A telihold fénye

A nap utolsó sugarai elindult már, hogy aludni térjelenek. Bebarangolták az ódon kúria vastag falait, ahová már csak a vadszőlő vékony csupasz ágai kapaszkodtak. Az égbolt alja vörös fényben izzott. Napsugarai bársonyos érintéssel járták körbe a park fáit, aminek arany színben pompázó levelei hangtalanul hullottak el a fövenyre.

A fény visszatükröződött a lombok vizes levelein, mivel alig pár órája kisebb zápor söpört végig a tájon. Aranyló csillogásuk égkövek illúzióját keltette, mintha a levelet valójában értékes köveket rejtenének. Az égbolton már egy árva szürke fellegnek nyoma sem maradt és engedte, hogy a lenyugvó nap utolsó sugarai végig simogassák a környéket.

Lágy őszi szellő lengedezett, susogásra bírva a hatalmas fákat, amik egyre többet vesztettek a hatalmas és gazdag lombkoronájukból. Egy aprócska út vezetett nem messze a park mellett, aminek macskakövei még mindig csillogtak a nedvességtől. Halk cipőkopogás hallatszott nem is olyan messze és hamarosan két tejfölszőke alak bontakozott ki. Egy fiatal férfi és egy középkorú nő sétált az úton nagy szótlanságban. Draco Malfoy és édesanyja lassan tettek meg minden egyes lépést. Nem sokkal mögöttük kér varázsló haladt a nemrég történt váratlan merénylet miatt Draco ellen.

Lucius Malfoy szigorította a biztonsági rendszert és ezúttal nem akart egyetlen hibát sem véteni. Mostantól nem bízott meg senkiben. Természetesen Voldemort nagyurat nem korlátozhatta, de a családhoz érkező vendégek szigorú ellenőrzésen kellett keresztül menniük. A Reggeli Próféta leközölt pár cikket Dracóról és Mr Parkinsonról, de Lucius biztos volt benne, hogy valaki más is áll a merénylet mögött.

Narcissa féltette fiát és nem lehetett elég hálás Hermionénak, hogy megmentette őt. Draco sebei begyógyultak ugyan, de még mindig lábadozott. Anyja minden nap erősítő főzetekkel traktálta és napról napra egyre jobban javult az állapota. Az utóbbi napokban több gyógyító is járt nála, de egyik sem tudott biztatóbbat mondani. Voldemort kivételesen elhalasztotta Draco behívatását, tekintettel az egészségi állapotára, no meg Mr Parkinson kínzása most eléggé lefoglalta.

A hűvös szellő megcirógatta Draco arcát, s kifújta a kósza szőke tincset a homlokából. Hideg, komor tekintete volt, amit anyja észre is vett.
- Nagyon szótlan vagy ma- jegyzete meg Narcissa.
- Csupán sokat gondolkodom.
- Miért kerülöd Hermionét?- tette fel a kérdést az aggódó anya.
- Nem kerülök, csak nem beszélgetünk olyan sokat.
- Inkább semennyit.
- Beszéltem neki Pansyről- mondta szinte alig hallhatóan.
- Tudom, hogy ez nehéz neked, de nem élhetsz a múltban.
- Csak olyan igazságtalan.
- Ezen már nem tudsz változtatni fiam. Mi aranyvérűen nem tehetünk mást, minthogy belenyugszunk a sorsunkba, hogy fenntartsuk a tiszta vérvonalat.
- Ez nem éri meg. Pansy mégis aranyvérű volt.
- Ő már a múlt. Hermione a jövő. És tudod, hogy nincs sok időd.
- Tudom- hajtotta le újra a fejét.
- Szereted őt igazam van?
- Igen szeretem, de Pansyt is szeretem.
- Érthető ő az első igaz szerelmed. De annak már vége. A Nagyúr nem lesz hozzád még egyszer olyan kegyes, mint akkor régen. Felejtsd el azt a lányt végre. Tudom, hogy Hermione nem az akire vártunk, de meg kell békélnünk vele. Ha nem tette volna Nagyurunk aranyvérűvé tudod, hogy már nem is élne- érvelt Narcissa.
- Ezt is nagyon jól tudom.
- Beszélned kellene egy kicsit Hermionéval.
- Talán- mondta Draco, majd ismét a tájat kémlelte.
Furcsa volt neki ez a sok érzés és nem tudott velük mit kezdeni. Megszokta már az évek alatt, hogy kemény, magabiztos és nem törődik az ilyesmivel. Hiszen ilyennek kell lennie egy Malfoynak. Gyengének érezte magát és ezen mindenáron változtatni akart. Csak még fogalma sem volt, hogy hogyan fogjon hozzá.

