Kivizsgálás

Homályos, elmosódott képek jelentek meg előtte. Először fogalma sem volt, hogy hol van csak percek múlva élesedett a látása. A szoba kicsit mintha forgott volna vele, és rettenetesen lüktetett a feje. Kintről a madárcsicsergés fájóan hangos volt a fülének. Késő délután volt, amikor Hermione magához tért. A lakosztályuk csendjében pihent a hatalmas baldachinos ágyban, amit most rettentően kényelmetlennek talált. Minden testrészében erős fájdalmat érzett és nem akart elmúlni.

Küzdött a látomások ellen, de azok erősebbek voltak nála. Akárhányszor behunyta a szemét homályos képeket látott maga előtt. A kozmikus erők nagyon is akarták, hogy lássa ezeket, bár ő cseppet sem akart víziókat látni. Nem véletlenül történt ez ebben már teljesen biztos lehetett. Azt csak sejtette, hogy ehhez valaki ismerősnek nagy köze van. Alig bírt gondolkodni, szinte fájt minden egyes okfejtés és nem bírta már tovább.

A feje majdnem szétrobbant a fájdalomról, majd kortyolt egyet az éjjeliszekrényre készített pohár vízből. Sokkal jobban érezte magát, de mikor a homlokához ért megállította, hogy kezd lázasodni. Bár nem ez volt most a legnagyobb problémája. A hasa iszonyatosan elkezdett fájni. Ismerte ezt az érzést és nagyon jól tudta mit jelent. Nehézkesen felkelt és előkotorta a varázspálcáját. Sóhajtott egyet, majd elsuttogott pár varázslatot és eltüntette az árulkodó vércseppeket. Hátradőlt a párnán, majd maga elé meredve gondolkodott. Soha nem olvasott még ilyen mellékhatású látomásokról és bosszantotta a dolog. Miért is ne bosszantotta volna? Talán ez valamiféle tökéletlenül elvégzett bűbáj eredménye? De ki alkalmazott volna rajta ilyesmit? Keserves nyögés volt a válasza.

Biztos volt benne, hogy Draco halálra aggódta már magát. Aztán eszébe jutott más is és ettől vágott egy fintort. Férje valószínűleg kerített egy gyógyítót. Nem is kellett sokáig várnia, Draco lépett be a lakosztályukba egy gyógyító kíséretében. Hermione dühösen pillantott férjére, aki hideg tekintettel állta a tüzes szemeket.

Draco tudta mi a helyes és ebből nem akart engedni. Hermionénak szokás szerint nem tetszett az ötlet, de aggódott érte. Saját magának is furcsa érzés volt ez. Végül is ha Hermionénak bármi baja van azzal neki, Dracónak is árthat. Valami nem volt vele rendben és ez megrémítette. Nem akart még egy szerelmet elveszteni. Képes lett volna feleségért harcolni, megóvni minden bajtól és szenvedéstől.
- Jó napot Mrs Malfoy!- szólt a gyógyító és elővette a köpenyéből a varázspálcáját.
- Üdvözlöm- mondta Hermione és magát is meglepte az erőtlen hangjával.
- Mint már mondtam, szerintem egy újabb kivizsgálás nem árthat.
- Való igaz, de reménykedjünk benne, hogy semmi komoly- mondta Draco.
- Nincs erre szükségem- mondta Hermione mérgesen.
- Szerintem meg van. Én vagyok a férjed és most pillanatnyilag én döntök helyetted! Lehet nem mondok neked mindig ellent, de én hozom a döntéseket.
- Rendben- egyezett bele megadóan Hermione-, de nehogy azt hidd, hogy ez mindig így lesz.
- Nekem nem kell megjátszanod a kemény nőt.
- Akkor megkérhetem Mr Malfoy, hogy fáradjon ki?- szólt közbe a gyógyító, aki egy kicsit feszengett ebben a helyzetben.
- Természetesen- biccentett Draco, majd kiment a szobából. Egyedül csak azért engedelmeskedett, mert Hermionét féltette.

Miután becsukódott az ajtó Hermione felült az ágyban és érdeklődve figyelte a barna hajú orvost, akivel hirtelen találkozott a tekintetük. Újra erős fájdalom hasított a fejébe. Egy újabb ismerős szempár, ami régen úgy megmelengette a szívét, most mégis csupán megválaszolatlan kérdések sorozatát idézte elő. Emlékek rohanták meg hirtelen, amiket az évek hosszú sora alatt próbált elfojtani. Sírni tudott volna miattuk, de nyugalmat erőltetett magára. Mély levegőt vett, majd lassan kifújta. Lassan elmúlt a torokszorító érzés.

