A Szükség szobája tökéletes hely azok számára, akiknek valami titkolnivalójuk van. Mindenki más okból keresi fel a szobát, és van, aki egyszer odatéved, de többször nem találja meg. Most a szoba meleg csendjében egy párocska ült meghitten. A bordó kanapén összebújva nézték az ablak túloldalán felbukkanó csillagokat. A lány barátja vállára hajtotta a fejét, és mosolyogva gondolt arra a napra, amikor összejöttek. Csendesen ültek. Nem beszélgettek. Szavak nélkül is tökéletesen megértették egymást. Végül Draco mégis megtörte a csendet.

- Hermione... én... nekem egyre nehezebb.

- Micsoda? - kérdezte a lány. Félt attól, amit hallani fog.

- Ez az egész dolog kettőnk között. - A lány szédülni kezdett. Már előre hallotta, hogy Draco szakít vele. Könnyek marták a szemét, mikor meghallotta barátja hangját. - Nem bírom tovább titkolni. Mindenkinek hazudnunk kell.

- Mi? Én azt hittem...

- Mit?

- Én azt hittem, szakítani akarsz velem.

- Miért akarnék?

- Nem tudom. Volt egy ilyen érzésem.

- Ennyit a tévedhetetlen női megérzésekről - nevetett fel a fiú.

- És ha már nem bírod titkolni... Ha már nem tudod titkolni, és én sem, mivel ez egyre bonyolultabb, és nehezebb, akkor mi lesz?

- Nem tudom. Ezt meg kell majd beszélnünk, ha nem leszünk ennyire fáradtak.

- Szerintem is. - A lány óvatosan ránézett az órára, ami mellettük lógott a falon. Kilenc óra lesz két perc múlva. Kibújt barátja öleléséből, és felpattant: - Te jó ég, Draco, meg fognak büntetni minket!

- Miért? - a fiú nem értette, mi ez a hirtelen felindulás a lánytól.

- Kilenc óra lesz két perc múlva! Minket kicsinálnak, ha meglátnak a folyosón! Piton professzor... - mondta, miközben elindult barátja mellett a hetedik emeleti folyosón.

- Piton professzor tesz rá magasról, mit lát. Nem tűnt fel, mostanában milyen szokatlanul viselkedik?

- De. Te tudod, hogy miért? - Mikor a fiú alig láthatóan elmosolyodott, Hermione megragadta a karját, és megállította.

- Mi van? - háborodott fel a fiú nevetve. A lány komoly arccal nézett rá, mire lassan mesélni kezdett: - Egyértelmű. Piton olyan szerelmes, mint Hisztis Myrtle Potterbe.

- Mi?! De kibe?

- Jaj, édesem, te nyitott szemmel jársz? - tette fel a kérdést, mire egy dühös pillantást kapott. - Mendozába.

- Mi? Te teljesen meghülyültél, Draco? Ez rágalmazás!

- Ez nem rágalmazás, ez tény.

- Draco, honnan a fenéből szeded ezt?

- Van jó oldala is annak, ha az ember mardekáros.

- Kitől tudod?

- Pansy-tól.

- Ó, Szent Parkinson biztos mindig igazat mond, ő a tökéletes, mi? Aranyvérű, és még mardekáros is - horkant fel Hermione, mire Draco megállította, és óvatosan megcsókolta.

- Nem. Te mondasz mindig igazat, és te vagy tökéletes. - Erre Hermione már nem tudott mit mondani, mert megjelent Frics, a gondnok. Draco elhúzódott Hermionétól, majd felvette megszokott lenéző stílusát.

- Mit műveltek itt, alávaló kis... - azonban nem tudta befejezni, mert McGalagony professzor jelent meg, és átvette a szót:

- Granger, Malfoy, maguk mit keresnek itt?

