Késő délután volt, a nap már nem sütött olyan melegen, mint a hetekkel ezelőtt, s érezni lehetett, hogy az ősz lassan újra megérkezik, mint minden évben. A fák lobjai halkan susogtak az esti szélben, s néha egy erősebb szélrohamnak engedelmeskedve a vékony ágak kecsesen fejet hajtottak, akár az alattvalók a királyuk előtt.

A Malfoy kúria parkjában Hermione a madarak trillázását hallgatva sétált egymagában. Már teljesen megnyugodott, és ahogy az eleven tájat fürkészte mély békét érzett. Hamarosan vacsoraidő- sóhajtott fájdalmasan. Dracót egész délután nem látta és harag ide vagy oda már aggódott érte. Nem volt kedve visszamenni a laborba, hogy újra elkészítse a bájitalt. Úgy gondolta egy ideig nem foglalkozik ezzel.

Az órájára nézett és újabb nehéz sóhaj hagyta el a száját. Be kell mennie, mert különben elkésik. Így hát elindult a kúria ebédlője felé. Bent már Lucius és Narcissa az asztalnál ült, Hermione próbálta kerülni a pillantásukat. Helyet foglalt a szokott helyén, s hamarosan tálalták az ételt. Kínos csend telepedett a társaságra. Végül Narcissa megelégelte a feszült helyzetet:
- Hermione, hogy haladsz a bájitallal?
- Nem valami fényesen- mondta a lány egy kicsit megszeppenve.
- Draco nem akart segíteni?
- Éppen az volt a baj, hogy segített- válaszolta némi gúnnyal a hangjában.
- Mi történt?- kérdezte.
- Felrobbant az üst- sóhajtott fájdalmasan.
- Oh, értem- mondta Narcissa és a tányérján lévő hússzeletnek szentelte a figyelmét.
Hermione igyekezett gyorsan elfogyasztani a vacsorát, aztán fejfájásra hivatkozva visszavonult a Dracóval közös lakosztályukba. Elmélázva bámulta a plafonra varázsolt égboltot, amin lomhán úsztak vidám bárányfelhők. Már megbánta, hogy orrba gyűrte a férjét és remélte, Draco nem csinált semmi butaságot.

Még korán volt az alváshoz, ezért úgy gondolta, hogy egy könyvvel a kezében kiül a teraszra és egy takaró kíséretében helyet foglalt. Hamarosan elmélyedt a vaskos kötet lenyűgöző történeteiben és észre sem vette az idő tovaszállt. A nap nyugovóra készült, s az ég alja csupán sárga színben pompázott. Az égbolton lassan megjelentek a csillagok is.

