A következő hét újabb újságcikk gyűjtögetéssel telt el, ami némi haladást és munkát jelentett. Hermione viszont nagyon maga alatt volt. Piton látta rajta, hogy küszködik, próbálna szabadulni az élmény okozta sokktól, de a rémálmok, amik esténként gyötörték a lányt, nem hagyták szabadulni a történtektől. Sokszor Pitonnak kellett felráznia álmából a sikoltozó lányt, és nyugtatgatni hajnalig, amikor végre újból álomba szenderült, de szinte kivétel nélkül abból az álmából is rémültem eszmélt fel.

Már lassan egy hónapja voltak kettesben, és megszokták egymás társaságát. Piton koránt sem volt olyan elviselhetetlen, mint az elején, és a gyilkosság átélése után soha nem fordult elő, hogy bármin is összekaptak volna. Összeszokott duó lett belőlük, sokszor szavak nélkül is megértették egymást. Egy nap például ellátogattak abba a nevelő intézetbe, ahol a kis Greta diákéveit töltötte. Ott az igazgatónő elég elutasítóan bánt velük, már épp ki akarta őket dobatni, mondván, hogy biztos a másik konkurens nevelőintézet kémei, és felmérik a szociális körülményeket, így adva fülest a kormánynak, hogy a megszorítások idején melyiket zárják be szívfájdalom nélkül. Hermione erre elkezdte szidni a mugli minisztert, néhány szaftos magánéleti történettel tarkítva, és míg megdicsérte az igazgatónő cipőjét és gusztustalan vörösre festett hajkoronáját, addig Piton felszívódhatott, és ki tudta lopni a kis Grant aktáit. Azokból csak annyi derült ki, hogy csecsemőként került az intézetbe, és sokat látta orvos, a fura bőrelváltozásai miatt. Valamint hogy rossz, nevelhetetlen és bosszúálló kisgyerek volt, senki sem barátkozott vele a furcsa elváltozásoktól tarkított teste miatt. Most már kezdtek reménykedni, hogy ennyi nyom és információ talán elegendő egy jó kiindulási ponthoz. Az utcanevek alapján ellátogattak a korábbi gyilkosságok helyszíneire is, de ott semmi nyomot nem találtak. Pénteken vásárt rendeztek, és Hermione megint rávette Pitont, hogy menjenek ki. Ő most is beleegyezett, de el nem mozdult a lány mellől.

- Hozok egy adag gesztenyét, rendben? – kérdezte Piton Hermionét, aki épp mugli amuletteket nézegetett.

- Jó, én itt leszek – válaszolta a lány. Mikor Piton visszajött, elindultak a sorok között. Piton zavartalanul ette a csemegét.

- Nekem megint nem hozott? – kérdezte nevetve Hermione, és beletúrt a forró gesztenyét rejtő zacskóba.

- Na, ezt magamnak vettem – válaszolt Piton.

- Ha elfogy, a következőt én veszem – ajánlotta fel a lány.

- De akkor már két adaggal lóg, mert az előző gesztenyémből is evett – mondta Piton, de a szája szélén bujkáló mosoly elárulta őt. – Tulajdonképpen miért jöttünk ide? Keressünk bohócot és verjük meg, hátha elkapjuk Grantet?

- Nem hiszem, hogy megint bohócnak álcázza magát – mondta Hermione komolyabb hangon – nem olyan ostoba.

- Őszintén megvallom, nem is értem, hogy miért épp a bohócjelmezt választotta. A varázsvilágban ez ismeretlen, ez annyira muglis, pedig ő gyűlöli őket, gyilkolja a muglikat, haragszik rájuk. Miért nem öltözött szellemnek, vagy boszorkánynak? – tette fel a kérdést Piton.

- Talán lelki oka van. A mugli világban a bohócokat mindenki szereti, mert kedvesek, viccesek. Pedig az csak maszk, festék és piros orr. De mégsem azt látom, aki e mögött van, hanem a bohócot, aki megnevettet, jókedvre derít – Hermione teljesen beleélte magát a magyarázatába. - Greta Grant pedig pont ezt nem élhette át, mert őt mindenki csúnyának látta, kiközösítették, gondolom bántották is, amiért más volt. Olyan álarcot keresett, amiben ennek pont az ellenkezőjét éri el. Lehet, hogy ez csak jelképes, de biztos, hogy aki látta, integetett neki, mosolygott rá, szeretetet kapott. Tehát kiesik a szellem meg a boszorkány.

Piton megtorpant és elgondolkodva nézte Hermionét.

