Miután a tulaj becsukta távozáskor maga mögött az ajtót, Hermione rávetette magát a kétszemélyes ágyra. Piton az ablakhoz sétált és kinézett rajta, de arca arról árulkodott, még mindig dühöng a döntésen. Az járt a fejében, hogy ezt meg sem említi Dumbledore-nak, mert túl jól ismerte az öreget, biztos volt benne, hogy mindent képes lenne beleképzelni a kialakult helyzetbe… sőt még bíztatná is, mert, ahogy Dumbledore mondaná: „a legrosszabb döntéseinket utólag sokszor nem bánjuk annyira”. Az is bekúszott a gondolataiba, hogy most melyik arcát mutassa a lány felé, mert ha olyan lesz, mint amilyen egyébként, akkor előbb-utóbb kikészítik egymást, de megjátszani is mit játsszon? Legyen rendes, parancsoló, csinálja azt, amit az iskolában is szokott? El tudja egyáltalán viselni a lány jelenlétét maga mellett? Hogyan fog a hosszú egyedüllét és magány után ilyen éles váltással közösködni? Egy hatalmas sóhajt préselt ki magából, majd Hermionéra nézett, aki feltűnően csendes volt. Mert aludt.

- Akkor enyém a kanapé. – motyogta magának. A bőröndjét kinyitotta és bepakolta a holmiját a szekrény bal felébe.

A szobában csak egy állólámpa égett és alatta egy fotelben a kis asztal mögött Piton ült, legalább hatféle újság társaságában. Hermione az ágyon úgy ült fel, mintha megbökték volna valami szúrós tárggyal. Piton oda kapta a tekintetét a mozgásra, de nem szólt a lányhoz.

- Hány óra van és milyen nap? – kérdezte teljesen zavart kifejezéssel az arcán.

- Este tíz, és még ma van. De két óra múlva már holnap lesz. – mondta kissé mogorván a férfi.

- Történt valami, amíg aludtam? – kérdezte Hermione fittyet hányva az előbbi beszólásra, és lassan oda sétált Piton mellé. Ahogy szeme megszokta a fényt, látta, hogy Piton már köntösben van. Bár a köntös fekete színű volt, vastagsága finom anyagról árulkodott.

- Vettem pár mugli újságot, de ezekből semmi nem derül ki. – mondta Piton. - Az egyik elég pontos; áldozatok neve, adatai, utcanevek, ahol a merényletek történtek, de az elkövetőkről rébuszokban beszélnek. Két újság csak figyelmeztet, hogy vigyázzanak az emberek esténként, mert már 8 embert megöltek London legkülönbözőbb pontjain az elmúlt 2 hónapban. A másik három meg ufó támadásról harsog. Ez itt például.

Hermione fölkapta az említett lapot.

- Ő a kedvenc színészem! De helyes körszakállban! – mondta teljesen feldobódva. Aztán látta Piton tekintetét, és lehervadt az arcáról a mosoly. Piton úgy nézett, mint ahogy bárki nézne, ha valami nem úgy működik, mint ahogy kellene.

- Tudok segíteni valamiben? – váltott stílust Hermione és próbált olyan arcot vágni, mint mikor iskolában van.

- Nem. Majd holnap.

- Akkor lezuhanyozom, és azt hiszem vissza is alszom. – mondta Hermione kicsit halkabban. Kivette a bőröndből a pizsamáját és a fürdő illetve esti köntösét, majd becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaját. Mikor ráfordította a zárat, érezte, hogy kiült a pír az arcára.

- Ez, de kínos. – mondta csendben, aztán majd’ kiugrott a szíve, mert Piton az ajtó másik feléről beszólt neki.

- Mondja, mi az, hogy ufó?

- Míg zuhanyozom, megfogalmazom, rendben? – kiabált ki a lány. Hermione nem hallott reagálást erre, és rákérdezett még egyszer:

- Rendben, professzor úr?

- Bólogatok - mondta Piton. Hermione lefürdött, pizsamájába bújt és akaratlanul is Ron egyik intelme jutott eszébe: „szereltess magadra lakatot”. Magára kanyarította az esti köpenyét is. Kilépett a fürdőből, és látta, hogy Piton berendezkedett a kanapén. Oda settenkedett az ágyhoz, és gyorsan bebújt a takaró alá. A kanapé háttal volt az ágynak és már az állólámpa sem égett, így nem láthatta, hogy a professzor már alszik, vagy csak nem akart zavarban lenni a pizsamás Hermiónétól, ezért kapcsolta le a lámpát.

- Alszik már professzor? – kérdezte halkan.

- Nos, mi az az ufó? –hallatszott a morcos hang.

- Az embernél fejlettebb értelmi szinttel rendelkező űrlénynek tartják az úgynevezett ufókat. Űrlények, vagyis más bolygókról érkező idegenek, akik állítólag néha elviszik az embereket a Földről magukkal, hogy kísérletezzenek rajtuk.

Nagy csend ült a szobára.

- Maga szórakozik velem? – szólt Piton idegesen.

- Nem! Dehogy!

-A muglik nagyon buták! – jelentette ki nyersen Piton.

- Miért? Nálunk buta mugliknál gyerekkorban mást nem mesélnek a szüleink, csak tündérmeséket varázslókról, boszorkányokról és csupa-csupa olyan lényről, amik a varázsvilágban nagyon is valóságosak! – érvelt Hermione. Piton nem válaszolt erre.

- Én nem hiszek az ufókban, szerintem csak egy nagy kitaláció, ami valamilyen módon a varázsvilághoz kapcsolódik. – mondta Hermione, de válasz aznap este már nem érkezett.

