- NEM!! – pattantak fel hirtelen a Sötét Nagyúr kígyó szemei, melyek most valósággal szikrákat szórtak. A kiáltásra kivont pálcákkal, izgatottan rohantak be hűséges csatlósai, s értetlenül tekergették fejüket. - Hogy történhetett ez? – kérdezte Voldemort bosszúsan.
- Uram, mi történt? – szólalt meg bátortalanul az egyik halálfaló.
- Az a nő! Túl közel került Luciushoz. Megéreztem. Hozzáért a Sötét Jegyhez. Lucius nem enged akárkit a jegy közelébe... pláne nem egy mug… - Villámként hasított belé a felismerés, s vonásai másodpercek alatt megváltoztak. - Azonnal cselekednünk kell. Nemsokára túl késő lesz ahhoz, hogy elválasszuk őket egymástól.
- De Nagyúr... – kezdte Bellatrix, de a férfi csendre intette.
- Nem érdekel, hogyan csináljátok, de minél hamarabb szeretném itt látni azt a nőt. Méghozzá élve! Oldjátok meg. Az időnk véges!
- Nagyúr, már megint ez a nő! Mi olyan érdekes egy mugliban?
- Ostoba! – kiáltott rá Voldemort dühösen. - Az a nő boszorkány, és ha nem tűnt volna fel, egyik leghűségesebb halálfalóm miatta...
- De ha nem szólítod őt, Nagyúr, nem várhatod, hogy...
- Ne szakíts félbe, Bellatrix! Ajánlom, hogy ne szakíts félbe még egyszer, különben megismertetem veled az igazi kínt! – visította Voldemort a nőnek, aki azonnal térdre ereszkedett, és alázatos hangon válaszolt.
- Bocsáss meg, Nagyúr, ismét szemtelen, és akaratos voltam.
- Rendben Bella. Ez egyszer elnézem neked. De figyelmeztetlek. Ha nem hozzátok a színem elé azt a nőt hamarosan, te meghalsz.
*
Tia egy hatalmas szobában tért magához. Óvatosan fordította oldalra a fejét, mely továbbra is fájdalmasan lüktetett. Megpróbált visszaemlékezni arra, ami történt, de gondolatai még túl ködösnek és kuszának tűntek ahhoz, hogy össze tudja rakni a részleteket. Ahogy igyekezett megmozdulni, egész testét tompa, görcsös fájdalom járta át. Lucius az ágy melletti hatalmas fotelban szunyókált.
- Mennyire védtelennek tűnik így... – merengett el, de mikor a férfi mocorogni kezdett, elkapta tekintetét róla.
- Jobban vagy? – hallotta meg a szőke mágus rekedt hangját. - Hozzak reggelit, vagy hozassak?
- Nem, köszönöm.
- Akkor azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Nem hiszem… - fordította el fejét a nő.
- De igen – szakította félbe Lucius határozottan. – Történt tegnap este valami, amikor megérintetted az alkarom. Tudni akarom, mi volt az.
- Még annyira ködös minden, és nem vagyok benne biztos, hogy ép eszemnél vagyok, ha azt mondom, hogy látomásom volt – ült fel Tia az ágyon, majd félve Luciusra pillantott. Azt hitte, hogy a mágus majd kineveti, de annak arca továbbra is komoly maradt, így vett egy mély lélegzetet, s belefogott a látomása mesélésébe. Több ponton meg kellett állnia, mikor egy-egy részlet nem rögtön jutott eszébe, de végül mindent sikerült elmondania, amit akkor látott, és érzett. Lucius feszülten hallgatta végig.
- Értem – kommentálta kurtán, majd nyugtalanul állt fel székéből.
- El kellene mennem Katie-hez – zökkentette ki gondolataiból Tia.
- Nem mehetsz – lépett elé Lucius. Hangja ridegen csengett.
- Miért? – nézett rá a nő értetlenül.
- Mert azok, akik az életedre törnek, csak arra a pillanatra várnak, hogy lecsaphassanak rád, és megölhessenek, ha kedvük tartja – válaszolt Lucius dühösen. Tia épp szólásra nyitotta a száját, de a mágus beléfojtotta a szót. – És ne merészelj ellent mondani nekem, különben...
- Különben? – kapott a szón a nő, s dacosan nézett vissza a szőke mágusra. - Különben mi lesz? Megint olyat teszel, ami után módosítanod kell az emlékeimet? – A férfit meghökkentették a hallottak.
- Honnan tudod, hogy… - kérdezte megrökönyödve.
- Tudom, és kész – válaszolt makacsul Tia, s tüntetően hátat fordított neki. Lucius azonban nem válaszolt. Kis ideig nézte, majd dühösen sarkon fordult, és kicsörtetett a szobából, magára hagyva a nőt. Sietős léptekkel haladt végig a folyosón, s közben egyre csak gondolkodott.
