A nap lemenő sugara narancssárgán világította meg a roxforti tóparton magányosan üldögélő fiút. Gondolataiba mélyedve nézte a távolt, és némán töprengett. Ritkán volt lehetősége egyedül lenni, s most megpróbálta minden percét kihasználni. Gondosan rendezett, szőke tincseibe bele-belekapott a hideg szél. Fejében egymást kergették a különféle gondolatok, és minél tovább rágódott rajtuk, annál tehetetlenebbnek érezte magát.

- Elkezdődött valami közöttünk. Ő is érzi, ez biztos. Miért kell nekem pont egy mugli lányba beleszeretnem? Apám megöl, ha megtudja... na, persze, apám. Mintha ő különb lenne. Játssza előttem a rideg, aranyvérű arisztokratát, közben pedig…

Halk léptek zaja törte meg a nyugtató csendet, s gondolatainak menetét. A fiú felnézett, és mikor meglátta a kócos barna hajzuhatagot, a gyomra ugrott egy hátra szaltót.

- Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek.

- Hello Granger – sóhajtott egykedvűen.

- Azt hittem, túl vagyunk már ezen a megszólításon, Malfoy – korholta a lány nevetve a fiút, aki erre elmosolyodott.

- Jól van, Granger. Te nyertél – sóhajtott ismét egy nagyot. – Ma nincs kedvem vitázni. Mit akarsz? Csak egy óra múlva kell Pitonhoz mennünk.

- Pont ezért jöttem – huppant le a fiú mellé a padra. – Jó hírem van. Most beszéltem vele, és azt mondta, hogy a főzet elkészült, így letelt a büntetőmunkánk is. – hadarta lelkesen a griffendéles.

- Aha… ez tényleg jó hír. – reagált Draco, bár hangja egyáltalán nem tükrözött lelkesedést. - Legalább megszabadulsz tőlem.

- Igen – vágta rá Hermione egyből, anélkül, hogy végiggondolta volna, mit mondott a fiú – ööö… vagyis nem. Én nem úgy értettem… szóval az a jó, hogy nem vagyunk büntetésben.

- Ühüm… ez remek – válaszolt Draco vontatottan, miközben még mindig a messzeséget bámulta.

- Nem vagy ma valami közlékeny.

- Nézd, Granger, kösz, hogy szóltál, de jobban szeretnék egyedül maradni. Biztos van jobb dolgod is, mint hogy engem pátyolgass – mordult rá a lányra.

- Ó, bocsásson meg ő urasága, már nem is pazarlom tovább becses idejét – húzta fel az orrát Hermione. Dühösen felpattant, és elindult, de Draco utánakapott, és megfogta a csuklóját. Lassan felállt, majd a lány szemeibe nézve így szólt.

- Bocsáss meg. Nem akartalak megbántani. Én csak... egyszerűen nem tudom hogy kifejezni magam.  – Hermione dühe amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan szállt is tova. Még soha nem hallotta a fiút így beszélni. Belenézett Draco világoskék szemeibe, melyek szomorúságot tükröztek, és úgy kapaszkodtak az ő meleg barna szemeibe, mintha az lenne az egyetlen kiút a nagy semmiből. Másodpercek, sőt, talán percek is elteltek, ahogy nézték egymást.

- Draco, látom rajtad, hogy bánt valami. Mi az, ami ennyire aggaszt? – kérdezte a lány tapintatosan.

- Semmi, nem fontos – rázta meg a fiú a fejét.

- Na, persze – fordult el csalódottan Hermione.

- Azok az én gondjaim, Granger, nem foglak velük terhelni – túrt idegesen a hajába, majd visszaült a padra. - És nem kell úgy tenned, mintha érdekelnélek.

- Egyáltalán nem teszek úgy, engem tényleg érdekel, mi van veled, hisz barátok vagyunk.

- Barátok?! – kapta fel Draco dühösen a fejét. – Hogy tudsz valakinek a barátja lenni, aki sárvérűnek nevez téged, és évek óta bánt?

- Nem csak ezen múlik valakinek a barátsága. Az elmúlt hónapokban igen sok időt kellett együtt töltenünk, és észrevettem, hogy megváltoztál.