- Ööö... hát... szóval... - kezdett bele Hermione, de McGalagony belefojtotta a szót:

- Nem kell magyarázkodni. Tíz pont a Griffendéltől, és tíz pont a Mardekártól. Most eltekintek a büntetéstől, de ha legközelebb meglátom magukat takarodó után a folyosón, nem leszek rest, és év végéig büntetésre járhatnak minden este. - A nő elsietett, majd Frics is. Hermione így szólt:

- Majd holnap találkozunk.

- Oké. - A lány elindult a Griffendél klubhelyisége felé, de Draco a könyökénél visszahúzta, és megszólalt: - Hé, már búcsúcsókot sem kapok? - A lány egy gyors puszit nyomott barátja szájára, de az nem érte be annyival. Nyelvét áttolta a lány szájába, és annak a nyelvével kezdett játszadozni. Hermione pihegve húzódott el a fiútól, majd így szólt:

- Holnap.

- Szia édes.

- Szia. - A lány besietett a portrélyukon, majd egyenesen a szobájába ment, ahol Parvati és Lavender már békésen szunyókált. Átöltözött, és lefeküdt aludni.

a

Másnap Hermione korán lement bájitaltanra, hogy senkivel ne kelljen összefutnia, de néhány mardekárost nem tudott elkerülni. Leült a helyére, és kisvártatva megérkeztek barátai is. Harry furcsán rosszkedvű volt, Ron meg vigyorgott, mint a tejbetök. És ekkor bejött Draco is, elmaradhatatlan kíséretével együtt. Lenézően végigmustrálta a triót, majd leült helyére, és megszólalt:

- Hé, Ragyás, mivel fogsz ma elkápráztatni minket? Megmutatod, hogyan kell sebhelyet csinálni a homlokunk közepére, hogy mi is híresek lehessünk?

- Dugulj be Malfoy.

- Ó, csak nem érzékeny pontot érintettem? - nevetett fel Malfoy, mire Harry felpattant a helyéről, és már vette volna elő a pálcáját, mikor Hermione lefogta a kezét, és figyelmeztető pillantást vetett Dracora, hogy ne vigye túlzásba a kötekedést. A fiú aprót bólintott, majd leült a helyére. Piton szokásos talárlobogós belépője után kiadta a feladatot, majd elkezdett körbejárni a teremben. Mikor meglátta Harry bájitalát, bosszúsan felsóhajtott.

- Potter, megtudhatnám, mi ez?

- Ez kérem a nyugalom eszenciája.

- Mondja Potter, tud olvasni? - kérdezte immár fennhangon a tanár, mire Harry elszégyellte magát, és vörösödő füllel válaszolt.

- Tudok.

- Nekem nem úgy tűnik. Olvassa el a második bekezdést. - A fiú végigfutott a bekezdésen, és zavartan nézett a tanárra, mikor rádöbbent a fájdalmas igazságra. - Mindent megcsinált?

- A porított holdkövet kihagytam.

- Helyes észrevétel. A munkája értékelhetetlen. Evapores. - A főzet eltűnt. Hermione együtt érzőn megérintette a fiú karját, majd elkapta Draco figyelmeztető pillantását, és gyorsan elhúzta kezét a fiúéról. Harrynek feltűnt ez a hirtelen visszakozás, de nem szólt semmit.

- Mi van Sebhelyes, nem tanítottak meg olvasni? - Harrynek nem kellett sok. Felpattant a helyéről, de Piton fenyegető hangja megállította:

- Potter! Ötven pont a Griffendéltől! És este büntetőmunkára jön az irodámba! - Ezzel véget is ért az óra. A fekete hajú fiú dühösen ment ki a teremből, miközben Ron ott loholt mögötte.

a

Tia izgatottan készülődött Katie-hez a Roxfortba, és nem tudott nem felfigyelni arra, hogy Lucius is hasonlóképpen tesz.

- Ugyan, tényleg nem kell elkísérned. Nem lesz semmi bajom.

- Erről nem nyitok vitát – hangzott a férfi hűvös, határozott válasza, miközben magára kanyarította talárját.

