A délutáni eseményeket követően igazán nem volt meglepő, hogy vacsora után, még jóval a takarodó ideje előtt, a kastély folyosóin egy lelket sem lehetett látni. Hamar híre ment Harry és Draco összacsapásának, s most mindenki a saját hálókörletébe visszavonulva próbált különféle elméleteket gyártani. Már nyolc óra is elmúlt, mikor a sötét varázslatok kivédése tanárnő kilépett pincebeli szobájából. Kopogtatott a szomszéd szoba ajtaján, de nem kapott választ. Hosszas töprengés után odament a bájital labor ajtajához, és kopogtatás nélkül benyitott. A délutáni incidens óta nem találkozott kollegájával, s ez egy kicsit aggasztotta. Mikor meglátta az üst fölé görnyedő férfit, átsuhant egy mosoly az arcán, de amint Perselus felemelte a fejét, és rávillantotta dühös tekintetét, meglepődött.

- Netán zavarok? – kérdezte bizonytalnul.

- Megtudhatnám, mégis mi a fene volt ez délután? – támadt neki indulatosan a nőnek.

- Mi?

- Az ellenátok! Honnan tudtad az ellenátkot?

- Perselus, nem értelek – nézett rá értetlenül Katie, de ettől Piton dühe csak egyre fokozódott.

- A Sectumsempa az én átkom. Te nem tudhatsz róla. Az teljességgel lehetetlen! És akkor még az a koszos mugli is ott szerencsétlenkedik Draco mellett... ráadásul nevetségessé tesz a fél iskola előtt… – morgott tovább a professzor az orra alatt. Katie eközben türelmesen, és jót derülve hallgatta a férfit, majd megelégelve zsörtölődését, tettetett bosszúsággal megszólalt.

- Ennyi? Befejezted végre? Megengeded, hogy szóhoz jussak én is? Eddig azt sem tudtam, hogy ez az átok létezik, szóval az ellenátkot sem tudhattam! Máskülönben meg jó lenne ha felhagynál Tia sértegetésével, mert ha nincs ott az a „koszos mugli”, akkor a kedvenc keresztfiad már rég alulról szagolná az ibolyát!

- Ó, ez az! Most akkor játsszuk a muglik védelmezése nevű játékot? – forgatta meg Piton színpadiasan a szemeit. - Mi lenne, ha abbahagynád annak a nőnek a védelmezését? Nekem nem úgy tűnt, mintha segítségre szorulna!

- Milyen mugli? Ha kicsit tovább látnál annál a hatalmas, görbe orrodnál, akkor észre vetted volna, hogy ő gyógyította meg Dracot! És azért, mert neked nem tűnt fel, lehet, hogy vannak dolgok, amikben a segítségünkre van szüksége! – üvöltötte a nő magán kívül, mire a bájital professzor elhallgatott. Fekete szemei villámokat szórtak, ahogy a nőébe fúrta tekintetét, mire Katie fejcsóválva kiviharzott az ajtón.

Nagy igyekezetében észre sem vette a kint várakozó fiút, így nekiütközött Frednek. Rosszkedvének köszönhetően azonnal ráripakodott a hetedévesre.

- Te meg mit keresel itt, Fred?

- Hát én csak… - próbált az  magyarázkodni.

- Azt hittem, elég világosan kifejtettem az álláspontomat, miszerint nem akarom, hogy még egyszer kémkedj utánam!

- De tanárnő...

- Nem kérek a kifogásaidból, Fred! A múltkor már elmondtam, milyen következményei lesznek annak, ha nem hagyod ezt abba!

- Á, itt is van a kis éjjeli tekergők egyike... – szólalt meg Katie mögött Piton kimért, hűvös hangja. – Pont időben a mai büntetőmunkára. – Kitárta a labor ajtaját, jelezve ezzel a fiúnak, hogy lépjen beljebb, de tekintetét nem vette le a nőről. Fred pár pillanatig zavartan méregette kettőjüket, majd jobbnak látta, ha bemegy a laborba. Katie szégyenkezve sütötte le a szemét, majd sietett el a szobája felé. Piton gyanakodva nézett a nő után. Ugyan csak foszlányokat kapott el a fiúval folytatott beszélgetésből, de annyi épp elég volt, hogy kíváncsiságát felkeltse.

Behajtotta maga mögött az ajtót, felöltötte legfélelmetesebb arckifejezését, majd érdeklődve fordult a feszengve álló griffendéleshez.

- Pontosan mit is fog tenni Miss Mendoza, ha nem hagyod abba a követését? – Fredet váratlanul érte a kérdés. Meg mert volna rá esküdni, hogy Katie mindent elmesélt már Pitonnak róla, de úgy látszik, az ő kapcsolatuk sem teljesen nyílt és őszinte.

- Semmi köze hozzá – szólt a fiú dacosan, ám a professzor nem hagyta annyiban a dolgot.

