18. fejezet

Visszatérés

Másnap reggel Tia feltűnően nyúzottan ült le reggelizni. Éjszaka sokáig álmatlanul hánykolódott ágyában, s mikor végre elaludt, ismét rémálmok gyötörték, de ezek most valahogy mások voltak, mint az eddigiek: a kígyót felváltotta az a hátborzongató alak, akit a látomásából felismert, a megkínzott férfi helyén azonban saját magát látta, amint tehetetlenül, kiszolgáltatottan fekszik egy sötét cellában, halálfalók gyűrűjében. A maszkok lassan lekerülnek, s csupa ismerős arc tűnik elő mögülük: Piton, Katie, végül Lucius.

- Minden rendben? – zökkentette ki Lucius kérdése gondolataiból.

- Persze – felelte félszegen, majd halványan a férfire mosolygott. - Lassan indulhatnánk…

- Miért? Ma vizsgák vannak, és különben is, hoppanálással pillanatok alatt ott leszünk.

- Azt hittem, kocsival megyünk.

- Nem. Az túl kockázatos.

- De…

- Nézd, beleegyeztem, hogy elkísérlek, de nem vagyok hajlandó nagyobb kockázatot vállalni, mint amennyi szükséges. Ha nem tetszik, akkor maradunk.

- Jó, rendben – törődött bele Tia egykedvűen, de gondolatban igazat adott a mágusnak. Minél kevesebb lehetőséget adnak támadóiknak, annál biztosabb, hogy minden gond nélkül megússzák ezt a kirándulást. Így nem maradt más hátra, mint várni.

A délelőtt feszült csendben telt el. Ahogy közeledett az indulás ideje, úgy lett egyre elviselhetetlenebb a hangulatuk. Lucius idegesen pillantott órájára, majd a kérlelőn rá néző Tiára, végül beadta a derekát.

- Nem bánom, menjünk – sóhajtott, s kezét a nő felé nyújtotta. Tia megkönnyebbülten fogadta el a kinyújtott kezet, de ahogy megérintette a férfi ujjait, hirtelen ismét képek villantak fejében: egy kép, amin Lucius és ő egy erdős részen állnak, Lucius megragadja a vállát, majd a következő, amin a maszkos alakok üldözik. A látomás nem tartott ugyan sokáig, de épp elég volt ahhoz, hogy a szőke mágussal kapcsolatban kétségeket ébresszen benne.

- Akkor most megyünk, vagy maradunk? – kérdezte a férfi még mindig kinyújtott kézzel. Szerencsére az előbbi közjátékból semmit sem vett észre.

- Hogy? Ja, persze. Menjünk! – válaszolt a nő kissé szétszórtan. Szorosan belekapaszkodott a mágus karjába, s behunyta a szemét.

A következő pillanatban már mindketten egy erdő szélén álltak. Ahogy Tia kinyitotta a szemét, és körülnézett, úrrá lett rajta a pánik.

- Hol vagyunk? Ez nem is a Roxfort! – hátrált kétségbeesetten Luciustól.

- Persze, hogy nem – felelte nyugodtan a mágus, de nem tudta megállni, hogy némi derű ne vegyüljön hangjába, ahogy végignézett a megszeppent nőn. – A Roxfort területén ugyanis nem lehet sem hoppanálni, sem dehoppanálni. De ha a hátad mögé nézel, akkor láthatod az iskolát – mutatott a távolba. Tia pillantásával követte a mágus mozdulatát, és miután megfordult, meglátta a hatalmas épületet. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, ugyanakkor szörnyen ostobának érezte magát a viselkedése miatt. Nem is értette, egyáltalán miért kételkedett Luciusban, hisz számtalanszor bebizonyította már, hogy nem akar ártani neki.

- Megnyugodtál? – kérdezte tőle a férfi, miközben kezét a vállára tette.

- Persze… vagyis én nem is… - próbált mentegetőzni Tia ügyetlenül.

- Miért érzem úgy, hogy valamit eltitkolsz előlem? – fúrta Lucius szürke szemeit a nőébe.