Aztán furcsa dolog történt. Hirtelen teljesen besötétedett körülöttük minden, majd újra világosodni kezdett és a helyiséget tejfehér köd lepte be. Nem is a hálószobában volt már- tudatosult benne hirtelen. Hermione szaporán dobogó szívvel nézett körbe. Valami szokatlan hely volt és erősen vibrált a mágiától. Nem voltak berendezési tárgyak, se ablak, se ajtó. Már olvasott ilyenről régen és tudta, hogy ez valami emlékmódosító varázslat, de még mindig voltak megválaszolatlan kérdései. Kinek tehetné fel ezeket? A különös gyógyító, aki emlékeket ébresztett benne nem volt sehol, mintha elnyelte volna a föld.

Semmi ismerős nem volt itt csupán ő egyedül. Hermione elgondolkodva nézett körül, de nem látta honnan jön a fény. Most nem érzett egy szikrányi fájdalmat sem. Becsukta a szemét, majd amikor kinyitotta a fehér füst kavarogni kezdett. Pálcát akart rántani, de nem találta sehol sem. Védtelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát.

Egy alak bontakozott ki a ködből, tisztán és élesen, mintha csak tegnap találkoztak volna. Magas, izmos vörös hajú férfi állt előtte, akinek arcvonásait és szeplőit egykoron mind ismerte. Most viszont semmit sem érzett. Könnyekben kellett volna kitörnie, de csak tátva maradt a szája.
- Ron?- kérdezte a lány meglepődve.
- Igen én vagyok- biccentett a férfi, de még csak el sem mosolyodott. Hermione szemeit fürkészte, mintha gondolatokat akarna elcsenni. A lány arca kifejezéstelenné vált, és mérhetetlen dühöt érzett belül, amit mindenképpen ki akart tölteni a férfin.
- Tudtam, hogy csak te lehetsz- mondta a lány halkan.- Miért hitetted el velem, hogy meghaltál?- szegezte a férfinak a kérdést. A jogos kérdés, ami már az első pillanattól fogva megfogalmazódott benne. A tehetetlen düh pírja kiült az arcára és ezt egykori barátja is látta. Eltékozolt évek hosszú sora jelent meg előtte.

A sok hiába hullatott könnyt és az érzés, ami nélkül kellett élnie. Mégsem szerette már a férfit úgy, ahogyan régen. Sőt szemernyi szerelem sem maradt a szívében. Ott már valaki egészen más kapott helyet. Draco Malfoy, aki szöges ellentéte volt Ronnak mindenben. Hermionénak még csak választania sem kellett a két férfi között. Jelen pillanatban még átölelni sem akarta a férfit, pedig lelke mélyén örült, hogy újra láthatja. De csak mint barátját.

Ron elfordította a fejét és próbált nyugodt maradni. Kavarogtak benne a gondolatok, viszont tudta kevés az ideje. Legszívesebben átölelte volna a lányt. Viszont most nem ezt volt a legfontosabb. A szíve szakadt meg, amikor el kellett vele hitetnie, hogy meghalt. Talán a lány sosem lesz képes megbocsátani neki és újra szeretni őt mint régen. Hirtelen nem tudott semmit sem mondani és különben sem volt a szavak embere. Mit is mondhatott volna ezek után?