- Jó - sóhajtott Tia beleegyezően. - Csak annyit kérnék, hogy ne úgy utazzunk, mint a bálról hazafele. Nem valami kellemes érzés.

- Rendben, de így sokkal tovább tart, míg odaérünk, nem is beszélve arról, hogy végig el kell viselned a társaságom... – mosolygott ravaszul a szőke mágus, s egészen közel állt a nőhöz. Szürke tekintetét a nő kék szemeibe fúrta, aki szemtelenül állta a pillantását.

- Valahogy majd csak túlélem – válaszolt az pimaszul, s elindult a kijárat felé. Lucius szórakozottan megrázta a fejét, majd követte őt. Együtt ültek be a férfi autójába, majd a sofőr elvitte őket a Roxfortba.

Tia első útja Katie-hez vezetett, Lucius pedig magukra hagyva őket elindult, hogy megkeresse Perselust.

a

- Á, Tia, csakhogy végre ide értél! Remélem, nincs semmi gond, mert a leveled igazán rejtélyesre sikeredett – fogadta Katie izgatottan barátnőjét, majd mindketten leültek egy-egy fotelba.

- Sajnálom, nem akartam rád ijeszteni. Nem, nincs semmi gond, de legutóbbi látogatásom óta történt pár dolog, ami nagy mértékben befolyásolhatja a kilétem utáni kutatást.

- Huhh, ez nagyon komolyan hangzik. És van ehhez valami köze a minisztériumnak?

- Miért kérded?

- Miután elmentél, keresett itt egy férfi. Hm... kissé furcsa, magas, fekete hajú, egész jóképű...

- Khm, Katie, azt hiszem kicsit elkalandoztál.

- Mi? Ja, igen! Valami döntésről, vagy ítéletről zagyvált össze mindenfélét, meg hogy személyesen kell közölnie. Mondtam neki, hogy pont elkerültétek egymást, és hogy az állomáson megtalál, de meg se várta, hogy befejezzem, sarkon fordult és igencsak sietve távozott.

- Hm... ez különös. Az állomáson csak Lucius várt, és ő azt mondta, hogy az ő feladata az ítélet közlése. De nem tudta ott elmondani, mert... – Tia itt abbahagyta a mesélést, mert hirtelen egy egészen furcsa gondolat ütött szöget a fejében.

- Mert? – kérdezte Katie izgatottan. – Mondd már, mi történt veletek?

- Megtámadtak.

- Merlinre! Akkor az, aki nálam járt... Te jó ég! Én meg simán elárultam neki, hol talál! De ugye nem esett bajotok?

- Szerencsére nem. Bár Lucius megsérült, de sikerült meggyógyítanom. - Katie-nek feltűnt, hogy Tia valamivel felszabadultabban ejti ki a férfi nevét, de nem tette szóvá.

- Micsoda? Te gyógyítottad meg?

- Igen. Mikor visszaértünk, el akartam látni a sebét. Lefertőtleníteni, meg a szokásos dolgokat. De persze ő ezt nem akarta. Akkor beszélgetni kezdtünk, és már nem teljesen tudom, hogy, de végül megcsókoltuk egymást.

- Hm, ahhoz képest, hogy ki nem állhatjátok a másikat, elég sűrűn történnek veletek ilyen “balesetek” – pimaszkodott Katie. – De mi köze ennek a gyógyításhoz?

- Ha nem vágnál folyton közbe, akkor már elmondtam volna. Szóval, már említettem korábban is, hogy mikor megcsókolt, különös bizsergést éreztem a testemben. Most is ezt éreztem, csak erősebben. Azt hittem, a csók miatt van, de mikor elhúzódtam tőle, megláttam, hogy a kezem alatt már nincs ott a seb. Lucius szerint gyógyító vagyok.

- Ezt nem hiszem el! Akkor valószínű, hogy te is aranyvérű boszorkány vagy.

- Több mint valószínű. A miniszter ezután kijelentette, hogy nem engedheti, hogy egyedül mászkáljak, ezért Luciusnak mindenhová el kell kísérnie engem.

