|
19. fejezet
2009.08.10. 12:43
Figyelmeztetések: nincs Korhatár: nem korhatár Sötét árnyék
Piton a reggelizőasztalnál ült, és haragos tekintettel nézett le a tányérjában lévő ételre. Az éjszakáit sorra elrontották a zavaró álmok, amelyek elvették tőle azt a kevés időt is, amikor tudott aludni. Mindig ugyanazzal a jelenettel a fejében ébredt: Hermione, amint fölötte áll és a Sötét Jeggyel a karján tébolyultan nevet. Perselus a fejét fogta, hogy elűzze a képeket a tudatából.
A konyha ajtaja nyikorogva kinyílt. Hermione sétált be rajta, és megállt egy pillanatra, amikor rájött, hogy az összes mardekáros, aki a házban tartózkodik, az asztalnál ül. Miközben lépett egyet, olyan érzése volt, mintha kígyófészekbe sétálna be. Rabastan megveregette a maga melletti széket, és ő boldogan foglalta el azt, miközben azon idegeskedett, hogy túl legyen a kora reggeli órákon és elérjék a Roxfort Expresszt.
Miután szedett egy kis ételt, Hermione töltött magának töklevelet. Magán érezte a tekintetét… úgy fúródott belé, mintha a gondolatait olvasná. Igazából lehet, hogy tényleg azt csinálta. Felnézett a szemben lévő Pitonra, aki összevont szemöldökkel ült.
- Miss. Granger, a Lovagok tegnap gyűlést tartottak, hogy megbeszéljék, kiknek van szükségük védelemre. Engem a maga védelmére osztottak be.
Hermione egy horkantást hallott jobbról, arra ült ugyanis Rabastan, aki most kuncogni kezdett a tökleve fölött.
- Beosztva? De Perselus… te csináltad a beosztást. Te osztottad be magad.
Hermione megzavarodva nézett Pitonra, valamilyen reakciót várva tőle – valamilyen jelet, hogy ez igaz. A férfi azonban elkeskenyedett szemekkel, de hozzá beszélt továbbra is.
- Ezt mindig hordania kell. – Előhúzott valamit a nadrágzsebéből, és elhelyezte kettőjük között az asztalon. Pillantását visszaemelte a lányra, aki most gyorsan felkapta a dolgot. Egy kő volt az, ami olyan sötétkék volt, hogy szinte már feketének hatott – valamilyen csillogó anyaggal volt beszórva, és egy ezüstláncon lógott. Hermione ezt még azelőtt észrevette, hogy felkapta volna.
A kezében tartotta, ujjait végighúzta a kő sima felületén: érezte, ahogy a mágia sugárzik belőle.
- Ne vegye le ezt a követ soha, Miss. Granger. A segítségével tudni fogom, ha bajba kerül.
A lányt még mindig hatása alatt tartotta a kő.
- A Vérvonal Köve – suttogta.
Szemei a professzorra ugrottak, amikor észrevette a szokottnál is gyűröttebb arckifejezését. Lucius, aki Perselus mellett ült, és ahogy csak tudott, próbált nem odafigyelni a beszélgetésükre, a lányra nézett. Hermione végignézett Pitonon, felfogva, hogy a talárja hiányzott, a megjelenése pedig azt sugallta, hogy az éjszaka jó részében fent volt. Fekete nadrágot viselt és egy fekete inget, ami nem volt betűrve, és a felső része sem volt begombolva. Nagyon pitontalan volt a megjelenése.
Hermione kinyújtotta a kezét az asztal fölött. Az egyik ujjával oldalra hajtotta az ingét, hogy jobb rálátást nyerjen a mellkasára. Piton érezte, ahogy az ujjai gyöngéden hozzáérnek a bőréhez. Önkéntelenül is megremegett. Remélve, hogy senki nem vette ezt észre, két barátjára kapta a tekintetét, akik ámuldozva néztek. Mélyeket lélegzett, ahogy Hermione finoman cirógatta ujjaival a szíve fölötti vágást. Aztán lenyűgözve nézett fel rá.