- Én nem… vagyis nem fontos. Nem megyünk inkább be? – váltott témát gyorsan, és dinamikusan megindult a kastély felé.

- Ugyan, még rengeteg időnk van. Sétáljunk inkább egyet a parkban. Már én is rég jártam arra. Kíváncsi vagyok, vajon megvan-e még a régi helyem.

- Rendben.

Csendesen indultak el a tó melletti ösvényen. Lucius a Tiltott Rengeteg közelében egy padhoz vezette a nőt, majd leültek.

- Nos, itt lennénk.

- Ez nagyon szép.

- Jut eszembe, én teljesítettem az ígéretem.

- Igen.

- Tegnap mintha te is ígértél volna valamit… – incselkedett a férfi, mire Tia arcát halvány pír öntötte el.

- Öhm… igen? Már olyan rég volt, nem is emlékszem rá…

- Talán segíthetek felfrissíteni az emlékezeted – húzta el száját a mágus, majd lassan közeledni kezdett a nőhöz, míg ajkuk össze nem ért, és gyengéd csókban forrt össze.

*

- Szerintem egész könnyű volt a bájitaltan.

- Igen, Hermione. Ha te mondod – morgott Harry, majd Ronhoz fordulva így szólt: - Jössz a klubhelyiségbe?

- Megyek – válaszolt a vörös hajú fiú, és ezzel magára hagyták a lányt, aki ezt kihasználva az egyik oszlop mögé húzódva megvárta Dracót. Mikor meglátta szőke hajú kedvesét közeledni, elmosolyodott. A fiú, miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem látja őket, bebújt mellé, s lopva megcsókolta.

- Potterék? – kérdezte fintorogva.

- A klubhelyiségben. A „testőrök”? – kérdezett vissza Hermione.

- Még bent írják a vizsga dolgozatot – mosolyodott el sokat sejtetően, majd se szó, se beszéd karon ragadta a lányt, és maga után húzva megindult vele titkos helyük felé. A kastélyt elhagyva egymással versenyezve futottak végig a már jól ismert ösvényen, ám ahogy odaértek, az eléjük táruló látványtól azonnal megtorpantak. Titkos helyükön ugyanis nem mást találtak, mint Draco apját, és Tiát, amint épp közelről tanulmányozzák egymás ajkait.

- Apa? Te itt?  – kérdezte Draco elképedve. A meglepett pár úgy rebbent szét, mint két lebukott szerelmes.

- Igen – felelt Lucius, mikor végre sikerült visszanyernie hidegvérét. - De szabad megtudnom, te mit keresel itt azzal? – bökött fejével Hermione felé.

- Ugyan Lucius, ne légy dühös. Hisz fiatalok – próbálta Tia menteni a helyzetet. A férfi erre úgy kapta fel a fejét, mintha megátkozták volna.

- Mi? Te tudtad?! Tudtál róla, és nem szóltál nekem? Hogy tehetted ezt velem? – fakadt ki a férfi dühösen.

- Nem értem. Mi ebben olyan nagy bűn?

- Bűn?! Az, hogy ez itt egy sárvérű! Már a puszta létezése is bűn!

- Úgy? Érdekes, mikor megcsókoltál, te sem zavartattad magad, holott akkor még azt hitted, én is sárvérű vagyok! – vágott vissza Tia, mire Luciusnak egy pillanatra elakadt a szava.

- Elég! Ne vitázzatok már miattunk! – szólt közbe Draco.

- Te majd akkor szólalhatsz meg, ha én megengedtem neked! De addig nem! – rivallt rá az apja.

- Lucius, kérlek, ne beszélj így vele, hisz a fiad!

- Te ne szólj bele, nem tartozol a családunkba!

- Ha így gondolod… - Tia sarkon fordult, és sértetten elrohant a Tiltott Rengeteg felé.

- Apa, kérlek!

- Hallgass, Draco! Tia, várj! - Lucius a nő után nézett, lépett egyet az erdő felé, de még visszafordult Dracóhoz. - Veled még később számolok, fiatalúr! – Alig indult el a Rengeteg felé, sikítás hallatszott az erdő mélyéről. Rémülten kapta fel a fejét a hangra, majd arra vette az irányt, ahonnan hallani vélte, de mire odaért, nem talált mást a helyszínen, csak egy halálfaló maszkot. Kisvártatva megjelent Draco és Hermione is.