Végignézte, hogy erőnek erejével hozzáadták Herminonét a legnagyobb ellenségéhez. Mit tehetett volna érte? Bűne hatalmasabb volt, mint azt el tudta volna viselni. Egyedül a lány megbocsátása tudta feloldozni ez alól.
- Csak a te érdekedben történt minden- mondta végül egy kis gondolkozási idő után. Gyenge kifogás és talán nem igazán fedi a valóságot. Egyszerűen nem mondott el semmit sem neki, mert azt hitte így a legjobb. Most is inkább egy kitérő sablonszöveggel próbálkozott, de nem sok sikerrel.
- Ez egyáltalán nem kielégítő válasz- nézett rá dühösen Hermione. Egy pillanatra eszébe jutott az, hogy akkor most teljesen másképpen lenne minden, ha együtt maradnak. Vajon melyik életét szerette volna? De most nincs itt az álmodozás ideje.
- Nem akartalak még nagyobb veszélybe sodorni- próbálkozott némi kibúvóval Ron, de nem tudott tovább a mogyoróbarna szemekbe nézni, ami tele volt keserűséggel és csalódottsággal. Talán mégsem volt jó ötlet idejönni.
- És inkább végignézted, ahogy szenvedek. Gratulálok. Most pedig idejössz gyógyítónak maszkírozva és aztán csak úgy rám zúdítod a hírt, hogy hahó élünk ám.
- Nem erről van szó- hajtotta le a fejét Ron.
- Nem tudom egyáltalán bízhatok-e benned- rázta meg a fejét a lány.
- Rajtad múlik- vonta meg a vállát Ron.
- Ginnyt is láttam a fiával. Ezek szerint Harry is életben van?- kérdezte Hermione. Összeállt a kép és most már mindenben biztos volt. Nem véletlen találkoztak a kisfiúval és nem véletlen ájult el aznap. Bár akkor tényleg nem érezte teljesen jól magát.
- Igen- bólintott.
- Remek. Szóval csak én voltam az egyetlen, aki nem tudott semmiről?- mondta felháborodva Hermione és ökölbe szorította a kezét.
- Felesleges ennyire kiakadnod ezen. Csupán védeni próbáltalak- védekezett Ron.
- Tehát nem számított neked semmit az a tény, hogy szerettelek?- kiabálta tovább a lány és egy kósza, apró könnycsepp gördült le az arcán. Miért is kellett ennek az egésznek így történnie?
- A dolog sokkal bonyolultabb, minthogy ezt most el tudnám neked magyarázni- sóhajtott gondterhelten a férfi.
- Akkor miért jöttél?
- Feltétlenül beszélni akartam veled és pillanatnyilag én vagyok az egyetlen, aki elég közel tud hozzád férkőzni.
- Akkor ezért küldtétek rám a látomásokat?- kérdezte Hermione.
- Eltaláltad.
- Nagyon rendes tőletek, hogy egy gyerekre bízzátok a piszkos munkát. Azt hitted nem jöttem rá?- emelte fel a hangját Hermione.- Nem tudom, hogy sikerült neki végrehajtani ez a varázslatot, de nagyon jó munkát végzett. Bár nem volt tökéletes.
- Sajnálom. Reméltem, hogy nem árulsz el minket. Muszáj volt valahogy tudtodra adni, hogy élünk.
- Miért csak most? Mi közöm van most ehhez? Nyugodtan akarok élni végre és örülnék, ha ennek az egész beszélgetésnek vége lenne. Frusztrál ez a környezet, de nagyon.
- Ez azért van...-kezdte Ron.
- Tudom miért van. Féltek, hogy Voldemort esetleg olvas a gondolataimban ezért egy módosító emléket használsz. Veszélyes, de hasznos.
- Látom, még mindig ugyan az a Hermione vagy- jegyezte meg Ron, majd halványan elmosolyodott.

Eszébe jutottak a roxfortos évek, amikor még gyerekek voltak. Sosem vallotta volna be neki, de Hermionét mindig tisztelte az eszéért. Néha persze tett pár meggondolatlan és illetlen megjegyzést, viszont az igazság egészen más volt.
- Nem vagyok ugyan az. Változtam Ron- mondta Hermione. Hiszen most már Malfoy feleség. Ha együtt maradtak volna most teljesen más lenne a helyzet. A sok bujkálás és az egyedüllét egy halom régi érzést, gondolkodás módot kiölt belőle. Hol van már az a kislány, aki valaha Roxfortba járt? Nincs többé és nem is fog visszatérni.
- Ha Malfoy miatt aggódsz...
- Miért aggódnék miatta? Nincs miért- fogalma sem volt mit akar ezzel Ron.
- Ha sikerült a tervünk elválhatsz tőle- jelentette ki Ron, mintha ez olyan lenne, mint egyszerű könyvvásárlás.
- És a szerződés, amit Voldemort kötött velünk?- kérdezte a lány, de eszében sem volt a válást fontolgatni.

Bár a képébe akarta vágni a férfinak, hogy esze ágában sincs elválni Dracótól. Miért váljon el attól, akit szeret? Ez teljesen logikátlan és értelmetlen. Főleg, ha még egy gyerekük is lesz. Úgy látszik Ron teljesen nem mondott még le róla.
- Megtörhető, ha segítesz- mondta.
- És mi van, ha nem tudok?- szólalt meg Hermione, miközben arra gondolt, hogy mégis kimondja mit érez Draco iránt. Megborzongott, amikor eszébe jutott férje.
- Te vagy az egyetlen, aki Malfoy örököst szülhet. Bár azt a görényt kár sokszorosítani- mondta nagy komolysággal az egyértelmű tényt Ron, amin Hermione egy kicsit megütközött és értetlenül nézett rá.

Nem mintha ezt eddig nem tudta volna, de nem értette mi köze van ennek a szabadulásához és mindenki megmeneküléséhez. Egyáltalán miért fontos, hogy gyerekük szülessen? Jó mondjuk a szerződést azt teljesíteni kell, de akkor is felvet ez egy pár kérdést. A nő csak állt bambán Ronra meredve, aki mereven a cipőorrát nézte. Természetesen nagyon zavarban érezte magát.

