Hűvös őszi este volt. A csillagporos égen egyetlen felhő nem sok annyi sem kószált. Kellemes zene szólt a Malfoy kúria egyik erkélyéről. A hold sárga, irigy fénye, alig pislákolt fent az égen, csupán halvány derengés biztosított. Lágy esti szél lengedezett, ami huncutul megcirógatta távolba révedő arcom. A közeli fák és borok környékén apró szentjánosbogarak fénye látszott, amint ide-oda repkednek a sötétben, táncot járva. Furcsa, hiszen ősszel már nem látni őket. Talán a mágikus aurától volt mindez, ami az egész helyet óvón betakarta. Mesébe illő helynek tetszett az egész környék, mintha egy álom lenne csupán.

Hermione az erkélyen állt és a tájat kémlelte. Az andalító zene a hatalmába kerítette, egyszerre azt vette észre, hogy már a szám szövegét énekelte, de csak halkan, alig hallhatóan, mintha csak a szél suttogna. A dal ütemére mozdultak a lábai, kecsesen és finoman. Továbbra is a messzeséget tanulmányozásának szentelte figyelmét, elmélázva, nem figyelve semmire. Csodás és idilli pillanat- gondolta magában.

Majd hirtelen erős karok ölelték át, s testéhez egy izmos mellkas préselődött. Megmagyarázhatatlan borzongás futott végig a hátán és utána pedig kellemes meleg érzés. Draco a lány vállára tetette a fejét, és még szorosabban magához ölelte. Hermione lassan kibontakozott ki az ölelésből, majd a csillogó szempárban nézett, teljesen elvarázsolta a különleges szürke szín. Mosoly jelent meg az arcán, ami még ellenállhatatlanabb kifejezést adott neki. A férfi közelebb húzta magához a lányt és fülébe suttogta:
- Táncolj velem-hangja bársonyosan csengett, s teljesen levette a lábáról a lányt.
- Rendben- rebegte egy enyhe pírral az arcán.
Ő továbbra is mosolygott, karon fogta a lányt. Újra átölelte, Hermione pedig a vállára hajtotta a fejét. Olyan biztonságosnak és megnyugtatónak érezte a közelségét, hogy azt kívánta, bár örökké tartana ez a felhőtlenül boldog pillanat. Elvarázsolva reszketett a karjaiba, és úgy érezte végre teljesült a titkos vágya; annak a közelében lehet, akihez igazán tartozni. Egymás szemébe néztek, majd Draco egyre közelebb húzódott, ajkai már csak centiméterekre voltak a lányétól. Szíve heves dobogásba kezdett.

Édes, szenvedélyes csók volt ez, amiben minden érzésük benne volt. Nyelvük vad táncba kezdett, ami még inkább erősítette az egymás iránti fékezhetetlen vágyat. Draco erősen karolta át a kecses derekat, majd az alabástrom fehér nyakra hintett apró csókokat, amik kínzó sóhajokat csaltak elő a lány szájából. Teljesen átadták magukat a zene ütemének.

Draco nem tudott betelni a látvánnyal. Megrészegülve csapott le a piros ajkakra, mint amikor a szomjazó vándor egy csepp enyhülést talál a sivatagi oázisok egyikében. Rendkívüli érzések, a magával ragadó szenvedély balzsam volt a megkínzott szívére. Minden egyes csók, esőcseppként hullott lelke sivatagos talajára, hogy majd kivirágozhasson belőle az új igaz és mély szerelem.

Szívén a lány lélegzése, mint lágy szellő simított végig érezte, minden zugba elér és tüzet gyújt a testében. S ez a kedves arc lelkének, minden bánatát elűzte. Elég volt a lány puszta jelenléte, hogy boldognak érezze magát. A szerelem láthatatlan csodája lengte őket körül.

Hermione teljes nyugodtságban ringatózott Draco ölelő karjaiban. Minden a helyére került ebben a pillanatban. Mintha megtalálta volna a tökéletes egyensúlyt, ami összetartja a világot, ami miatt érdemes élni és harcolni.