Hermione letette a könyvet és felnézett az égre. Egy hullócsillag fénycsóváját vette észre, elmosolyodott. Nem is emlékezett rá, hogy mikor ült utoljára a csillagokat bámulva a szabadban. A nosztalgiázásból hirtelen éktelen ordítozást hallott a vaskapu felől.
- Mi a fene?- mondta a lány félhangosan, majd a korlátra támaszkodva nézett el a jegenyesor felé. - Uram isten- kapta a szája elé a kezét.
- Fááááj a szííveeeemm,- hangzott az éktelen lárma, amit nem más mint a Malfoy család vagyonának örököse csapott- a szereleeeeemm gyötöööörrrrr.
- Édes Merlin! - sóhajtott a lány és erős késztetést érzett, hogy lefejelje a korlátot.
- Hermioneeeee!- kiáltott Draco kétségbeesetten. Az inge ki volt gombolva, aminek egyik része be volt tűrve a nadrágjába a haja pedig rettenetesen kócos volt.
Hermione megpróbált elbújni, nehogy Draco észrevegye, de egyáltalán nem volt szerencséje.
- Tudom, hogy az erkélyen vagy- mondta és a földhöz vágta a kezében lévő üveget. - Csak azt nem értem miért van belőled kettő.
- Draco kérlek, ne lármázz!
- Ne szólj bele asszony!- emelte fel a kezét, de látszott rajta, hogy még egy ilyen hirtelen mozdulat és a park zöld gyepén fog kikötni. - Ez az én házam! Ez az én orrom! És ha még egyszer bevered, akkor kinyírlak!
- Értettem, csak hagyd abba a kiabálást, kérlek!- könyörgött továbbra is.
- Csend legyen! Most én beszélek!
- Rendben.
- Helyes! Látod, tudsz te szófogadó is lenni- mondta Draco már az erkély alól, és megpróbált felmászni a falra futtatott borostyánon.
- Inkább az ajtón gyere be.
- Mondtam, hogy ne parancsolgass nekem!
- Rendben van- mondta a lány és egy fáradt sóhajt hallatott.
- Shakesparet akarok szavalni- tört fel belőle az őszinte vallomás.
- Ahogy akarod szívem- egyezett bele a lány.
- Már nem is kritizálsz?- mondta megütközve Draco, amikor éppen fogáspontot talált a növényen és mászni kezdett, bár a technikája hagyott némi kívánnivalót.
- Az előbb mondtad, hogy ne mondjak neked ellent és ne parancsolgassak- szólt a lány.
- Hogy nekem milyen okos feleségem van- mosolyodott el.- Csak az a kár, hogy beverte az orrom és, hogy kettő van belőle.
- Csak egy van.
- Ha én azt mondom, hogy ketten vagytok, akkor ketten vagytok!- mondta mérgesen, majd végre feljutott az erkélyig és korláton keresztülmászva elérte Hermionét.
- Mennyit ittál?
- Nagyon sokat- mondta Draco.
- De miért?
- Mert beverted az orrom és fáj- szólalt meg fájdalmasan.
- Többet nem teszem, ígérem- suttogta a lány és lehajtotta a fejét.
- Szeretlek- suttogta lágyan a férfi.
Draco gyengéden maga felé fordított a lány arcát és a szemébe nézett. Hermione megborzongott az érintéstől és a szürke szemek beszédes csillogása megbabonázta. Lelke mintha fénylett volna a hallgatag sötétségben, ami elfedte a leheletnyi pírtól rózsás arcot. Torokszorító boldogság járta át. Szemei egy pillanatra lecsukódtak, aztán már csak Draco puha ajkait érzete, aminek átható vajsör és lángnyelv whisky íze volt.

„Arcod varázsa csordultig betölt, S egy pillantásodért is sorvadok, Nincs más,nem is akarok más gyönyört, Csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon: Részeg vagyok és mindig szomjazom!”
(Shakespeare)

***

Iszonyatos fejfájással ébredt, maga sem tudta, hogy mi történt előző este. Arra emlékezett, hogy miután a kedves felesége orrba gyűrte szégyenében betért a közeli Nyúzott Macska nevű lepukkant fogadóba és egymás után itta ki a korsókat. De utána mit csinált? Azért valamit sejthetett mivel, ahogy meg tudta állapítani egy szál ruha sem volt rajta. Finom puha takaró alatt feküdt és mellette Hermione aludt mélyen. A fejét fogva figyelte a békés arcot és a párnán elterülő kusza göndör hajat, ami enyhe gyöngyvirágillatot árasztott. Órákig el tudta volna nézni, de most a macskajaj áldásos hatásai kínozták.

A haragja és a szégyenérzete viszont teljesen elmúlt. Hogyan tudott volna haragudni Hermionéra? Hiszen ő, Draco kereste saját magának a bajt, most pedig issza a levét. Émelygett és majdnem széthasadt a feje. Fáradt és fájdalmas nyögés hagyta el a száját, majd a hátára fordult.
- Mi a baj Draco?- kérdezte Hermione álmosan.
- Semmi aludj vissza- nyögte.
- Keressek valami bájitalt?
- Nem kell vele vesződnöd, majd elmúlik.
- Amilyen rosszul nézel ki, nem hiszem, hogy hamar el fog múlni- sóhajtott a lány és kikászálódott az ágyból, majd felvette a széken pihenő köntöst.
- Most hova mész?
- Hozok neked valamit.
- Nem kell- mondta Draco, felkelt az ágyból, de rögtön megbánta mivel megszédült és majdnem nekiesett a baldachinos ágy korlátjának. Hermione odament hozzá és segített neki megtalálni az egyensúlyt. Lemondóan csóválta meg a fejét.
- Feküdj vissza!- mondta, majd hozzátette:- Kérlek!
- Jó rendben van- sóhajtott Draco és belátta, hogy Hermionénak van igaza. Erőtlenül feküdt vissza ágyba és megfogadta, hogy többet nem fog inni egy kortyot sem, vagy legalábbis nem ekkora mennyiségben, mint tegnap este.

