Draco zihálva vette a levegőt és nehéz sóhajokat hallatott. Hirtelen azt hitte megnyílik alatta a föld és valahol ott találja magát,ahol nem is akar lenni. Tudta, hogy a szülei is emberek és vannak szükségleteik, de ezzel így szembesülni, már neki is sok volt. Az egyik tömör falnak vetette a hátát, majd erőtlenül lecsúszott guggoló helyzetbe, és a kezei közé temette az arcát. Sírni tudott volna, mint egy óvodás, de Hermione előtt nem mert. Még ennyi érzelem sosem futott rajta át, mint most.

A lány nevetve simogatta férje hátát, Hermione sokkal derűsebben élte meg ezt a pillanatot, mint Draco. Rá cseppet sem volt ekkora hatással a történés. Legalább az apósának és anyósának sikerült megbeszélni, ami miatt reggel veszekedtek. Csak szegény Dracot sajnálta, hiszen végre szembesült azzal, hogy ő bizony nem a norvég tarajos sárkány hozta. Próbált neki vigaszt nyújtani magához ölelni, de a nevetést nem tudta abbahagyni.

- Könnyebb lenne, ha nem nevetnél- morogta, majd idegesen eltűrte a kósza hajtincseket, ami még mindig a szemébe lógott.

- Ugyan Draco, hiszen te is tudtad...

- Szembesültél te már, hogy a szüleid...

- Nem.

- Akkor fogalmad sincs, hogy mit érzek- nézett rá furán őszinte szemekkel, amitől a lány abbahagyta a nevetést.

- Jaj Draco, kérlek, szedd össze magad! Úgy is nekik lesz a legkellemetlenebb a vacsoránál.

- Nem akarom őket látni egy ideig- mondta Draco.

- Nagyfiú vagy már.

- Legalább egyenlítettünk- mosolyodott el Draco.

- Ezt, hogy érted?- kérdezte a lány.

- Ők is rajtakaptak minket és mi is rajtakaptuk őket.

- Na ez jó.

- Gyere, szépen visszamegyünk a lakosztályunkba és odakéretjük a vacsorát, aztán az ágyban megesszük.

- Imádlak. Mondtam már?- nézett rá huncutul.

- Nem, de semmi hátsó szándékom nem volt.

- Nekem viszont annál több- kacsintott a férfi.

- Tényleg?

- De még mennyire.

- Na gyere te Casanova! Csodállak, hogy ezek után még tudsz ilyenekre gondolni.

- Ne akard elvenni a kedve- fenyegette meg Draco a lányt.

- Én? Soha.

- Akkor erre ne emlékeztess, kérlek.

- Megígérem, hogy nem foglak- sóhajtott Hermione és elmosolyodott.

- Köszönöm.

- Nem tesz semmit- mondta a lány. - Gyere, menjünk vissza a lakosztályba és kéressük azt a vacsorát, mert már nagyon éhes vagyok.

- Igen, igen. Neked enni is kell!

- Neked se ártana és a vitamin se. Olyan sápadt vagy, hogy ez a fal is sötétebb, mint te.

- Nekem ilyen a színem.

- Hányszor voltál nyáron a napon?

- Hát öö.... nem sokszor. Nem volt időm.

- És a nyaralás?

- A nászutunk volt az. Mi tagadás igen csak furcsa, hogy itthon vagyok, de legalább van végre mivel elfoglalnom magam.

- Oh szóval egyébként munkamániás kis férjem van?- simogatta meg a férfi mellkasát.

- Mióta így összemelegedtünk már nem annyira- szorította magához a lányt.

- Mondj nekem szépeket- duruzsolta lágyan.

- Szép az a falikárpit a hátad mögött- suttogta mély bariton hangon.

- Elcseszted a romantikus hangulatomat- bosszankodott a lány és ki akart szabadulni Draco karjaiból.

- Inkább nem mondanék, hanem mutatnék pár szép dolgot.

- És mi lenne az?

- Első körben egy csók, a többit majd később megtudod.

- Hadd lám azt a csókot.