- Okos! – bökte ki végül elismerően. – Nagyon jó elmélet! – Hermione teljesen elpirult a dicséretbe. Tovább sétáltak.

- Kezd fogyni a gesztenye – mondta Piton célzóan.

- Megyek, hozok…

- Hermione? – csendült fel egy női hang a hátuk mögül. Ahogy megfordultak, ott állt egy szolid kinézetű negyvenes, barna hajú csodálkozó férfi és a kérdező, egy hasonló korú szőke, kissé konzervatív öltözetű, a szemének hinni nem akaró fiatalasszony. Hermionéban meghűlt a vér.

- Anya, apa…

Piton nem győzte kapkodni a tekintet a három Granger között. Amikor Hermione ránézett, látta, hogy egy kis pír ült ki az arcára és eléggé zavarban van. Egy biztos, ha egy idegen rápillantott volna a négyesre, négy döbbent arcot látott volna. A Granger szülők kérdőn néztek először a lányukra, majd Pitonra.

- Óh, ő a tanárom, a Roxfortból – mondta végül lassan Hermione. A Granger szülők sokatmondó ijedt pillantást váltottak, majd Mr. Granger kezet nyújtott Piton felé.

- Dr. Arnold Granger – mutatkozott be. Piton egy ideig habozott, majd elfogadta a kézfogást.

- Perselus Piton – mondta a kurta kézfogás közepette, Hermione anyjára pedig rá sem mert nézni.

- És miért nem az iskolában vagytok? – kérdezte a nő.

- Én azt hiszem, visszamegyek a m… - motelt akart mondani, de Piton elharapta a mondat végét Hermione és a szülei rémült pillantását látva, aztán intett és gyors léptekkel elviharzott, Hermione pedig nyelt egy nagyot, mielőtt újra a szüleire mert volna nézni.

- Ugye nem motel volt az a „m” betű?! – sikoltotta Hermione anyja.

- Azt hiszem beszélnünk kell veled kislányom! – Arnold elvesztette minden türelmét. Gyorsan betuszkolták Hermionét a legközelebbi kávézóba, és miután rendeltek a Granger szülők két extra erős kávét, elővették lányukat.

- Mióta folyik ez a hátunk mögött? – kérdezte az apja.

- Ez nem az, amire gondoltok, ne képzelődjetek, meg tudom magyarázni. – Hermione azt sem tudta, melyik jelzőt használja hirtelen.

- Miért mi ez? – kérdezte az anyja.

- A Mágiaügyi Miniszter titkos küldetésén kell helyt állnunk – mondta Hermione halkan. Pár másodperc néma csend után Arnold szólalt meg kikelve magából:

- Te azt hiszed, hogy mi tiszta hülyék vagyunk? Ekkora hazugságot, kislányom, hát én nem térek magamhoz.

- Halkabban! – csitította apját Hermione - Apa én nem hazudok.

- Arnold, kérlek, most menj el és vedd meg az injekciós tűket, amiről beszéltünk – szólt közbe Mrs. Granger.

- De Kamilla! – ellenkezett Mr. Granger.

- Arnold! – szólt rá férjére Kamilla olyan határozottan, ahogy McGalagony szokta rendre utasítani a diákokat. - Menj, kérlek. Majd én beszélek vele.

- Jó, de sietek vissza.

Hermione a tenyerébe temette az arcát, annyira kínosnak vélte a szituációt. Közben az apja szó nélkül kilépett a kávézóból.

- Hermione Granger válaszolj nekem, de őszintén.

- Anya én nem hazudtam - intette le Kamillát a lánya. – Tényleg minisztériumi ügy és titkos, ami hátráltat, hogy elmondhassam, mi ez az egész, de bízz meg bennem! Nem az van, amire gondoltok.

- Bocsásd meg, ha megdöbbentünk azon, hogy a lányunkat, aki tudomásunk szerint az iskolában tanul, Londonban egy meglett férfi társaságában látjuk viszont. És gondolom az az elharapott „m” betű meg motel akart lenni, így adja magát a kérdés, mióta is vagy ennek a férfinak a társaságában-kettesben? – kérdezett vissza Kamilla kissé zaklatottan.

- Egy hónapja – mondta egészen halkan a lánya, mintha úgy nem keltene döbbenetet a mondat. Kamilla alig kapott levegőt.

- De ugye nem egy szobába? – kérdezte behunyt szemmel.

- Persze, hogy nem! – vágta rá gondolkodás nélkül Hermione és remélte, hogy az anyja elhiszi a hazugságot. A pincér közben kihozta a kávékat, és Kamilla minden édesítés nélkül lehörpintette a forró feketét.