- Végzett, Miss. Granger? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. A lány zavarba jött a viselkedésétől, gyorsan elkapta a kezét, és a nyaka köré helyezte a követ, a pólója alá. Azt várta, hogy a kő hűvös lesz, de elcsodálkozott, amikor melegnek találta.
Csoszogó léptek zaja és viták morgásának hangja szállt a konyha felé. Piton küldött Hermionénak egy figyelmeztető pillantást, emlékeztetve őt arra, hogy a Lovagokról most semmit nem beszélhetnek. Hermione megfordult a székén, és azt látta, hogy Mrs. Weasley behessegeti a konyhába Harryt, Ront, Ginnyt és Dracót. Nézte, ahogy Ron elég durván lehuppan a székébe, bekap egy szelet szalonnát a tányérjáról és mormol valamit, ami úgy hangzott, hogy „túl korán” és „jó álom”. Harry valahogy lepottyant a székébe, a feje pedig rögtön az asztalon kötött ki, mintha ott folytatná az alvást. Ginny minden teketória nélkül foglalta el a Hermione melletti széket, és arról mormogott, hogy csak egyszer tudná magát kialudni. A vöröshajú úgy harapott bele egy szelet kenyérbe, mintha azt képzelné, hogy az anyja fejét harapja le. Draco pedig hosszas magyarázkodásba kezdett, ahogy leült Piton mellé. Hermione felnevetett. Egyikük sem ismerné el, de a fiú nagyon is hasonlított a többiekre.
Ginny egyik kezével a fejét támasztotta, miközben a másikkal enni próbált. Szemben vele, Harry feje még mindig az asztalon volt. Pillanatokon belül egy horkantás hallatszott a Fiú felől, Aki Túlélte. Minden fej felé fordult, de észre sem vette. Ginny viszont, aki fél kézzel még mindig támaszkodott, és egyszerre próbált meg enni és aludni, ránézett a fekvő Harryre és felmordult. Hermione szemöldöke szinte a hajvonaláig felhúzódott. Ha Ginny morgott, az sosem jelentett jót. A vöröshajú lány a kezében tartott szalonnát Harry fejére hajította, de ez őt nem nagyon zavarta. Ginny egy horkantással felkapott egy másik szeletet, de hasonló eredménnyel járt. Méreg bugyogott fel benne, ahogy hevesen felkapta a pirítósát. Harry eközben már elkezdett ébredezni, de Ginny ezt nem látta. Miközben lassan felült, a pirítós pont a homlokát találta el, ahonnan a tányérjába esett.
- Ezt meg mi a jó égért kaptam? – kérdezte Harry ingerülten. Szemei dühösen összeszűkültek a tágra nyílt szemű lányon.
- Semmi olyanért, amit nem érdemelnél meg – csattant fel.
- Ginny – figyelmeztette Mrs. Weasley.
Hermione a kezét a szája előtt tartva ült, és próbálta visszatartani a nevetését.
*
A kilenc és háromnegyedik vágány olyan volt, mint kihalt lett volna. Volt ugyan egy pár diák, aki a Roxfort Expresszre várt, de közel sem annyi, mint régebben. A vágánynál való várakozásnak eddig mindig fesztiválszerű hangulata volt. Most azonban volt valamilyen finálé hangulata… és nem azért, mert ez volt az utolsó évük a Roxfortban. Hermione nézte, ahogy a szülők idegesen a vonatra segítik elsőéves gyermekeiket. Mr. Weasley – ahogy mostanában mindig – a minisztériumban volt, így Mrs. Weasley eresztette őket útnak. Megölelte őket, majd a könnyeit elmaszatolva a vonat felé terelte őket, mielőtt még túl késő lenne.
Hermione észrevette, hogy sötét taláros alakok szállnak fel a vonatra. Tudta, hogy kik voltak… a legtöbbjük Lovag volt, aki a rendnek is tagja volt. Három rejtőzködő alakot tudott biztosan: Pitont, Luciust és Remust. Hermione, Harry, Ron, Ginny és Draco együtt vágtak neki a vonatfolyosónak. Draco, aki kicsit lemaradt mögöttük, befordult abba a fülkébe, ahol Crak és Monstro voltak. Ginny és a trió addig folytatták útjukat, míg Hermione be nem ért abba a kocsiba, ahol úgy tűnt, sötét alakok őriznek egy fülkeajtót. Az egyikük megragadta a lány karját, maga felé húzva őt.