Draco huncutul vigyorgott, majd közelebb húzta a lányt és birtokba vette az ajkait. Érezte, hogy az egész testét végigáramlott az a jól első bizsergés, aminek menthetetlenül a függőjévé vált. A bús göndör haj illata és tapintása jó érzéssel töltötte el. A gömbölyű idomok megrészegítették. Nem tudott betelni a feleségével. Maga sem tudta mi volt az, amivel ennyire megfogta őt, megbabonázta, s arra sarkalta, hogy minél többet mutasson, és adjon át érzéseiből.

Hermione is így érzett. Eladta volna a lelkét is, hogy Dracóval lehessen, de mivel ezt a részét Voldemort már elintézte neki, egy árva rossz szava sem lehetett. Vágy és a szenvedély magukkal ragadtál, nem volt menekvés. Draco erősen tartotta a karjaiban és a világért se eresztette volna el. Mint egy hízelkedő macska úgy simult a férfi mellkasához.

Pihegve váltak szét az ajkak. Mindketten remegtek és zihálva vették a levegőt. A szerelem megrészegítette őket.

- Annyira szeretlek- suttogta Hermione fülébe.

***

Alkonyodni kezdett, s az ifjú Malfoy házaspár a hatalmas panorámaablakból nézték, amint nap végigfuttatja sugarait a tájon. Vöröses színt adva az égnek. Titkon egymás arcának felfedezésével voltak elfoglalva, ez mindenképpen kellemes elfoglaltságot jelentett számukra. Draco nyíltan szembenézett Hermionéval. A csokoládé és szürke színű szempárban szerelmes tűz fénye lobogott. Kezük egy pillanatra összeért, majd szemérmesen eltávolodott egymástól, aztán Draco gyengéden a tenyerébe vette a kicsiny, puha, törékeny női kezet.

Hüvelyujjával finoman simogatta a hamvas bőrt. A lány kicsit elpirult és a lenyugvó fényben még angyalibb volt az arca. Szempilláit finoman rebegtetve nézett Dracora. Minden vonást meg akart figyelni. A huncut mosolyt, ami még charme-osabbá tette a férfias arcot, felejthetetlen látványt nyújtott.

- Mondanék neked valami magasröptűt, de nem találok szavakat, amivel elmondhatnám neked, hogy milyen szép vagy, mennyire szeretlek, és mennyire odavagyok érted.

- Nem is kell mondanod semmit- mosolygott szégyellősen.

- De kellene.

- Nem kell.

- De igen. Úgy szeretnék.

- Nem fontos.

- Várj, hozok egy könyvet!

- Ne menj sehova!

- Miért?

- Mert azt akarom, hogy itt legyél mellettem és ne menj sehova.

- Ahogy kívánja Mrs Malfoy- nevetett Draco. - És még mit szeretnél?

- Csak veled lenni.

- Akkor irány az ágy.

- Nem egészen erre gondoltam, hanem csak legyél itt velem. Ne rontsd el a pillanatot.

- Jól van- nevetett Draco.

- Szeretlek-mondta.

- Én is szeretlek- adott csókot a lánynak.

Draco közelebb ült Hermionéhoz, majd az ölébe vette. A lány pedig felnevetett és megcsókolta a férfit.

- Nem is olyan rossz- vigyorgott Draco.

- Szerintem se.

- Mi lenne, ha...

- Ha mi?

- Ha hagynád, hogy befejezzem a mondatot.

- Nem tudom.

- Szóval ha...

- Ha mi lenne?

- Hermione, ne játssz az idegeimmel!- mondta egy kicsit erélyesen.

- Én nem is játszom az idegeiddel, csak egy picit.

- Az éppen elég, hogy elvedd a kedvem.

- Mitől?

- Mindentől- vágott durcás képet.

- Na majd valahogy kiengesztellek- mosolygott és megpróbálta Dracót kihámozni a zöld talárból.

***

Jócskán dél felé járt az idő, amikor is Hermione és Draco méltóztatott felébredni és kikászálódni a pihe puha baldachinos ágyukból. Természetesen Narcissa megrovóan nézett rájuk az ebédnél, mégis inkább ő és Lucius került zavarba, amikor is a fiatalok nem bírták ki, hogy ne hozzák fel és ne nevessenek a jeleneten, aminek a minap tanúi voltak.

