A hajnal lágy szellője lebegtette a fiú haját, miközben ott ált az ablaknál, és nézte a napfelkeltét. Nem, nem is nézte. Ugyan kifelé nézett, de nem látott. Befelé figyelt. Próbált rendet tenni zavaros gondolatai között. Bár, meg kell hagyni, nem sok eredménnyel. Arra a pontra már rég eljutott, hogy nem tehet úgy, mintha, semmi sem történt volna. Pedig milyen egyszerű lenne akkor minden! Olyan egyszerű, és olyan gyáva. Márpedig ő nem volt gyáva. Vagy legalábbis remélte, hogy nem az. Olyan döntés előtt állt, ami egész valójában megrengette eddigi életét. Lassacskán beletörődött, abba, hogy valószínűleg beszélnie kell Pitonnal. És ez a gondolat volt, amit került egész éjszaka. Próbálkozott mást, jobb megoldást találni, de a lelke egy kis része, már régen tudta, hogy sajnos meg kell ezt tennie. Ennél a pontnál Harry nagyot sóhajtott. Milyen ironikus. Még mindig nehezére esett elhinni, hogy Piton az apja. Az a férfi, aki pokollá tette az iskolás éveit. Aki utálta, nem is gyűlölte Siriust, a keresztapját.

- Jesszus mit csináljak??- két kezével megdörzsölte arcát, kezdte elönteni a kétségbeesés. Pont most, mikor úgy tűnt, hogy végre rendeződik az élete Voldemort halálával, jött egy újabb probléma. És neki fogalma sincs, hogy hogyan fog kikerülni belőle. Ekkor valami meleg simult a hátához. Majdnem szívrohamot kapott! Összerezzent, már éppen hátra csapta volna könyökét, hogy beleüssön támadója gyomszájába, mikor felismerte „támadóját”.

- Hermione, a francba is, a frászt hoztad rám! – fakadt ki.

- Óóó, csak nem ideges vagy? – incselkedett vele szerelme. – segíthetek valamiben? Tudod, - suttogta a fülébe – ismerek egy, hmm, nagyon hatásos masszás módszert erre, a problémára. Érdekel?

- Ezzel, két kezével végig simított a férfi mellkasán.

- hmm, ha jobban meggondolom, nagy szükségem lenne egy masszázsra-, mondta, majd felkapta a kuncogó lányt és rávetődődött az ágyra…


,,--**--,,


- Ha még sokáig mosolyogsz a tojás fölött, odaég! Komolyan, mint egy jóllakott medve…

- Tudod, egy ilyen reggeli ébresztés után… és azon is gondolkoztam, hogy ha a heti 2-nél többször járnál jógára, valószínűleg megölnél! – mondta Harry kaján vigyorral az arcán.


- Hahaha.. nagyon vicces vagy… - Hermione rácsapott kuncogó pasira, majd tüntetőleg elkezdett teríteni, jelezve, hogy nem törődik ilyen ostoba fajankókkal. Bár lehet, hogy csak erősen piruló arcát akarta elrejteni kedvese elől.

- Na, kész vagy már? Éhen halok!


- Oké, itt is van. – letette a serpenyőt az asztalra, majd szedett mindkettőjüknek. Egy ideig semleges témáról beszélgettek, majd a lány összeszedte minden erejét, és letette villáját.

- Harry, mond, hogy döntöttél? – a fiú kedvetlenül kevergette a tányérján lévő maradéktojást. Remélte, hogy ez a kérdés csak később hangzik el, húzni szerette volna még az időt, de tudta, itt az idő.

- Egész éjszaka ezen gondolkoztam…

- És?

- Arra jutottam, hogy igazad van. Beszélnem kell vele. Úgyhogy – sóhajtott egyet – meg mondanád, hogy hol van? Tegnap azt…

- Jajj, annyira örülök, hogy erre jutottál! Tudod mit? Megyek és írok egy levelet, és elküldöm neki Hedviggel, oké?

- Oké. Én meg elmegyek Ronhoz addig. Ebédre itthon vagyok.

- Jó, menny csak!






- Hahóó! Megjöttem!

- Jajj de jó! Már éppen hívni akartam Ront, hogy küldjön haza!

- Miért? Máris válaszolt?

- Persze. Sőt, 15 perced van elkészülni, mert megyünk.

- Tessék? – a fiú szinte szoborrá merevedett a döbbenettől.- Most?

- Igen. Miért mit gondoltál? – korholta gyengéden Mione – na mindegy. Siess! Nem szeretnék elkésni.

- Óh. Hova megyünk?

- A Piton kastélyba.

- A PITON KASTÉLYBA??

- Igen, oda. Ősi gazdag család. De megmozdulnál végre? – fortyant fel- gyerünk föl fele, öltözz át, és nyomás a nappaliba! Nem tudunk oda hopponálni, túl messze van, ezért kandallóval megyünk.



- Harry! Harry!! Azonnal gyere le! Nem igaz, hogy nem fér bele abba az ostoba fejedbe, hogy nem késhetünk el! – kiabált fel, majd elment a lépcsőtől, és kezét tördelve motyogta- Nem lehet rossz a kezdés…. – rohangált fel, s alá a nappaliban Hermione idegesen. Nagyon remélte, hogy ezzel a látogatással rendeződik valahogy ez az áldatlan állapot. De ehhez előbb le kéne rángatni az emeletről Harryt.

- Na, itt vagyok, nem kell kiabálni! –morogta, majd ledübörgött a lépcsőn a fiú. Végig mérte kedvesét, aki erre az alkalomra egy kék nyári ruhát vett fel. A ruha esése szelíden kihangsúlyozta a lány tökéletes alakját. Az arcát diszkréten kifestette, a karjára, egy ugyan csak kék kardigánt terített. Látszott rajta, hogy nagyon szeretne megfelelni, és indulni. Harry végig nézett magán, megkönnyebbülten nyugtázta magában, hogy az ő farmer + ing összeállítása illik a lány ruhájához.

- Indulunk, akkor?

- Persze.

- Odamentek a kandallóhoz, belemarkoltak a Hopp- porba, és egymás után kimondták az úti célt.

- A Piton Kastélyba!





Eközben Perselus fel-alá rohangált, és ezzel jól frászt is hozott a manókra. Ők minden bizonnyal azt gondolták, hogy gazdájuk megbolondult. Ugyanis így, még sohasem viselkedett. A mindig higgadt, csendes férfi félőrültté változott, az után, hogy ma levelet kapott. Egy percig lemerevedett, majd levegő után kapkodott, majd két kezébe temette arcát, és elkezdett remegni. Miután megnyugodott, megválaszolta a levelet, és megparancsolta, hogy főzzenek 3 személyre, egy fenséges ebédet, hogy takarítsanak villámsebességgel… komolyan, mintha, Dumbledoret várnák, vagy magát a nagy Merlint! Pedig nem, csak két fiatal jön ebédre. „Csak”. Persze, a manók nem tudtak semmit….