Viszont volt más, ami még nyugtalanította. Hermione viselkedése és tekintete, valami mintha megváltozott volna. Olyan kedves volt vele és mérgesnek sem lehetett mondani. Pedig annak kellett volna lennie. Miért viselkedik így? Elhatározta, ennek a végére fog járni.

***

Hermione álmosan baktatott a folyosón papucsban és egy szál köntösben. Merengve lépkedett és olyan könnyűnek érezte magát. A boldogságtól, mintha lebegett volna és nem tudott nem mosolyogni. Csak azt sajnálta, hogy Draco teljesen józanul nem tudta megvallani az érzéseit. Ő sem mondta Dracónak ez igaz. Talán nem is kell neki egyelőre semmit sem mondania.

Hamarosan elfordult jobbra a folyosón, amikor egyszer csak szembetalálkozott Narcissával. Egyszerű halványkék talárt viselt és a reggeli nap fénye pont megvilágította szőke haját. Hermione el sem tudta képzelni, hogy kerülhetett a Black családba a Malfoyokhoz hasonlító, meglepő hajszín. Különleges és egyedi, talán ezért is választhatták Lucius számára. Hermionénak volt ideje, hogy alaposan megnézze az arisztokratikus vonásokat. Nem olyannak látta a nőt, mint egyszer régen az Abszol úton.
- Jó reggelt Hermione!- köszönt kifejezéstelen arccal.
- Jó reggelt!
- Hazajött a fiam?- kérdezte, bár nagyon jól hallotta a lármát az este.
- Igen- bólintott Hermione.
- Kérlek, mondd meg neki, hogy beszélni szeretnék vele!
- Természetesen.
- Köszönöm.
- Igazán nincs mit- mondta a lány, de egyre kényelmetlenebbül érezte magát a beszélgetéstől.
- Mi volt ez a ricsaj az este?- kérdezte tettetett kíváncsisággal.
- Én nem hallottam semmit- hazudta Hermione.
- Oh- mondta Narcissa és magában megjegyezte, hogy Draconak igazán diszkrét a felesége és ez még jól jöhet.- Várlak öt körül teára.
- Rendben- bólintott a lány, majd tovább folytatta az útját. Kicsit meglepődve nézett a mellette elhaladó Narcissára, de aztán megrázta a fejét.

***

Draco még mindig agonizálva feküdt az ágyon és elátkozta az összes ital készítőjét, amit megivott az este. Alig bírt kibotorkálni a fürdőszobába és nagyon remélte, hogy Hermione hamarosan visszatér, vagy legalább elviszi gyomormosásra a Szent Mungoba. A márvány padlón fekve egy szál alsógatyában rájött, hogy még életében nem volt ilyen rossz helyzetben. Megküzdött már ezer mágussal és most egy macskajaj ennyire ki tudja ütni. Szédülést és hányingert legyűrve próbált meg elvánszorogni.