Nos miután sikerült az ifjú házasoknak rák vörössé tenni Narcissát és Luciust, mint aki jól végezte dolgát visszamentek a lakosztályukba. Draco ördögi mosollyal jegyezte meg, hogy mégiscsak érdemes volt rajtakapni a szüleit. Hermione csak megcsóválta a fejét, aztán figyelmeztette Dracót a kötelezettségükre. Igen csak sietniük kellett, mivel hamarosan tiszteletüket kell tenni a Zabini kelengyepartin.

Draco szokás szerint Hermionét kritizálta, de ezúttal ajándékcsomagolás ügyben. A megjegyzés persze a fiatal feleségnek cseppet sem tetszett.

- Tudod mit? Ha te jobban tudod, akkor csomagold be te- hangzott a sárkányüvöltést is túlharsogó hang.

- Igen is jobban értek hozzá, mint te- érvelt a férfi és ezt egy parádés pálcamozdulattal is megtoldotta.

- Tudom, te a ruhák kiválasztásában is nagyon remekelsz- forgatta meg a szemeit Hermione.

- Ezzel meg mit akarsz mondani?

- Oh, igazán semmit.

- De mondd csak ki, ha már így belekezdtél!- mérgelődött Draco.

- Hadd döntsem el én, hogy mit kívánok megtartani magamnak és mit kötök a te orrodra!

- A férjed vagyok, és ha én azt mondtam...

- Igen a férjem vagy, de nem parancsolsz nekem- mondta könnyedén a lány.

- Egy nyavalyát. Azt csinálod, amit mondok!

- Az a felsőbbrendű aranyvér beszél most belőled vagy csak egyszerűen egy nagyképű futóféreggel állok szemben?

- Arra játszol, hogy párbajozzunk?

- Ugyan már- nevette el magát Hermione és legyintett egyet.

- Ezzel meg mit akarsz mondani?

- Azt, hogy puhány vagy.

- Mi?

- Fáj az igazság?- kérdezte a lány.

- Na idefigyelj te átkozott boszorkány!- kezdte nagyon mérgesen.

- Már most sem tudom levenni a szemem rólad te Sárkány.

- Most meg a nevemért gúnyolsz? Tudd meg, hogy egy dicső Malfoyról kaptam a nevem, aki sárkányháton utazott át először a La Manche csatornán.

- És ennek mi köze a veszekedésünk tárgyához?

- Te kezdtél el gúnyolni- fújtatott.

- Igaz. Na ott tartottál, hogy oda kell figyelnem.

- Kevés hiányzik ahhoz, hogy a térdemre fektesselek és rák pirosra ne verjem a fenekedet.

- Nem vagy ép.

- Te sem.

- Mit akartál mondani?

- Elfelejtettem.

- Feledékeny vagy- jegyezte meg Hermione, majd egy pálcaintéssel becsomagolta az asztalon fekvő ajándékokat.

- Na így már jobb- mondta Draco nyugodtan.

- Na  ugye és még te sírtál itt nekem, hogy nem lesz jó.

- Mert nem is volt jó.

- De nem kell mindjárt veszekedni velem.

- Nem én húztam fel magam a kritikán, hanem te. Túlságosan maximalista vagy, és ha valami nem sikerül úgy, ahogy te gondoltad...

- Akkor nap, mint nap őrjönghetnék, mert a feleséged vagyok- nevette el magát a lány.

- Ez megoldottad azzal, hogy nap, mint nap veszekszel velem.

- Mindig felbosszantasz.

- Én tehetek róla, hogy sose azt csinálod, amit mondok?

- Én nem tehetek róla, de sose érted meg, hogy nem vagyok az az irányítható típus.

- Pedig jobb lenne, ha engedelmeskednél nekem.

- Nem tartozom neked alázattal- sziszegte a lány.

- Majd az meglátjuk.

- Ne akard játszani itt az én vagyok az aranyvérűek tenyészbikája  szerepet, mert egyáltalán nem áll jól neked. Sőt még hülyébbnek látszol.

- Mióta vágták így fel a nyelved? Én nem úgy emlékszem, hogy az a senkinek vissza nem szóló griffendéles szent szűz voltál. Mindenki tudta mi történt a Szükség Szobájában Weasley és közted.

- Arra nem emlékszel, amikor kiütöttelek?

- Azt nevezed te ütésnek?