A férfi karjaiba kapta a lányt és elindult vele a hálószobába. Mindketten egymásra nevettek és tudták, hogy a sors egymásnak rendelte őket.

***

- Draco – szólalt meg az éjszaka közepén Hermione.
- Mi a baj?- ébredt fel rögtön.
- Semmi, csak nem tudok aludni. Fáj a fejem.
- Nem szedted be azokat a vitaminokat?- korholta Draco.
- De bevettem.
- Hozzak neked valamit?
- Nem kell- mondta és közelebb csúszott Dracóhoz.
- Biztos?
- Igen- sóhajtott.
- Mi van veled?
- Nem tudom, olyan furán érzem magam. Azt hiszem ez olyan lelki eredetű probléma.
- Ezt fejtsd ki érthetőbben- sóhajtotta Draco, a lány felé fordult és a fejét megtámasztotta a kezével.
- Hiányoznak Harryék - mondta ki a lány végül.
- Megértem mit érzel- szólalt meg halkan Draco.
- Nem is kedvelted őket.
- De volt, akiket igen és elvesztettem őket.
- Jaj, beszéljünk inkább másról, mert megint sírva fakadok itt neked és azt fogod hinni, hogy valami hisztis tyúk vagyok. Komolyan mondom, nem értem mi van velem. A gyógyító se mondott semmi érdekeset, csak annyit, hogy ki vagyok egy kicsit merülve és nem ártana, ha szedném a vitaminokat.
- És szeded?
- Mernék én neked ellent mondani? Egyébként is mondtam már, hogy bevettem- morogta durcásan a lány.
- Van egy ötletem.
- Mi lenne az?
- Fordulj hasra.
- Mire készülsz?- kérdezte gyanakodva.
- Megmasszírozom a hátadat.
- Ez volt a legjobb ötleted, amit eddig valaha nekem mondtál.
- Mert mondtam én neked valami olyasmit, ami rossz ötlet volt?
- Fogalmam sincs, nem emlékszem, de ez most nagyon tetszik.
Draco finoman ért hozzá a lány bőréhez. Kezével óvatosan masszírozta a lány hátát, de nagyon vigyázott nehogy fájdalmat okozzon ezzel Hermionénak. Érezte, hogy vérkeringése megindul. Magában hálát adott Merlinnek férje kezeiért, és tervezte, amint hozzá jut egy pár gallonhoz, aranyba önteti ezeket a csodás kezeket.

Csodás lazulást jelentett számára ez masszázs. Mintha egyszeriben egy bárányfelhőn találta volna magát. A feszültség teljesen elpárolgott, majd lassan eltűnt. Már nem érezte a kínzó fájdalmat, amitől pár napja nem tudott sehogysem megszabadulni. Teljesen magával ragadta ez a felszabadító és jóleső érzés, ami könnyedén ringatta álomba.

