Egyikőjük sem szólalt meg, amíg le nem értek a férfi szobájába, aminek Piton azonnal becsukta az ajtaját, majd a fotelbe roskadt, ahol az előző éjszakát is töltötte.
Meglehetősen hirtelen váltás volt Hermione számára ez a fáradt, tanácstalan, reményvesztett gesztus a magabiztossághoz és határozottsághoz képest, ami egész este jellemezte a férfit, Draco megérkezésétől kezdve addig, míg csak le nem jöttek ide kettesben.

Elnézte a fejét a tenyerébe hajtó férfit, és azon gondolkozott, hogy vajon Draco sebesülése, vagy Dumbledore esetleges halála, vagy netalán valami más, az ő számára ismeretlen dolog sújtotta le ennyire Pitont.

Leült az asztal a férfival szemben lévő karosszékbe.

- Miről szeretett volna velem beszélni, professzor?

Piton felnézett, és összekulcsolta mellkasán a karjait.

- Önnek van valami sejtése arról, mit keres itt Draco? – tért a lényegre a férfi.

Hermione csalódottan válaszolt:

- Igen, már amennyit Ginnytől sikerült megtudnom. Nem akartam persze faggatni.

- Akkor, gondolom, különösebben nincs meglepve.

- De igen, meg vagyok lepve – ellenkezett a lány. - Nem számítottam arra, ami ma este történt, nem gondoltam, hogy Dumbledore elmegy megkeresni Malfoyt.

- Nem ismeri eléggé az igazgatót. Délelőtt közölte velem a tervét, de valami nagyon balul sülhetett el, mert az eredeti terv szerint nem hozta volna ide a fiút. És a levele is arra utal, hogy baj történt – mondta a férfi, gondterhelten ráncolva a homlokát.

Hermionénak egyre inkább olyan érzése kezdett lenni, hogy a férfi tulajdonképpen semmi lényegi információt nem akar vele közölni, mint ahogyan ő sem szolgálhat Piton számára ilyen információval; mintha a férfinak egyszerűen csak szüksége lett volna valakire, akivel megbeszélheti a dolgokat, valakire, aki asszisztál a gondolatmenetéhez.

- Mit fogunk most tenni? – kérdezte, arra ösztönözve ezzel Pitont, hogy folytassa a megkezdett gondolatot.

- Nem sok mindent tehetünk. Várunk. Megpróbálunk híreket szerezni az igazgatóról és a Roxfortról. Reméljük, Draco tud majd segíteni nekünk ebben. Ha Dumbledore tényleg halott, az sok mindent felülír…

- Mire gondol?

- Mondjuk úgy, hogy a dolgok végül nem úgy alakultak, ahogyan az igazgató eltervezte őket. Bár a végeredmény szempontjából ez mindegy.

- Nem lehetne, hogy ne rébuszokban beszéljen? – kérdezte frusztráltan Hermione. Mindig nehezen viselte, ha nem értett valamit.

A férfi végigmérte a lányt, mintha csak azt vizsgálná, mennyire bízhat meg benne.

- Dumbledore halálos beteg volt, egy átoknak köszönhetően. Bizonyára ön is észrevette, hogy az egyik kezét nem tudta használni az utóbbi időben. Ugyanakkor tudtuk, hogy a Nagyúr Dracóra bízta a feladatot, hogy végezzen az igazgatóval. A terv az volt, hogy én fogom megölni Dumbledore-t Draco helyett.

- De akkor mindenki ön ellen fordult volna, az egész Rend önt kereste volna! – kiáltott fel Hermione. Pitonra azonban nem hatott a lány érzelem-kitörése, csak nyugodtan elmosolyodott, és hátrahajtotta a fejét a fotel támlájára.

- Megható az aggodalma. De, amint tudja, ez nem fog bekövetkezni. Jó okunk van azt feltételezni, hogy Dumbledore halott. Mindössze csak szerettem volna felhívni a figyelmét arra a körülményre, hogy minden előzetes hiedelmemmel ellentétben, a jóslat máris befolyásolta az életem.

- És az enyémet is – tette hozzá a lány.

- Az ön életét saját maga befolyásolta. Ön döntött úgy, hogy elhozza a jóslatot a Minisztériumból. Ha Miss Weasley nem látja meg magánál, minden másképp történik.

- Szóval engem hibáztat? – háborodott fel Hermione.

- Miért? Mert végül mégsem lett gyilkos belőlem? Soha nagyobb hibát ne kövessen el, Miss Granger – nézett a lány szemébe Piton.

Hermione azon gondolkozott, hogy vajon ezt veheti-e köszönetnyilvánításnak a férfi részéről. Végül arra jutott, hogy Pitontól ennél többre aligha számíthat. Nem is feszítette tovább a húrt, inkább másfele terelte a beszélgetést:

- Ahogy hallom, Dumbledore professzor sok mindent elárult önnek Ginnyről és Dracóról…

- Csak annyit, amennyit Miss Weasley mondott neki, mikor megtudta, hogy önt elrabolták. Tudom, hogy volt közte és Mr. Malfoy közt egyfajta… vonzalom. – Pitonnak szemmel láthatóan nehezére esette efféle témákról beszélni.