- Mi tö…? – kérdezték volna szinte egyszerre, de mikor meglátták a férfi kezében a maszkot, elakadt a szavuk.

- Azonnal menjetek vissza a kastélyba! – parancsolta Lucius ellentmondást nem tűrő hangon, majd a maszkkal együtt elviharzott.

- Szólnunk kellene valakinek – javasolta Hermione.

- Rendben, gyere - fogta meg Draco a lány kezét, és már szaladtak is a kastély felé.

*

A Nagyteremben már csak néhány hetedéves diák írta dolgozatát, mikor kivágódott a hatalmas ajtó, s egy nő lépett be rajta. Vékony lábaira farmer tapadt, amelynek szára bele volt húzva magas szárú tornacipőjébe, méregzöld felsője pedig kiadta felsőtestének finom idomait. Fekete talárja a levegőben szállt, ahogy végigsietett a Nagytermen. A diákok szinte egyszerre emelték fel fejüket, és néztek a nőre, aki nem zavartatta magát a kérdő tekintetek kereszttüzében, és nyugodtan folytatta útját a katedrán álldogáló fekete ruhás férfihoz.

- Perselus! Remélem, nem felejtette el, és a vizsga után tiszteletét teszi az irodámban, ahogy megbeszéltük.

- Természetesen. Hogy is felejthetnék el egy ilyen „izgalmas” programot? – ironizált Piton szemforgatva. - Minden vágyam, hogy annak az ostoba nőnek a látomásairól hallgassak órás meséket.

- Ha akarja, ha nem, jönni fog, különben halálra átkozom. És tudja, hogy megteszem.

- Tudom – sziszegte a férfi.

- Helyes. Örülök, hogy tisztában van a lehetőségeivel. Maradjak esetleg segíteni?

- Semmi szükség rá, kisasszony. Mint látja, elboldogulok.

- Jó, akkor egy óra múlva az irodámban. És ajánlom, hogy ne késsen – majd miután küldött a férfi felé egy bűbájos mosolyt, megfordulva komoly arckifejezéssel vonult ki a teremből.

Eközben Fred szúrós pillantással méregette a két tanerőt, és miután meghallotta az „egy óra múlva az irodámban” mondatot, gyanússá vált neki a beszélgetés. Nem tudta mire gondoljon, de nem hitte, hogy egy egyszerű megbeszélésről lesz szó. Miután megtudta Katie nagybátyjának kilétét, egyre csak arra gondolt, hogy a nő visszatér Tudjukkihez. És az, hogy a professzor gyengéd kapcsolatot ápol egy ex-halálfalóval, még több aggodalomra ad okot. Eldöntötte hát, hogy amint végzett, felkeresi a tanárt.

*

Egy óra múlva az irodában egy nyugodt nő, és egy ideges férfi ült egymással szemben. Piton percenként nézte az óráját, majd mikor kapott Katie-től egy szúrós pillantást, megszólalt.

- Jellemző. Késnek.

- Ne türelmetlenkedj már, Perselus. Biztos, nyomós okuk van rá.

- Na, persze. Nyomós… – morgolódott tovább, de nem tudott elfojtani egy gúnyos mosolyt a szája szélén, amiből Katie rájött, mire gondolhatott a férfi. Ebben a pillanatban türelmetlenül kopogtattak az ajtón.

– Épp ideje volt már – sóhajtott a bájital tanár bosszúsan, ám ahogy Katie ajtót nyitott, Tia és Lucius helyett csak két nagyon ideges fiatalt talált, akik egymás szavába vágva próbáltak elmondani valamit.

- Professzor, segítsen! Az apám…

- És Tia… a Tiltott Rengetegben…

- De eltűnt! És a maszk…

- Az ég szerelmére, szedjék már össze magukat! – dörrent rájuk Piton fenyegetően, s ez némiképp megtette a hatását. Katie kihasználva a hirtelen beállt csendet beinvitálta őket az irodába, és leültette őket egy-egy székre.

