódva -, biztos benne, hogy Harry képes lesz feldolgozni, hogy Piton professzor úr az apja? Az elmúlt években annyira eldurvult a köztük levő gyűlöl… izé – keresgélte a megfelelő szót – rossz viszony, hogy nem tudom, képesek lesznek átlépni rajta. Piton professzor még most is ugyanúgy kezeli Harryt, mintha James Potter fia lenne. Esélyt sem ad neki…

- Régóta ismerem Perselus Pitont, és születése óta ismerem Harryt is. Pont azért nem jönnek ki egymással, mert annyira egyforma természetük van – sóhajtotta Dumbledore a szakállát simogatva. – A magam részéről biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb túllépnek az elmúlt években történteken. Igen, mindenkinek szüksége van egy esélyre. Talán, ha Harry lépne először, Perselus szeme is hamarabb nyílna meg. Most menj, mielőtt elkésel az órádról. Beszélek Harryvel. Úgyis meg kell beszélnem vele valamit. – Egy pálcamozdulattal megszűntette a varázst, és hátra sem nézve kilépett a teremből, magára hagyva a lányt.

„Nem kétséges, hogy tényleg túl fognak lépni a történteken. A kérdés csak az, milyen irányban…” – gondolta az agg varázsló útközben.

- Na, mit mondott? – kérdezte Harry izgatottan, mikor a lány feltűnt a tanteremben, és becsusszant a két fiú közé.

- Azt mondta, minden rendben lesz, és hogy beszélni fog veled. – mondta türelmetlenül a lány, miközben előpakolta átváltoztatás felszerelését.

- És valami konkrétum? Mondd már, Hermione, ne csigázz! Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni belőled – nógatta Harry.

- Nem mondott semmi mást, hidd már el végre – sziszegte a lány halkan, mert időközben belépett a terembe McGalagony professzor és az óra elkezdődött.

Tovább folytatták az eltűntető varázst, most már nagyobb sikerrel, mint előző nap.

Az óra végén Harry kivételével útjára engedte az osztályt.

Harry odalépett a tanári asztalhoz.

- Dumbledore professzor várja magát ebéd után. Én fogom odakísérni, úgyhogy megkérem, étkezés után ne rohanjon ki a teremből.

- Értem tanárnő. – bólintott Harry. – És köszönöm…

- Megtudhatnám, miről van szó?

Harry megrázta a fejét.

– Nem tudom biztosan – felelte halkan Harry. – Valószínűleg Siriusról van szó…

- Szóval tud róla…

Harry bólintott. – Tegnap este mondta el Pit… az apám – suttogta még halkabban.

A professzorasszony előlépett az asztal mögül, kezét a fiú vállára tette, és bíztatóan elmosolyodott.

- Minden rendben lesz, Mr. Potter. Dumbledore professzor nem fogja hagyni, hogy baja essen Siriusnak.

Harry újból bólintott, majd egy biccentés után magára hagyta házvezetőjét.

Harry alig bírt lenyelni pár falatot az ebédből, inkább csak turkált az ételében, és minden két falat közt a tanári asztal felé pislogott. Végül feladta, és eltolta magától az ételt. Inkább enyhe mosollyal figyelte barátját, Ront, aki nem győzte elég sebesen belapátolni magába az ennivalót.

Már a griffendéles asztal nagy része távozott az asztaltól, mikor McGalagony átsétált hozzájuk, megállt Harry mögött és megszólalt.

- Mr. Potter, megkérem, kövessen. – hangjában mosoly bujkált.

Harry illedelmesen felállt és követte házvezetőjét.

A tanári asztalnál mindössze egyetlen ember nézte gyanakodva a jelenetet: Perselus Piton.

- Hallgatlak, Harry – szólalt meg Dumbledore, mikor magukra maradtak az idős varázsló dolgozószobájában.

Harry körülnézett, mielőtt megszólalt.

- Szeretném tudni, mi van Siriusszal – vágott be rögtön Harry. Érezte, hogy szinte azonnal hullámokban tőr rá az indulat, de még sikerült visszafojtania dühét.

Dumbledore felsóhajtott.

- Tudnod kell, Harry, hogy mindent elkövetek, hogy Siriust felmentsék, de jelen helyzetben az egyetlen esélyünk, ha sikerül elintéznünk számára egy rendes tárgyalást.

- De hát nem követetett el semmit – kiáltott fel kétségbeesetten Harry. – Miért nem képes ezt felfogni Caramel? Hányszor kell ismételnem, hogy ártatlan?

- Próbálj megnyugodni, édes fiam. Meglátod, minden rendben lesz.

Harry megrázta a fejét.

- Nekem ez nem elég – mondta halkan. – Ha senki nem képes segíteni Siriusnak, és rám Vitrol cikkei miatt még mindig úgy tekintenek, mint valami elmeháborodott közveszélyes őrültre, akkor nekem kell valamit kitalálnom.

- Harry! Remélem, nem tervezel semmi meggondolatlanságot – fedte meg az igazgató, és szemei aggodalmasan csillantak meg félhold alakú szemüvege mögül.

- Nem, dehogy – visszakozott rögtön. Még csak az kéne, hogy Piton fülébe jusson… -, csak… tudja, nagyon aggódom érte, és segíteni szeretnék rajta. Ő az egyetlen, aki… - a mondat többi része érthetetlen motyogásba fulladt, és Harry beletemette fejét a tenyerébe.