Másnap reggel Hermione nagyon korán megébredt, még bőven nem volt hat óra. Csak feküdt abban a nagy ágyban és azon morfondírozott, hogy felkeljen és felöltözzön, vagy kivárja, míg Piton teszi ezt meg. Aztán arra gondolt, hogy újságolvasással könnyebb elütni az időt. Óvatosan kimászott az ágyból, magára kanyarította a köpenyét, és lábujjhegyen a kisasztalhoz somfordált. Ekkor megpillantotta a professzort, aki még aludt. A férfi feje kissé lecsúszott a párnáról, haja mégsem takarta el az arcát. Egyenletesen lélegzett, és olyan emberinek és megközelíthetőnek tűnt, hogy Hermione egy ideig csak nézte őt. Aztán visszafeküdt az ágyba és olvasni kezdett. Negyed nyolcat ütött az óra, mikor Piton mocorogni kezdett, majd hangosan felszisszent.

- Óh, a franc egye meg… - mondta fájdalmasan.

- Valami baj van? – kérdezte Hermione kipillantva az egyik pletykalap mögül.

- Maga már ébren van? – sziszegte Piton.

- Elég korán megébredtem és csendben olvasgattam eddig. Mi a baj professzor?

- Elfeküdtem a nyakam. – Piton felült a kanapén, háttal Hermionénak és masszírozni kezdte az említett testrészt. Majd ő is magára kanyarította a köpenyét és bement a fürdőbe, de Hermionét egy pillanatra se méltatta. A lány erre kimászott az ágyból és villámgyorsan öltözni kezdett, folyamatosan az ajtót nézve, nehogy Piton rosszkor jöjjön vissza a fürdőből. Végül sikeresen átöltözött. Bevetette az ágyát és a kanapéról is elpakolt. Kinyitotta az ablakot szellőzni. A fürdőben végig néma csend volt. Aztán vizet hallott a mosdókagylóból lefolyni, és Piton kilépett átöltözve nappali ruhába.

- A mosdó szabad. – mondta a lánynak. Hermione csak biccentett és most ő vette birtokba a helyiséget. Mikor becsukta az ajtót, és a mosdókagylóra nézett, elmosolyodott. Ott feküdt rajta Piton borotvája. Aztán együtt lementek reggelizni. A tulaj most is abban a ruhában volt, mint tegnap, csak sapka nélkül fogadta őket. Egy ideig vigyorgott, majd megmutatta, merre van az étkező. Fura módon az a helyiség is nagyon hangulatosnak és szépnek mutatta magát. Egy hosszabb asztalon háromféle reggeliből lehetett választani, és odébb két, három, illetve négyszemélyes asztalok álltak. Miután reggeliztek, Piton mondta Hermionénak, hogy hozza le a kabátját, ő addig egy hétre kifizeti a szállást.

- Nos, szép esténk volt? – dörzsölte a tenyerét a gnóm pultos.

- Nem a barátnőm. – szögezte le mérges tekintettel Piton.

- Óh, én diszkrét vagyok, hallottam már efféle válaszokat…

- De nem a… - forgatta a szemeit a tanár.

- Statisztikát vezetek a vendégekről, ugye nem baj, ha magukat a nászutasokhoz sorolom? – kérdezte egy füzetből kipillantva a tulaj. Piton nem szólt, nagy nehezen erőt vett magán, és próbált úgy tenni, mintha mindez csak valami rossz álom lenne.

Mikor kiértek az utcára, rögtön hideg szél fújta meg őket. Mindketten még jobban összehúzták magukon a kabátjukat.

- Az ott mi? – kérdezte Hermione balra mutatva. Piton oda akarta kapni a tekintetét, de a nyaka nem bírt elfordulni. Már kezdett elfeledkezni a kellemetlen élményről, de ez a hirtelen odafordulás emlékeztette a kanapén töltött kényelmetlen estére.

- Hogy’ feküdhettem el így a nyakamat? – morogta félhangosan.

- Nagyon fáj? – érdeklődött Hermione, kissé szégyenkezve.

- Majd elmúlik. Mit mutatott? Mire elfordul a nyakam, lemegy a nap…

- Semmi, egy csöves kötekedett, de már tovább állt. – válaszolta a lány pironkodva. – Nézze, olyan kínosan érzem magam, hogy én azon a nagy ágyon fekszem, maga meg ott kuporog a kanapén.

- Az ágyába invitál, kisasszony? – nézett rá Piton, szemöldökét felhúzva.

- Ne értse félre, semmi olyan szándékom nem volt.

- Milyen? –kérdezte Piton szemtelenül.

- Tudja mit? Jó lesz magának az a kanapé. Még egy-két ilyen megjegyzés, és elfelejtem a lelkiismeret-furdalásomat.  – mondta Hermione szúrós szemekkel.

Azután némán sétáltak egymás mellett, majd Hermione vette meg az újságokat, míg Piton sült gesztenyével a kezében tért vissza. Elindultak visszafelé, és Piton lassan nassolta a gesztenyét, melynek illata belefúrta magát Hermione orrüregeibe.

- Cserélek magával fekhelyet, ha ad a gesztenyéből. – mondta végül Pitonra mosolyogva.

- Szó sem lehet róla…

- Nahát de irigy! – fordult a tanár felé a lány. Piton megállt, és odanyújtotta a gesztenyés zacskót.

- A fekhely cserére értettem. – bökte ki.

 Együtt majszolták a forró csemegét, majd pár lépés után Hermione ismét megszólalt.

- Elvisz majd valahova táncolni?

- Szó sem lehet róla!