Az első hét elég mozgalmasan és gyorsan eltelt. Az együtt élés nem ment mindig gördülékenyen, de Hermione sokkal rosszabbra számított Piton természetét valamelyest ismerve. A gyilkosságokkal kapcsolatban szerencséjük volt, mert azon a héten minden hírközlési forma öntötte magából az addig ismert információkat. Úgyhogy a cikkek összegyűjtése, a híradó folyamatos figyelése segített nekik abban, hogy minden lényegesnek tűnő adatot felhasználhassanak a nyomozásban. Először is vettek egy London térképet, és a gyilkosságok helyszíneit, az utcaneveket gombostűvel beszurkálták. Rá kellett jönniük, nem csoda, hogy a mugli rendőrség nyolc különböző gyilkosra saccol, mert az utcák szanaszét szórva feküdtek a London térképen. Aztán megnézték, hogy talán valamilyen formát kiadnak a leszúrt gombostűk, de hiába rajzolták át, semmi nem kerekedett belőle. Végig nézték az áldozatokat, de a nevek alapján semmilyen összefüggést nem láttak. Feljegyeztek mindent, alfabetikus sorrendben, dátum szerint, számba vettek egy csomó lehetséges indokot, kérdezősködtek a gnóm tulajtól is, és az utcabeliektől, de a hét végére minden ötletből kifogytak, minden lehetséges változat megcáfolódott, és a további ötlettelenség kezdett kettejük között feszültséget kelteni.

Vasárnap a 9 és ž vágánynál Kingsley várta őket, Piton és a varázsló egy ideig csak kettesben beszélgettek, mert Hermione a vasúton kérdezősködött tovább. Piton átvette a csomagot Kingsley-től, amit a Roxfortból küldtek. Hermione is köszöntötte a küldöttet.

- A csomagban ott van Harryék levele, azért mondom, nehogy Perselus elolvassa. – mondta jó tanácsként a lánynak.

- Óh, jó is hogy említetted, ez meg az én levelem. – azzal átnyújtott egy borítékot Kingsley–nek.

- Na és hogy bírod vele? – kérdezte a varázsló, mikor Piton hallótávolságon kívül volt.

- Nem olyan vészes, eddig nem panaszkodhatom.

- Majd csak kibújik a szög a zsákból. – mondta nevetve Kingsley, majd átment a 9 és ž vágányhoz vezető boltíven.

Kingsley szavai mintha valamiféle átokként, de szinte azonnal teljesültek, amint visszaértek a motelbe. Amikor Piton kibontotta a csomagot, az első, amit lebegtetni kezdett, az a Harryék írta levél volt. Hermione alig bírta kihámozni hosszú ujjai közül.

Kedves Hermione!

Reméljük jól vagy és nincs sok gondod az új háziállatkáddal! Ha igen, akkor írd meg és mindent megteszünk, hogy megszabadítsunk tőle! De a viccet félre téve, tényleg sokat gondolunk rád, nagyon hiányzol, főleg Ronnak, mert azóta  egy házi feladata sincs meg. Reméljük, mielőbb viszontlátunk téged, bár Pitont ott hagyhatnád Londonban. Mindenki boldog az iskolában, amióta nincs itt.

Velünk minden rendben, csak már elvonási tüneteink vannak, mert soha senki nem néz a körmünkre és nem szid le.

Még egyszer üdvözlet és kitartás: Harry és Ron

 Hermione próbálta arcizommozgás nélkül végig olvasni azt a pár sort, de a szívét annyira melengették a sorok, hogy most először komoly honvágyat érzett.

Másnap reggel Piton kezdett furcsán viselkedni. Először is nem várta meg Hermionét, hogy együtt menjenek le reggelizni. Majd egyedül ment el újságot venni, és bár a stand az utca sarkán állt, Piton két óra múlva jött vissza. Aztán hasonló szituációk még nagyon sokszor történtek és ismétlődtek meg a héten, míg a nyomozással egy lépést nem haladtak előre. Hermionét idegesítette, hogy ő egyedül nem mehet sehova, de Piton órákra lelép, őt egyedül hagyva, és mikor visszajön, mindenért csak morog.  A hangulat egyre romlott köztük és akkor érte el a tetőfokát, mikor a következő vasárnap egy ismeretlen varázsló hozta a csomagot, aki csak átadta és már el is tűnt. Rosszkedvűen visszasétáltak a motelbe, megebédeltek, majd Piton megint csak eltűnt és délután négy körül ért vissza.