- Ne olyan sietősen, Miss. Granger – sziszegte a fülébe. Kinyitotta a fülke ajtaját, és behajította rajta, ahol botladozva nyerte vissza az egyensúlyát. Ginny követte őt, csak ő önszántából. Harry és Ron csöndesen követték őket, miközben ámuldozva mosolyogtak Hermione érthetetlenül elmormogott szavain. Miközben morgott, kisimította a ruháját, és felnézve már újabb érkezőt vehetett észre: Blaise Zambinit.
- Potter, Granger, Weasley – mondta Blaise, feje egy udvarias biccentésével köszöntve őket. Már többször is találkoztak közösségben egymással, köszönhetően a Lump Klubnak, így megtanultak udvariasan viselkedni a másikkal szemben. Igaz, Ront még mindig nem kedvelte meg, így keresztülnézett rajta. Ahogy a vonat mozgásba lendült, és elhagyta a pályaudvart, mindenki belemélyedt a dolgába.
Blaise egyszerűen kibámult az ablakon, és nézte az elsuhanó tájat. Amikor ezt abbahagyta, és végignézett a fülke lakóin, mindig az jutott eszébe, hogy ide van kényszerítve. A Rend ráküldte azt a vérfarkast, hogy vigyázzon rá.
Talán ettől jobban kéne éreznem magam?
Ginny egy magazint lapozgatott, amit azért hozott, hogy legyen mivel elfoglalnia magát az úton. Harry és Ron máris belemélyedtek egy beszélgetésbe a kviddicsről, Hermione pedig szokás szerint egy könyvbe temetkezett. Blaise ránézett, majd megszólalt.
- Sajnálattal hallottam a szüleidről, Granger.
Hermione lassan leeresztette a könyvet, hogy ránézhessen a mardekárosra. Látta a szemében a csillogást és a jelentését… a szánalmat. Tekintete egy pillanatra Harryre ugrott, aki belemélyedt a kviddicsről folytatott eszmecserébe. Kicsit elgondolkozott azon, hogy vajon Harry is ezt érzi-e, amikor az emberek így néznek rá. Visszapillantott Blaise-re, miközben olyan sűrűn pislogott, mintha ezzel a könnyeit akarná visszatartani. Ginny felnézett a magazinból, amikor a fiú megszólalt. Ismerte a Hermionén megjelenő arckifejezést. Gyorsan becsukta hát az újságot, hogy magára vonja a lány figyelmét.
- Mit olvasol, Hermione?
A griffendéles pislogva nézett Ginnyre, majd hálás mosollyal feltartotta a kezében lévő könyvet.
- Több információt keresek a Vérvonal Kövéről.
Ginny kíváncsian nézett, mintha további magyarázatra bíztatná. Hermione megmutatta a nyakában lógó követ, és elmondta neki, hogy mi a célja.
- Hermione… ez úgy hangzik, mintha a kő sötét varázslattal készült volna – suttogta aggályoskodva.
A lány megvonta a vállát, majd bólintott egyet.
- A neve és az alapján, amit tudok róla, tényleg úgy hangzik – értett egyet. – A legtöbb dolog, ami emberi vért igényel, sötét varázslat. Ezt a követ azonban védelmezésre használják… semmi gonoszság nincs benne.
- Értem, hogy a neve a Vér Kövét jelenti, de biztos vagy benne, hogy az elkészítéséhez emberi vérre volt szükség? – kérdezte Ginny reménykedve.
Hermione bólintott.
- Nem tudom a részleteket, de biztos vagyok benne, hogy szükség van hozzá a „szív vérére”.
Ginny újra a kőre pillantott. Most már a fiúk is figyeltek, Blaise pedig egy csomag Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsén csámcsogott.
- Biztos vagy benne, hogy akárki is a védelmeződ, de az a „szív vérét” használta? – kérdezte Harry, miközben idegesen az orrára tolta a szemüvegét. Hermione újra bólintott.