- Még a mosdóba is?

- Jaj, ne légy már ilyen gyerekes! - nevetett fel Tia Katie szavai hallatán.

- De most komolyan. Mi van köztetek? – váltott témát kíváncsiskodva Katie.

- Mi lenne? Semmi!

- Ugyan már! Két magányos szív... ráadásul mindketten aranyvérűek vagytok...

- Képzelődsz!

- Hát, jó! Én megértem, ha titkolni akarjátok...

- Katie! – szólt rá Tia erélyesebben barátnőjére, majd mindketten nevetésben törtek ki. Végül Tia felállt, és így szólt: - Ideje elindulnom. Lucius kiakad, ha sokáig maradok. - Azzal elindultak a bejárat felé.

a

A kígyófejes pálca hangos koppanása törte meg a hideg, nyirkos pince csendjét. Kisvártatva a hatalmas ajtó feltárult, s Perselus Piton fenyegető alakja jelent meg. Lucius Malfoy gúnyos mosolyra húzta a száját, ahogy elképzelte a látványra megrémülő gyerekek arcát.

- Lucius, milyen váratlan meglepetés – húzta fel a professzor kérdőn a szemöldökét. Hangja szenvtelenül csengett, de legbelül komolyan érdekelte, mit akarhat tőle. A szőke mágus nem sűrűn szokta személyesen felkeresni, csak halaszthatatlan ügyben.

- Ha befejezted a méregetésemet, talán be is engedhetnél. – Piton arca kelletlenül rándult egyet, de utat engedett Malfoynak.

- Tehát, minek köszönhetem váratlan látogatásod? – kérdezte, miközben hellyel és teával kínálta vendégét. – Amennyiben Dracoról lenne szó...

- Nem, Perselus, sokkal inkább „magánjellegű” a látogatásom oka – mondta Lucius jelentőség teljesen, és szavainak nyomatékaként megérintette a bal alkarját. Piton ösztönösen utánozta a mozdulatot, és mintha egy fokkal sápadtabbá vált volna az arca. – Bizonyára neked is feltűnt, hogy a Sötét Jegy az utóbbi időben egyre jobban látszik.

- Igen – felelte kurtán a professzor.

- A Nagyúr vissza fog térni. Közeledik az ő ideje.

- Ez várható volt.

- És ha visszatér, ott folytatja, ahol abbahagyta – folytatta a szőke mágus nosztalgikus hangulatban.

- Ne szaladjon el veled a ló, Lucius. Ha eljön az ideje a Nagyúr szólítani fog minket, amint szüksége lesz ránk. Azt pedig, hogy mi lesz, majd meglátjuk akkor. - Ezzel befejezettnek tekintette a témát. Lucius egyetértően bólintott. Felálltak, és elindultak a főbejárat felé.

a

Hermione a parkban ülve kinyitotta mugliismeret könyvét, majd olvasni kezdte. Lépteket hallott a háta mögött, majd egy kéz érintette meg a vállát. Hermione lassan megfordult, és mikor meglátta Dracot, ajkai már nyíltak volna, hogy köszönjön neki, de Harry üvöltése félbeszakította.

- Mi a fenét művelsz, te görény? Vedd le róla a mocskos kezedet!

- Mi van, Sebhelyes? Nincs más, akit zaklathatsz? Foglalkozz inkább a kis véráruló barátnőddel!

- Ugyanolyan undorító féreg vagy, mint apád, Malfoy! - dörrent rá Harry a szőke fiúra, akit nem érdekelt, hogy ott van Potter, szerette volna minél hamarabb átölelni barátnőjét. Odafordult, hogy köszönjön neki, de Harry ismét közbeszólt: - Ne merj még egyszer közeledni Hermionéhoz! Világos?

- Mi van? Bocs, de nem értem, mit hablatyolsz itt nekem. Szerintem ő is el tudja dönteni, kivel szeretne barátkozni... – Befejezni azonban már nem tudta a mondatot, mert Harry a torkának szegezte pálcáját.

