|
18. fejezet
2009.08.10. 12:42
Figyelmeztetések: nincs Korhatár: 14 Következmények
Piton tényleg nem gondolta volna, hogy megteszi. Hiszen ez Hermione Granger volt, a Griffendéles Mindentudó. Aztán rájött, hogy nem igazán önmaga, mióta visszatért a főhadiszállásra. A Voldemorttal való találkozás tette ezt vele. Óvatosan próbálgatva cirógatta meg a férfi ajkait a sajátjaival. A puha érintése lett a veszte. Külsőleg teljesen nyugodt maradt… mintha mindennapos dolog lenne az, hogy az egyik diákja az alsóajkát cirógatja. Csiklandozó meleg futott át a testén, ahogy megérezte, hogy a lány sóhajt egyet, mintha próbálná megállítani az ösztönös vágyat… a sóvárgást. Amikor a lány finoman megharapta az alsóajkát, mintha csak játékosan megcsípte volna, önkéntelenül is morgott egyet.
Hermione lassan elhúzódott, miközben megnyalta az ajkát. Piton rátette a kezét az immáron csupasz vállaira, és felállt. A saját helyére irányítva őt, odanyomta az ablakban lévő ülésre, megfordult, és elhagyta a szobát.
Merlinre! Mit tettem?
Fejét a kezébe ejtette. Egy mély lélegzetet véve megpróbált megnyugodni, és körbenézett a sötét szobában. Belesüllyedt az ablakülésbe, felhúzta maga mellé a lábait, és az őt körülvevő sötétségbe nézve azt kívánta, bárcsak az elnyelné.
*
Piton keresztülviharzott a Herceg Birtokának hátsó ajtaján. Csak a kis előcsarnokban állt meg, ami a nappali és a konyha között volt. A lépcső aljánál egy tükör lógott. Előtte állva ráhorkantott a fiatalabb kiadású önmagára. A Sötét Nagyúr kegyetlen vicce. Ez a fiatalabb kinézete nem hordozta magán az évek során felgyülemlett stresszt… bűntudatot… önutálatot.
Rámorgott a saját tükörképére, majd beviharzott a nappaliba. Miközben így tett, pöccintett egyet a pálcájával, mire a kandallóban élénk tűz lobbant fel. Felkapott egy kelyhet és egy üveg lángnyelv whiskyt a szobában lévő bárpultról, majd a kanapé felé vette az irányt, miközben megtöltötte a kelyhet. Leülve letette maga elé a lángnyelv whiskys üveget, és kiengedte azt az elkeseredett sóhajt, ami már feszítette.
Mi az ördögnek próbált megcsókolni az a kiállhatatlan lány?
Felemelte a kelyhet a szája elé, és lehúzta jó részét. Az ital égető érzéssel kúszott le a torkán. Előrehajolva újratöltötte a kelyhet, miközben azt figyelte, ahogy a kandallóban táncoló lángok türkizkékbe váltanak.
*
Még mindig a tanára volt. Ha nem is foglalkozna vele… elkerülné, akkor is találkoznia kellene vele órán. A gondolattól is émelyegni kezdett. Nem tudta igazából, hogy miért csinálta. Egy része azon merengett, hogy vajon egyszerűen csak azért történt, mert fiatalabbnak néz ki. Gyorsan elvetette ezt az ötletet. A Herceg Birtokán álmodott Pitonnal… de nem a fiatalabb kiadásáról. Edevis tükrében is normálisnak látta Pitont… nem fiatalabbnak. Egy elkeseredett sóhajjal megdörzsölte a halántékát.
- Bosszantja valami, hercegnő?
Lassan kinyitotta a szemét. Szembekerült…
A sok titok egyikével.
Rámosolygott Rabastanra, miközben lábát lógatva ült az ablakülésben. A szeme viszont nem mosolygott. Nem igazán válaszolt a kérdésre. Rabastan körülnézett a sötét szobában. Miközben visszafordult Hermionéhoz, észrevette, hogy a tűzfény nem éri el a lányt, aki az ablakülésben volt összegömbölyödve. A szoba árnyékos, sötét részében maradt.
