Kínos csend uralkodott az ebédlőben, a Malfoy család egy árva hangot sem hallatott, csak az evőeszközök hangja hallatszott néha, amikor találkozott az értékes porcelánnal. Hermione néha lopva rápillantott Dracora, aki gépiesen rágott és merengve nézte a tányérját. A lánynak fogalma sem volt róla, hogy min merengett el a fiú, de amikor megérezte a férfi egyik kezét a combjára helyezte és finoman simogatni kezdte egyből világossá vált előtte minden.

Hermione sóhajtott egyet, majd a körmeit a sunyin vigyorgó mardekáros nagy kezeibe vájta. Rezzenéstelenül folytatta tovább az evést. Draco pedig egy pillanatra felszisszent, aztán erősen megragadta a lány kezét. Az ifjú feleség mérgesen nézett a férjére, aki egy pillanatra ijedt képet vágott, majd közelebb hajolt hozzá és a fülébe suttogta:
- Gyere menjünk fel a hálószobába!
- Eszedbe ne jusson- szólt a lány fojtott hangon és a hatás kedvéért, még oldalba is lökte Dracot, no meg a gyilkos tekintetről sem feledkezett meg.
- Dolgod van?
- Igen.
- És mi?
- A könyvtárba megyek- mondta könnyedén.
- Maradj velem- suttogta halkan.
A lány megrázta a fejét, aztán elnézést kért és felállt az asztaltól. Nehéz volt ellenállni Dracónak. Viszont, amit ma eltervezett véghez is akarta vinni, úgy döntött, akkor is körbenéz a könyvtárban és megpróbál fényt deríteni erre az aranyvér dologra. Miközben egyre szaporázta a lépteit, nem is vette észre, hogy Draco bizony követi. Mint egy macska puha, hangtalan léptekkel közeledett a felesége felé.

Hamarosan utol is érte és huncutul ráijesztett a lányra, aki hatalmasat sikoltott és majdnem fejbe vágta a férfit, amit természetesen meg is érdemelt volna az érintett, de végül is sikerült megúsznia. Draco nyilvánvalóan gyorsabb volt és egy csókot lopott a lány ajkairól, miközben lefogta a kezeit, hogy ne tudjon védekezni. Hermione kezdeti ellenkezésének lassan nyoma veszett és átadta magát az édes érzésnek, ami remegésre késztette a lelkét is. Annyira elragadta a szerelem érzése, mint eddig még semmi más és nem is akarsz szabadulni.

Draco egészen a kifulladásig csókolta a lányt hevesen és szenvedélyesen. Megrészegedve és eltelve gondolta magában, hogy sikerült célt érnie. Szíve majd' kiugrott a helyéből és zihálva vette a levegőt. Nem volt menekvés, az ölelő karok indákként fonták körbe szorosan és eltéphetetlenül. A tér és idő csupán fogalom volt ebben a végtelennek tűnő pillanatban. Szapora sóhajokkal váltak el egymástól.
- Megőrülök érted- suttogta a mély bariton.
- Én megőrülök tőled- nevetett halkan a lány.
- Ne mondd, hogy nem élvezted.
- De élveztem.
- Akkor?- nézett rá kérdően, majd egy közeli használaton kívüli hálószoba felé húzta a lányt, aki persze cseppet sem akart oda bemenni.
- Draco, kérlek, hagyj egy kicsit. Utána akarok ennek az egésznek járni.
- Én meg másnak akarok utánajárni.
- Ne most- mondta nyomatékosan.
- De igen most- követelőzött a férfi.
- Kérlek!
- Én kérlek téged!
- Túl makacs vagy.
- Ez nem igaz- mondta drucásan.
- Túl erőszakos is vagy.
- Ne akard, hogy megint a Nyúzott Macskában kössek ki!
- Ki ad ilyen förmedvény nevet egy fogadónak?
- Az akinek a százfűlé főzetébe macska szőr került és macska alakban kénytelen átvészelni az egész életét.
- Pedig erre van megoldás- mondta a lány egy kicsit megszeppenve, mivel felrémlett az emlékezetében az a nagyon rég történt eset.
- Csak akkor, ha időben elkezdik a kezelést, különben a bájital véglegessé válik.
- Oh.
- Na?
- Egyezünk meg abban, hogy majd ha itt végeztem, akkor megbeszéljük.
- Rendben-sóhajtott Draco, majd elindult visszafelé.
Hermione egy félmosollyal nézett utána, majd kinyitotta a könyvtár ajtaját. Még visszanézett Dracóra és megvárta, amíg a szőke férfi alakját el nem nyeli a folyosó.