***

Újabb reggel köszöntött rá a Malfoy kúriára és egy újabb veszekedés. De ezúttal Lucius és Narcissa szolgáltatták a beszédtémát a cselédségnek. Hermione és Draco az ágyban fekve egymást ölelgetve hallgatták a hatalmas hangerejű csetepatét, ami valami jótékonysági bál miatt robbant ki. Draco elmélázva simította végig felesége kezét és egy szál cigarettára gondolt.
- Nem félsz, hogy kihallatszik, amit gondolsz?- kérdezte Hermione Draco merengő arcát látva.
- Fogalmad sincs, mire gondolok.
- El akarsz szívni egy szál cigit.
- Honnan találtad ki?- kérdezte megütközve és egy kicsit megijedve.
- Ráhibáztam.
- Nem kaphatnék egyet?- rimánkodott.
- Nem.
- Teljesítem minden kívánságodat.
- Ne cigizz!
- Veled se lehet egyezkedni.
- Voldemorttal talán lehet?- vágta rá dölyfösen.
- Hányszor kértelek...
- Ne haragudj!- mondta bűnbánóan Hermione.
- Nem haragszom, csak akkor se mondd ki többet. Ártasz vele ennek a meghittségnek és teljesen összezavarod a karmám.
- Ne vidd túlzásba a dolgokat!
- Mesélj inkább valamit, kérlek!
- Zabiniék babakelengye parijára megyünk holnap.
- Tudom olvastam a kártyát. Blaise legalább háromszor küldött baglyot, hogy biztosan ott leszünk-e.
- Valami ajándékot is kéne vinni- javasolta Hermione.
- Egy üveg bor megteszi?- kérdezte Draco.
- Egy gyereknek?- nézett rá furcsán Hermione.
- Inni kell a megérkezésére nem?- mondta Draco magától értetődően.
- Tipikus pasi- sóhajtott.
- Blaise nagyon számít arra a borra, meg a kártyára és a szivarra.
- Napról napra egyre jobban meglepsz.
- Miért te nagyokos, mint kell vinni egy ilyen eseményre?
- Mondjuk rugdalózót, csörgőt, kis cipőt...
- Jó, jó értem mire akarsz kilyukadni.
- Ráérsz ma?
- Miért milyen terveid vannak?- bújt hozzá közelebb Draco és huncutul elmosolyodott.
- Semmi olyan tervem nincs, ami neked eszedbe juthatott mostanában. El kellene menni az Abszol útra ajándékot venni.
- Jól van drágám, ahogy gondolod- egyezett bele Draco és felkelt az ágyból.
- Most hová mész?
- Fürdeni. Jössz te is?
- Miért is ne?- mondta a lány és felkelt az ágyból.

***

Hermione már felöltözve várta Dracót a kandallónál. A férfi még mindig nem készült el, mert valami halaszthatatlan dolog jött közbe. Ahogy várt észrevette, hogy a kandallópárkányon egy fénykép van róluk, ami az esküvőjükön készült. Furcsa módon ezen a képen menyasszonyi ruha volt rajta és szerelmesen mosolygott Dracóra. Elnevette magát és azon gondolkodott, vajon milyen varázslattal manipulálták ezt a képet, de nem tudott rájönni.

Nem sokkal később Draco is megjelent a színen, méregzöld talárban, kaján mosollyal az arcán és olyan csábító pillantással, amitől Hermione teljesen elpirult. Draco közelebb ment hozzá, majd egy csókot nyomott a finoman remegő ajkakra és végighúzta a kezét a lány hátán, egészen a popsijáig.
- Olyan gyönyörű vagy.
- Te meg olyan szemtelen.
- Te meg annyira élvezed ezt.
- Hmm igen- nevette el a lány magát.
- Nincs kedvem az Abszol útra menni- durcáskodott Draco.
- Pedig, hogy ha már ennyire kinyaltad maga, most már nem táncolhatsz vissza- mondta a lány és csábos pillantásokat küldött Draco felé, majd finoman megcirógatta férje krétafehér arcát.
- Nem érdekel.
- Engem meg igen, szóval megyünk.
- Maradjunk még. Nem fogod megbánni.
- Már most bánom, szóval menjünk.
- Eloszlatom minden bűntudatodat, csak búj még közelebb hozzám.
- Draco...Fejezed ezt be és menjünk már.
- Téged sem lehet ám meggyőzni- húzódott hátrébb és mogorva arckifejezést öltött fel.
- Ne légy már ilyen durcás Draco cica.
- Nem vagyok cica, kikérem magamnak és ööö....öööö hatalmas gyönyörű és félelmetes sárkány vagyok. Valahogy így neveztél az előbb nem?
- Erről inkább ne beszéljünk- kuncogott a lány. - Na hol az a hop-por?
- Ott abban a kis szelencében.
- Abszol út- mondta ki Hermione hangosan és karon fogta a még mindig durcás Dracot és bevonszolta magával a kandallóba.