- Hol van a kedves Perselus? – kérdezte, remélve, hogy erre kap valamilyen visszajelzést.
A sötétből meghallotta a lány horkantását. Rabastan erre halkan felnevetett, több oka is volt rá. Először is, hogy rájött: Perselusnak biztosan van valamilyen köze ahhoz, hogy a lány ilyen hangulatban volt, másodszer pedig az, hogy mennyire perselus-szerű volt az előbb Hermione.
- Mit csinált, hercegnő?
Egy pillanatig még csend volt, mielőtt válaszolt volna.
- Semmit… ő semmit sem tett. Én viszont valami ostobaságot csináltam.
- Maga? Mit tudna maga csinálni, ami ostobának nevezhető?
Hezitáló csend volt, mielőtt válaszolt volna.
- Megcsókoltam.
*
Perselus hátradőlve döntötte meg ismét a kelyhét, miközben nézte, ahogy Rabastan kilép a kandallóból. A férfi a tűz előtt megállva nézte, ahogy Piton ül. Perselus tudta, hogy beszélt a hercegnővel. Rá volt írva az arcára. Szemforgatva kiitta a lángnyelv whisky maradékát a kehelyből. Előrehajolva aztán egy újat töltött magának. Rabastan kíváncsian nézte.
- Mit akarsz, Lestrange? – kérdezte élesen, miközben visszadőlt a kanapéra.
Rabastan megcsóválta a fejét a férfi makacssága láttán, és körülnézett a szobában. Az asztal végén és a polcon pergamenhegyek görnyedeztek.
- Halálra ijedt attól, amit tett, ugye tudod?
Perselus horkantott egyet. Rabastan elkeseredetten sóhajtott, majd szemforgatva folytatta.
- És nem a miatt, amire gondolsz.
A pálcája pöccintése után egy kehely megtalálta az utat Rabastan kinyújtott kezébe. A kanapéhoz sétálva leült, és töltött magának egy kis lángnyelv whiskyt. Kortyolt belőle egyet, majd visszafordult barátjához.
- Fél attól, hogy mik lesznek a tette következményei, amikor is elkerülhetetlenül újra szembe kell néznie veled.
Perselus nem mondott semmit, inkább csak nézte barátját. Rabastan újra a pergamenekre pillantott.
- Látom, megérkeztek a jelentések és feljegyzések.
- Igen – mondta Perselus röviden.
- Valakit ki kéne jelölni, mint levéltáros – mondta a férfi, miközben végignézett a halmon. Piton követette a tekintetét, és egyetértően bólintott. – Vagy egyszerűen csak új tagot kéne felvenni.
Perselus szemei gyanakvóan villantak a férfira.
- Igazán?
Rabastan bólintott.
- Feltételezem, Luciusszal már beszéltetek róla?
A férfi újra bólintott, miközben hörpintett még egy kortyot az italból.
- Ahogy te is tudod, Perselus, nem csinálhatunk semmit az összes Bölcs beleegyezése nélkül.
Piton a gondolataiba süllyedt… mélyen. Rabastan látta, hogy ráncolja a homlokát, ahogy gondolkodik.
- Akárkit is választunk, annak nyilvánvalóan intelligensnek kell lennie, szomjaznia kell a tudást, tisztelnie kell az eddigi munkát és meg kell értenie az emlékezés fontosságát. – Egy pillanatra elhallgatott. Rabastan tudta, hogy mi zajlik most le a férfiban: az ideális jelöltet kereste az agyában. – És jól kell tudnia titkot tartani… mindenekfelett pedig hűségesnek kell lennie.
Megfordulva látta, hogy Rabastan mosolyog.
- Igen, Lucius és én is úgy gondoljuk, hogy tökéletes lenne a feladatra.
Perselus érezte, ahogy a szíve hangosan verni kezd. Úgy érezte, mintha felvágnák a mellkasát, miközben a szíve mind’ nagyobbra nőtt és vadul vert. Szemei összeszűkültek régi barátján.