Dumbledore a fiúhoz sétált, kezét a vállára tette, és enyhén megszorította.

- Megértelek, és mindent el fogok követni, hogy ne essen semmi baja Siriusnak. És hidd el, nem ő az egyetlen, aki törődik veled.

- Tudom, hogy Remusra is számíthatok – motyogta Harry.

- Ne rá gondoltam, ugye tudod? – mosolyodott el Dumbledore.

Harry felnézett, és tekintete megkeményedett.

- Tudom, kire gondol, professzor, de higgye el nekem, ő sosem fog törődni velem.

- Ő az apád, Harry. Adj neki lehetőséget.

- Lehetőséget? Mire? Hogy újra a fejemre olvashassa, hogy arrogáns, pökhendi vagy, akár az apád, bár, mint tudjuk James Potter sosem volt az apám. Hogy elmondhassa, hogy Black pont ott van, ahol lennie kell? Nem, professzor, ebből nem kérek. Sehol nincs előírva, hogy egy gyereknek szeretnie kell az apját. Mint ahogy az sem törvényszerű, hogy egy apa szereti a fiát. Megesik, hogy két ember nem jön ki egymással. Ilyenkor jobb nem erőltetni. És ha most megbocsát, visszamennék a Griffendél toronyba. Még tanulnom kell.

- Egy pillanat – állította meg az indulni készülő gyereket Dumbledore. – Felmerült egy probléma, ami megoldást kíván. Talán nem a legjobbkor hozom szóba, de ma reggel kaptam egy levelet a nagynénédtől. Azt írta, azok után, hogy nyáron elrohantál tőlük, nem kíván tovább a gyámod lenni, és elküldte a lemondó nyilatkozatot.

- Helyes – bólintott rá Harry komoran. – Én sem kívánok tovább velük élni.

- Ez nem olyan egyszerű, Harry. Megvan az oka, hogy miért kellett a nagynénéd házában laknod. Mihelyt a minisztérium tudomást szerez erről, Caramel miniszter úr azonnali hatállyal ki akar nevezni részedre egy gondviselőt. Attól tartok, leginkább saját magát. Ez pedig nem lenne szerencsés neked sem.

Harry nem akart hinni a fülének. Esze ágában nincs Caramel gyámsága alá kerülni. Az egy seggfej. Megrázta a fejét. Azt már nem.

- Mit akar, igazgató úr, mit tegyek? – kérdezte halkan. Ismerte annyira Dumbledore-t, hogy tudja, már van elképzelése, de döbbenetére az igazgató zavartan hümmögött, és simogatta szakállát.

- Nem fog tetszeni, Harry, de egyetlen lehetőséget látok, hogy elkerüld egy gyám kinevezését: Perselusnak nyilvánosan kell elismernie téged fiaként. És miután ő a vérszerinti apád, Caramelnek nem lesz lehetősége, hogy elvitasson.

- Hmm… érdekes lenne látni az arcokat – derült fel arca egy pillanatra Harry arca, és Dumbledore is elmosolyodott. - Perselus Piton, az egykor halálfaló, Harry Potter, A Fiú, Aki Túlélte apja. – Aztán persze elkomorodott, mikor végiggondolta, mivel fog ez járni. Mindenki megtudja a Roxfortban. Az iskola réme, a zsíroshajú szemét pont az ő apja. Ez hirtelen több volt, mint amit most el tudott viselni.

- Ha lehetne, szeretném ezt elhalasztani még egy kicsit. Megoldható lenne, hogy a minisztérium még ne értesüljön a nagynéném leveléről? – Dumbledore egy pillanatig csak nézte a sápadt fiút, majd bólintott. Harry pedig szabályosan kimenekült az igazgató szobájából.

Már sötétedett, de Harry még mindig az üres folyosókat rótta. Szerencséje volt. Senkivel nem találkozott. Végül, egy hirtelen elhatározással a bagolyház felé vette útját. Úgyis meg akarta nézni Hedviget.

Eltelt már legalább fél óra, de Harry még mindig a korlátot támasztotta. Szórakozottan simogatta madara hátát, és Hedvig lehunyt szemmel élvezte a cirógatást. Érveket és ellenérveket sorakoztatott fel magában, de mindig ugyanoda jutott. Sirius szabadsága fontosabb mindennél. Tudta, hogy ostobaságra készül, tudta, hogy Piton tombolni fog, mikor rájön, tudta, hogy Dumbledore csalódott lesz, mert becsapta, tudta, hogy még maga az érintett sem fog ugrándozni örömében, mikor megtudja, de nem érdekelte

A másik üggyel nem akart foglalkozni. Most nem. Fontosabb dologra készült. Majd, ha Sirius szabad lesz, az is megoldódik. Végül is, a keresztapja is lehetne a gyámja… Ha szabad lesz… Mikor szabad lesz.

Tom, Tom, hallasz? – semmi válasz. Harry erősebben összpontosított. – Voldemort Nagyúr! – szólította újra a köztük levő kapcsolaton keresztül, ezúttal udvariasabban. Pár pillanat múlva meghallotta fejében a választ.

- Hallgatlak, Harry Potter.

- Van egy ajánlatom számodra. Szerintem, érdekelne.

Egy rövid ideig csönd volt, majd Voldemort újra megszólalt.

- Elküldtem Luciust. Most már figyelek.

Harry végiggondolta, mit és hogyan akar mondani, majd belevágott.