- Megnéztem. Aznap reggel, amikor ideadta, egy vágás volt a mellkasán, pont a szíve fölött.
Harry szemei tágra nyíltak, Ginny pedig hátborzongatóan elmosolyodott.
- Megnézted? – kérdezte a lány. – Gyakran mutatja meg a védelmeződ a csupasz mellkasát?
Hermione elkeseredetten sóhajtott egyet, majd elnevette magát azon, hogy hova ugrottak rögtön Ginny és láthatóan Harry gondolatai is.
- Nem hagytam neki más lehetőséget, Ginny.
Ron furcsán csöndes volt egész idő alatt.
- Ki az? – kérdezte végül halkan. Ginny rápillantott, amikor felismerte a dühöt, ami átjárta a hangját. – Ki a védelmeződ?
Hermione idegesen játszani kezdett az ölében lévő kezével.
- Piton professzor – válaszolt végül majdnem suttogva. Nem akarta látni Ron vagy Harry reakcióját erre, így inkább az ablak felé fordult. A Blaise felől jövő hang azonban odavonzotta a figyelmét… a fiú csapkodott a kezeivel, ahogy épp megfulladni készült egy Mindenízű Drazsétól. Harrynek, aki Blaise mellett ült, derengeni kezdett valami arról, hogy ő a Fiú, Aki Túlélte, így jól megveregette a hátát, hogy kiszabadítsa a drazsét.
- Kösz, Potter – mondta Blaise, miközben lehiggadt.
Zambini visszafordult Hermionéhoz, és furcsán nézett rá.
- Több információt nem szerezhetsz a Kőről… hacsak nem a zárolt részben keresgélsz.
Azzal visszafordult az ablakhoz, miközben az arcán hitetlenkedő kifejezés jelent meg.
*
Perselus Piton a főasztalnál ült, és keresztbe tett karral nézte a védencét. Hermione két barátjával szemben ült a Griffendél asztalánál, és boldogan csacsogott. Úgy tűnt, senki nem veszi észre a szomorúságot, ami a szemében ült. Érezte magán a sok tekintetet. A régebbi diákok, akik most beszélgetve várták az elsőévesek érkezését, rá-ránéztek az asztaluktól, és Piton tudta, miért. Mindannyian azt találgatták, hogy ki lehet ez a tanár… a tanár, aki annyira hasonlít Piton professzorra, míg mások arra voltak kíváncsiak, hogy hol lehet Piton professzor, aki most irodalom órákat fog tartani. Szemforgatva várakozott.
Harry és Ron gyorsan eljutottak újra a kviddiccsig. Hermione sóhajtva körülnézett a visszatérő diákok között. A számuk ugyanis észrevehetően lecsökkent. Elgondolkozott azokról, akik nem jöttek vissza. Vajon félelemből? Gyávaságból? Vagy csak egyszerűen azért, mert a szüleik nem akarták, hogy visszatérjenek? Lehet, hogy azért, mert többen közülük elvesztették a szeretteiket a nyáron történt támadások során? Gondolatai a szüleire terelődtek. Remegve sóhajtott egyet, majd Parvati hangja szivárgott be a gondolataiba.
- Kíváncsi vagyok, hogy kik az új tanárok. Hermione, nézd csak meg azt! Egyszerűen bámulatos.
Hermione felnézett arra, akire a lány mutatott. Piton professzor fiatalabb kiadását látta, aki a szokásos fekete öltözékében ült az asztalnál. Karjait keresztbe fonta a mellkasán, és haragos tekintettel nézte a diákokat. Nevetséges módon Rabastan ült mellette. Piton kicsit odahajolt hozzá, ahogy Rabastan megszólította. Szemei azonban Hermionén időztek. Fekete haja a fél arcába lógott, így eltakarta azt. A másik feléről viszont a lány felé sugárzott sötét tekintete. Az orra még ennél a fiatalabb kiadásnál is horgas volt, nyilvánvalóan még korábban tört el neki, pofacsontja pedig még feltűnőbben kiállt, mint ahogy arra Hermione emlékezett. Visszanézett Parvatira, miközben teljesen lenyűgözte, hogy a griffendéles társának ötlete sem volt, hogy ki lehetett a férfi – de inkább megtartotta magának ezt az információt a hátralévő időre.