- De...

- Ne szakíts félbe, kérlek – intette le Hermione ellentmondást nem tűrő hangon. – És azt is tudom, hogy ez mi miatt van.

- Micsoda?... De hát honnan... ? – nézett a fiú rémülten.

- Ugyan, Malfoy, hisz a vak is láthatja, hogy teljesen odáig vagy érte. – Hermione szavainak hatására Draco hirtelen jött riadalmát az értetlenség váltotta föl.

- Te most kiről beszélsz?

- Nem tettesd magad hülyének, nem áll jól neked! – fonta össze karjait bosszúsan a lány. - Mégis kiről beszélnék?! Láttalak azzal a nővel a folyosón, és tudom... – Befejezni azonban már nem tudta a mondatot, mert Draco felpattant a padról, elé lépett, fejét kissé lehajtva közelebb hajolt hozzá, majd ajkait gyengéden a lányéhoz érintette. Hermione lélegzete elakadt meglepetésében, de nem fordította el az arcát. Csókjuk másodpercekig tartott csak, de minden érzelem benne volt. Mikor ajkuk szétvált, a fiú homlokát a lányéhoz nyomta, megnyalta a szája szélét, majd így szólt:

- Ne haragudj.

- Nem kell bocsánatot kérned. Mindketten akartuk. - Draco elkomorodva eresztette le a fejét.

- Draco, kérlek, ne gyötörd magad. Mi a baj? – faggatta kétségbeesetten Hermione.

- Te vagy a baj. Meg én.

- Barátok vagyunk, vagy nem?

- Hát ez az! Én többet… - Elhallgatott, mivel nem akarta kimondani azt, amitől a legjobban rettegett. A lány ujjaival felemelte a fiú fejét, majd apró csókot nyomott a szájára.

- Én is - suttogta Hermione.

- Micsoda? – nézett rá a fiú meglepetten.

- Jól hallottad. Tetszel nekem. És tudom, mi a gondod. Az, hogy édesapád mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy egy mugli érdekel téged. És annak a következményei bizonyára igen súlyosak lennének rád nézve.

- Igen. És nem. Ismered apámat. Nem attól félek, hogy nekem bajom lesz. Téged féltelek; attól, amit veled tenne. Megölne, ha megtudná, hogy az egy szem kisfiát elcsábítottad.

- Azért, mert mugli vagyok. Ugyanaz a végeredmény. Mi ketten sosem lehetnénk együtt. – A fiú nem szólt semmit, csak elmosolyodott.

- Min mosolyogsz?

- Egy kedves ismerősöm nem is olyan rég azt mondta nekem, hogy az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azoknak a pillanatoké, melyek elállítják a lélegzeted. Akkor nem nagyon értettem, hogy miről beszél... Most már értem – mosolyodott el ismét a fiú, s egyenesen a lány szemébe nézett.

- Draco, én nem is tudom, mit mondjak – pislogott zavartan Hermione. - Ha apád ezt megtudja...

- Nem feltétlenül kell tudnia róla.

- Ezt te sem gondolod komolyan – hüledezett Hermione. - Te tudnád titkolni?

- Miért? Van jobb ötleted?

- Hát... - a lány gondolkodni kezdett, de mikor nem jutott eszébe semmi értelmes, jobb híján bólintott. - Te tényleg képes lennél rá?

- Érted? Bármire!

- Draco, ez nem jellemző rád. – A fiú ismételten ráhajolt a lány ajkaira, s lágy csókot lehelt rá.

- Remélem, sikerült meggyőznöm téged.

- Igen – mosolygott Hermione elpirulva. – Viszont még mindig nem árultad el, hogy mit akartál annyira megtudni attól a nőtől.

- Ez szép! - nevetett a fiú. – Még két perce sincs, hogy járunk, de te máris féltékeny vagy.

- Ez egyáltalán nem vicces! – duzzogott a lány. - Láttam, hogy nézel rá, és tudom, hogy legilimenciát használtál.