Nem sokkal később visszasétált anyjával a kúriába és úgy döntött megkeresi feleségét. Elindult a csigalépcsőn fel az emeletre, majd a lakosztályuk felé vette az irányt. Hermione a nappaliban ült és a hatalmas panoráma ablakon nézett kifelé, amikor észrevette Dracót.
- Szia- köszönt neki.- Merre jártál? Egész nap nem láttalak.
- Csak sétáltam egy keveset.
- Jól tetted. Hogy érezed magad?
- Már sokkal jobban. Érzem kezdem teljesen visszanyerni az erőm.
- Ennek örülök- mondta a lány, de aztán pár percnyi csend állt be a beszélgetésbe. Draco fel alá járkált és ez idegesítette Hermionét, bár nem tette szóvá.
- Mit olvasol?- kérdezte meg végül a férfi.
- Csak a Reggeli Prófétát.
- Megint én vagyok a téma?
- Ne hogy azt hidd más témájuk nincs csak te- mosolyodott el a lány.
- Pedig a varázsvilág elitjébe tartozom- helyezkedett el a fotelban Draco és elővette arisztokratikus modorát.
- Nyílván ezért jelölt a Szombati Boszorkány a tíz legszebb milliárdos listájára.
- Ezeket sosem lehet elhallgattatni.
- De csak felesleges. Legalább jól szórakozom rajta.
- Nagyon jó neked- mondta gúnyosan.
- Mostanában kerülsz.
- Talán baj?
- Nem, mert így legalább nem nyaggatsz- sóhajtott fáradtan Hermione.
- Csak nem aggódsz értem?- kérdezte Draco.
- Egyáltalán nem- mondta Hermione és lapozott egyet az újságban.
- Jó- szólalt meg végül Draco, majd kicsit durcásan dőlt hátra a fotelban.
- Persze, hogy aggódom érted. Hiszen szeretlek, csak mostanában olyan furcsa vagy.
- Vissza kellene mennem dolgozni- jelentette ki Draco határozottan és jelentőségteljesen feleségére nézett.
- Szerintem még túl korai lenne.
- Nem tudom lehet- mondta morcosan.
- Mit szeretnél ma este csinálni?- kérdezte Hermione.
- Legszívesebben semmit sem csinálnék.
- Arra gondoltam, hogy ehetnénk itt aztán korán lefekszünk.
- Ez egészen jó ötlet- mosolyodott el végre Draco.
- Rendben van.
- Gyere egy kicsit közelebb- nézett mélyen a szemébe Draco.
Hermione megborzongott a lágy bariton hangtól és engedelmesen közelebb ment férjéhez, aki az ölébe húzta. Az erős kéz gyengéden simította végig a kecses derekat. A lány feje a férfi mellkasán pihent és csukott szemmel hallgatta a szívverését. Megborzongott, amikor Draco végigsimította a hátát.

A nő szembenézett Dracóval, majd finoman hozzásimult a simára borotvált archoz és kacér játékba kezdett. Édes, mámoros csókban forrt össze az ajkuk. Napok óta nem váltottak egy csókot sem és ez a mostani felébresztette a vágyaikat. Egy csapásra megoldódni látszottak a problémák. Felszabadultak a nehéz teher alól, és újra itt voltak egymásnak. Nem volt ennél csodálatosabb érzés a világon.

„Csöndben ültek, miközben a szívük beszélt. És miután a két szív mindent elmondott egymásnak, együtt élték át a nagy titkot...” (Paul Coelho)

***

A telihold ezüstös fénye járta be a Malfoy kúria parkját. A lassan elnyílóban lévő rózsák andalítóan hajladoztak a hűs őszi szélben, ami rendületlen horda magával a száraz faleveleket, amik zizegve szánkáztak végig a térkövön. Csend volt és mély nyugalom, nem is kellett egyéb egy romantikusan eltöltött estéhez. Csillagok gyúltak ki az égen, s a karcsú jegenyefák halk dúdolás hallatszott.

Már mindenki aludni tért, kivéve két embert, aki egymás karjaiban nézték, ahogy a fák között lidércfény bujkál, ami alattomosan a mocsárba csalja a gyanútlan áldozatát. Hideg volt ezen az éjszakán. Hermione fázósan bújt közelebb Dracóhoz, aki gyengéden átkarolta. Újabb idilli pillanat, amit mindketten megőriztek az emlékezetükben.