***

A Malfoy család örököse komótos léptekkel a szerelemtől kótyagosan bandukolt a kúria hosszú széles folyosóján, amin egykoron abroncsos szoknyájú finom úri hölgyek haladtak végig, ám szépségüket ma már csak a falakon lógó portrék őrizték. Draco a nagy merengésben észre sem vette, hogy egy helyütt meggyűrődött a szőnyeg és sikerült megbotlania benne. Természetesen nem tetszésének azonnal hangot adott és Merlin édesanyját kezdte szidni.

Viszont amikor a szalonba szinte beesve észrevette a vendégeket, enyhe pír jelent meg az arcán, ami elég ritkán esett meg vele. Szerencsére nem vette észtre senki sem és talán a káromkodását sem hallották. Vagy legalább a nevetés erről elterelte a jövevények figyelmét. Gyorsan megigazította a ruháját és belépett a helyiségbe.
- Draco, öreg barátom, de rég láttalak- üdvözölte.
- Mit csinálsz itt Nathan?
- Így kell üdvözölni egy rokont?- lépett közelebb hozzá aztán átölelte Dracót.
Nathan Malfoy Draco nagybátyjának Dunstan Malfoynak volt a fia. Mikor még gyerekek voltak nagyon sokat játszottak együtt, vagy az egész Malfoy család szervezett olykor programokat. Például a Francia Riviérán közös kastélyban együtt nyaraltak.

Nagyon jó kapcsolatban volt az unokatestvéreivel. Gyakran leveleztek és amikor csak tehették meglátogatták egymást. Draco külön örülök annak, hogy nemsokára nagyanyja is megérkezik, ami magával vonja az unokatestvérek, nagybácsik és nagynénik érkezését. Bár abban biztos volt, hogy anyja nővére Bellatrix távol marad ettől. Sosem ápolt jó barátságot Lucius anyjával, aki csípős megjegyzéseket tett rá állandó jelleggel.

Draco tehát szívből viszonozta a rég nem látott unokatestvér ölelését és boldog mosolyt villantott ki.
- Ne haragudj! Csak meglepődtem ennyi az egész- nevette el magát.- Hogy van a család?
- Nagyon jól vannak, most Abigail van otthon a gyerekekkel, de majd, ha nagymama megérkezik, akkor itt lesznek ők is.
- Ennek nagyon örülök.
- A kis Rachel, már az esküvőtökre is el akart jönni. Nagyon szeretett volna koszorúslány lenni, azóta azt gyakorolja a kertben és az anyját megőrjíti, hogy folyton leszedi a rózsaszírmokat.
- Oh az én kis unokahúgom- mosolyodott el szeretetteljesen.-Ha tudtam volna, akkor várok még egy kicsit.
- Ugyan már. Nem kell titkolóznunk egymás előtt, én is tudom miket beszélnek rólatok.
- Majd később még beszélünk erről- váltott komoly hangnemre.- Nora néni, de jó, hogy újra látlak.
- Én is örülök neked Draco drágám- mosolygott felé Nathan anyja, aki fekete haját szoros kontyba kötve hordta.- Mondd csak mikor ismerkedhetünk meg a feleségeddel?
- Azt hiszem, majd az ebédnél.
- Talán ennyire elfoglalt?
- A könyvtárban van éppen.
- Oh csak nem a öreg Anrei szórakoztatja?- kérdezte Nathan és elrémlettek benne a régi emlékek, amikor Dracóval együtt játszottak a könyvtárban és a szellem régi történeteket mesélt neki a családjáról.
- Több, mint valószínű- sóhajtott Draco.
- Akkor jobba kedves rokon, ha azonnal utána mész.
- Gondolod?- kérdezte Draco a száját harapdálva.
- Anrei az elmúlt 400 évben sem változott semmit- jegyezte meg Nathan.
- Igazad van- mondta Draco.- Mindjárt megkeresem a feleségem.

***

Míg Draco a család többi tagjával értekezett a nappaliban, közben Hermione bőszen kereste a megfelelő könyvet. Létrára mászva, a katalógusban kutatva próbált valami nyomot előkeríteni, ami legalább egy kicsit is megmagyarázta volna azt, ami vele történt. Már órák óta böngészett, de teljes eredménytelenségben.