- Na, jó! – sóhajtott mélyet Draco. – De meg kell ígérned, hogy senkinek nem mondod el.

- Megígérem.

- A szünetben észre vettem, hogy apám és Tia nem beszélnek egymással, és feltűnően kerülik egymás társaságát. Amikor pedig kérdeztem őket, hogy mi ennek az oka, mindketten kitértek a válaszadás elől.

- Nem értem, mi ebben olyan különleges, apád természetét ismerve...

- Igen, először én is erre gondoltam, de mikor rákérdeztem, az az érzésem támadt, hogy titkolnak valamit.

- De akkor sem szép dolog más fejében kutakodni – makacskodott tovább Hermione -, ráadásul az engedélye nélkül.

- Tudom, de nem volt más választásom.

- És legalább megérte kockáztatni? – Draco nem válaszolt, csak vigyorgott az orra alatt. – Gyerünk, ki vele! – noszogatta a lány, mert már ő is kíváncsi volt.

- Nos, igen. Kiderült, hogy apám sincs fából.

- Ezt nem egészen értem – rázta meg a fejét Hermione.

- Annak ellenére, hogy muglinak hiszi, megcsókolta őt. – Hermione meglepetésében eltátotta a száját, és egy hang sem jött ki a torkán.

- Micsoda? – bökte ki végül elképedten. – És te ennek örülsz?

- Igen – vigyorgott tovább Draco. – Mióta csak az eszemet tudom, apám egyedül van. Persze sokszor megkörnyékezték őt más boszorkányok, de mind csak a vagyonára hajtott. Szerencsére egyiknek sem sikerült behálóznia őt. De most itt van Tia. Ő teljesen más, és apámat  sem hagyja hidegen.

- Már értem... csak azt felejted el, hogy az a nő nagy valószínűséggel mugli. Apád pedig soha nem szennyezné be a tiszta aranyvérét. És ha már itt járunk, azt sem engedné meg, hogy te azt tedd.

- Épp ezért kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy titokban maradjon a kapcsolatunk – javasolta Draco kissé elkomorodva.

- És ezt mégis hogy képzelted? – faggatta kíváncsian Hermione. – Más házakhoz tartozunk, más az órabeosztásunk, a te nyomodban mindig ott van Crak és Monstró, és én sem tudom hosszabb időre lerázni Harry-t és Ront, valamint a kezdetektől fogva utáljuk egymást...

- Viszont együtt járunk büntetőmunkára.

- De annak már vége.

- Ezt viszont rajtunk kívül senki sem tudja – mosolygott ravaszul Draco. – Az órákon és a szünetekben mindketten úgy viselkedünk a másikkal, mint eddig, a délutánokat pedig együtt töltjük. A többieknek azt mondjuk, hogy mivel megint összekaptunk, Piton az év végéig meghosszabbította a büntetésünket.

- Nem tudom, Draco. Nem tudom. És hol fogunk találkozni?

- Mit szólnál ehhez a helyhez? A tónak ezen része eléggé elhagyatott, mivel közel van a Tiltott Rengeteghez. A fűzfák sűrű ágai pedig tökéletes takarást biztosítanak a kíváncsi szemek elől.

- Honnan ismered ilyen jól ezt a helyet?

- Apám ajánlotta másodév elején, mert panaszkodtam, hogy Crakot és Monstrót nem tudom lerázni magamról. Még senki sem talált meg itt. Te vagy az egyetlen.

- Hát jó, meggyőztél – mosolygott Hermione is. – Akkor holnap ugyanekkor, ugyanitt. Most viszont menjünk be. Meg fogunk fázni, ha sokáig ácsorgunk itt.

- Rendben. - A két fiatal egymás mellett ment a kastély felé, de aztán szétváltak útjaik. Draco lement a pincébe, Hermione pedig a Griffendél klubhelyiségébe.