Gyengéden hozzábújt és úgy utaztak a tűzben. Draco megadta magát és lágy, édes csókokat váltott a szemrevaló feleségével. Aminek az lett az eredménye, hogy majdnem orra estek a Foltozott Üstben, ami Hermione szerint semmit sem változott, mióta kislányként először lépett be ide. A régi emléktől könnybe lábadt a szeme.
- Mi a baj édesem?
- Semmi jól vagyok csak egy kis korom ment a szemembe, de már ki is jött.
- Mondtam, hogy inkább maradjunk otthon.
- Nem- emelte fel egy kicsit a hangját. - Menjünk.
- Ahogy óhajtja nagyságos asszony- affektált Draco.
- Ne húzd ki a gyufát!- mondta a lány, és egy kicsit megszédült, de Draco megfogta a kezét
- Mi a baj kedves? Ülj le erre a székre!
- Nincs baj, csak nem ettem semmit.
- Na ne már. Hiszen nem rabként tartunk kúriában, akkor eszel, iszol, amikor kedved tartja.
- Jól van, jól van. Csak nem akartam lemenni az étkezőbe, amikor anyádék ott veszekednek. Veled nem fordult elő ilyesmi még soha, hogy megszédültél?
- Nem túl gyakran- mondta némi gondolkozás után.
- Hát akkor jó neked. De most már menjünk.
- Addig nem megyünk, amíg meg nem leszel pár szelet pirítós eperdzsemmel.
- Hmm akkor inkább legyen baracklekvár- sóhajtott a lány és leült a székre, Draco hamarosan rendelt és addig szemmel tartotta a lányt, amíg meg nem evett mindent, de azért kicsit besegített. Nem hibáztatta Hermionét, hogy inkább kihagyta a reggelit. Ő sem szívesen hallgatta a szüleit veszekedni.
- Most már meg vagy elégedve?- kérdezte Hermione.
- Hát, ha esetleg kivennék egy szobát...
- Draco!
- Tessék.
- Itt egy csomó ember van.
- És?
- Mit és, nem törődsz a hírneveddel?
- Édesem, éppen azzal törődnék, de te nem hagyod.
- Na menjünk már, mert még elhányom magam ennek a sosem mosakodott varázslónak a bűzétől itt a hátam mögött.
- Igazad van. Szólhattál volna, hogy üljünk máshova- mondta Draco és elfintorodott ő is.
- Csak most kezdtem el érezni. Na mindegy, akkor folytatjuk az utunkat?
- Rendben Hermione kedves, akkor menjünk.
Pár perccel később már az Abszol út színes forgatagába veszve rótták az útjukat. Draco mosolyogva nézte Hermione érdeklődő arcát, és mint egy holdkóros úgy követte boltról, boltra, amit más esetben ki nem állhatott. Elvarázsolták a csokoládé színű szemek, amikor betértek a könyvesboltba és azt a gyermeki lelkesedést a különböző érdekes olvasmányok iránt, nagyon aranyosnak találta. Legszívesebben megvette volna az egész könyvesboltot, hogy Hermionét mosolyogni lássa.