Amikor kettejüknek a szeme egymásra talált megszűnt a jelen és már nem számított a múlt és a jövő, csak ez a perc létezett hihetetlen bizonyossággal. A férfi szemei ragyogóan csillogtak a vágytól. Magához húzta a lányt, majd megcsókolta. Teljesen ellazultak, miközben egymás ajkait ízlelgették. Úgy tűnt mintha kiléptek volna a testükből és valami olyan helyre érkeztek volna, ahol csak ők ketten számítanak.

Rengetegszer éreztek már hasonlót, de még mindig rabjai voltak ennek a szenvedélyes vággyal teli érzésnek. Úgy csókoltál egymást mintha ez lenne az utolsó nap és többet nem látnák egymást. Csodás pillanatok voltak ezek, amikért a lelküket is eladták volna. Szerették egymást és más nem is számított.

Az érintések és csókok forgatagába veszve jutott egyre beljebb a szobába, ahol már vetett ágy várta a két szerelmest. Hermione teljesen elvesztette a fejét, amikor Draco végigsimította a combját, majd egy mozdulattal levette róla a selyemtalárt, aminek apró csipkéit kemény munkával készítették el. A lágy, légies anyag tartását vesztve hullott a tökéletesen tisztára súrolt padlóra. Apró élvezettel teli sóhajok hangzottak fel a helyiség csendjében.

A lány apró kezével Draco mellkasát simította végig, s érezte ahogy tenyere alatt hevesen ver a férfi szíve. Boldogsággal töltöttel el tudat, hogy férje ugyan úgy érez ahogy ő és ugyanazzal a hévvel akarja magáénak tudni őt. Szavak nélkül tudták mit akar a másik és ez sokkal nagyobb biztonságérzetet nyújtott számukra, mint bármi más.

Draco kezét a lány arcára tette, aki mosolyogva simult bele a tenyerébe. Olyan szépnek látta feleségét, mint egy bimbózó rózsa, amin apró harmatcseppek ülnek meg. Nem voltak szavak amikkel elmondhatta volna az összes érzését. Így csak egy csókkal próbált mindent megvallani a feleségének.

Egy szerelmes éjszaka volt ez, amit mind a ketten ugyanazzal a hévvel éltek át. Hiába akart régebben ellene szíve nagyon is hiányolta a szerelmet és a szenvedélyt. Most, hogy karjaiban tarthatta azt a nőt, akinél nem is találhatott volna szebbet úgy érezte révbe ért. El akarta mondani, hogy szereti és akarja őt. De Hermione a férfi ajkaira tette az ujját, aztán megcsókolta. Feleslegesnek tartott minden szót.

Draco elbódult, ahogy magába szívta a kellemes virágillatot, ami Hermionét belengte. Imádta a feleségét és minden egyes perccel egyre jobban. Mintha egy varázslat lenne ez a pillanat egy szép álom, ami valójában nem volt más, mint maga a valóság. El sem tudta mondani mennyire jó érzéssel töltötte el, hogy a karjai között tarthatta nőt. Lassan egészen az ágyig vezette és óvatosan ráfektette Hermionét.

A telihold fénye egyenesen a lány arcát világította meg. A férfi mosolyogva nézte őt, s alig tudott betelni ezzel a látvánnyal. Egyáltalán nem kapkodott, ki akart élvezni minden percet, amit vele tölthetett. Kihámozta a lány a ruhái börtönéből. Nem tudott betelni Hermione angyali szépségével. Persze már látta a lányt így, de még mindig az újdonság varázsával fedezte fel a törékeny testet.

Hermione a teljes eufória bűvkörébe került, amikor megérezte Draco ajkait a bőrén. Elementáris erővel törtek rá a szenvedély hullámat, amiket cseppet sem próbált meg csillapítani férje legnagyobb örömére. Teljesen a szerelem rabjává vált. Úgy érezte semmi rossz nem történhet már vele ha Draco mellett lehet. A férfi becéző ajkaival végigjárta a nyakát, a kebleit. Izzó, forró csókok voltak ezek, amik még inkább fokozták a egymásra találás varázsát.

Hermione édes csókjainak íze teljesen elbűvölte a szenvedély kábulatában lévő Dracót. Nyelveik vad táncát nem tudta semmihez sem hasonlítani. Mindig egyre többet és többet akart, alig tudta megfékezni magát. Minden csók viszonzásra talált, ami boldogsággal töltötte el és feltárták egymás előtt az összes érzést és ez még jobban megerősítette a kapcsolatot közöttük.

Lassan simította a végig a gömbölyded idomokat, amik hatása nem maradt el. Kéjes nyögések hallatszottak a szobában, ami még inkább fokozta köztük az izzást. A lány körmei a férfi hátába vájtak, mintha nem akarná sosem elengedni őt. Draco átölelte Hermione, s érezte a lány testének minden apró rezdülését.

