- Nézzétek a fattyút Milyen peckesen, jár.
- Aha, hogy fönnhordja azt a hatalmas orrát!
-Ó, vajon mi fenére büszke ennyire ez a balek?
- Ha még egyszer ilyen megvető pillantást vet rám, én darabokra átkozom.
Már megint ez a suttogás! Nem hagynak békén, követnek! Bármerre megyek suttogás és ellenszenv vesz körül.
Még a saját házam is kiközösít. Szánalmasak
Az ő kis szánalmas világukban el sem tudnak képzelni olyan dolgokat, ami velem vagy azzal a sok millió emberrel történik rajtuk kívül.
És még ne vessem meg őket? Bah, ez nevetséges.
El sem tudják képzelni, milyen szerencsések maguk választhatják a sorsukat, én meg... Semmit sem tehetek, halálfaló leszek. Pedig nem akarom.
Apám zsarnoksága után egy még nagyobb őrült zsarnok hatalmába tartozok majd, de nincs választásom.
Honnan veszik ezek, hogy fattyú vagyok? Csak azért, mert nem hasonlítok anyámra? Mondjuk ez tényleg érdekes. De nem hiszem. Igaz, sosem szeretett, de a nagy dührohamaiban bárcsak a fejemhez vágta volna már.
Lily, hogy árulhattál el. Miért? Azt hittem te más vagy. Hogy veled felolvadhatok, kiléphetek a valóságba. Miért? Azóta nem nézel rám. Már egy hét eltelt. Csak szórakoztál a nyáron? Miért?
Látlak, ahogy nevetgélsz a barátnőiddel… elfelejtettél. Miért?
Látlak, elmész mellettem folyosón és elfordítod arcodat.
Órákon felém se pillantasz. Miért? Két nappal ezelőtt megtámadott az az átkozott Black és te elfutottál. Eddig megvédtél...
Most nem. Miért. Már ennyit sem érek neked. És ez most miért fáj?
Eddig erős voltam, de te most gyengévé tettél. Miért játszottál velem?
A szavaid, a cselekedeteid mind hamisak voltak. Nem tudhattad, mit tesznek velem a szavaid…

?Minden ember beszél, de nem tudják, hogy mit beszélnek.?
Miért tetted? Miért… - Khm, khm.
- Óh James, maga az? - Perselus zavaradottan ült fel karosszékben. – Elaludtam, mit akart mondani?
- Az ebédtálalás készen, a nappaliba bekészítettem a sajttálat és az innivalókat, uram.
- Köszönöm James. Ha megérkeznek, azonnal vezesse őket be oda.
- Igenis uram. Engedelmével - hajolt meg és kihátrált a szobából Perselus elengedő kézmozdulatára.
Szörnyű álom, hogy milyen hülye voltam akkor és most is…
Elaludni a dolgozószobában. Piton fáradta dörzsölte meg kezével az arcát.
- Mindjárt itt lesz, és fogalmam sincs, mit mondjak neki.
Hogy fog reagálni rá. Megbocsát majd, ó, az az átkozott temetői éjszaka…
- Miért hallott… - folyamatosan halkult el a hangja.
- Még jó, hogy Miss Granger ilyen okos - szólal meg kis iróniával - ha rajtuk múlik, sohasem beszélünk. Bár lehet, hogy jobb lett volna. El kell terelnem a gondolataimat, jobb, ha nem gondolok most semmire.
Odalépett a hifijéhez – az ő háza korszerű volt a Roxforttal ellentétben - és bekapcsolta. A hangszórókból azonnal dübörögni kezdtek az Apokaliptika kezdő akkordjai. Aki ismeri az együttest, tudhatja, hogy a zenéjük nem éppen lazításra lett kitalálva. De Perselusnak megnyugvást hozott mindig A lendületes cselló, gitár, zongora, a dobok az elektronika együttese, olyan érzést keltett benne, mintha repülne, mintha zuhanna….
Szabadnak érezte magát. most is, ahogy ott ült kedvenc, megszokott foteljában, behunyt szemmel, csak a zenére figyelve….
De a csengő visszarántotta a kegyetlen válóságba, ahol magyarázkodnia kell fia előtt.

****

- Mr. Potter, Miss Granger, fáradjanak, beljebb kérem, az uram a nappaliban, várja önöket.
Harry ámulva nézett körül a hatalmas nappaliban. Ilyen fényűző, régi kastélyt még soha nem látott.
Meglepte Piton gazdagsága. Nyelt egy nagyot a torkában, mintha egy hatalmas gombóc lett volna.
Hermione aggódó pillantást vetett párjára, majd gyorsan megszorította kezét és rámosolygott a fiúra bátorításul. Ha már idáig eljutottak, nehogy már a küszöb előtt hátráljanak meg!
Az ajtó a küszöbbel együtt pedig egyre csak közeledett…