- Most próbáljátok elmondani újra, lassabban, értelmesebben. És egyszerre csak egyikőtök beszéljen.

- Szóval az történt, hogy… - kezdtek bele ismét egyszerre a fiatalok. Katie-nek mosolyra húzódott a szája, Piton pedig ingerülten közbevágott.

- Granger, legalább maga lehetne értelmesebb, ha már a keresztfiam eszét elvette!

- Elnézést. Szóval épp a tónak a Tiltott Rengeteghez közeli részén voltunk, amikor megláttuk Draco édesapját, és Tiát… együtt. – A lány kissé elpirult, ahogy eszébe jutott az a bizonyos jelenet, így helyette Draco folytatta.

- Összevesztem apámmal. Ő megbántotta Tiát, aki erre elszaladt a Rengetegbe. Majd sikítást hallottunk, de mire odaértünk, csak egy halálfaló maszkot találtunk. – Míg beszélt, akaratlanul is ökölbe szorult a keze.

- És hol van most Lucius? – kérdezte Piton gyanakodva.

- Szerintünk Mr. Malfoy Tia után mehetett – felelt Hermione. - Mi pedig jöttünk segítségért.

- Jó – állt fel Katie székéről. - Ti most menjetek el a házaitokba, és ha lehet, erről egy szót se szóljatok senkinek. Mi beszélünk az igazgató úrral, és megoldjuk a helyzetet, rendben? Bármi történik, azonnal értesítünk benneteket.

- Rendben. Viszontlátásra.

A két fiatal eltűnt. Katie hopp port szórt a kandallóba, majd belehajolt.

- Dumbledore irodája – szólt fennhangon. A férfi hamarosan megjelent a kandallónál.

- Tessék, Katherine.

- Igazgató úr, kérem, jöjjön le. Beszélnünk kell önnel.

- Rendben, egy perc, és ott vagyok.

- Köszönöm – lépett el Katie a kandallótól, majd idegesen fordult Piton felé.

- Perselus, tudom, nem a legjobb időpont, de…

- Igen? – kérdezett a férfi mindenféle érdeklődés nélkül.

- El kell mondanom valamit.

- Igen? – csillant fel a férfi szeme, úgy fordult a nőhöz.

- Én… - fogott volna bele színvallásába Katie, ám ekkor megjelent Dumbledore.

- Bocsánat a késésért. Kisasszony, Perselus…

- Igazgató úr…

- Albus.

- Mi történt? Ingerültnek látszotok.

- Ami azt illeti, van rá okunk – felelt Katie. – Az elmúlt napok, hetek, sőt hónapok eseményeit figyelembe véve jó okunk van feltételezni, hogy félelmünk, miszerint a nagybátyám visszatér, beigazolódni látszik. A rejtélyes támadás a kviddics világkupán, a kígyóm eltűnése, majd a nagybátyámmal kapcsolatos álmaim, és most ez az újabb… - Mondandóját Piton váratlan felszisszenése szakította félbe. Meglepetten fordultak a bájital tanárhoz.

- Pedig reménykedtem benne, hogy soha többé nem kell éreznem ezt… - mondta borúsan a férfi, miközben bal alkarjához kapott.

- Tehát visszatért – állapította meg Dumbledore.

- Igen, és hív.

- Menj csak Perselus, majd Katherine felvilágosít a helyzetről.

- Rendben – azzal kiment az iskolából. Ahogy elhagyta a kastély területét, dehoppanált.

Katie irodája ablakából követte tekintetével a távozó sötét alakot egészen addig, amíg a fák el nem takarták őt előle.

- Ne aggódjon – szólt együtt érzően az igazgató - tud magára vigyázni. De, kérem, folytassa, amit elkezdett.