Egymás után váltották a szenvedélyesebbnél szenvedélyesebb csókokat. Egy színes örvénybe kerültek hirtelen, ami elmosta a körülöttük lévő világot és elvitte volna őket egy helyre, ahol nem volt más csak ők ketten. Nem zavarta őket semmi, olyan szabadjára engedhették vágyaikat, ahogy nekik jól esett.

Félelmeset és borzongató tekintetbe nézett a lány, amik most csak rá szegeződtek, nem másra, csak őrá. Torokszorító boldogsággal töltötte el ez az érzés. Dracóra mosolygott és kérlelő tekintettel követelte az újabb édes csókot. Minden érintésre, ölelésre és csókra emlékezni akart, mintha ez lenne az utolsó és legszenvedélyesebb élmény, amit átélhet. A szíve hevesen dobogott és le-lecsukódó pillákkal élvezte Draco simogatását.

A férfi elégedett mosollyal nézte a kipirult arcot, aminél szebbet még csak el sem tudott képzelni. A lány váratlanul érte az édes érzés, majd egy kéjes nyögés hagyta el torkát. Nem is tudta, hogy mit is reagáljon most. Lecsukódtak a szemei és teljesen átadta magát az élvezetnek. Minden egyes testrészében érezte a jóleső bizsergést.

Kábán kiszáradt szájjal követelte az édes csókokat. A hihetetlennek tűnő helyzet a két test összefonódott, akár a kecses indák, ahogy egymásba fonódnak és soha nem engedik el egymást. Felemelő, izzó és vad vágy átjárta minden porcikájukat. Ez egyre gyorsabb tempót diktáló vágy nem akart egy percre sem lankadni. Hiába éltek külön testben lelkül eggyé vált.

Kéjes örömmel teli sóhajok egyre hangosabbá váltak és nem akartak csitulni, akár egy tomboló vihar. A szerelem és szenvedély együtt elsöpört minden más érzést. Egy röpke pillanatra a hold egy fénynyalábja megvilágította a két arcot. Szépek voltak ebben a fényben, még talán sosem látták ennyire szépnek egymást. Karjaik összefonódtak és vadul csókolták tovább egymást. A bennük lángoló tűz táplálta tovább a vágyukat.

Melegük volt, szinte már az ájulás szélére sodródtak. A együtt várták az édes beteljesülést. Hermione lábával átkulcsolta a férfi derekát, aki szenvedélyesen simogatta a hófehér puha bőrt. Mikor szenvedélytől vad tekintetük egymásba kapcsolódott alig egy villanásra. A lány pillantása szinte égette a férfit. Eddig nem is hitte, hogy még lesz olyan nő, aki így néz rá. Melegséggel töltötte el ez a tekintet.

Újra megcsókolta a lányt és tovább folytatta a kényeztetést. A perzselő, égető tűz újra végigjárta a testét és már nem volt menekvés. Hermione szemei felpattantak és mélyen belenézett a vágykeltő tekintetbe, ami még sosem volt ennyire csillogó. Egyre szaporábban vették mind a ketten a levegőt, egyre erőteljesebbek voltak a sóhajok.

A lány körmei erősebb a férfi hátába vájtak, amit a Draco egy kéjes sóhajjal jutalmazott. A szenvedély ködébe veszve egymás karjaiban érték el az elkerülhetetlen beteljesülést. Mintha elhagyták volna egy pillanatra a testüket, majd alig egy pillanat múlva hirtelen visszatértek volna. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szájukat.
- Nagyon szeretlek- suttogta Draco kifulladva.
- Én is nagyon szeretlek- tette a férfi mellkasára a kezét a lány.
Egymás karjaiba feküdtek tovább az ágyban. Hermione nagyot sóhajtott, majd közelebb bújt a férjéhez. Draco fáradtan simította végig a lány arcát aztán egy apró puszit nyomott a homlokára, amit Hermione mosolyogva fogadott. Kezeik összefonódtak és szerelmes, boldog tekintettel néztek egymásra. Nincs is szebb annál a világon, mintha két ember egymásba szere. A másik elé tárják titkaikat és megvallják az érzéseiket.

„Csillagok ragyogását nézem a sötét égbolton, az ablakomon át,
Az ágyamban fekve gyönyörködöm bennük.
Mily távol vannak, és mégis oly közeliek.
S ha jobban csodálom, nicsak, mit látok?!
Egy nevet látok, mi kirajzolódik,
S ez nem lehet másé,
Csak akit szívem szeret,
És mély álomba szenderülök Kedvesem, Veled.” (ismeretlen)