I. fejezet:  A magyarázat

A Privet Drive 4. számú ház alatt egy fiú feküdt az ágyon és épp a leckéjét írta. De nem akármilyen fiú volt ő. Nem. Ő volt a Fiú, Aki Túlélte. Harry Potter. Bár mostanában gyakran Kiválasztottnak is szokták nevezni. Mivel most már mindenki kezdett rájönni, hogy ő az egyetlen reményük Voldemorttal szemben, még akkor is, ha ezek az emberek nem ismerték a jóslatot. A jóslat.

Ez a mondat gyakran visszhangzott Harry fejében. Ez leegyszerűsítve azt jelentette, hogy vagy ő nyírja ki Voldemortot, vagy Voldemort őt. Hát igen… a Sötét Nagyúr. Nem is sejti, hogy pár Horcruxot már elpusztított. Csak a naplóról tud, de ő azt hiszi, hogy hat még megvan. Vajon az a titokzatos R. A. B. megsemmísítette a Horcruxot vagy nem? Harrynek volt egy sejtése ki lehet az, Regulus A. Black, Sirius öccse. Még keresztapja mesélte neki, hogy beállt a halálfalók közé, de aztán megfutamodott. De ez csak találgatás volt.

 Igazából Harry már 2. hete volt Dursleyéknél, és a szünet kezdett elviselhetetlenné válni. Jobban mondva inkább a rokonai. Vernon bácsi három lakatot szereltetett az ajtóra hármat a kapura. Harry hiába próbálta elmagyarázni neki, hogy semmi értelme. Egyrészt azért, mert a kerítés mindössze húsz cm-es volt, másrészt mert egy egyszerű bűbájjal ki lehetne nyitni, de Vernon bácsi hajthatatlan volt. Ostoba…

Harry próbált nem törődni Dursley-ék égbekiáltó ostobaságával, inkább azon gondolkozott, most hogyan fogja elpusztítani Voldemortot Dumbledore nélkül. De mindig oda lyukadt ki, egyedül nem fog menni. Viszont ha értesíti a Rendet a lélekdarabkákról, ők biztos a jól bevált „Harryt hagyjuk ki a Voldemort-ügyből” módszert fogják alkalmazni. Csak a barátaira támaszkodhat. Szerdán úgyis vissza az Odúba és végre itt hagyhatja ezt a…

Dursleyék nem igen szóltak hozzá, ha mégis, akkor ilyen stílusban. Harryt ez nem igazán zavarta. Most sem szólt semmit, hanem inkább „letakarodott” vacsorázni.

- Nem mentek ti sehová. - felelte erre Mrs. Weasley - És erről egy szót se többet, Ronald. Remus, Tonks és Alastor megy, téma lezárva.

Mikor szerdán reggel Harry felébredt, hirtelen eszébe jutott, hogy még össze sem pakolt és rokonainak sem említette meg, hogy elmegy.

„A francba” - gondolta és lement, hogy bejelentse ezt a mindannyiuk számára örvendetes hírt.

Reggel 6-kor már készen várta a Rendet (vagyis inkább néhány tagot a Rendből). 6:10 . "Semmi baj, kicsit mindenki késhet". 6:20. "Biztos közbejött valami". 6:30. "Mi a fene van?"

Ha volt valaki, aki Harrynél is idegesebb volt az Vernon. Örült, hogy végre lepasszolhatja a kölyköt, aztán most meg nem jönnek érte. Harry egyébként említette neki, hogy 17. születésnapja után megszűnik az a védőizé és lehet hogy nem is látja unokaöccsét többé.

Végre csengettek. Harry azonnal az ajtóhoz ugrott és kinyitotta. Legnagyobb meglepetésére Perselus Pitonnal találta szembe magát. Harry megdermedt és a döbbenettől csak tátogni tudott. Képek játszódtak le az elméjében: Dumbledore gyengén a toronyban, Malfoy amint remegve fogja rá a pálcát, Piton ahogy beront, ahogy szeme gyűlölettől izzik, ahogy kimondja a két szót mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne…

Felocsúdott, mikor pálcája kicsúszott a zsebéből. Utánakapott, de már elkésett. Nem volt fegyvere.

- Mit keres maga itt? - kérdezte olyan hűvösen, ahogy csak tudta.

- Majd hamarosan megtudja - felelte Piton hasonló szokásos hangnemében. - Most szépen azt fogja mondani, hogy jöttek magért és kisétál az ajtón.

- Na persze, ahogy maga azt elképzelte. - felelte erre Harry.

Vernon bácsi bejött az előszobába, Harry ládáját húzva maga után. Biccentett Pitonnak, majd egy kis vonakodás után Harrynek is. Odaadta a ládát, majd becsukta ( vagyis inkább becsapta az ajtót). Fenébe… Harry szeme Piton kezéra siklott, amely még mindig az ő pálcáját szorongatta.

Piton megragadta Harry karját és vonszolni kezdte át az utcán. Harry próbált szabadulni, de az egykori bájitaltantanár erősen tartota. Lehetősége sem volt segítséget kérni. Ki mászkál kinn negyven fokos melegben? Megszökni tehát nem volt lehetősége. Piton végig szemmel tartotta.

- Ez a maga háza? - kérdezte Harry (a bekellett ismernie, igazán otthonos kis) házra pillantva.

A ház nem olyan volt, amire, Harry számított. Igazából ő mindig úgy képzelte el Piton lakását, hogy olyan kastélyszerű és tele van feketébbnél feketébb cuccokkal. Ezért kellemes meglepetés érte.

- Nos elmondaná, hogy miért rángatott ide? Ha van azonkívül oka, hogy átad Voldemortnak…

A férfi összerándult a gyűlölt név hallatán, de mikor megszólalt hangja nyugodt volt, mintha csk teázni invitálta volna át a fiút.

Dumbledore… Harry szíve mintha kihagyott volna az igazgató nevének említésére. Megjelent előtte az öreg varázsló, kicsavarodottan, megalázottan. Holtan…

Harryt elöntötte a düh. Nem akart mást csak ütni, csapni, átkozni, fáldalmat okozni. Ölni…

Nekiugrott volt tanárának, de az mintha előre tudta volna. Pálcája egy szempillantás alatt a kezében volt és a következő pillanatban Harry már a széken ült megkötözve.

- Hogy miért? Miért?! Azért mert Voldemortnak dolgozik! És Dumbledore végig bízott ma..

Piton olyan halkan vágott közbe, hogy Harry alig hallotta meg.

- Ez nem igaz. A Nagyúr Malfoynak parancsolta ezt. A tanév kezdete előtt viszont még nem tudtam erről. Viszont Bellatrix Blacknek és Narcissa Malfoynak azt mondtam tudom. Meglátogattak és Narcissa könyörgött, hogy bízzam jobb belátásra a Nagyurat, bár pontosan tudta, hogy ez lehetetlen. Narcissa megesketett, hogy segítek a fiának véghezvinni a küldetést és vigyázok rá. Én pedig letettem a Megszeghetetlen Esküt, anélkül, hogy tudtam, miről lenne szó. Később az igazgatóval rájöttünk, mi volt Malfoy küldetése és arra jutottunk, hogy ha úgy adódik, nekem meg ölnöm őt.

- Hónapokig győzködtem Dumdledore-t, hogy ezt én nem tudom megtenni.