- Ha jól értettem, akkor nem ez az első eset, hogy követted a tanárnőt, vagy ha azt nem is, akkor kémkedtél utána. Ebből arra következtethetek, hogy valamit nagyon meg akartál tudni róla. Igazam van?

- Mi köze hozzá, hogy mit akarok tőle? – vágott vissza a fiú csöppet sem udvariasan, majd azzal a lendülettel folytatta is. - Szeretem őt!

- Hahh – horkant fel Piton cinikusan, ám Fredet ez nem gátolta meg abban, hogy befejezze mondandóját.

- Igen. Akár hiszi, akár nem. Maga még csak azt sem tudja, mit jelent a szerelem, mert akkor nem bántaná meg minden mozdulatával, vagy szavával! Ő sokkal jobbat érdemel magánál!

- Jobbat? Ugye nem magadra céloztál ezzel? – kérdezte, miközben gúnyos mosolyra húzta száját, majd vészjósló hangon hozzátette. - És különben is, Weasley. Honnan tudnád, hogy mi a jó Katie-nek?

- Higgye el, sokkal jobban ismerem, mintsem azt maga gondolná…

- Ez meg mégis mit jelentsen? – szegezte neki Piton gyanakodva a kérdést, mire Fred dühösen felhorkant.

- Nem kell megjátszania az értetlent, professzor! Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy Mendoza professzor Voldemort unokahúga. – A kijelentés hallatán Piton arca a szokásosnál is sápadtabb színt öltött, ám mielőtt még szólni tudott volna, Fred folytatta mondandóját. - De ne aggódjon, tőlem senki nem fogja megtudni ezt a kis titkot, mert szeretem őt annyira, hogy magamban tartsam azt, amit tudok.

- Most menj innen, Weasley.

- Mi?!

- Menj innen. Elengedem a büntetőmunkádat.

- De...

- Menj, mielőtt meggondolom magam! – szólt Piton határozottabban, mikor végre sikerült visszanyernie önuralmát. Frednek sem kellett kétszer mondani, s a lehető leggyorsabban távozott.

A professzor még néhány pillanatig csak állt, és az előbb hallottakon gondolkozott, majd fogta magát, és egyenesen Katie lakosztálya felé vette az irányt. Kopogtatás nélkül rontott be hozzá, majd minden köszönés és udvariaskodás nélkül üvöltözni kezdett.

- Mostmár mindent értek! Hogy lehettem ekkora hülye, hogy nem jöttem rá hamarabb?! A te felbukkanásod, a kígyó megzavarodása, a Sötét Jegy... – sorolta, miközben dühösen járkált fel-alá a szobában. Teljesen összefüggéstelenül beszélt.

- Miről beszélsz? – kérdezte Katie megszeppenten.

- Arról, hogy elárultál engem! Nem értem, miért így akarja próbára tenni a hűségemet, holott mindvégig bizonyítottam neki, hogy mellette állok!

- Perselus, én nem egészen értem, hogy kiről…

- Ugyan, nem kell mellébeszélned. Mégis mikor akartad elmondani, hogy a Nagyúr unokahúga vagy? – Az utolsó mondat hallatán Katie maradék türelme is elfogyott, s megelégelve a professzor vádaskodásait, először egy kötözőbűbájt, majd egy silenciot küldött a férfira. Elégedetten nézett végig az eredményen, majd higgadtan ugyan, de emelt hangon fogott bele válszába.

- Most, hogy végre szóhoz jutok, jó lenne, ha néhány dolgot tisztáznánk. Először is: ajtóstul rontottál be hozzám, és hogy őszinte legyek, nem tudom értékelni, amikor úgy vádaskodnak, hogy nem tudják az igazat. Másodszor: körülbelül tizenhat éve nem tartom a kapcsolatot semmilyen formában Voldemorttal. Megtagadtam mindent, ami vele kapcsolatos. Mindennél jobban elítélem a tetteit, és kikérem magamnak, hogy egy magadfajta közönséges gyilkos ítélkezzen fölöttem. – Egy pálcamozdulattal levette a férfiról a két varázslatot, majd halkabban folytatta. – Harmadszor pedig: nem is baj, hogy így alakult. Legalább rájöttem, milyen is vagy valójában.

- Katie, én…

- Ne! Ne mondj semmit! Épp eleget hallottam ma már tőled. És most szeretném, ha magamra hagynál. – Kinyitotta az ajtót, és tüntetően nézett a professzorra., aki szó nélkül távozott a lakosztályból. Az ajtó hangosan csapódott be mögötte.