- Merre mászkál? – kérdezte mérgesen Hermione, mikor a férfi belépett az ajtón.

- Semmi köze hozzá. – hangzott a tömör, mogorva válasz.

- Nézze nem fair, hogy míg maga kint kóborol, én itt senyvedek. Vigyen magával, vagy engedje meg, hogy én is elmehessek egyedül. – próbált nyugodt hangon beszélni Hermione. De Piton nem válaszolt, csak beletemetkezett az újságokba. Egész délután nem szóltak egymáshoz. Este Piton befejezte az olvasást, és odafordult a lányhoz.

- Jön vacsorázni?

- Mi baja van? – kérdezte halkan Hermione.

- Ha nem tetszik a társaságom Ms. Granger, akkor felőlem fel is út, le is út. Hagyjon békén ilyen lelkizős dumával, hogy mi a bajom. Nem jött még rá? Akkor segítek! Elegem van a társaságából. – Hermionét szíven ütötte, hogy Piton milyen rondán beszél vele.

- Maga nagyon bunkó. – mondta könnyes szemekkel, majd felkapta a cipőjét, a kabátját és épp az ajtón készült kilépni, mikor Piton még odaszólt neki:

- Végre… Nem muszáj vissza jönni. – mondta gúnyosan a férfi, mire Hermione bevágta az ajtót. Bár Piton alig várta, hogy egyedül maradhasson, most mégis a veszekedés Hermionéval foglalta le a gondolatait. Este fél tizenegykor Piton még mindig egyedül volt. Lement, hátha Hermione csak nem mer felmenni, de a várót üresen találta. A tulaj lépett elő a pult mögül kíváncsi tekintettel.

- Nem látta a kisasszonyt? – kérdezte Piton tőle.

- Sírva rohant ki. – mondta drámai hangon a gnóm. – Miért veszekedtek?

- Hova ment? – tért ki a kérdés elől Piton.

- Én aztán nem tudom. De magán csodálkozom, hogy ilyen nyugodt. – közelebb hajolt Pitonhoz és misztikus hangon így szólt - Hiszen gyilkosok vannak odakint, és egy ilyen bájos hölgy hamar prédává válhat egy elmebeteg szemében.

Piton nem tudta eldönteni, hogy mi ébresztette rá, a tulaj látványa, vagy amiket mondott, de bánta már, amit tett és bolond volt, mikor olyan csúnyán utána szólt és elzavarta. Aggódni kezdett. Kinézett az utcára, ami nyirkos és hideg, hátborzongatóan fekete, és veszéllyel teli lett hirtelen.

- Legutóbbi hullát kóbor macskák kezdték meg, mire rátaláltak. – mondta hunyorogva a tulaj, és gonoszul vigyorgott Piton rémült tekintetét látva.

Az ajtó kinyílt, és Hermione piros arccal és orral belépett rajta. Megtorpant, mikor meglátta Pitont, de a férfi sem tudott megszólalni.

- Jó estét kisasszony, hideg van odakint? – kérdezte nyájasan a tulaj. Hermione elindult fel a lépcsőn de Piton mellett megállt és válaszolt a kérdezőnek:

- Ez a hűvösség elviselhető, de ismerek olyat, ami nem…

Azzal eltűnt a lépcsőfordulóban és csak az ajtó csapódása jelezte, hogy milyen hamar ért a szobához. Piton is visszament a szobába, de aznap este sem szóltak egymáshoz.

Szerdára kezdett javulni a hangulat. Akkor már együtt reggeliztek. Előző este futballmeccs volt és a kategóriákkal kisebb Fullham csapata 2-2 –re hozta ki az eredményt a tavalyi bajnok a Chelsey ellen. Szerdára óriási kirakodóvásárt rendeztek a Neal Streeten, és Hermione a reggeli lapokat olvasva nagyon elvágyódott már egy ilyen rendezvényre. Megkérdezte Pitont is, hogy vele tartana-e, aki a vasárnapi veszekedés után kezdett megint elviselhetően viselkedni, így igent mondott. Két óra körül ki is értek az óriási piacra. Hermione nagyon boldog volt; emberek, nyüzsgés, vidámság, kirakodó vásár, zene. Hiányoztak neki, és itt aztán mindent pótolhatott. Azt sem tudta mit nézzen meg, annyi volt a választék.

- Eljön velem konzerveket dobálni? Tök jó móka! – mondta lelkesen.