Amikor az elsőéveseket beosztották és végre mindenki a megfelelő ház asztalához került, McGalagony professzor felállt. A nagyterem elcsendesedett, ahogy minden diák felé fordult. A tanárnő végigment a szokásos hirdetnivalókon, ahogy azt Dumbledore is minden évben megtette – a területek, ahova tilos volt menni és Frics tiltólistája. Szemei aztán egy pillanatra Dracóra villantak, mielőtt a főasztalnál ülőkre nézett volna.
- Egy-két változást jelenthetek be a tanári karban idén. Piton professzor – mutatott rá a fiatal kinézetű tanárra, mire mindenki tátogni kezdett, és a suttogás futótűzként terjedt a nagyteremben. Hermione rápillantott Parvatira, és elmosolyodott a lány elborzadó tekintetén. El tudta képzelni, hogy mi futott keresztül Parvati agyán ebben a pillanatban. McGalagony professzor szétküldte a szokásos „Csönd legyen, de azonnal!” pillantásait a teremben, mire újra csend lett.
- Ahogy mondtam, Piton professzor, annak ellenére, hogy egy átok hatására fiatalnak vagy épp idősnek néz is ki, visszatér a sötét varázslatok kivédése tárgy oktatásához, illetve a mágikus irodalom tanítását is elvállalta. – Csak egy kevés taps hallatszódott… nagy része a Mardekár asztalától. Aztán McGalagony a Piton melletti férfira mutatott.
- Nos, az én óráimat, az átváltoztatástant pedig Rabastan Lestrange professzor fogja átvenni. – Szinte azonnal felharsantak a düh és hitetlenkedés hangjai a teremben. McGalagony mérgesen fordult a diáksereg felé. – Biztosíthatok mindenkit afelől, hogy nem alkalmaznám Lestrange professzort, amennyiben bármennyire is veszélyesnek gondolnám!
A hangja szigorú volt, senki sem szállhatott vitába vele. Ezután a mondat után meg is jelent az étel az asztalokon, a diákok pedig rögtön neki is estek a hosszú bevezető után.
*
Olyan volt, mint egy hátborzongató árnyék, aki követte a Griffendél toronyig. Üldözöttnek érezte magát… idegesnek… megfigyeltnek. Harry megértően mosolygott rá. Tudta, mit érez. Az ő egész élete olyan volt, mintha valakinek a figyelő tekintete alatt cselekedne. Piton csak állt, és nézte, ahogy a portré kinyílik. Ron tűnt el először, akit Harry követett. Hermione megállt, mielőtt belépett volna, és visszanézett Pitonra. Mintegy köszönetképpen apró mosolyra húzta a száját, majd belépett a klubhelyiségbe.
Mindenfelé griffendélesek voltak. Egy páran már az ágyuk felé tartottak, míg mások még lebzseltek egy kicsit, barátokkal találkoztak, vagy megismerkedtek az újakkal. Hermione észrevette, hogy Harry és Ron leültek a szokásos helyükre a tűznél. Harry körülnézett, mintha arról akarna megbizonyosodni, hogy nézi-e őket valaki, majd kihúzott egy régi pergament a zsebéből. Hermione odasétált hozzá.
Harry szemei a Tekergők Térképét tanulmányozták.
- Keresel valakit, Harry? – kérdezte meg suttogva Hermione, hogy ne hívja fel rájuk a többiek figyelmét.
A fiú megrázta a fejét.
- Csak ötleteket keresek, hogy hol kezdjem a horcruxok utáni kutatást.
Hermione bólintott, majd idegesen körbenézett, miközben a nyakában lévő kővel játszadozott. Majd újra odahajolt a fiú füléhez, hogy belesuttogjon.
- Harry, kölcsönkérhetném a láthatatlanná tévő köpenyed?
A griffendéles megfordult, és furcsálkodva ránézett. Sosem kérte még kölcsön, mivel ez általában valamilyen szabályszegést jelentett, amit magától sosem csinált.