Hosszú percekig csak állt a folyosó félhomályába burkolózva, s nem szólt semmit. Ostobának érezte magát, és legszívesebben szerette volna ezt az egészet meg nem történtté tenni. Teljesen úgy viselkedett, mint egy meggondolatlan, buta kamasz, s ezzel sikerült elidegenítenie magától talán az egyetlen olyan embert, aki képes volt őt elfogadni és szeretni.

a

Katie nagyot sóhajtva dőlt neki a bezáródó ajtónak. Sajnálta, hogy Perselussal való tiszavirág életű kapcsolata így ér véget, de már nagyon elege van abból, hogy bármit is tesz életében, soha nem tudja lemosni magáról a múltat, s ráadásul mindezt egy ex-halálfaló dörgöli az orra alá. Dühösen megrázta a fejét, majd elindult, hogy ledőljön az ágyára, amikor váratlanul ismét kivágódott az ajtó. Megfordult, és mikor megpillantotta a professzort, már épp nyitotta a száját, hogy beolvasson annak, de nem volt ideje, mert az átölelte, és szenvedélyesen megcsókolta. Meglepte a férfi efféle megnyilvánulása, így kezdeti elhatározása, miszerint nem fog neki engedni, megdőlni látszott. Korábban is csodálkozott azon, hogy a zárkózott és mindig mogorva bájitaltan professzor mennyire heves és szenvedélyes tud lenni, de ez a mostani tette mindent visz. Közben pedig szidta saját magát, amiért képes ennyire ellágyulni a férfi érintése hatására. Tovább azonban már nem tudott gondolkodni, mert hamarosan az ágyon kötöttek ki...

a

A hajnal egymás karjaiban érte őket, amint békésen pihentek a szoba csendjét hallgatva. Odakint épp csak hogy derengett az ég alja, így még rengeteg idejük volt a tanítás kezdetéig. Már jó ideje mindketten ébren voltak, s apró csókokkal kényeztették egymást, de egyikük sem akarta megtörni ezt az idilli hangulatot.

- Azt hiszem, sűrűbben kellene veszekednünk – szólalt meg végül Katie halkan, s pajkosan Perselusra kacsintott, aki válaszul elhúzta a száját. – Mondták már, hogy milyen édes vagy, amikor így nézel? – mosolyodott el Katie.

- Nem, eddig még nem – válaszolta Piton halkan, s folytatta a nő hátának simogatását.

- Ó, pedig biztos, hogy rengeteg hetedéves mardekáros lány szívét törte össze már ez a nézésed…

- Szemtelen nőszemély! Ezt a pimaszságot! Ezért büntetés jár!

- Ó, kérem, drága professzor, büntessen meg…

- Hmm, általában ilyenkor azért könyörögnek, hogy ne büntessem meg őket.

- Ugyan, lehet, hogy nem mindegyik hetedévesed mazochista, de mivel én nem vagyok a diákod, kivételt tehetnél velem. – A nő már szemtelenül vigyorgott, és közben simogatta a férfi karját.

- Ezek a mardekáros vonások... nehéz elhinni, hogy soha nem ismertelek.

- Az azért túlzás, hogy soha nem ismertél.

- Mire célzol? – emelkedett fel Perselus Katie-ről, miközben kérdőn nézett rá.

- Hát emlékszel egy elsőéves kislányra, aki elhívott téged a bálba, és egyszerűen a képébe röhögtél?

- A Karácsonyi Bálra?

- Igen.

- Persze. Hetekig ezen röhögött a fiúcsapat. – Hangja feloldódott, és ajkán gúnyos mosoly látszott.

- Min?

- Azon, hogy egy tök csúnya, elsőéves kislány... – kezdett bele nosztalgikusan, de ahogy meglátta Katie arckifejezését, torkán akadt a szó. - Ugye nem te voltál az?

- De.

- Ó, szörnyen sajnálom, én...

- Soha nem voltam egy szépség, de ez most fájt.

- Szép vagy. Egy hetedéves nem úgy nézi a szépséget, ahogy az elsőéves fiúk. Erre is gondolj.

- Ó, igen, professzor. Maga aztán tudja. Egyetlen lánnyal, és nővel sem láttam még, pedig tudok egyet s mást.

- Ó, bocsásson meg, kisasszony, amiért elfelejtettem, hogy a Sötét Nagyúr személyes asszisztensével van dolgom – nevetett fel a férfi.

- Maga felfuvalkodott hólyag! – Mindketten felnevettek, majd megcsókolták egymást. Végül Katie húzódott el, és szólalt meg ismét. - Menned kellene. Le akarok zuhanyozni, meg hát valamit kezdeni kellene az arcommal. Eléggé lestrapált vagyok.

- Miről beszélsz?

- Nézz már rám, hogy nézek ki?

- Ööö... egész tűrhetően.

- Na, kösz. – Felült, és egy pálcasuhintással magához vette a férfi ruháit, majd odaadta neki. – Öltözz fel, és menj vissza a szobádba. Nem kellene, hogy mindenki lássa, hogy nálam voltál.

- Pedig micsoda hír lenne. A tanári kar pletykásabb fele, Dumbledore-ral az élen, hetekig el lenne látva témával. – Gyorsan felöltözött, majd elindult az ajtó felé. Még váltottak egy gyors csókot, majd visszament lakosztályába.