- Mi lenne, ha én csak sétálnék itt, amíg kiszórakozza magát. – mondta egykedvűen Piton.

- Akkor sétálgasson. Mindegy, csak ne kelljen velem lennie, ugye? – mondta keserűen Hermione és faképnél hagyta a férfit. Piton vett egy nagy levegőt és elindult az ellenkező irányba. Hermione még délután négykor is a sorokat rótta, míg Piton az alatt a két külön töltött óra alatt is ugyan annál a korlátnál támaszkodott és a tömeget figyelte. Csak az járt a fejében, hogy sürgősen a Grant-ügy végére kell érni, mert kikészítik egymást a hétvégére. A gondolataiból kiabálással és sikoltozással vegyített sziréna hangja ébresztette fel. Figyelte az embereket, akik rémült arccal vagy menekültek, vagy csoportokba tömörülve ijedten beszélgettek. Aztán hirtelen mindenki sikítozni kezdett. A hátráló tömegből megszólított egy párt.

- Elnézést. Mi történt?

- Megöltek egy fiatal lányt a vásárba. Itt vannak a gyilkosok köztünk. – mondta rémülten a férfi és már be is tuszkolta barátnőjét és magát az autójukba majd elhajtott. Piton rohanni kezdett át a tömegen, félre lökte, aki az útjába állt. A szeme járt, hogy hol lehet Hermione, és komolyan félt attól, hogy majd nem találja. Ide-oda kapkodta a fejét, körülötte mindenki sírt, sikoltozott. Kereste a mentő autót, ment a sziréna hangja után, majd meglátta a villogó járművet, és futott, ahogy csak a lába bírta. A rendőrség is ott volt, próbált közelebb kerülni a helyszínhez, de alig fért oda a nézelődők egy népesebb seregétől.

- HERMIONE! HERMIONE! – kiabálta torkaszakadtából. Egyszer csak egy rést látott, ahol átverekedte magát. A stand körül mindent beborított az áldozat vére, és a rendőrség a leplet igazította egy test felett. A mentősök is csak megdermedve néztek maguk elé, vagy fejüket lehajtva mentek vissza a kocsijukhoz. Pitonnak meghűlt a vér az ereiben, mert meglátta a lepel alól kilógó barna hajtincset. Ahogy felpillantott, az utca másik oldalán egy ismerős könnyektől áztatott arc nézte őt. Ott volt Hermione és nem a lepel alatt. Piton odarohant. Hermione gondolkodás nélkül a nyakába borult és keservesen sírt. Piton megkönnyebbült. Életében először komolyan megijedt.

- Ott állt mellettem a gyilkos. – suttogta Hermione.

- Mi? – nézett rá Piton. – Jöjjön, visszamegyünk a motelbe. – mondta a lánynak és a vállát átölelve visszasiettek. A motel várójában kisebb tömeg ült a tévé előtt, és mind a délutáni eseményeket tárgyalták sör és brandy társaságában. Fenn a szobában Piton lesegítette Hermione kabátját. A lány zokogva ült az ágy szélén. Piton leült mellé.

- Tudom, hogy nem könnyű, de mondja el, hogy mit látott. – mondta halkan.

- Greta Grant ott állt végig mellettem, bohócnak öltözve. Olyan gyorsan történt minden, csak az hallottam, hogy az áldozat csúfolja a mellette állót, hogy ne vegye meg azt a fejpántot, mert így is úgy is elállnak a fülei. Ekkor a bohóc nekem jött, én rá akartam szólni, hogy vigyázhatna és mikor ránéztem, bele… - Hermione sírni kezdett, és a tenyerébe temette a könnyes arcát. – belemártotta a kést. Szörnyű volt, mozdulni sem bírtam, és közben nézett engem. – Hermione felpattant és rémülten járt fel-alá.

- Majd átváltozott, de olyan gyorsan, én még nem láttam ilyet, teljesen eltűnt. Ha nem vagyok tehetetlen, istenem…

Piton odalépett elé és Hermione megint gondolkodás nélkül a karjaiba bújt. Piton nagyon sajnálta a lányt, amiért így magára hagyta. Ha nem hagyja egyedül, biztos minden másként alakult volna. Bűntudata volt, és ha egyelőre mással nem is, de a biztonságot jelentő karjainak ölelésével kárpótolni tudta a lányt. Akkor tudatosult mindkettejükben, ott a szobában átölve a másikat, hogy muszáj egymásra támaszkodniuk, mert csak egymásra számíthatnak.