- Mégis úgy vinnyogtál utána hetekig, mint egy bakfis kislány az elrontott sminkje miatt. Még a következő bájitaltant is kihagytad.

- Arra nem is gondolsz, hogy annak más oka is lehetett?

- Lássuk csak...Nem.

- Hermione mi lenne, ha lenyugodnál, és végre elindulnánk.

- Addig nem, amíg nem kérsz bocsánatot tőlem.

- Tőled?- nézett rá meglepetten.

- Miért ennyit már meg sem érdemlek?

- Megérdemelsz, de nem ebben a helyzetben.

- Hiszen te kritizáltad az én munkámat.

- Én csak tettem egy megjegyzést.

- Amivel a lelkembe gázoltál.

- Na persze.

- Így volt.

- Csak ragozzuk a sárkánytrágyát Hermione és már ideje lenne indulni.

- Akkor kérj bocsánatot!

- Pincsi kutyát akarsz belőlem csinálni?

- Nem én csak egy bocsánatkérést akarok kicsikarni belőled.

- Az unikornis szarvak szerelmére kérlek, hagyd már abba ezt a képtelen dolgot.

- Mondtam mit kell tenned.

- Jól van, jól van- vett egy nagy levegőt és belekezdett- Bocsáss meg, ha megbántottalak nem volt szándékos.

- Ugyan nem tesz semmit, csak ki akartam próbálni milyen hamar tudlak megtörni.

- Te átkozott boszorkányfajzat!Merlin forog a sírjában az biztos.

- Csak nem bánt, hogy túljártam az eszeden?

- Voldemort vére nagyon rossz hatással van rád kedvesem.

Azzal Draco durcás képpel elvonult felöltözni. Hermione pedig egy halvány mosollyal az arcán megcsóválta a fejét, aztán férje után indult, hogy kiengesztelje.

***

Draco és Hermione csendesen sétáltak a Zabini birtok felé, ami igen csak meredek domboldalon terült el. A hatalmas kastély cseppet sem hasonlított a Malfoy kúriára. Magasba ívelő tornyai a mesekönyvekből jól ismert fényűző palotákat idézte. Draco gúnyosan megjegyezte, hogy a kastély építtetője igen csak vonzódott a mugli mesevilághoz. Hermione ennek a mondat hallatára kicsit oldalba lökte Dracot.

Beletelt egy kis időbe, mire a fiákerekhez értek, amik a vendégeket szállította a parti helyszínéig. Draco természetesen hangosan a többi vendég tudtára akarta adni, hogy Blaise nem megfelelően gondoskodik a vendégeinek a szállításáról, mivel már az ő lába sajog a sok sétától, de Hermione a konfliktusok elkerülése érdekében inkább egy csókkal hallgattatta el az ifjú Malfoyt. Okot adva erre a Fecsegőfőzet nevű bulvárlap paparazzóinak a fényképezésre.  

Az ifjú Malfoy feleség sok vendéget felismert, akik régebben az iskolatársai vagy elég híres halálfaló leszármazottjai voltak. Természetesen, ahogy ez lenni szokott, a pletykásabb némberek azonnal a szájukra vették Hermionét. A házaspár közvetlen közelében lévő csoport azonnal beszélgetésbe elegyedett, aminek ő volt a témája.

- Azt hallottam, hogy a Nagyúr először szeretőjének akarta megtartani, de aztán inkább Malfoyék nyakába varrta- szólalt meg éppen hallható hangerővel az egyik hölgy.

- A Nagyúr megjelölte. Nézzétek a karját.

- Esetleg valami baj van hölgyeim?- fordult meg Draco, amikor már nem bírta a káráló tyúkok megjegyzéseit.

- Parancsol Mr Malfoy?- nézett rá meglepetten a középkora delében lévő arisztokrata hölgy.

- Mrs Brady valami baja van a feleségemmel?

- Ugyan már, hiszen olyan bájos.

- Akkor, ha megkérhetem inkább ne vegye a szájára és ne emlegesse a Nagyurat, mert még elé citálom a férjével együtt, akiről úgyis mindenki tudja, hogy egy seftelő gazfickó.

- Na, de Mr Malfoy!- háborodott fel.