Pár óra vásárlás és nézelődés után Draco rávette a lányt, nézzenek be egy kviddics szaküzletbe, hogy megnézhesse a kínálatot. Hermione nem igazán akart bemenni, de úgy gondolta ennyi kijár Dracónak, azok után, hogy egy rossz szó nélkül végig járt vele egy halom boltot.
- Nézd csak!- mondta Draco és egy játékseprűt emelt le az egyik polcról.
- Aranyos- mosolyodott el Hermione.
- Mit szólnál, ha vennénk egyet?
- Mire kellene az nekünk? Nem férünk rá mind a ketten.
- Nem magunknak gondoltam, hanem a kis Zabini kölyöknek. Milyen eredeti ajándék lenne.
- Nem is vagy te olyan fafejű, mint mondják- nevette el magát Hermione.
- Ki mondott ilyeneket?
- Csak úgy hallani lehet ilyenről.
- Ne higgy el semmit! Sok a hazug ember- mondta nagy komolysággal.
- Jól van- kuncogott.
- De amúgy jó ötlet?
- Határozottan jó- nevetett Hermione és adott egy puszit Dracónak -, de azért a biztonság kedvéért vegyünk még rugdalózót is.
- Megbeszéltük.
Ezek után Hermione csak azt hallgatta Dracótól, hogy ő, Draco milyen zseniális és mindig jó ötletei vannak. Ezen a lány csak megcsóválta a fejét és mosolyogva követte férjét. Hamarosan meg is érkeztek a megfelelő bolthoz, ami tele volt mindenféle kellékkel, ami egy kisbabának valaha is kellhet. Hermionét teljesen elvarázsolta a hely.
- Nézd, de aranyos- mondta és a kezébe vett pár apró cipőcskét.
- De picik- állapította meg Draco.
- Még jó. A babák nem 45ös lábban születnek.
- De vicces vagy. Azt hiszed sosem láttam gyereket?
- Sosem lehet tudni- mondta Hermione és egy rövid csókot váltott Dracóval.
- Segíthetek valamiben önöknek?- kérdezte egy mosolygós arcú, kövérkés asszony.
- Igen- mondta a lány-, tudna nekünk pár rugdalózót mutatni?
- Természetesen. Kisfiúnak vagy kislánynak lesz?
- Fiúnak.
- Oh gratulálok.
- Köszönjünk. De nem a miénk a gyerek- mondta Draco. - Ajándékba lesz. Mármint nem a gyerek, hanem a rugdalózó.
- Vagy úgy elnézést.
- Semmi gond. Mi is tervezzük a kisbabát. - pirult el Hermione.
- Milyen csodálatos- mosolyodott el az asszonyság, majd pálcájával egy halom rugdalózót pakolt a pultra és sorban mutogatni kezdte az aranyosabbnál aranyosabb ruhadarabokat.
Draco csillogó szemmel nézte Hermionét, ahogy válogat és konzultál az eladóval. Szinte már teljesen elhitte, hogy a saját gyereküknek vásárolnak. Aztán eszébe jutott valami, elnézést kért egy percre, majd megkereste a cipőcskéket, amit előzőleg nézegettek. Felkapta őket, egy másik eladónál kifizette és a talárja zsebébe süllyesztette. Nagyon büszke volt magára és azt tervezte ezt fogja átadni a lánynak, ha végre sikerül teherbe esnie.

Hermione mosolyogva tekintett rá és felmutatta a két rugdalózót, amit a kis Zabini porontynak választott. Draco homlokon csókolta a feleségét.

Nem sokkal később ráérősen haladtak az utcán. Egymásba karoltak és sokszor néztek össze egymásra nevetve. Olyan boldognak érezték magukat, mint még soha. Megálltak egy kirakat előtt egy kicsit nézelődni, amikor is egy kisfiú lépett oda melléjük. Fekete haja volt és kék szeme. Hermionét, pedig nagyon emlékeztette valakire, de aztán próbálta elhessegetni a gondolatot.
- Hát te?- kérdezte Draco, amikor a kicsi megrángatta a talárja ujját.
Más körülmények között elzavarta volna a gyereket, de Hermione miatt nem akart ilyesmire vetemedni. Valahogy nem bírta elviselni az utcagyerekek látványát és öltözetét. Mondjuk, egyáltalán nem voltak gyakoriak a koldusok az Abszol úton, bár a Zsebpiszok köz rendesen bővelkedtek a sötétebb alakokban, akik inasként tartották az ilyen korú gyerekeket.