- Ki?
Rabastan olyan nyugodtan nézett a férfira, mintha az éppen nem vetne rá gyilkos pillantást.
- A kis griffendéles hercegnőd, természetesen.
Perselus levágta az asztalra a kelyhet, miközben felállt.
- Az kizárt!
*
A következő napon mindenki elfoglalt volt… nagyon elfoglalt. Másnap tértek vissza Roxfortba. Ahogy az minden évben megtörtént, Harry, Ron, Hermione és Ginny összepakoltak… és a házban szaladgáltak a hiányzó cuccaik miatt. Ebben az évben csak annyi volt a különbség, hogy most Draco is beszállt a felfordulásba.
Lent a konyhában Mrs. Weasley azon ügyködött, hogy összeüsse a főhadiszálláson töltött vakáció utolsó vacsoráját. Perselus és Lucius behúzott nyakkal ültek egy halom pergamen fölött az asztal távoli végénél, Rabastan pedig épp elvett egy szelet kenyeret. Mielőtt azonban arrébb léphetett volna a zsákmánnyal, Mrs. Weasley rácsapott a kezére, így elejtette azt.
- Nem, ameddig nincs kész! Most pedig menj!
Amikor megfordult, látta, amint Perselus és Lucius ugyanolyan kifejezéssel az arcukon ülnek… a kíváncsiság és a bosszúság keveréke volt. Egy vállrántással odasétált barátaihoz, de ekkor a mennyezet felől jövő fura hang megállította: mintha többen és rengeteg irányba szaladtak volna egyszerre. A hang nem hozta zavarba Mrs. Weasleyt, aki látszólag már hozzászokott az effajta zajokhoz.
Rabastan azonban kimentette magát, és a konyhából egyenesen a lépcső felé tartott, hogy megnézze, mi folyik odafent. Úgy hallatszott lentről, mintha valamilyen háborús területre tévedt volna.
A férfi megállt a lépcsőpihenőn, miközben csak azt látta, hogy valami vörös szalad el előtte, majdnem fellökve őt. Csak annyit látott, hogy mindenki szobáról szobára szaladgál… az egyiket üresen hagyva, míg egy másikban letéve egy-két dolgot. Hermione és Ginny szobájából zene szólt, amit az egész jelenetnek fesztiválszerű érzetet adott. Ezután Hermione kidugta a fejét a szobából.
- Látta valaki a könyvemet? – kiabálta túl a zenét.
Mindenki… Harry, Ron, Ginny és Draco is válaszolt neki… egyszerre. Hangjuk együtt rögtönzött sztereónak tűnt.
- Melyiket?
Hermione enyhén megugrott a hangjuk hallatára, majd szemforgatva válaszolt a felcsendülő nevetésre. Rabastan óvatosan a szalon felé osont a lépcsőpihenőtől, majd örült, hogy egyben eljutott addig. Hermione közben eszeveszetten folytatta a könyve keresését. Amikor azonban benézett az ágya alá, derengeni kezdett neki valami.
- Draco szobájában van – kiabálta, majd kiviharzott a szobából. A lépcsőkön felrohanva szinte betört a fiú szobájába. Draco épp valamit gyömöszölt a bőröndjébe, miközben az egyik kezében egy könyv volt.
- Ez lenne az, amit keresel?
Feltartotta a zöld színű, bőrkötésű könyvet. A lány egy széles mosollyal kikapta a kezéből, kirohant a szobából, miközben egy gyors „köszi”-t kiáltott hátra a válla fölött. Ekkor Rabastan lépett ki a folyosóra, miközben Harryvel beszélgetett – mióta a fiú megismerte őt és a múltját, megkedvelte. A kviddicsről beszélgettek a hall felé tartva. A teljes jelenetet láthatták.
Perselus épp felfelé sétált a lépcsőn, miközben az orrát egy pergamenbe dugta. A Lovagok gyűlésére készült. Harry és Rabastan is hallotta Hermione lábainak összetéveszthetetlen hangját, ahogy jött lefelé a lépcsőn. Harry épp nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, amikor elkapta Rabastan a pillantását. Nemet intett a fejével, és a szája elé tette a mutató ujját. Harry kíváncsian csöndben maradt… és figyelt.
