Kora reggel a londoni köd vastagon beborította a buszpálya udvart. Hermione a szemeit dörzsölte, melyek épp csak résnyire mutatták az ébrenlét jelét. A pályaudvaron hatalmas, mélyen kattogó óra jelezte, hogy még csak hajnali hat lesz tíz perc múlva. Kicsit összébb húzta a kabátját, és behunyta a szemeit. Kávé illata mászott az orrába, és mikor felnézett egy pohár forró ital lebegett előtte.

- Álmodom? – kérdezte hitetlenkedve.

- Ha nem kell, megiszom én – válaszolta Piton. Hermione nyomban átvette tőle a forró italt, mely égette ugyan az ujjait, de abban a ködös reggelben még jól is esett neki.

- Te veszed meg a jegyeket, én huszonöt éve nem ültem buszon – szólt Piton a lány mellé ülve. Hermione belekortyolt a kávéjába, majd kissé mosolyogva megkérdezte:

- Most akkor tegeződünk?

- Én, tegezlek téged, de te nem tegezhetsz engem – válaszolt a férfi.

- Ez most komoly? – kérdezett vissza Hermione. Piton úgy csinált, mintha valamin törné a fejét, majd így szólt:

- Kérek egy korty kávét, és meggondolom. - Hermione átnyújtotta a poharát, és míg Piton lehörpintette azt az egy kortyot, folyamatosan szemeztek.

- Na, jó, leszek olyan rendes és megengedem – válaszolt végül a lánynak. Összemosolyogtak, és egy ideig nem szóltak egymáshoz. Hermione keze ott pihent a lába mellett, és Piton is egész közel tette az övét, majd a mutató ujjával finoman simogatni kezdte a lány mutató ujját. Mikor megérkezett a busz, Hermione előrement és megvette a két jegyet. A buszos kicsit furán nézett rá, mikor mondta, hogy a kis erdőnél szeretnének leszállni, de nem fűzött hozzá semmit. A jármű szinte üres volt, így jó hátra beültek, Hermione az ablakhoz, Piton pedig mellé. Körülbelül fél órát utaztak, majd mikor a busz letette őket az út szélén, és ők elindultak befelé, a gazosba. A kis erdő a ránehezedő köddel nagyon félelmetes, kiszámíthatatlan helynek tűnt. Már méterekre bent voltak és fák takarták őket, mikor Hermione először megszólalt:

- És most mit csinálunk? Kiabáljunk, hogy „hahó, kentaur, merre vagy? Varázslók vagyunk pálca nélkül”.

- Inkább nem kéne találkozni vele – mondta Piton halkan és komolyan. – Keressük meg azt, amit őriz, lehetőleg úgy, hogy ő ne vegyen észre minket.

Még beljebb merészkedtek. Hermione sokszor botladozott a vad aljnövényzet miatt, de Piton valahogy még mélyebbre ment, és úgy tűnt nyomokat keresve tájékozódik. Már vagy egy órája sétáltak, mikor hirtelen egy kis földbe vájt kuckóra lettek figyelmesek. Első ránézésre üresnek tűnt, és elhagyatottnak, ám ami arra sarkallta őket, hogy menjenek közelebb, az egy kis ruhadarab volt, ami a közei bokorban az ágon lógott. Egy tépett kis anyag, de a mintája alapján mindenki egy bohócruha darabjának mondta volna. A kunyhót benőtte a gaz és az elburjánzott csipkebogyó bokor valamint a mellette álló fáról lelógó borostyán. Piton megragadta barátnője kezét jó szorosan, és lassan megindultak a kis ház irányába. Mikor az ajtó előtt álltak, Hermione jelzett Pitonnak.

- Bekopogunk?

- Persze, és az kiabáljuk, hogy csokit vagy csalunk… - suttogta gúnyolódva a férfi. Piton lassan megérintette az ujjaival a bejárati ajtót, de nem történt semmi, aztán kicsit megnyomta és az ajtó résnyire kinyílt előttük. Lélegzet visszafojtva várták a következő másodperceket, de minden csendes volt, feltűnően hallgatag. Piton kitárta az ajtót. Belül minden csupa rom és kosz volt. Egy elhagyott borospincére emlékeztetett, amit előzőleg kirámoltak, majd felgyújtottak, és évek múltán valaki beköltözött, és rongyokkal bélelte ki. Beléptek az első helységbe, és Piton érezte, ahogy Hermione egyre jobban kapaszkodik a kabátjába.