– Csuklyák, maszkok, kínzás… mégis halálfalók lennének? De ha Tia meglátta a Nagyurat és a halálfalókat, akkor a Nagyúr is sejthet, vagy érezhetett valamit ebből a látomásból. Elvégre Potter látomásairól is tudott, amikor belemászott a fejébe. A kettő nagyon különbözik egymástól, de mégis olyan hasonló. És akkor, akik rátámadtak az erdőben, majd később a pályaudvaron… azok is… De mit akarhatnak tőle? És ha annyira akarja őt a Nagyúr, miért nem engem kért meg rá, hogy vigyem a színe elé? – Gondolatait Tia léptei szakították félbe. A nő a könyvtárba ment, és pillantásra se méltatta a férfit, aki tekintetével követte őt. Némán nézte, ahogy az ajtó becsukódik mögötte, végül eldöntötte, hogy később beszélni fog a nővel viselkedéséről. Pontosabban kettejük viselkedéséről.
*
Katie épp a Nagyteremben fogyasztotta reggelijét, amikor megérkeztek a baglyok. Rosszulléteit sikerült elhagynia, s hetek óta végre először tudott jóízűen enni. Meg is lepődött, amikor észrevette, hogy az egyik madár közvetlenül felé tart. Egy gyönyörű, ezüstös színben pompázó bagoly volt az. Ahogy meglátta, szeme a Mardekár asztalánál ülő Dracóra siklott, aki kérdőn nézett vissza rá. Ebből következtetett, hogy a Malfoy család baglya az. Lassan, ráérősen vette le a madár lábáról a levelet, és közben magán érezte mind a fiatal fiú, mind pedig annak házvezető tanárának tekintetét is. Adott pár csipegetnivalót a kis állatkának, majd elkezdte olvasni a levelet.
Katie,
Ismét olyan dolog történt velem, amit nem értek, és ami rettenetesen megrémít. Tegnap este megérintettem egy tetoválást Lucius alkarján (hogy hogyan kerültem ilyen helyzetbe, azt most inkább ne firtassuk, bizonyára el tudod képzelni). Amint hozzáértem, láttam valamit. Valami olyat, amit nem kellett volna. Mintha a rémálmaim elevenedtek volna meg: a csuklyás, álarcos férfiak, akik korábban üldöztek; egy kígyó kinézetű férfi, aki egy harmadik csuklyást kínozott. És ez még csak a kezdet, ugyanis nemcsak láttam, hanem éreztem is a kínt, amit az a férfi átélt. Ráadásul Lucius is olyan furán reagált, mikor elmeséltem neki. Nem tudom, kihez fordulhatnék, kérlek, segíts. Válaszolj, minél hamarabb.
Várom leveled: Tia
Katie azonnal varázsolt magának egy tollat és egy pergament, és amilyen gyorsan csak tudta, megírta a választ. Miután átolvasta, rákötötte a bagoly lábára a papírt, és útjára engedte. Lassan fejezte be reggelijét, hogy utána megtartsa első óráját.
*
Tia izgatottan bontotta fel a levelet, amit a bagoly hozott neki, ám remegő kezében a papír kezdte elveszíteni eredeti mivoltát, és lassan egy nagy papírgalacsin lett volna belőle, ha nem gyűri le félelmét, és le nem teszi az asztalra. Ahogy meglátta az első pár sort, félelme visszatért, és immáron alig palástolva érzéseit, szinte falta szemével a Katie-től kapott sorokat.
Tia,
Nem tudom, mit mondjak erre. Csak egyetlen dolgot tudok biztosra, mégpedig azt, hogy ha sejtésem nem csal, akkor a Sötét Nagyúr, és a halálfalói szerepeltek a látomásodban. Ez igazolná Lucius viselkedését is (emlékezz arra, amit róla meséltem). A Sötét Nagyúr igen kegyetlen, amint te is láthattad, és nem retten vissza semmitől. Ha valóban ő az üldöződ, kezdj el imádkozni Merlinhez, mert hamarosan... Nos, hogy is fogalmazzak finoman, és kevésbé ijesztően? Ha Voldemort rád talál... Nem, ezt mégsem levélben kellene megvitatnunk. Amint tudsz, gyere el a Roxfortba. Addig beszélek a régi kollegáimmal.
Egyéb hírek: gyermeket várok. Perselus még nem tudja, és nem is tudom, hogy mondjam el neki, vagy egyáltalán el akarom-e mondani neki.
Ölel barátnőd: Katie
Tia megrökönyödve tette le a papírt az asztalra. Bár a hír, amit kapott, elszomorította, de valahol mélyen mindig is sejtette, hogy hamarosan harcolnia kell az életéért, ám mégsem tudta, mit fog kezdeni magával, ha tényleg bekövetkezik ez. Miközben újra átfutotta a sorokat, ajtócsapódásra lett figyelmes.
- Hogy mertél ellent mondani nekem, és írni annak a nőnek? - viharzott be Lucius feldúltan.