Piton biztosan hallotta a zajt, de épp el volt foglalva azzal, hogy a pergamenre koncentráljon, és kizárjon minden hangot a környezetéből. Fellépett a lépcsőre, hogy felmenjen a szobájába, amikor meglepett visítást hallott. Hermione, miközben lefelé rohant a lépcsőn a könyvvel a kezében, elbotlott valamiben, amit senki nem látott. Felnézve Piton azt látta, hogy a lány kezéből egyenesen a feje fölött repül el a könyv arra a lépcsőpihenőre, ami az előcsarnokba vezetett. Ő maga pedig… egyenesen Piton felé repült. A férfi ösztönösen eldobta a pergament, hogy óvatosan elkapja a lányt, megvédve őt attól, hogy pofára essen.
A lány tátogva fogta fel a hirtelen megállást, majd felnézett, hogy megnézze: ki mentette meg.
Csodálatos, igazán csodálatos.
Azóta nem látta Pitont, hogy megcsókolta, és úgy gondolta, hogy legközelebb csak órán találkoznak. Ginny, Ron és Draco a felfordulást meghallva kirohantak az éppen aktuális szobákból. Piton dühösnek tűnt, ahogy lenézett a karjaiban lévő lányra. A lány pedig azt érezte, hogy újra meg kell csókolnia, de gyorsan visszatért a valóságba. Nem voltak egyedül, ráadásul nem is vette volna örömmel a férfi. A tanára volt.
- Miss. Granger, talán nem kéne úgy rohangálnia a házban, mint egy őrült gyereknek.
A lány szemei tágak voltak a sokktól, de gyorsan összeszűkültek. Kirántva magát a karjaiból megpróbált a lehető leggyorsabban elmenekülni… ki az ölelésből. Csakhogy nem volt az olyan egyszerű. Amikor a lábát a lépcsőre tette, érezte, ahogy fájdalom suhan át rajta, majd tátogva fenékre esett a lépcsőn. Miközben felkapta a pergamenjét, Piton lehajolt Hermione mellé, hogy megvizsgálja a bokáját. Megduzzadt.
Amikor elővette a pálcáját, észrevette, hogy Hermione ösztönösen megrándul. A düh felfortyogott benne. Miközben úgy tett, mintha közelebbről megnézné a bokáját, látta, hogy a lány lenyugodott. A pálcája érintésére a bokája égszínkéken kezdett fényleni. Amikor a fény elhalványodott, a lány észrevette, hogy lelohadt a duzzanat. A varázspálca elegáns suhintására pedig kötés jelent meg a bokája körül.
- A boka meggyógyult, de érzékeny lesz a következő pár napban. A kötés inkább afféle támaszként szolgál ebben az időben.
Piton felállt, és a pálcája egy újabb mozdulatára a lány könyve a kezébe repült az előcsarnokból. Odanyújtotta neki, hogy elvegye, mielőtt ellépett mellette. Hermione felállt, és nyugodtan, illetve óvatosan lesétált a lépcső maradékán.
*
Rabastan a lábát az asztalon pihentetve ült a székén, kezében vajsör volt. Egy nagy kortyot nyelve az italból Lucius felé fordult, aki mellette állt, és úgy nézett le rá az orra mentén, mint aki megbotránkoztatóan viselkedik. Rabastan úgy reagált erre, ahogy szokott… keresztülnézett rajta. Mindkét férfi a megérkező Lovagokat figyelte. Egy páran csoportokba verődve beszélgettek, míg a többiek a gyűlésen elfoglalt helyüket keresték.
Perselus Piton sehol.
- Nem kezdhetjük el nélküle – mondta Lucius.
Rabastan felnézett rá, és megvonta a vállát.
- Talán a hercegnő rabul ejtette egy sötét szobában.
A férfi lenézett Lestrange széles mosolyára.