- És az ön véleménye szerint, már amennyire ismeri Dracót, lehetséges, hogy a fiú csak kihasználta Ginnyt, hogy információkat szerezzen tőle?

- Erre nehezen tudnék válaszolni. Malfoy az elmúlt évben eltávolodott tőlem, nem kért a segítségemből, így a magánéletéről meglehetősen keveset tudok. De teljesen elképzelhetőnek tartom az elméletét. Miss Weasley nem először tenne tanúbizonyságot végzetes naivitásáról.

Hermione szomorúan meredt maga elé. Szegény Ginny, mindig, amikor a bizalmába fogad valakit, ilyen tragikus következménye van! Ugyanakkor lehetetlennek tartotta, hogy barátnője hónapokon keresztül ne lásson át Draco színlelésén, hisz Ginny pont a négy évvel ezelőtti események miatt mindenkinél óvatosabb és megfontoltabb volt. Lehet, hogy mégsem tévedett a fiú érzéseivel kapcsolatban. Lehet, hogy Draco is nehéz időszakon ment keresztül…
Hermione arra gondolt, hogy ha a fiú magához tér, megpróbál valahogy a bizalmába férkőzni, már csak a barátnője kedvéért is.

Míg a haditervén gondolkozott, a férfi felállt a fotelből, és a szekrényből elővett egy üveget és egy poharat, majd bort töltött magának. Visszafordulva az asztalhoz zavart kifejezés jelent meg az arcán, mikor észrevette, elfelejtkezett a lányról. Megpördült, valószínűleg hogy még egy poharat vegyen elő, de beleütközött a nyitva hagyott szekrényajtóba, és a kezében tartott pohár eltört, a bor pedig kifolyt az ingére és a szőnyegre.
Hermione magában mulatott Piton ügyetlenségén, és látható zavarán, de segítőkészen egyből felpattant és odasietett a férfihoz, majd maga is zavarba jött, mert nem tudott mit segíteni: Piton néhány pálcasuhintással már elrendezte a problémát. Hermione csak álldogált mellette szótlanul és ostobán. A férfinak sikerült kikeveredni a zavarból előbb:

- Megkínálhatom egy pohár borral? – kérdezte, immár inkább bosszús hangon.

Hermione jobbnak látta, ha nem erőlteti tovább a mindkettőjük számára kínossá vált szituációt.

- Nem köszönöm. Ami azt illeti, eléggé fáradt vagyok, ha nincs ellenére, megyek, és lefekszem aludni.

- Nincs ellenemre, feltéve, hogy ma éjjel a saját szobájában tér nyugovóra – gúnyolódott Piton.

Hermione először vissza akart vágni, ám úgy érezte, a férfi inkább csak a zavarát akarja a jól bevált módszere szerint gúnnyal kezelni, így feleslegesnek tartotta felemlegetni, hogy előző este Piton invitálta be őt a szobájába. Meg a végén a férfinak még eszébe jutna megkérdezni, hogy mit keresett éjnek évadján az ajtaja előtt.

- Jó éjt, professzor – inkább csak ennyit válaszolt, és elindult a földszintre.

A nappaliba érve a pislákoló gyertyafénynél megpillantotta Ginny alakját, amint a kanapé előtt térdel, ahol Draco feküdt. A lány fejét Dracóé mellé hajtotta, de nem aludt, hanem csendben figyelte a mellette szuszogó fiú arcát.

Hermione hirtelen heves féltékenységet érzett a jelenetet látva. Belegondolt, hogy mehet fel a sötét szobájába egyedül, még Csámpás sincs itt vele.
Hogy lehet elviselni az egyedüllétet? Talán kérhetnék tanácsot Piton professzortól, neki biztos vannak bevált taktikái – gondolt gúnnyal a férfira, akitől az imént vált el.
Bosszantotta annak ügyetlensége, és az sem tett jót a lelki állapotának, hogy teljesen feleslegesnek érezte magát, mikor belegondolt, hogy most hetekig itt kell ücsörögnie a házban tétlenül.

- Ne hozzak neked valamit? – kérdezte Ginnytől, ahogy odaért a lány mellé, aki a kérdésre ijedten felkapta a fejét.

- Nem hallottam, hogy jössz – mondta. – Nincs szükségem semmire, köszönöm. Legfeljebb magyarázatra – tette még hozzá, üres, semmibe révedő tekintettel.

- Talán holnap azt is megkapod – mosolygott barátnőjére bíztatón Hermione, és folytatta útját az emeletre.

Hideg, nyirkos levegő csapta meg, ahogy belépett a szobába: valamelyikőjük nyitva felejtette az ablakot, és a helyiség teljesen kihűlt. Gyorsan odasietett, hogy becsukja, majd tüzet gyújtott a kandallóban, és letelepedett a fény és meleg által körülölelt szőnyegre a kandalló előtt. Barátnőjén járt még mindig az esze, és azon, amiről Piton professzorral beszélgettek: vajon az ő döntése, vagy maga a jóslat volt az, ami megváltoztatta mindannyiuk sorsát?