Hermione az ágyán feküdt, és igyekezett magát annyira összeszedni, hogy semmilyen bántó megjegyzés ne hasson rá újult erővel. Épp magához ölelte az egyik díszpárnát, amikor Piton kopogás nélkül benyitott.
Egyikük sem csalódott, a férfi azonnal megtalálta szokásos gúnyos stílusát, és gondolkozás nélkül megszólalt:
- Látom megtalálta az aktuális ölelgetnivalóját. Ez előbb is eszébe juthatott volna. Az Ön házában is voltak kispárnák.
- Miért nem hívta fel rá a figyelmemet? – kérdezte csendesen a lány. Piton pedig ismételten gondolkodás nélkül vágta rá a válaszát.
- Azt hittem magának is van annyi esze, hogy tizennyolc éves nőnek, mély dekoltázzsal nem ajánlatos állandóan ölelgetni egy felnőtt férfit.
Hermione azonnal eldobta a párnát, és felugrott az ágyról.
- Tessék? – kérdezte. Ebben az egy szóban benne volt minden vágya, öröme és kíváncsisága. Először azt hitte, rosszul hall, de aztán egy másodperc alatt értelmet nyert Piton viselkedése és minden parancsa. Hát ezért nem akarta, hogy a közelében legyen!

Piton gondolatban jól megátkozta önmagát vagy tíz válogatott átokkal. Hogy lehetett ilyen meggondolatlan? Vagyis… Várjunk csak! Hermionénak most nevetnie kéne a lehetetlen vallomáson, mert ez az volt. Egy meggondolatlan, kínos vallomás. De a lány, vágyakozva és reménykedve néz rá. Újra ott táncolnak azok a huncut lángocskák. Mi történik itt?
Úgy kavargott a feje, hogy az már szinte rosszabb volt, mint Voldemort kínzásai után. Most azonnal el kell innen tűnnie. Még sohasem volt ilyen közel ahhoz, hogy mindenféle gondolkozás nélkül hibázzon.
- Fogja! – azzal Hermione kezébe nyomta az üvegcsét, és amilyen gyorsan csak tudott, visszarohant a laborba, hogy magára zárhassa az ajtót, és megküzdjön önmagával.

Hermionét váratlanul érte, hogy a férfi ott hagyta, azonban most már a legkevésbé sem bánta azt. Talán mégis elérheti, amit akar.
Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy minden mozaikdarabot a helyére rakjon, és végiggondolja a lehetőségeit. Már nem hibázhat, csak helyesen kell döntenie.
A főzetet a szobában levő íróasztalra rakta, ő pedig az ágyra fekve a gondolatai közé merült.
Minden emlékén többször végigrágta magát, és boldogan vette tudomásul, hogy az utolsó mozaikdarab az, hogy Piton akarja őt. Az már lényegtelen, hogy milyen formában, de akarja. Lehet, hogy mindenestül, de ez a legvalószínűtlenebb… Akkor csak a teste kell neki? Nem baj! Már ez sem baj!
Elhatározta, hogy egy hosszú alvás után a férfi közelébe merészkedik, és szembesíti a vélt igazságával.

Piton egész éjszaka a laborban vitatkozott önmagával. Egyik része vágyott vissza az emeleti szobába, a másik része pedig legszívesebben lekötözte volna önmagát.
Észre sem vette, hogy mikor hajtotta a fejét álomra a munkaasztalon.

Másnap Hermione dél körül ébredt fel, és amikor ismét tudatosult benne a terve, vidáman nyújtózott egyet, majd egy perccel később már az emeleti fürdő hatalmas kádjában örült fantasztikus ötletének.
A szobájában azonban már sokkal tanácstalanabbnak bizonyult. Helyes az, ha szembesíti Pitont azzal, hogy ő is szeretne közel kerülni hozzá? Mi lesz a reakciója akkor, ha a férfi benne van, de kizárólag csak a testét akarja? Persze az is elég egy ideig, de neki több kell… sokkal több.
Végül aztán semmi kihívó öltözéket nem választott. Elhatározta, hogy természetesen fog viselkedni, és az új játékszabályok érvénybe léptetése után eldönti, mit is tegyen.
Abban biztos volt, hogy új játékszabályok kellenek, és halványan elmosolyodott, mikor megállapította, hogy leginkább az lenne a jó, ha nem állítanának több szabályt.