Hamarosan elérte a zuhanyzót és beállt a hideg víz alá. Mintha jégcsapok vájtak bele a hátába és eltorzult arccal próbálta tűrni. Mikor Hermione belépett a fürdőszobába, sóhajtva mérte végig a nyúzott arcú férfit.
- Draco, hoztam neked egy kis bájitalt.
- Jól van- mondta szenvedő hangon, majd átvette az üveget.
- Szörnyen nézel ki- mondta Hermione aggódva és kisimította a tejfölszőke vizes tincseit a férfi arcából.
- Tudom- hajtotta fel a bájitalt. - Ez rettenetesen keserű.
- Tudom, de jobban leszel.
- Remélem.
- Én is, nem akarlak egész nap így látni.
- Akkor menj el és hagyd magamra!- mondta mártírarccal Draco.
- Ne butáskodj már!
- Ha a terhedre vagyok, inkább hagyj itt.
- Jaj Draco - forgatta meg a szemét Hermione. - Nem hagyhatlak egyedül, még a végén rosszul leszel és akkor mi lesz? Használ a bájital?
- Nem nagyon- mondta és megszédült.
- Akkor feküdj le szépen!
- Tudok menni egyedül is- jelentette ki, majd nekiesett a fürdőszobaajtón.
- Várj, segítek- mondta Hermione és bekísérte a szobába, majd segített neki befeküdni az ágyba.
- Köszönöm.
- Próbálj meg aludni egy kicsit- duruzsolta, aztán betakargatta.
- Jól van...mami.
- Ne gúnyolódj velem! Amúgy is anyáddal van találkozóm.
- Miért akar veled beszélni?
- Talán mert nem szolgáltunk semmilyen eredménnyel, ami a terhességi tesztet illeti.
- Nagy dolog.
- Persze nem neked kell tartanod a hátad.
- Miket beszélsz? Nekem kell majd elszenvednem az átkokat Voldemorttól.
- Mi?
- Eltúloztam bocs- mondta a férfi és feljebb ült az ágyban, de a kínzó fejfájása miatt megbánta.
- Jobb, ha inkább elkészítem a bájitalt és kipróbálom, aztán mindenki megnyugodhat.
- Várandós vagy?- kérdezte Draco és egyszeriben mintha jobban is érezte volna magát.
- Nem tudom- sütötte le a szemeit Hermione és teljesen elpirult. - Késik.
- Miért nem szóltál?- kelt fel Draco és végigsimította az arcát a lánynak.
- Jaj ugyan már, két nap nem a világ és... és ezt veled nem beszélhetem meg.
- Miért nem?
- Mert sokszor a gondolat is fura, hogy a feleséged vagyok és ezekről egy férfival beszélni...
- Megbízhatsz bennem- suttogta Draco és lágy csókot hintett az rózsás ajkakra.
- Köszönöm- mosolyodott el a lány szemérmesen. - Akkor elmegyek és elkészítem azt a bájitalt beszélek anyáddal és utána jövök vissza.
- Rendben van. Ne segítsek?
- Nem köszönöm, azt hiszem, elboldogulok egyedül is, csak kell valaki, aki elkísér az egyik laborba- majd elindult az ajtó felé, de Draco utána szólt.
- Hermione.
- Tessék? - fordult vissza.
- Öööö... Csak annyit akartam, hogy vigyázz magadra. - mondta Draco.
- Vigyázni fogok.

***

Hermione egész nap azon fáradozott, hogy végre el tudja készíteni a bájitalt. Teljesen elbódította a főzet illata és egészen megrészegült, delíriumos állapotba került. Most, hogy Draco nem zavart bele a munkájába, sokkal jobban haladt. Megszűnt körülötte minden zavaró tényező és romléptekben haladt. Mire elkészült meglepődve vette észre, hogy ha nem indul azonnal akkor el fog késni a teázásról. Gyorsan megtöltött egy üvegcsét a folyadékkal, majd kilépett a folyóra és elindult megkeresni Narcissát.