- Igen… Szóval, Tiával megbeszéltem, hogy eljön ide hozzám megbeszélni az álmait és látomásait, mert szerintem ezek is összefüggésbe hozhatóak Voldemorttal. Szóltam Perselusnak, hogy jöjjön ő is. Bízok a tudásában, ismeri a Nagyurat, és természetesen tud is rá hatni, ha szükséges. A probléma ott kezdődött, hogy Tia és Lucius nem jelentek meg, így nem tudtunk velük beszélni. Helyettük Draco és Hermione esett be az irodámba, és egymás szavába vágva mondták el, hogy volt Draco és Lucius között egy aprócska szóváltás, amibe Tia is beleszólt, és mivel Lucius gorombán leteremtette, berohant a Rengetegbe. Majd kisvártatva sikítást hallottak, ám az erdőben nem találtak mást, csak egy elhagyott halálfaló maszkot. A gyerekek azonnal idejöttek segítségért, Lucius Tia után ment, és egyelőre ennyit tudok. De az előbbi közjáték fényében ennek már nem sok jelentősége van, hisz most már bizonyos, hogy a nagybátyám visszatért.

- Ne legyen ebben olyan biztos. Minél több információval rendelkezünk, annál erősebben és hatékonyabban tudunk fellépni ellene. Most megyek, intézkedem a kisasszony és Lucius biztonságát illetően. Kérem, ha Perselus visszatérne, beszéljen vele.

- Igazgató úr… Albus. Kérem, megoldható, hogy elmenjek a nagybátyámhoz, ha szükséges?

- Természetesen, ha nem fog magánakciókba Perselusszal.

- Nem vagyok olyan forrófejű – nevetett fel a nő, mire Albus mosolyogva belépett a kandallóba, és eltűnt. Amint felért az irodájába, azonnal összehívta a Rend tagjait, hogy megvitassák a teendőket.

Katie pedig türelmesen várt az irodájában Perselusra, aki nem sokkal később meg is jelent.

- Mi történt? Mesélj.

- Azt a feladatot kaptam, hogy vigyelek magammal. Ha nem sikerül rávennem téged, hogy csatlakozz, akkor erőszakkal fog elvinni.

- Nos, ez esetben nincs más választásom. Rendben, veled megyek.

Ebben a pillanatban berobbant az ajtó, és a porfelhőn át meglátták Fredet, amint szikrázó szemekkel, kivont pálcával próbálja útjukat állni.

- Nem fogom engedni, hogy ezt tegye! – kiáltotta zaklatottan. - Nem viheti el Mendoza professzort Neki!

- Na és ebben pont te fogsz megakadályozni, Weasley? – gúnyolódott Piton a fiúval.

- Fred, mennyit hallottál? – kérdezte gyanakodva Katie.

- Épp eleget ahhoz, hogy tudjam, mire készül ez a zsíros hajú denevér!

- Vigyázz a szádra, Weasley! – rántott pálcát Piton is.

- Hagyjátok abba! – kiáltott rájuk Katie. – Perselus, kérlek, hadd intézzem el ezt én – nézett kérlelőn a férfira, aki kis hezitálás után, de eltette pálcáját. - Te is tedd azt el, Fred! – fordult oda tanítványához.

- Nem! Most azonnal értesítem az igazgatót, hogy Piton egy áruló.

- Fred, ez nem az, mint aminek látszik… - próbálta Katie megmagyarázni a helyzetet, de a fiú nem hagyta.

- Tényleg? Akkor elmondaná, mégis micsoda? Mert szerintem elég egyértelmű!

- Sajnos nem mondhatom el, de bízz bennem!

- Bízzak magában? Mégis miért kellene ezt tennem? Maga talán megbízott bennem?

- Kérlek, ezt ne most beszéljük meg! Ha nem engedsz utunkra, súlyosabb dolgok fognak történni, mint azt gondolnád.

- Nem hi… - Befejezni azonban már nem volt ideje mondatát, ugyanis Piton egy jól irányzott kábító átokkal harcképtelenné tette a fiút.

- Csakhogy végre elhallgatott – morgott a bájital tanár, miközben eltette pálcáját. – Már nagyon untam a szövegét.

- Azért ez egy kicsit erős volt – guggolt Katie az eszméletlenül fekvő fiú mellé.

- Majd sajnálom, ha lesz rá időm. Induljunk! – Azzal megfogta a nő karját, és szó szerint kirángatta a kastélyból. Mikor elhagyták a birtokot, dehoppanáltak.