Először a konyhában, majd az étkezőben, és végül tanácstalanságában a nappaliban kereste Pitont, de rá kellett jönnie, hogy valószínűleg már megint a laborban dolgozik, így hát az alagsor felé vette az útját.
Piton valóban ott volt, csak nem dolgozott, hanem aludt. Hermione óvatosan a férfi mellé lépett, és kisimított egy előre hulló tincset a számára oly kedves arcból.
Piton azonnal felriadt, és elkapta a lány csuklóját, majd amikor tudatosult benne, hogy nem egy halálfaló vagy auror kezét szorongatja, elengedte azt.
- Mit keres itt, Granger?
- Hermione – mosolygott a lány.
- Az teljesen mindegy! Mit akar?
- Tegnap félbehagytunk, vagy inkább el sem kezdtünk egy beszélgetést, amit kellett volna.
- Nem beszélgetek.
- Akkor én beszélek – mondta Hermione most már kicsit komolyabban. – Hallgasson végig, aztán miután befejeztem, kihajíthat a laborjából. Rendben?
Piton bólintott, és már a megfelelő átkot kereste gondolatban, amivel egészen az Izlandig küldheti a lányt.
- A tegnapi mondata… szóval szeretném tudni, hogy hogyan értette! Esetleg megbeszélhetnénk a lehetőségeinket, mert szerintem van pár darab, és én csupán egy elől zárkóznék el. Ezek után már nem hagyhat csak úgy magamra, uram! Mivel én mindig-mindent-jobban-tudok, arra is rájöttem, hogy nem közömbös irántam, és most már nekem sincs okom elhallgatni, hogy Ön fontos a számomra. Szóval beszéljük meg az új szabályokat! – mondta Hermione mosolyogva.
- Merlinre! Most fölajánlotta nekem magát, Ms. Granger? Esetleg a nyughatatlan hormonjai engedik még, hogy néha ésszerűen gondolkozzon? Mégis mit képzelt? Ez most mindegy is! A lényeg az, hogy nem fogom a karjaimba kapni, sem felvágni a labor asztalára és lehetetlen, undorító, érzelgős udvarlásba sem kezdek. Véleményem szerint természetes dolog, hogy felnőtt férfiakban néha vágy ébredjen egy nő iránt, és sokak véleményével szembeszállva kimondhatom, hogy én is férfi vagyok, és valóban voltak olyan gondolataim, amelyek nem helyesek, de uralkodtam magamon, és nem tepertem le, úgyhogy lehetőleg Ön is fogja vissza magát, és ne kísértsen, mert nagyon megjárhatja! Most pedig itt az ideje az előre megbeszélt kihajításnak – mondta Piton, majd karon ragadta Hermionét, kivonszolta a laborból, és becsapta az orra előtt az ajtót.

Hermionét sokkolták a kicsit sem kedves szavak, de legalább alátámasztották azt, amit ő is felismert: a férfi vonzódik hozzá a maga sajátos módján. Kívánja őt, még ha csak a testéről van is szó. Ő pedig nem fog tiltakozni. Vagyis, inkább Pitonnak nem hagyja, hogy tiltakozzon. Most úgyis van ideje, tehát szépen visszavonul a könyvtárba, és minél hamarabb kikeresi valamelyik könyvből, hogy mit is kéne ebben a helyzetben tennie.

Már teljesen besötétedet, mikor Hermione még mindig a könyveket bújta, de legnagyobb sajnálatára, nem talált semmit.
Csalódottan sóhajtott fel, és a megszokott karosszékben már kényelmesen elhelyezkedett három újabb könyvvel, mikor a vele szemben levő falon lógó festményből egy női hang szólt hozzá.
- Szervusz!
Hermione felkapta a fejét, és megrökönyödve vette tudomásul, hogy Piton anyja mosolyog rá.
- Ön Mrs. Piton? – kérdezte, és valószínűleg a nővel kapcsolatos érzései ki is ültek az arcára, mert az vidám nevetésben tört ki.
- Igen, én lennék Elieen Prince, vagy ha úgy jobban tetszik, Mrs. Piton – mondta a fekete hajú nő, most már abbahagyva a nevetést.
- Örülök, hogy megismerhetem! Az én nevem Hermione Granger.
- Tudom, kedvesem. Szóval, mit is keresel abban a sok könyvben? – mondatát nyomatékosítva, Elieen a Hermionét körülvevő könyvkupac felé bökött.
- Ó, hát… én… csak egy megoldást kerestem az egyik kérdésemre – vágta ki magát a helyzetből Hermione.
- Nem hinném, hogy egyetlen könyvet is találsz, amely választ adna a kérdésedre – mosolygott mindent tudóan a nő.
- Meglehet.
- De én segíthetnék.
- Mi? Ön… tudja? – kérdezte Hermione szégyenkezve.
- Nem lehetett nem hallani a fiam ordítását. Mondd csak, kedvesem! Mindig így viselkedik az emberekkel?
- Többnyire.
- Sajnálatos. Majd beszélek vele erről. Most pedig meséld el szépen nekem, hogy mit szeretnél!
- Én… beleszerettem a fiába – suttogta Hermione, miközben közelebb lépett a festményhez. – Milyen furcsán hangzik így, kimondva…
- Nincs ebben semmi furcsa – válaszolta kedvesen Elieen.
- Ő azonban kereken elutasította a közeledésemet, pedig múlt héten már mondhatni, hogy barátok voltunk.
- Perselus sosem volt könnyű eset. Nem engedett közel magához senkit sem, mindig attól tartott, hogy megsebzik. Bár nem értem miért ilyen még mindig, hiszen így is mindig bántják – mondta a fekete hajú nő, most már szomorúan.
- De én még csak nem is bántottam. Azt sem bánnám, ha csak… - itt Hermione elharapta a mondat végét, és elpirulva kezdte vizsgálgatni a padlót, amikor rájött, hogy majdnem mit mondott.
- Tessék kicsit bátrabbnak lenni, Hermione! Ha nem állsz ki magadért, akkor sosem jutsz előrébb. Most nincs szükség könyvekre, a szíved mutatja a helyes utat, ha valóban szereted a fiamat. De vigyázz nagyon magadra! Félek, hogy Perselus több vonást örökölt az apjától, mint ami ildomos lett volna. Most magadra hagylak. – Elieen már majdnem kisétált a képből, de végül mégis visszafordult egy utolsó mondat erejéig. – Perselus régen imádta a hóesést, a kandallótüzet és a gyertyák fényét. Most már a borokat is szereti – mondta mosolyogva, aztán távozott a középkori kódexmásolók közül.