- Kérem, szálljon be a lepcses szájú barátnőivel ebbe a fiákerbe és ne merje még egyszer a feleségemet a szájára venni! Elvégre a Nagyúr a lányaként adta hozzám. Elvárom, hogy tisztelné és most jobban tenné, ha nem kárálna tovább.

A nő csak hápogni tudott és a következő pillanatban már a fiákerben csücsülve szidta a modortalan Malfoyokat. Draco ezt hallván még egy átokkal megrázta  fiákert, és élvezettel hallgatta a hölgyes sipákolását, majd nevetve ült be Hermione mellé.

- Láttam mit csináltál- jegyezte meg.

- Nem hagyhattam, hogy szidjanak.

- Mit törődsz velük?

- Nem szeretem a pletykás némbereket.

- De nem átkozhatod meg mindet.

- Kérjek tőlük is bocsánatot?- kérdezte gúnyosan.

- Ez lenne helyes, de nem ragaszkodom hozzá- mosolyodott el a lány.

Csendben ülték végig a negyed órán át tartó utat. Hermione férje vállára hajtotta a fejét, ami megnyugtató volt számára. Hiába veszekedtek, mindig egymás karjaiban vigasztalódtak meg. Legszívesebben hamar megszabadult volna erről a partiról és hazament volna. Elmosolyodott- vajon igaza volt Draconak, hogy a Malfoy kúriát lassan-lassan otthonnak kezdi tekinteni? Talán. Ennél jobb válasz nem létezett erre a kérdésre pillanatnyilag. Még mindig vágyott vissza a régi otthonos lakásba, ami London külvárosában volt. Végül is nem is biztos, hogy megvan még. De talán egyszer majd, ellátogat oda és összeszedi a régi emlékeket.

- Min gondolkodsz?- kérdezte Draco.

- A régi lakásom jutott az eszembe.

- Csak nem oda akarsz költözni?

- Úgy sem tehetném meg- nevetett a lány.

- Nem engednélek. Neked mellettem a helyed.

- De nem azért, mert te azt mondod.

- Ez igaz.

- Ebben a kérdésben nem akarsz nekem parancsolgatni?

- Hmm azt hiszem a legjobb, ha ebben a kérdésben inkább nagyvonalú leszek és hagyom, hogy te dönts.

- Köszönöm. Már csak azt kellene tudnom, hogy miért hagyod ezt ennyire rám?- kérdezte elgondolkodva.

- Mert a szerződésben sehol sincs leírva, hogy közös lakhelyen kell-e laknunk.

- Azért megmutathatnád végre azt a szerződést- mondta Hermione.

- Mondtam, hogy mi a feltételem.

- Azért a utód nemzéshez te is kellesz.

- Még jó, hogy kellek- húzta ki magát. - Akár itt is...

- Egy fiákerben?

- Mi bajod van vele? Puha, sok a hely és van függöny, no meg a hangszigetelő bűbájt is mesterfokom tudom alkalmazni. Nem is tudom miért nem kaptam meg még érte a Merlin díj aranyfokozatát- mondta vigyorogva és lágyan végigsimította a felesége combját.

- Hogy te milyen perverz vagy- forgatta meg szemét a lány.- De talán azért nem kaptad meg azt a díjat, mert buggyantaknak nem adják oda.

- Soha vissza nem térő alkalom, hogy megszentségtelenítsük Zabiniék családi tulajdonát- mondta gyermeki, ugyanakkor mardekáros izgalommal.

- Inkább kihagynám.

- Miért?

- Mert nem vagyok az a bevállalós csaj.

- Pedig azt mondják a griffendélesek vakmerőek. És tudom mit tettél a Szükség Szobájában, te rossz kislány.

- Azok is a griffendélesek, Csak nem hülyék, hogy egy ilyen mardekáros széltolónak bedőljenek. Más részről a Szükség Szobájában semmi sem történt, vagyis olyan biztos nem, amihez nekem is közöm lenne.

A fiáker pont ebben a pillanatban állt meg, majd mindketten kiszálltak belőle. A kastély bejáratánál lufikat tettek ki és ezt Draco éppen le akarta szólni, de a házigazda megelőzte és a megjegyzését már sosem fogja senki sem megtudni.

- Draco, drága barátom! Nagyon örülök, hogy el tudtatok jönni!