- Gyere Malfoy, párbajozzunk. Annyira keménynek érzed magad...

- Gyáva vagy Potter.

- Azt mondod? - Harry zöld szemei vészesen csillogtak. Hermione érezte a veszélyt. Felállt, és igyekezett nyugodt maradni, ahogy látta szerelmét és legjobb barátját egyre dühösebben. – Na, mi van, Malfoy? Vagy csak halálfaló álarcban és talárban vagy nagy legény? – Draconak se kellett több, kivonta pálcáját, és egy erős pajzsbűbájt küldött Harry-re. Harry azonban gyorsabb volt nála: - Sectumsempra! – Kiáltotta, erre Draco mellkasából ömleni kezdett a vér, mintha egy kard felszakította volna a testét. Harry dühtől izzó tekintettel meredt Malfoyra, aki összeesett a füvön. Hermione - amint meglátta Dracot a földön fetrengeni véresen – felsikoltott. Hangjára odacsődült egy egész diáksereg, majd kisvártatva megjelent Mendoza professzor és barátnője, Tia is. Nehezen sikerült utat törniük a diákok sorai között, s mikor odaértek a fiúhoz, szabályosan földbe gyökerezett a lábuk az eléjük táruló látványtól. Tiának sikerült hamarabb magához térnie első döbbenetéből. Könnyeivel küszködve, kétségbe esetten omlott térdre Draco mellett, majd jobb kezét felemelve tenyerét közelíteni kezdte a fiú mellkasához. Aki feszülten figyelte, némi fehéres fényt láthatott a nő keze és Draco teste között. Lassan eltűnt a vágás a fiú mellkasáról, és Tia megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor Draco felült. Mielőtt bármit is mondhatott volna, odaért Piton is, aki idegesen taszította félre őt.

- Menjen már innen, mit szerencsétlenkedik itt? - dörrent rá dühösen Piton a nőre. Már épp kitörni készült belőle a válogatott szóáradat, mikor Draco megfogta a gyomrát, és annak tartalmát Piton professzor talárjára és cipőjére ürítette. A diákok felnevettek, mire Piton undorodva nézett végig magán. Ahogy felemelte fejét, tekintete találkozott Katie-ével, és mikor meglátta, hogy az is mosolyog, dühösen megrázta a fejét, majd otthagyott mindenkit.

- Azt hiszem, jobb, ha elkíséred Dracot a gyengélkedőre – lépett oda Katie Tiához.

- Igazán fölösleges, már jól vagyok – duzzogott a fiú, miközben megpróbált lábra állni.

- De én ragaszkodom hozzá, Mr. Malfoy – emelte fel Katie a hangját, majd mikor látta, hogy erőteljes fellépése elérte a kívánt hatást, odafordult Tiához. - Menj csak nyugodtan. Van mit megbeszélnetek. Addig én előkerítem a fiú apját.

a

Szótlanul lépdeltek egymás mellett a gyengélkedő felé vezető folyosón, mely szerencsére üres volt. Madam Pompfrey már tudott arról, hogy mi történt, így mire felértek hozzá, már azt is tudta, hogy nem sok dolga lesz. Elvégzett pár vizsgálatot, lefektette a fiút az ágyra, és kiadta a parancsot, hogy sokat pihenjen, majd kiment. Tia leült az ágy szélére, és kérdőn nézett a fiúra.

- Remélem megérte azért a csinos lányért.

- Mi? Milyen lány? ... Én nem tudom, miről beszélsz, Tia.

- Ugyan, Draco. Amnéziás vagyok, nem vak... – kacsintott rá mosolyogva a nő. Ettől a fiú is mosolyra húzta a száját.

- A neve Hermione.

- Igazán helyes lány. Jól sejtem, ha úgy gondolom, ő az oka annak, hogy párbajozni kezdtél? – A fiú nem válaszolt egyből. Lehorgasztotta a fejét, vett egy mély lélegzetet, majd halkan beszélni kezdett.