- Van köztetek valami? – kérdezte végül.

- Nem! Nézd, ez nem valami kéjutazás, vagy titkos légyott – Hermione teljesen zavarba jött, de mindenáron igyekezett az anyját is zavarba hozni, hogy átvehesse a beszélgetés menetét.

- Kislányom ő egy felnőtt férfi. A férfiaknak pedig hamar megakad a szemük egy ilyen szép és fiatal lányon. Nem kezdett ki veled? – Kamilla nem hagyta magát.

- Dehogy kezdett – válaszolt a lány mérgesen - nem is kedveljük egymást.

- És te vele? – kérdezte Kamilla kitartóan. Most Hermione hüledezett.

- Anya… te hallod is, amit mondasz?

- Ne hebegj nekem. Láttam, hogy néztél azokba az éjfekete szemekbe, és akármilyen szép szemű is a tanár úr, nem szeretném, ha megbabonáznának téged. – Kamilla most először nem szigorúan, hanem pironkodva beszélt a lányához. Hermione mindenre számított, csak erre nem; az anyja csábító éjfeketének látja Piton szemeit.

- Nem is engem kell Pitontól félteni, hanem téged. Láttad vagy fél percig, és máris a szemeiről áradozol, én meg évek óta ismerem, és soha fel sem tűnt, amiket most mondtál – vágott vissza Hermione, de az anyja nem jött zavarba.

- Na, ez az, amit tényleg nem hiszek el. Ennél még a mágiaügyi James Bond mese is hihetőbb – mondta mélyen Hermione szemébe nézve.

- Ha esetleg próbálkozna…

- Még mindig itt tartunk? – szakította félbe anyja mondani valóját Hermione, de Kamilla hangosabb volt.

- Nézd, nem feltétlenül hibáztatható azért, ha ki akarná használni az alkalmat, mikor tálcán kínálkozik neki egy ilyen fiatal és szép lány. – Kamilla nem beszélt szigorúan, inkább oktató jelleggel intézte szavait a lányához - Ő egy felnőtt férfi, és biztos, hogy vannak bizonyos vágyai. Lehet, hogy valamivel tisztességesebb, mint az átlag, ha tényleg nem történt köztetek semmi ez alatt az egy hónap alatt, de hogy megfordult a fejében, az biztos.

- Jó, majd ha benyúlt a szoknyám alá, gyorsan felhívlak, hogy leüthetem-e büntetlenül – próbálta elbagatellizálni Hermione, de Kamilla nem tartotta viccesnek a példát.

- Vegyünk neked egy paprika spay-t? – kérdezte komolyan.

- Anya! – szólt rá Kamillára a lánya. Ekkor visszaért Arnold, és morcos képpel valamint egy nagy szatyorral odaült a felesége mellé.

- Kaptál minden méretben azokból az új injekciós tűkből? – kérdezte Kamilla oly könnyedén, mintha nem is egy családi dráma közepén ülnének. Arnold türelmetlenül nézett feleségére, majd lányára.

- Nincs semmi baj – nyugtatta meg a férjét – nem az, amire gondoltunk.

Arnold nem nyugodott meg a választól, de nem firtatta tovább a témát.

- Eljöttök valamelyik este vacsorázni hozzánk? – kérdezte Kamilla immár mosolyogva.

- Nem, köszi – válaszolta meglepődve a kérdésen Hermione.

- Miért nem? – kérdezte gyorsan Arnold.

- Nem valami jó vacsora társasága a tanár úr – mondta Hermione zavartan majd ránézett az órára. – Ne haragudjatok, de vissza kell mennem.

- Visszaviszünk, ne kóborolj egyedül – szólalt meg Arnold. Azzal távoztak a kávézóból, és a Granger szülők autójukkal a motel bejárata elé parkoltak. Ott Hermione gyors búcsút vett a szüleitől, és bement a motel bejárati ajtaján, fel az emeletre, egyenesen a szobába. Piton az ablak előtt állt, és az ajtó nyitódására az érkező felé fordult. Hermione csak elmosolyodott, és megakadt a tekintete azon a bizonyos éjfekete szempáron, mely most kíváncsian nézett vissza rá.

- Megmagyarázott mindent, ugye? – kérdezte Piton.

- Köszönöm, hogy úgy lelépett és benne hagyott a „m” betűs szószba – mondta mérgesen Hermione.

- Nem akartam megvárni, amíg a félreérthető helyzetben az apja egyszer csak leüt… - mondta Piton kissé mosolyogva.

Hermione elnevette magát. De nem tudott nem elmélyedni azokban a gyönyörű éjfekete szemekben.