Eközben észre se vette, hogy a Malfoy család kedvenc házi szelleme egész végig ott volt mellette, természetesen rejtve, nehogy az ifjú Mrs Malfoy meglássa. Ám a bolondos szellem mégsem tudta megállni, hogy ne mutasson alakot. Természetesen a hatás nem maradt el. Kis híja volt, hogy Hermione le nem esett a hatalmas létráról.
- Csókolom a kezét Lady Malfoy. Mi járatban itt?
- Oh- próbált valami értelmeset kinyögni Hermione, miután kezdett létrejönni a szívrohamból- Csak egy könyvet keresek.
- Tessék ez megfelel?- adta a kezébe a vaskos olvasmányt a szellem.
- A varangybőr 1000 felhasználási területe- olvasta el Hermione a hangzatos címet.- Nem most nem ezt keresem.
- Akkor netalántán ez?
- Hogyan bűvöljük meg férjünk... - a következő szónál Hermione elpirult, majd hozzátette: - Nem köszönöm erre sincs szükségem.
- Akkor miért nem jön már le arról a létráról és beszélget velem egy kicsit? Úgy unatkozom itt a könyvtárban. Mostanában nem látogat meg senki.
- Jó rendben- egyezett bele Hermione, végül is nem veszthet semmit sem, ha egy kicsit beszél vele, főleg ha tud valami használhatót mondani.
- Köszönöm hölgyem, ígérem nem fogja megbánni. Foglaljon kérem helyet a bőrfotelben, aztán...- itt a szellem elgondolkozott, felrémlettek benne a pamlagon eltöltött párszor órák, végül folytatta- elmesélem magának a halálom történetét. Vagy nem is. Inkább elmesélem magának Mardekár Malazár megátkozásnak történtét.
- Honnan tud maga erről?
- Sok mindenről tudok- vonta meg a vállát a szellem és megigazította az ingét.- De Malazárt gyerekkora óta ismerem. Még éltem, amikor megátkozták, sőt ott is voltam. Régre nyúlik vissza a Malfoy család barátsága Mardekár családéval. Sőt, ha jól tudom volt valami házasság is a két család között, de erről mélyen hallgatnak Malfoyok. Legközelebb, majd azt is elmesélem magának- rikkantott a szellem, majd ráfeküdt az asztalra.