Ahogy Draco jobban megvizsgálta a kisfiút, egyáltalán nem tűnt rendezetlennek, sőt inkább értelmesnek, amilyenek az arisztokrata gyerekek szoktak lenni. Neki is ismerősnek tűnt a fiú, valakire nagyon hasonlított, biztos valamilyen befolyásos családnak lehetett a tagja.
- Elnézést uram! Nem találom a szüleimet- mondta bánatosan.
- Ne félj drágám!- szólalt meg Hermione - Majd mi segítünk. Hogy hívják a szüleidet?
- Mama és papa- mondta a négy év körüli fiúcska halkan.
- Így nem lesz könnyű- sóhajtott Draco. - Téged, hogy hívnak?
- Alannek.
- Legjobb lesz, ha visszamegyünk veled a Foltozott Üsthöz- mondta Hermione és kinyújtotta a kezét a kisfiú felé.
- Mami azt mondta, hogy ne menjek el idegenekkel.
- Nagyon is helyesen mondta. De azt hiszem jelen esetben a legjobb, ha csak elkísérünk a fogadóba és ott Tom, majd intézkedik- mosolygott rá a lány biztatóan.
- Oké- egyezett bele a fiúcska és a pár társaságában elindultak.
Útközben Draco tovább kérdezgette a kisfiút, de fogalma sem volt, hogy kihez tartozhat. Nagyon üdítőleg hatott rá a fiúcska illemtudó viselkedése és biztos volt benne, a szülei igen csak büszkék lehetettek rá. Magában elképzelte, milyen is lehet apának lenni, de hát ez még jóval odébb volt.

Hermione is mosolyogva csevegett a kisfiúval és nagyon jól érezte magát. De még mindig nem tudta kire emlékezteti a gyerek. Ráérősen baktattak a fogadó felé, amikor egy kétségbeesett vörös hajú nő rohant feléjük, már amennyire a gömbölyödő pocakja engedte. Elegáns talár volt rajta, amit manapság nem sokan engedhettek meg maguknak.
- Alan – kiáltotta kétségbeesetten és örömkönnyek áztatták az arcát. - Hányszor mondjam még el neked, hogy ne kószálj el? Meglásd Alan Pot...Porter nagyon ki fogsz ezért kapni apádtól.
- De mami, a papa sosem szokott engem bántani.
- Ez még nem jelenti azt, hogy fejmosást nem kapsz, fiatalember! Elnézést kérek a fiam viselkedéséért! Mindig elszökik mellőlem és már minden bűbájt kipróbáltam, de... Mindegy nem akarom untatni magukat. Köszönöm, hogy visszahozták
- Ugyan semmiség aranyos kölyök- jegyezte meg Draco és egy mosolyt villantott a vörös hajú nőre.
- Szentséges Merlin- mondta Hermione, amikor a nő szemébe nézett, azonnal felismerte. Hirtelen hasított belé a felismerés. Kicsit más arcforma, talán egy picit piszébb orr, de a szemek nem hazudnak.
- Valami baj van drágám?- kérdezte Draco aggódva, amikor meglátta felesége fehér arcát.
- Semmi csak nagyon megfájdult a fejem és egy kicsit szédülök is- mondta Hermione, amikor látta, hogy a nő némán arra kéri, ne árulja el őt. Hermione szíve hevesen zakatolt és forgott körülötte a világ.
- Gyere, menjünk be a fogadóba.
- Rendben van Draco. Segíts kérlek, mert az hiszem, elájulok- játszotta tovább a szerepét.
- Elnézést, hogy itt kell hagynom magukat, de nagyon sietek- mondta bűnbánóan az asszony.
- Ugyan nem tesz semmit Mrs Porter- mondta Draco.- Vigyázzon a fiúra, el ne veszítse még egyszer! Gyere drágám már csak pár lépés a fogadó.
- Viszont látásra Mr...
- Malfoy.
- Köszönöm Mr Malfoy- mondta, majd köddé vált a gyerekkel együtt.
Hermione továbbra is Draco karjaiban pihegve színlelt rosszullétet, de amikor minden tudatosult benne, hirtelen egy hatalmas sokkét hatott rá, s ennek következtében valóban elájult.