- Csak azt tiltottad meg, hogy elmenjek hozzá – vetett ellent Tia –, és különben is, Katie legalább segít nekem.
- Igen, az lehetséges! De ha nem fogadod meg a tanácsaimat, akkor ne engem hibáztass majd, ha elfognak. Az üldözőidnek biztos módszereik vannak arra, hogy megtaláljanak, és eltegyenek láb alól, ha ki van adva nekik parancsba!
- Ó, igen? Na és megosztanád velem, hogy honnan ismered ilyen jól a támadóimat? – A férfi nem válaszolt, csak dühtől villámló szemekkel kisietett a könyvtárból, és becsapta maga mögött az ajtót. A külső, hatalmas tölgyajtó csapódása jelezte, hogy Lucius elment otthonról. Tia egy ideig némán nézett utána, majd ismét tollat ragadott, s nekiállt megfogalmazni válaszát.
*
Ahogy telt az idő, a déli napsütésben Katie merengve üldögélt egy fa alatt, és már kezdett aggódni, hogy valami baj történhetett, amiért Tia késik a válasszal, ám ekkor megérkezett a kissé zilált kinézetű bagoly.
- Hát veled meg mi történt? – kérdezte a kis madarat, miközben levette annak lábáról a ráerősített üzenetet.
Katie,
Köszönöm az őszinte szavakat. Lucius természetesen nem volt elragadtatva, hogy ellentmondtam neki, de idővel majd csak megenyhül. Kell egy kis idő, míg ráveszem, hogy térjen jobb belátásra, de ha továbbra is elzárkózik attól, hogy meglátogassalak, akkor ismételten kiszököm. Találkozzunk 2 nap múlva. Az óráid után felkereslek lakosztályodban. Még egyszer köszönöm, hogy segítesz.
Tia
UI: Terhességeddel kapcsolatban pedig csak azt tudom tanácsolni, hogy mondd el neki. Biztosan meghallgat, és lehet, hogy még örülni is fog. Bízz magadban, és bízz benne is.
A nő fáradtan elmosolyodott, majd felállt, és bement a pincébe, ahol szerelme tartózkodott. Halkan benyitott. Mikor megpillantotta a férfi gondterhelt ábrázatát, miközben az buzgón körmölt, elbizonytalanodott.
- Mi a gond, Perselus?
- Ezek a kölykök, teljesen kiakasztanak. Azok az ostobák megint nem tudnak egy normális dolgozatot írni. Bezzeg az a túlbuzgó, griffendéles Granger folyamatosan a legjobb dolgozatokat írja, de a mardekárosok, az ÉN gyerekeim, azok, akikre büszke lehetnék, nem tudnak semmit! Ostoba, felelőtlen, mocskos banda! Mindnek ugyanazon jár az esze! Tizenöt évesek, és csak az jár a fejükben, hogy két év múlva megkapják a Sötét Jegyet, és kövessék a szüleik példáját! Milyenek azok a kölykök, mi? A folyosókon párbajoznak, és kikapnak, ráadásul a házkupát sem tudják megszerezni... Hát ezért utálom a kölyköket – morgolódott magában a férfi. Mindezt hallva Katie már el is döntötte, hogy nem fogja elmondani a hírt. Egy ilyen kijelentés után, miszerint utálja a gyerekeket, nem akart elmondani neki semmit. Nem hibáztatta a döntéséért, elvégre harmincnyolc évesen egy férfi már nem biztos, hogy akarna gyereket.
- De miért is jöttél? – kérdezte Piton nagyot nyújtózva.
- Nem érdekes – rázta meg Katie a fejét, majd visszament szobájába. Szerette volna előrepörgetni az időt, hogy végre más kösse le a gondolatait. Valahol mélyen remélte, hogy barátnője támogatni fogja a döntésében, hogy nem mondta el a dolgot Perselusnak ezek után, pedig szeretett volna a férfival együtt örülni.
*
- Nagyúr! Elfogtuk Malfoy baglyát, és a levelet!
- Milyen levelet, McNair?
- Amit az a nő írt a barátnőjének, valami Katie-nek. Sötét Varázslatok Kivédése tanár a Roxfortban. Két nap múlva meglátogatja, akkor…
- Azonnal hozzatok ide minden Prófétát, ami tavaly nyáron, vagy szeptember környékén jelent meg – vágott Voldemort türelmetlenül a férfi szavaiba. A halálfalók eltűntek, majd kisvártatva visszatértek néhány újsággal.
- Mit keressünk, Nagyúr?
- Ti semmit. Hagyjatok magamra. – A csatlósok elmentek onnan, ő pedig vadul lapozgatni kezdte az újságokat, míg meg nem találta a keresett cikket.
Katherine Mendoza, a Roxfort új Sötét Varázslatok Kivédése tanára
AJÁNLOM AZ OLDALT