- Igen. Odamentem köszönni neki, de Potter meglátott, és nyilván azt hitte, bántani akarom, és megtámadott.

- És miért hihette azt az a fiú, hogy te bántani akarod azt a lányt?

- Mert az a lány egy mugli származású boszorkány... én pedig..., nos fogalmazzunk úgy, eddig nem bántam vele valami szépen...

- Értem. Akkor összefoglalva: köszönni mentél egy olyan lánynak, akit nem kedvelsz... és még párbajoztál is érte... nem tudom, nekem ez nem teljesen áll össze... – csóválta mosolyogva Tia a fejét.

- Látom, előtted nem igazán lehetnek titkaim – sóhajtott nevetve Draco. - Hermione a barátnőm.

- De hát ez nagyon jó! – ujjongott Tia, ám mikor meglátta a fiú kevésbé lelkes arcát, az ő lelkesedése is alább hagyott. – Mi a baj?

- Említettem, hogy Hermione mugli szül...

- Ne is folytasd, megint ez a vértisztasági mizéria. Szóval titokban tartjátok... ó, ez olyan romantikus – lelkendezett Tia álmatagon.

- Micsoda? Hát nem vagy mérges rám?

- Ne butáskodj! Miért lennék? – nézett értetlenül a fiúra, majd mikor megértette, mire célzott, kissé bosszúsan folytatta. – Várjunk csak! Te azt hiszed, hogy azért, mert... mert valószínűleg én is aranyvérű vagyok, akkor... Draco, mégis hogy hihetted ezt? – dorgálta szelíden a nő.

- Nem tudom, sajnálom – hajtotta le a fejét bűnbánóan. – Szörnyen viselkedtem veled.

- Na, azért ennyire nem drámai a helyzet – próbálta jobb kedvre deríteni a fiút, de az a szavába vágott.

- De, az. Te olyan kedves vagy, bízol bennem, én meg... - Idegesen a hajába túrt.

-  Draco, van netán még valami, amiről tudnom kellene? - A fiú habozását látva csendben maradt. Tudta, hogy el fogja neki mondani, ezért nem sürgette.

- Múltkor legilimenciát alkalmaztam rajtad.

- Vagyis?

- Behatoltam az elmédbe, és megkerestem egy emléket.

- Miért van olyan érzésem, hogy azt az emléket kerested ki, amelyikben kiderül, hogy miért nem beszéltünk édesapáddal?

- Öhm, talán mert azt kerestem – pirult el halványan a fiú.

- És? Megtaláltad?

- Öhm, igen – mosolygott zavartan.

- És? Tetszett, amit láttál? – fonta össze a nő kihívóan a karjait.

- Tia, ez egyáltalán nem vicces! Gyilkosnak nevezted az apámat, aztán meg felemlegetted anyámat. Ez volt a legrosszabb dolog, amit tehettél. Nem is beszélve arról, hogy megütötted. Örülj neki, hogy egy kis csókkal megúsztad az egészet. - Ezt az utolsó néhány mondatot a fiú olyan hangon mondta, amitől Tia egyre dühösebb lett. Draco látta a nő egyre sápadó arcát, és ekkor már tudta, túllőtt a célon.

- Csak hogy tudd, velem senki nem játszadozhat! Apád megbántott engem, és ez volt az elégtétel. Azóta megbeszéltük egymással a dolgot, és innentől kezdve ez nem tartozik rád! És ha még egyszer megpróbálsz kutatni a fejemben, esküszöm, hogy amint emlékszem rá, hogy kell, halálra átkozlak! - Draco lehajtotta a fejét, majd így szólt halkan:

- Bocsánat, nem akartalak ennyire megbántani. Én csak féltelek, mi lesz veled, ha apa elragadtatja magát, és megátkoz. Egyébként tudsz róla, hogy módosította egy emlékedet?

- Micsoda?