Nem kellett túl sokáig keresgetnie, mivel egy szolgáló útbaigazította. Kicsit feszélyezetten ült le a terasz kicsi asztalához, ahol Narcissa kimérten tekintett rá, aztán öntött magának egy kis teát. Zavarta, hogy a bájital émelyítő illatát bevett a ruhája.
- Azt hittem már nem is élvezhetem a társaságod.
- Elnézést kérek. Megfőztem a bájitalt.
- Pompás, kérlek, majd értesíts az eredményről!
- Természetesen Mrs Malfoy.
- Narcissa, ha kérdhetem. Hiszen, ha úgy vesszük családtag vagy.
- Igen- mondta a lány.
- Szeretném, ha jóban lennénk, mert ez hasznára válhat a családunknak és egymásnak is.
- Nincs ezzel semmi gond- mondta Hermione kicsit feszülten. - Mindent megteszek, hogy jól kijöjjünk egymással.
- Rendben van- mosolygott megkönnyebbülten Narcissa. - Tudod, az én anyósommal sosem sem jövünk ki. Mindig kritizál és sose jó neki semmi, amit csinálok. Gondolom Draco említette, hogy hamarosan eljön hozzánk.
- Igen említette- mondta Hermione és magában elkönyvelte, Narcissa le sem tagadhatná a mardekáros vonásokat. Maga mellé állítja őt, Hermionét, hogy távol tartsa Draco nagyanyjától. De mindennel azért nem számolt.
- Helyes és gondolom a Zabini babakelengye partira is megkaptátok a meghívókat.
- Igen, pont tegnap kaptuk meg. Dracónak még nem szóltam róla.
- Akkor szólj neki, kérlek, biztosan el akar majd menni! Mi sajnos nem tudunk Lucius-szal elmenni.
- Rendben, majd megmondom Dracónak.
- Lekötelezel.
- Szóra sem érdemes- mondta Hermione és kortyolt egyet a forró teából.
- Azt hiszem ez minden, amit meg akartam veled beszélni, de ha van bármi, akármi, amit meg akarsz velem beszélni, kérlek, fordulj hozzám bizalommal- mosolygott szeretetteljesen a nő, amiről Hermione nem tudta eldönteni tényleg így gondolja vagy csak színészkedik.
- Köszönöm Narcissa igazán kedves vagy. De ha most megbocsátasz, visszamennék Dracóhoz.
- Csak nyugodtan- bólintott.

***

Hermione alig várta a végét a bájcsevejnek, valahogy olyan feszélyezőnek érezte. Furcsa volt, hogy Lucius és Narcissa elfogadta azt a tényt: ő nem egy tisztavérű mágus és csak úgy szemet hunytak a Voldemorttal kötött egyezmény felett is. Pedig ha valakiknek, akkor nekik lenne a legtöbb kifogásuk ő ellen. Valami itt nem stimmel- gondolta a lány, majd végigsimította a vágást a kezén. De úgy gondolta először csak egy dologgal akart foglalkozik és ez a terhességi teszt kipróbálása.

Nem telt bele sok idő már a lakosztályában volt, ahol Draco egy szál alsógatyában az íróasztal mellett ült és egy sastollpennával levelet írt. Mikor a lány belépett a férfi mosolyogva nézett rá és intett neki, hogy üljön le mellé.
- Hogy érzed magad?
- Kitűnően- mondta. - Sikerült megfőzni a bájitalt?
- Igen természetesen- mutatta az üvegcsét.
- Akkor kipróbáljuk?
- Igen- mondta a lány. - Van egy késed?
- Nincs nálam, mivel a másik alsónadrágomban hagytam.
- Nagyon vicces.
- Talán a tű is megteszi. Anyám hozatott neked egy hímző készletet.
- Milyen kedves.
- Akkor fertőtlenítem a tűt, aztán hozzáadhatod az utolsó hozzávalót.
- Jól van- mondta Hermione, majd átvette Dracótól a tűt és megszúrta vele az ujját, és egy apró vörös vércseppet cseppentett az átlátszó folyadékba, ami kavarogni kezdett.
- És ez mit jelent?- kérdezte Draco.
- Ki is volt nálam jobb bájitaltanból?- nevetett Hermione.
- Ezekről a bájitalokról nekem fogalmam sincs- magyarázkodott Draco.
- Az eredmény körülbelül fél óra múlva tudjuk meg.
- És addig mit csináljunk?
- Várjunk?
- Jó- mondta a férfi, majd mélyen Hermione szemébe nézett.
A lány teljesen elpirult. Maga sem értette a viselkedését, de hát nem tehetett semmit ez ellen. Úgy bízott az eredmény pozitívságában, mint Draco. A férfi megfogta a lány kezét és erősen megszorította és izgatottan vártak.