- Remélem nem – mondta röviden.
Rabastan ivott egy újabb nagy kortyot, és csuklott egyet. Még mindig a szobát pásztázták… várva az utolsó Bölcs érkezésére…
*
Piton lefelé ment a lépcsőn a kiszögelléshez. A Lovagok gyűlésére tartott. Ahogy haladt lefelé, meglátta őt a szalon ajtajában. A szokásos székében összekuporodva, Hermione kizárta a körülötte lévő vidámságot és nevetést a fejéből, csak a könyvre koncentrált. A lépcsőn lévő helyről is jól látta a férfi a szemében fellobbanó sötétséget.
Az őt körülvevő nevetés valahogy nem volt odavaló. Lelépett a lépcsőről. A sötétségben megbújva közelebb lépett a szalonhoz. A tűz vidáman lobogott a kandallóban. Harry és Ron körbe-körbetáncoltak a szobában a Fredtől és George-tól szerzett hamis pálcákkal harcolva. Ginny, aki nemrég megismerkedett egy hordozható CD-lejátszóval, a kanapén ült, a zenét elvarázsolva hallgatta, alkalmanként pedig énekelt egy-egy sort a dalból… meglehetősen hamisan.
Perselus csak nézett. Hogy-hogy nem vették észre, hogy a lányt lassan beburkolja a sötétség, mint egy óriási takaró? Homlokán egy pillanatra összeszaladtak a ráncok, ahogy elgondolkodott valamin, amit olvasott. Ekkor észrevette, hogy Draco szemben ül vele… és figyeli. Perselust ez felidegesítette. Vajon a kötelességszerű érdeklődés hajtotta a fiút, vagy a feladatán dolgozott? Akármelyik is, nem volt benne biztos, hogy a fiú élvezi.
Draco úgy állt fel, hogy Hermione észre sem vette. Odasétálva a székéhez fölé hajolt, hogy megnézze: ez alkalommal mit olvas. Hermione óvatosan elfordította a fejét, amikor észrevette, hogy milyen közel van a fiú. Draco bólintott egyet, mintha csak beleegyezését adta volna a könyv olvasásához. Aztán figyelmeztetés nélkül kinyújtotta a kezét, kikapta a könyvet a lány markából, és a feje fölé tartotta.
- Malfoy!
Perselus látta, ahogy a lány szemében a sötétség elbizonytalanodik, de azért a közelben marad… mintegy emlékeztetőül, hogy ott van. Draco mosolyogva emelte magasabbra a könyvet, miközben nézte, ahogy Hermione ugrál érte.
- Add vissza a könyvet!
Piton gúnyosan elmosolyodott a jeleneten, majd leviharzott a lépcsőn, ki a bejárati ajtón.
*
Amikor Piton belépett az előszobába, már az összes Lovag az ülőhelyénél állt. Végre elkezdődhetett a gyűlés. A három férfi együtt megállt a Lovagok előtt… a jelenlétük dominált a szobában, figyelmet követelt. Piton úgy mondott beszédet a szobában, hogy karjait közben keresztbe fonta a mellkasán…
- A legutóbbi gyűlésen azt a munkát kaptuk, hogy nézzük át a listákat, amiket szereztünk. Mostanra összeállítottunk egy új listát azokról, akik holnap visszatérnek a Roxfortba és védelmet kell, hogy kapjanak azon felül, amit az iskola tud adni a számukra. Mindannyian tudjuk, hogy a Roxfortot el lehet foglalni. – Mindenki egyetértően bólintott. Tudták, hogy csak idő kérdése. – A Rend az iskolába és köré is küld embereket, hogy vigyázzon a gyerekekre, úgy összességében. Így képesek vagyunk néhány emberünket az iskolába küldeni, hogy vigyázzanak a kiszemelt diákokra. Lupin vigyáz Zambinire, Lucius Miss. Weasleyért lesz felelős…
Rabastan a székében hátradőlve hallgatta, ahogy Perselus kiosztja a feladatokat a Lovagoknak. Lenyűgözőnek találta. Csak arra tudott gondolni, hogy a férfi ösztönösen nyomorúságossá akarja tenni az emberei életét… különben miért zárná össze Lupint Zambinival, Luciust pedig egy Weasleyvel ahelyett, hogy fordítva tenné? Amikor Perselus befejezte a nevek sorolását, és véget akart vetni a gyűlésnek, Rabastan a torkát megköszörülve felállt.