- Szeretnék körülnézni a zárolt részben, hogy több információt kapjak a kőről.
Harry elmosolyodott, miközben legyőzte a kísértést, hogy elnevesse magát azon, hogy az Iskolaelső Lány már az első napon szabályszegésre készül. A térképet kikapcsolva felállt, és felszaladt a fiúk hálótermébe. Amikor visszatért, már nála volt a csillogó anyagból készült láthatatlanná tévő köpeny.
- Köszi – mosolygott.
A terem lassan kiürült, ahogy az emberek szép sorjában ágyba bújtak, hogy kipihentek legyen az első napra. Csak Harry és Hermione maradtak végül a trióból is. Figyelték, ahogy egy csapat lány felmegy a lépcsőn, magukra hagyva őket.
- Oké. Mindjárt jövök.
Magára terítette a köpenyt, Harry pedig figyelte, ahogy eltűnik.
*
A sötét folyosókon a szokásos stílusában viharzott végig… a talárja hullámzott mögötte. Hogy mi volt a célja ezzel? Az, hogy biztos legyen benne, a diákok még a fiatalabb kiadásától is félnek. Szinte előre sajnálta azt a diákot, aki elég ostoba ahhoz, hogy takarodó után kapják el az első éjszakán.
Piton épp a negyedik emeleti folyosón volt a könyvtár mellett, amikor apró zajt hallott… mintha valaki csoszogott volna bent. Megállt, és oldalra fordította a fejét, hogy jobban hallja, ami odabent folyik. Lassan közelebb sétált a könyvtár ajtajához, és közelebbről hallgatózott.
*
Hermione megtalálta a könyvet, amit keresett. Nem volt nagy, inkább a vékonyabbak közé tartozott. Az egész könyv témája a Vérvonal Köve volt. Egy győzedelmes mosollyal az arcán fordult a többi könyv felé, amit még át kellett volna néznie. Erre már nem volt szükség.
Gyorsan berakta a kívánt könyvet a táskájába, majd a többit elkezdte visszarakosgatni a helyükre. Nem akart nyomot hagyni maga után. Nem tudta, hogy Piton a sötétben áll a bejáratnál… és keresztbe font karral figyeli őt. A férfi viszont csöndesen füstölgött magában. A lánynak nem csak, hogy arcátlanul volt mersze kiosonni takarodó után a zárolt szekcióba, de egyáltalán nem szabadott volna kimennie bárhova is éjszaka!
Már megint veszélybe sodorja saját magát.
Addig várt, míg a lány pipiskedve nem próbált visszatenni egy könyvet. Aztán gyorsan mögé osont… annyira közel, hogy ne tudjon elmenekülni. A lány megérezte a hirtelen megjelenő test melegét maga mögött. Tátogva eldobta a könyvet, és gyorsan megfordult, hogy megnézze, ki ijesztette meg. Abban a pillanatban, amikor meglátta az elkövető arcát, érezte, hogy kezek ragadják meg a vállán, és nekitaszítják a könyvespolcnak. Piton lehajolt, így bele tudott nézni az arcába.
- Pontosan mit csinál, Miss. Granger?
Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán becsukta. Újra kinyitotta, hogy beszéljen, aztán újra meggondolta magát. Piton szemforgatással reagált.
- Ó, ezt azonnal hagyja abba! A hápogás egyáltalán nem segít magán.
Ingerülten összeszorította a száját, és az csukva is maradt. A férfi észrevette, hogy a lány tekintete a szeméről a szájára, majd vissza a szemébe vándorol, miközben a piros egy árnyalata jelenik meg az arcán. Gúnyosan rámosolygott.
- Nem egészen helyénvalóak a gondolatai, nem igaz, Miss. Granger?
Újra eltátotta a száját.
Hogy meri!
Két ujjal feltolta az állát, hogy becsukja a száját. Lehajolva nézte a száját, miközben megnyalta a sajátját. Hermione érezte, ahogy a szíve hevesen ver. Csak nem arra készül, aminek látszik? Még jobban a füléhez hajolt , és a lány a puszta hangjától is megremegett.
- Büntetés, Miss. Granger – suttogta a fülébe. – Egy hét. Velem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