- Még nem vagyok valami jó legilimentor, így amikor keresgéltem az emlékeid között, mindenfélét láttam. Ekkor bukkantam a báli estére is, ami szerint miután haza mentetek te egyből aludni mentél. De valami történhetett köztetek, mert ott van a módosítás. Van egy olyan sejtésem, hogy apám akkor tényleg bántott.

- Nézd Draco, rendes tőled, hogy így aggódsz értem, de tudok vigyázni magamra. Felnőtt nő vagyok. De tisztázzunk valamit. Én ezentúl elmondok neked mindent, ha te is elmondasz nekem mindent.

- Rendben. Tényleg sajnálom. - A nő bólintott. - De mondd csak! Miért nem szóltál, hogy boszorkány vagy?

- Ó, csak nemrég derült ki.

- Elmeséled, hogyan? – Tiának eszébe jutott előbbi ígérete, ezért elmesélt mindent a fiúnak. Még a csókot sem hagyta ki, Draco legnagyobb meglepetésére. A fiú vigyorgott, ahogy csak tudott, ám ekkor nyílt a gyengélkedő ajtaja, és Lucius lépett be rajta. Draco arcáról lehervadt a mosoly.

- Tia, mehetünk? - tette a nő vállára a kezét, ami nem kerülte el Draco figyelmét. Apjára nézett kérdőn, de csak egy lenéző pillantást kapott válaszul.

- Szégyelld magad Draco. Hogy egy félvér így megalázzon. Ekkora szégyent. Életedben nem okoztál még nekem ilyen nagy csalódást. Ezzel az egy tetteddel bepótoltad mind a tizenöt évet. - Azzal előrement. Tia odalépett, megsimogatta a fiú arcát, nyomott rá egy gyengéd puszit, majd így szólt:

- Ne törődj vele. Rossz a kedve. Aggódik érted.

- Apám soha nem aggódott értem.

- Ne mondj ilyet.

- Ez az igazság. - A fiú szédülni kezdett. - Menj. Majd írok. – Tia búcsúzásként még egy puszit nyomott a fiú homlokára, és kisietett. A férfival együtt a kocsihoz mentek, majd elhajtottak.

Kis idő múlva Hermione lépett be a gyengélkedő ajtaján.

- Szia - hallatszott cérnavékony hangja.

- Szia. - Draco erőtlenül ült fel.

- Harry büntetést kapott. Év végéig minden nap Fricsnél kell szolgálatot tennie. Aljas húzás volt ezt az átkot használnia. Meg is hallhattál volna!

- Rá se ránts. Jól vagyok. Tiának hála, begyógyultak a sebeim.

- Igen, nagy szerencse, hogy gyógyítóereje van. De ez mikor derült ki? Eddig azt hitted, hogy mugli. - A fiú részletesen beszámolt neki mindarról, amit Tiától megtudott, Hermione pedig elképedve hallgatta végig a történetet, majd elismerően elmosolyodott. - És elmondtad neki a múltkori legilimenciát?

- El – bólintott a fiú felszabadultan, de nem tudták folytatni a beszélgetést, mert ismét nyílt a gyengélkedő ajtaja és Dumbledore professzor lépett be. Hermione igyekezett feltűnés nélkül elengedni a fiú kezét, de az öreg mágus észrevette a mozdulatot.

- Ó, hagyja csak, Miss Granger. Miattam nem kell megfosztania magát ettől a kellemes érzéstől – mosolygott a szakálla mögül az igazgató. - De most megkérem, fáradjon ki. Holnap Draco is elhagyhatja a gyengélkedőt. - Hermione kiment. - Draco, Harry megkapta büntetését. Kívánsz valamit mondani az incidenssel kapcsolatban?

- Hermione miatt volt.

- Igen, tudom. Már magam is rájöttem.

- Akkor nincs mit mondanom.

- Rendben. - Azzal kiment. A fiú gondolataiba mélyedt, majd nem sokkal később elaludt.