- Perselus, nem felejtettél ki egy nagyon fontos személyt, akinek szüksége van a saját sötét angyalára?
Piton szemei összeszűkültek Rabastanon.
- Mit fecsegsz itt össze, Lestrange?
A férfi elvigyorodott.
- A griffendéles Hercegnő, Perselus. Őt ki védi meg?
- Én fogom.
*
Rabastan, Lucius és Perselus csöndben megérkeztek a tizenkettes számú házba. Ahogy felfelé lopóztak a lépcsőn, egy csupasz láb léptét hallották a padlón. Megálltak az árnyékban, és látták, ahogy Potter elhagyja a szalont. Amint becsukta a hálószobája ajtaját, Lucius és Rabastan felsiettek, hogy aludjanak még egy keveset azelőtt, hogy a ház újra megtelne izgatott zsivajjal.
Perselus azonban meglátta a tűz fényét a szalonban. Csöndesen belépett.
Hermione ott állt a kandalló előtt… pokrócot tekert maga köré pont úgy, mint azon az estén, amikor megcsókolta őt. Nézte a lángnyelvek csábító táncát… nagyon vonzó volt, ahogy hívták a táncukkal, hogy a legkisebb érintésére is megégessék.
A fejében minden összekuszálódott. A szüleit elvesztette, és annak ellenére, hogy tudta, nem szeretnék, hogy búslakodjon emiatt, nehezen tudta megállni, hogy ne tegye. Nem akarta, hogy a barátai aggódjanak miatta, ezért megtartotta magának… csak gyűlt az érzés, éjszaka viszont úgy érezte, hogy túlcsordul benne.
Amikor belépett a szalonba, Harryt Mardekár medáljának és a hamisítványnak a társaságában találta. Mintha együtt adták volna meg Dumbledore halálának az értelmét… hogy miért halt meg… hogy mit csináltak… hogy mit tanított Harrynek aznap este. A fiú nehezen tudta elengedni az emlékét.
- Hogy engedhetem meg magamnak, hogy ilyen közel kerüljek valakihez is, Hermione?
Zöld szemei könnyben úsztak, ahogy a lányra tekintett.
- Mind meghalnak… elveszi őket tőlem.
Hermione úgy érezte, hogy megszakad a szíve barátjáért. Megszakad a szíve Sirius elvesztéséért… Dumbledore elvesztéséért. Sosem fogja elfelejteni, hogy mit érzett Piton árulása után, amikor az irodája előtt állt. Megremegett, ahogy ez eszébe jutott. Elfordulva a tűztől még örült is neki, hogy Harry fáradt volt és elment lefeküdni. Ezúttal egyedül szeretett volna maradni.
Lassan odasétált az ablakhoz. Csak állt, és nézte a ködös, sötét éjszakát. Úgy tűnt, mintha minden, ami körülötte van, sötétségbe burkolózna. Szemei egy pillanatra az ablakülésre villantak… újra azt látta, ahogy odaszorítja az ablakhoz… ahogy megcsókolja Pitont. Mintha nem lenne elég rossz helyzetben így is. Olyan sok dolgot megváltoztatna, ha visszamehetne az időben… Sirius halálát, a csókot, Dumbledore halálát, a szülei halálát. Tekintete az ablakra siklott. Meglátta benne saját tükörképét… az arcán lecsorgó könny tisztán látható volt. Mögötte pedig, kicsit oldalt, de meglátta Perselus Piton arcát, ahogy nézi… tekintete kifejezéstelen volt.
Letörölve a könnyeit megfordult, hogy szembenézzen vele és azzal a haraggal, amit várhat tőle.
Senki sem volt ott.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