Arra kell biztatnia a szerelmét, vagyis most már csak a volt barátnőjét, hogy feküdjön le a legnagyobb görénnyel a világon. Neki ez már túl sok volt. Viszont ezt meg kellett tennie, ha nem figyelmezteti, akkor elbuknak és nincs tovább. Minden számít az idő és a tettek.
- Ezzel most mit akarsz mondani?- kérdezte Hermione, miután egy kicsit rendezte a gondolatait. Ennél abszurdabb helyzetet el sem tudott képzelni.
- Nem mondhatok el most mindent. Lényeg, hogy hamarosan teherbe kell esned.
- Egyre furcsább lesz ez a beszélgetés- jegyezte meg színtelen hangon.
- Figyelj mert fontos! Ez a gyerek fogja megváltani ezt a világot.
- Most hatalmas súlyt érzek a méhemen- mondta gúnyosan.- Mondd csak ilyen hülye mondatokat honnan szerzel?
- Kezdesz olyan lenni, mint Malfoy- fintorodott el Ron, majd folytatta.- Öt nap múlva holdtölte és az lesz az ideális bolygóállás a fogantatáshoz.
- Ez most komoly?- hitetlenkedett.
- Igen komoly. Szóval piszkavassal vagy valamivel csald az ágyadba Malfoyt.
- Jön magától is- jegyezte meg Hermione és megköszörülte a torkát.
- Ne mondj neki semmit erről!- figyelmeztette Ron és próbálta figyelmen kívül hagyni Hermione előbbi mondatát. - Lehet, hogy ő is Voldemort ellenes csoport tagja, de akkor sem bízom benne teljesen.
- Nem szándékozok semmit sem mondani neki erről. Még azt hinné, hogy megőrültem. Milyen csoport tagja?
- Ez nem az a pillanat, amikor ezt meg kellene beszélnünk. Amúgy helyesen teszed. Még egy ideig kell kibírnod vele és akkor megszabadulhatsz tőle.
- Miért akarnék megszabadulni tőle?- kérdezte Hermione.
Most jött el a pillanat, hogy elmondja ő ugyan nem akar megszabadulni az ő kis édes vadászgörényétől akarom mondani a szerelmétől. Hiszen most életében először érzi azt, hogy van aki igazán törődik vele a maga Malfoyos aranyvérű módján.
- Mert Malfoy.
- Na és? Voldemort aranyvérűt csinált belőlem, még most sem tudom pontosan hogyan. Feleségül adott Dracóhoz, aki szeret és én is szeretem őt. Szerinted másképpen belemennék, hogy gyereket szüljek neki?
- Ezzel egy kicsit megleptél- nézett megrökönyödve Ron.
- Azt hittem halott vagy. Az évek alatt megbékéltem ezzel a tudattal és Merlin bocsá' beleszerettem egy másik férfiba.
- Jobb is így- köszörülte meg a torkát Ron.- Most be kell fejeznünk.
- Egyet árult el.
- Mit?
- Miért olyan fontos mindenkinek, hogy gyerekem legyen Dracótól?
- Sem a hely sem az idő nem alkalmas, hogy ezt megtárgyaljuk.
- Jó- rázta meg a fejét Hermione.

A következő pillanatban újra váltott a kép. Eltűnt a ködös helyiség, majd a nagy baldachinos ágyban fekve találta magát. Újra visszatért a fájdalom minden egyes tagjába és ezt egyáltalán nem tudta díjazni.
- Úgy tűnik ez csak egy kis megfázás, bár komolyabbnak tűnik, mivel a szervezete eléggé le van gyengülve. Felírok önnek pár bájitalt, ami gazdag lesz vitaminokban és nyugtató hatású.
- Köszönöm- mondta bágyadt hangon.
- Maradjon ágyban még ma, de holnap fel is kelhet és kutya baja sem lesz. Akkor most beszélek a férjével.
- Rendben. Viszlát.

Hermione teljesen elhagyta magát a láztól. Az oldalára fordult és magára húzta a takarót. De nem élvezhette sokáig a nyugalmat, mivel az ajtón berontott Draco. Rögtön elterült mellette az ágyban és aggódó tekintettel nézett rá. Finoman végighúzta a kezét a fehér arcon, amitől Hermione elmosolyodott.
- Semmi bajom nincs. Mondtam már.
- Én ezt nem tudhattam- mondta Draco
- Tudom. Köszönöm, hogy aggódsz értem.
- Végül is miért ne tehetném ezt?
- Mert te nem voltál sose olyan, aki másokért aggódik.
- Akkor elkönyvelheted egy változásnak is ezt a részemről.
- Szeretlek- mondta Hermione.
- Én is szeretlek- ölelte magához Draco.
Az aggódó férj erősen magához szorította a törékeny testet. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen érzések fognak kavarogni benne. Megfogadta akármi lesz, de meg fogja védeni Hermionét. Semmit sem állhat az útjába.