***

- Végre magadhoz tértél- mondta Draco és aggódva szorította meg a lány kezét. - Már azt hittem gyógyítót kell hívni hozzád.
- Jól vagyok, ne aggódj!- mondta Hermione és sírni kezdett.
- Jaj kérlek, ne sírj!
- Ne haragudj, hogy olyan vagyok, mint egy házisárkány, de ez a havibaj kikészít.
- Pedig azt mondtad, hogy késik.
- Igen, de már előtte megkezdődnek ezek a tünetek és ilyenkor annyira érzékeny vagyok. Nem is tudom, mi van velem, ennyire durva sosem volt eddig. Nem is értem miért osztom meg ezt veled- sóhajtott.
- Megmondtad a gyógyítónak a múltkor?
- Igen, azt mondta semmi gond ez teljesen normális, de adott be nekem pár bájitalt. A sok bujkálás nem tett jót a szervezetemnek Draco. Lehet, hogy nem is lehet...
- Ne aggódj! Minden rendben lesz.
- Jól van, igyekszem. Hogy hoztál haza?
- Varázslattal- nevetett Draco.
- Nagyon vicces- mosolyodott el Hermione,
- Az még inkább, hogy haza-ként emlegeted a Malfoy kúriát.
- Igen.
- Elvileg utálnunk kellene egymást- mondta Draco.
- Nem tudlak utálni.
- Tényleg?
- Igen.
- Szóval többet nem fogsz görénynek hívni?
- Azt nem mondtam.
- Én nem sárvérűzlek le többet- jelentette ki határozottan.
- Apropó sárvérűség. Mi volt ez az aranyvérem lett maszlag apádtól?
- Fogalmam sincs nekem nem mondott semmit ez ügyben.
- Ki kell kérdeznünk mindenképpen.
- Felőlem, csak rá ne borítsd az asztalt.
- Ezt most miért mondod?
- Mert megijedtem a nézésedtől.
- Csak nem beijedtél?
- Én soha, de a pálcádat itt hagyjuk a lakosztályban- mondta nevetve Draco.
- Mit gondolsz, ráér most az apád?
- Majd most ráfog. Nekem is van vele beszédem. Nem igaz, hogy mindent én tudok meg utoljára.
- Biztos nem is akarta neked elmondani.
- Hagyott volna abban a hitben, hogy ne aranyvérűnek gondoljam a saját gyermekeim? Hmm ez apámra vall.
- Na megyünk rádönteni az asztalt?- érdeklődött Hermione.
- Ő az apám nem egy díjbeszedő, szóval nem döntünk rá semmit, nem fojtjuk meg, nem párbajozunk vele.
- Akkor mit csinálunk?
- Kiabálunk, aztán meg szégyenkezve elhagyjuk az irodáját, mert úgy leszid minket, hogy csak na.
- Emlékek iskolás korodból?
- Nem akarok beszélni róla- mondta Draco és egy kicsit meglazította a gallérját .
- Akkor menjünk.
A pár trappolva elindult Lucius irodája felé. Nem voltak mérgesek, csupán felelősségre kívánták vonni a Malfoy család fejét. A szolgálók ijedten álltak félre előlük. És amikor megérkeztek az irodához Draco a hatás kedvéért belökte a kétszárnyú ajtót, amit hatalmas dörrenéssel találkozott a tömör fallal, s ezzel a zajjal frászt hozva Luciusra és az ölében ülő Narcissára, akik éppen a házas élet gyönyöreit próbálták élvezni.

Az ifjú Malfoy először teljesen elsápadt, majd vörösre váltott az arca. Hermione csak fogta a fejét és alig bírta visszafogni a nevetést. Egy percre kínos csönd lepte el a helyiséget, aztán Draco végre meg tudott szólalni:
- Anya, apa, nagyon sajnálom. Majd később visszajövünk vagy talán nem is jövünk vissza- azzal rekordgyorsasággal elhagyták a terepet.