Hermione kicsit furcsállta a szellem viselkedését, de próbált nem nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Végül is valamikor ez a kísértet is ember volt, most igaz, hogy már nem, és ez nem kell zavarnia őt.
- Az nagyon jó lenne- nevetett Hermione, majd hátradőlt a díványon.
- Midőn az Úrnak 960. esztendejét írtuk. Mardekár Malazár elhagyta tanítómesterét Merlone, akinél tizennyolc éves koráig szolgált. Idejekorán mutatkozott varázs képességeit a Mestere segítségével tanulta meg kordában tartani.
- Erről nem írnak a könyvek. Mindenhol csak azt olvastam, hogy Mardekár nagy hatalmú varázsló volt és...
- Kicsit forrófejű volt a gyerek. Felrobbantotta egy mugli pajtáját, amikor öt éves volt. Apja akkor döntött úgy, hogy hozzáértő emberre bízza a fia neveltetését. Végül is nemesi család sarja volt, és egy nemesi származású fiú nem vethet rossz fényt a családjára.
- Értem.
- Tehát Malazár egy barátjával elindult, hogy szerencsét próbáljon és kalandozzon mielőtt még apja házasságkötésre kényszeríti. Számtalan faluban járt, számtalan némbert kaparintott meg és sokszor bajba került.
- Nagyon megérhették egymást- jegyezte meg Hermione csak úgy mellesleg.
- Életem legszebb pillanatai- merengett a szellem.- Sosem felejtem el, amikor a vasvillával felszerelkezett muglik elől menekültünk. A hal farpofámon, még mindig látszik a heg. Megmutassam?
- Inkább ne!- tiltakozott Hermione.
- Maga tudja. Mardekár cseppet sem volt olyan patyolat tiszta lelkű, mint amilyennek látszott. Hamar megismerkedett a fekete mágiával, de mindig csak ésszel használta és végszükség esetén. Ám egy alkalommal egy vén boszorkányon alkalmazott bűbájt, aminek az lett a következménye, hogy az asszony elátkozta őt.
Sokáig tartott a párbaj, mire a boszorkány végül fölényesen térdre kényszerítette Mardekárt. Sosem láttam még olyan eszeveszett párbajt, sem életemben sem halálomban.
- Mivel átkozta meg a boszorkány?- kérdezte Hermione érdeklődve.
- A családja lassan-lassan a feledés homályába fog veszi és a végén nem maradt senki sem, aki továbbviszi a Mardekár vérvonalat- mondta könnyedén a szellem.- Azt is megjövendölte, hogy nem lesznek egyenesági leszármazottak és egy sárvérűvel törik meg a lánc. Mardekár család vére magában hordozza az átkot és a valami különleges varázslatot, ami képes nagyon érdekes dolgokra.
- Végül is Voldemort az utolsó.
- Helyes meglátás Lady Malfoy. Hiába küzdött Mardekár azért, hogy a családja fennmaradhasson. Az átok szépen lassan hatott és már már maga is látja hová is fajult. Hozzáteszem még, hogy jobb, ha tudja, minden leszármazottnak volt valami kis baja az agyával, ha érti, amire gondolok
- Aha- mondta Hermione és akaratlanul felidéződött benne a Nagini -féle születésnapi zsúr, hogy csak egyet említsünk a sorból.
- És mikre pontosan?
- Nos arról nem mondhatok semmit.
- Miért?
- Megesketett a boszorkány vagyis megátkozott, hogy nem mondhatom el senkinek, bármennyire is akarom, különben...
- Különben?
- Meghalok- nevetett a szellem, majd felrepült a könyvtár kupolájáig, aztán visszaült az asztalra.
- Az már megtörtént.
- Tudom- legyintett hanyagul.- De nem szegem meg soha sem az ilyen varázslattal kapcsolatos ígéreteimet.
- Mit tettet azzal a boszorkánnyal Mardekár?
- A lányát rontotta meg. Nem csoda, hogy a vén szipirtyó haragra gerjedt. A lány kezét a közeli város egyik leggazdagabb ifjú nemes urának ígérték, de ő meg ragaszkodott hozzá, hogy a lény legyen érintetlen.
- Oh.
- Itt született meg a sárvérű elnevezés is. Mardekár ezzel sértette meg a boszorkányt, amikor követelte, hogy vegye el a lányát. Eredetileg az volt a szó jelentése, hogy nem nemesi származású varázsképességű ember. Később már csak a mugli születésűekre vonatkozott ez.
Az eset után Mardekár megvetette az összes sárvérűt és ahol, ahogy tudta üldözte és irtotta őket. Roxfort Mardekár házának is alig volt sárvérű tanulója, inkább félvérek és aranyvérűek tanyája az a ház. A Teszlek Süveg megérzi ki való oda és ki nem.
- Hogyhogy erről nem tudni semmit?- kérdezte Hermione.
- Nem tartottam fontosnak a könyvkiadást- nevetett újra Anrei.- Malfoy család szellemeit szabályok kötelezik a titoktartásra.
- Akkor én erről miért tudhatok?
- Mert családtag Lady Malfoy és mert aranyvérű.
- Nem vagyok az- sóhajtott a lány.
- Ugyan már. Tudom, amit tudok. Ott voltam, mindent láttam- kacsintott a szellem.
- Hermione- hangzott Draco hangja.
- Itt vagyok.
- Megtaláltad, amit kerestél?
- Sajnos nem, de legalább hallgattam egy történetet.
- Ugye nem gyerekkori és rólam szól?
- Nem- mondta Hermione.
- Majd legközelebb Lady Malfoy. Nagyon sok régi történetem van Draco úrfiról és már vártam a percet, amikor elmesélhetem valakinek.
- Inkább ne!- tiltakozott hevesen. Draco tudta, hogy a szellem csak ugratja, mint mindig. Bár sohasem tudhatta ez tényleg így van-e. Mindenesetre jobban látta, ha Hermionét nem engedi túl gyakran ide.
- Pedig olyan jó lenne- nevetett a szellem, azzal eltűnt.
- Szeretnék neked pár ember bemutatni.
- Az unokatestvérem és pár rokon jött látogatóba. Szeretnének megismerkedni veled.
- Velem?- kérdezte Hermione elképedve.
- Igen veled. Nyugalom nem harapnak, sőt egészen kedves emberek.
- Halálfalósósan kedvesek?
- Ne gúnyolódj!- sóhajtott Draco- Majd elmesélem, hogy megy ez a mi családunkban.
- Repesve várom azt a percet- mondta Hermione és felállt a kanapéról.
- Szeretnél velük most megismerkedni, vagy majd akkor, ha a nagymama megjön?
- Minél előbb annál jobb.
- Tényleg rendes emberek és nem halálfalók.
- Igazán?
- Miért gondol mindenki rosszat a családomról?- húzta el a száját Draco.
- Fogalmam sincs- mondat egy félmosollyal, aztán Dracóba karolva indultak kifelé a könyvtárból.
Hermione elmosolyodott, de újra elkapta az émelygés és a szédülés. Nem értette miért tör rá ez mostanában. Szörnyen érezte magát.
- Jól vagy drága?
- Nem igazán- mondta bágyadtan, aztán férje karjaiba ájult.
A fiatalasszony újabb látomást látott maga előtt, s ezúttal sokkal tisztábban és kivehetőbben, mint első alkalommal.