A fiú a legközelebbi fotelba ült le. Mosolyogva gondolta végig a történteket, és rájött, hogy soha nem érezte még magát ennyire boldognak. Szemei lassan lacsukódtak, ezért felment a szobájába, és lefeküdt. Ám álom nem jött a szemére, mint ahogy két emelettel feljebb, Hermione szemére sem... Forgolódott az ágyában, és egyre csak Draco csókjára gondolt. Gyengéd volt. Az ajkai forróak, puhák, és mégis volt benne valami egészen más. A lány nem tudta, mi volt az, de ahogy végiggondolta csókjukat, gyomra remegni kezdett. Soha nem érezte magát tanácstalannak, de ez esetben nem tudta, mit kellene tennie. Ideges volt a másnap miatt. Félt, hogy lebukik barátai előtt, pedig eddig olyan jól titkolta érzéseit. Nagy levegőt vett, majd lehunyta szemeit, és próbált elaludni.

A napok viharos gyorsasággal teltek, mindketten tartották magukat a megegyezésükhöz, és az órákon a tőlük megszokott módon viselkedtek. Draco szinte egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy Hermionén, vagy a Griffendélen köszörülje a nyelvét.

- Ne feledjétek, csak óvatosan pöccintsetek. Érzéssel - magyarázta Flitwick professzor a könnyebb sérülések gyógyítását. – Ki szeretné elsőként megpróbálni? – Szinte be sem fejezte a kérdést, Hermione keze máris a magasba lendült.

- Professzor, kipróbálhatom?

- Persze, Granger kisasszony.

- Persze, Granger kisasszony – utánozta Draco magas hangon a tanárát, melyen mardekáros társai jót mulattak. - Merlinre mondom, örülnék, ha nem lennének tiltottak azok a főbenjáró átkok. Halálra kínoznám - folytatta Malfoy gúnyosan. Hermione rábámult, mire a fiú alig észrevehetően kacsintott egyet.

- Hermione, ne foglalkozz ezzel a görénnyel. Tudod, hogy első óta irigykedik rád, amiért okosabb vagy - szólt közbe Ron.

- Na igen. Malfoy-nak csak ez jutott. Az irigység - vágott közbe Harry is, mire Hermione rájuk ripakodott.

- És mi lenne, ha hagynátok, hogy én intézzem el a gondjaimat? Nem kellenek gardedámok! Professzor, akkor megpróbálhatom?

- Persze kisasszony. Kérem. - Odatette sérült kézfejét a lány elé.

- Ferula – Mondta ki határozottan a varázsigét, miközben pálcájával pöccintett egyet, és a seb begyógyult.

- Gratulálok, Miss Granger. Igazán szép munka volt. Tíz pont a Griffendélnek. - A pöttöm tanár elismerően bólintott a lánynak, aki egy elégedett mosolyt küldött felé. Draco elgondolkodva nézte őt, és bevillant neki néhány kérdés. Hogyhogy nem vette eddig észre, hogy milyen szép? Mi ez a hirtelen szeretet Hermione részéről? Régóta alakult már, és ők voltak ennyire vakok, vagy most történt minden, pár nap leforgása alatt?

Gondolataiba merülve lépett ki a teremből, és ment következő órájára.

a

Távol a Roxforttól, a Malfoy-kúriában még igencsak feszült légkör uralkodott.

- Ezt egyszerűen nem hiszem el – fakadt ki Tia kétségbeesetten, mikor Lucius közölte vele az újabb minisztériumi döntést. – Szóval akkor most fogoly vagyok?

- Nem, szó sincs ilyesmiről, de meg kell értened, hogy veszélyes, ha kint kóborolsz – próbálta lecsillapítani a férfi. – Különben sincs hova menned.

- De már írtam Katie-nek, hogy holnap bemegyek hozzá a Roxfortba.

- Semmi akadálya. Elkísérlek – jelentette ki a szőke mágus határozottan.

- Öhm… négyszemközt kell vele beszélnem – pirult el a nő halványan.

- Majd megvárlak valahol. De egyedül nem kószálhatsz.

- Rendben, ha ennyire ragaszkodik hozzá...

- Igen, ennyire. És igazán tegezhetnél – fúrta szürke tekintetét a nőébe. – Azok után, ami aznap történt… - Kezével gyengéden végig simított a nő arcán, s örömmel nyugtázta, ahogy az behunyt szemmel megborzong érintése hatására.