- Futkos a hátamon a hideg – jegyezte meg a lány.

- Lassan nekem is, mert lehúzod rólam a kabátom, annyira kapaszkodsz.

- De kedves vagy – bökte oldalba a férfit Hermione. Körülnézve megállapították, hogy jobbra és balra is volt még egy-egy szoba.

- Te mész balra, én jobbra – mondta ki végül Piton. – Nálad vannak azok a mugli ketyerék, ugye? – Hermione bólogatott és maga elé vette a hátizsákját. Mikor elindult balra, Piton megfogta a kezét.

- Légy óvatos, és sikíts, ha valami baj van.

Mindketten célba vették a kijelölt szobát. Piton átverekedte magát egy csomó fakupacon és rongykötegen. A jobb oldali szobában csak egy ágy volt, és egy polc, amin több gyertya csonkig volt égetve. Semmi személyes, semmi árulkodó. A szoba mérete is alig haladta meg a két méter szer három métert. Piton benézett az ágy alá, de ekkor látta, hogy az is csak rongyokból összetákolt fekhely. Néhol egy-egy pók elszaladt, de más érdemleges nem ütötte meg a szemét. Elindult vissza, mert Hermione feltűnően csendben volt. Ahogy átment a másik helységbe, meglátta a lányt és azt az elképesztő látványt, ami Hermionét is megbabonázta. Szintén egy pici szoba volt, de telis tele feliratokkal, utcatáblákkal, és személyes holmikkal.

A falon alig maradt üres hely: Greenock road   Relf road       Edithna srteet

Tyson road    Aruside street 

                                      Granby srteet  Rochester road  

Addle hill                Neal street      

Ezek a feliratok pirossal szinte égtek a falon, és mindegyik felirathoz a hozzá tartozó letörött utcatábla is ott feküdt egy kupacban a földön. Egy kis asztal zsúfolásig teleszórva összegyűrt papírokkal.

- Mi a fene ez? – szólalt meg Piton.

- Mintha szentéj lenne, bár elég rendetlen – válaszolt Hermione.

- Fényképezd le és mielőbb menjünk innét. Nekem is a hátamon futkos a hideg ettől a helytől – mondta megborzongva a férfi. Hermione a hátizsákjából elővett egy mugli fényképezőgépet, és szép lassan a kicsi szoba minden pontját lefényképezte. Mikor végzett, eltette a készüléket. Az asztalhoz lépett és kihajtott egy félig meggyűrt papírlapot. Telis-tele volt Greta Grant nevével, vagy inkább aláírásával. Azt is beletette a hátizsákba. Lassan megfordultak egy kiosontak a házból. Mikor visszahajtották az ajtaját, Hermione még készített egy képet a kunyhóról is, és nagyokat lépve megindultak ki az erdőből. Próbáltak sietni, de nehézkesebb volt a séta, mint odafelé. Az órájára pillantott Hermione, és megállapította, hogy a Londonba visszatartó busz még fél óra múlva ér csak a megállóhoz.

- Remélem, már nem találkozunk azzal a kentaurral – mondta levegő után kapkodva.

- Én is, különben nekünk lőttek – jegyezte meg Piton és megragadta Hermione kezét. Mikor végre kiértek az út mellé, a buszmegállóba, kissé fellélegeztek. Mindkettejük arca kipirosodott a sietségtől. Hermione visszanézett az erdőre és felsikkantott. Piton odafordult, amerre a lány nézett. Az erdő szélén ott állt a kentaur. A hatalmas lény szemei szikrákat szórtak, bár messzebb állt tőlük mégis tisztán kivették a tekintetéből a haragot. Hátra nyúlt az íjért, ami egy tartóban ott lógott a hátán, és felhúzta a nyilat vele.

- Meg ne mozdulj! – préselte ki a fogai közül Piton. Hirtelen motor hangja zúgott a fülükbe és a kanyarból egy busz gördült az útra. A kentaur is észrevette ezt, és visszább lépett, úgy hogy, elnyelje az erdő. Piton és Hermione gyorsan felszállt a járműre, de még az ablakon kinézve is látták, hogy a lény még mindig őket nézi.

- Greta tudni fogja, hogy ott jártunk – mondta idegesen Piton.

Mikor visszaértek a városba, azonnal kerestek egy foto shopot, és egy óra múlva már a motelben elemezték a képeket.

Másnap reggel Piton arra ébredt, hogy Hermione álmában öleli őt. Lassan odafordult, és adott egy csókot a szájára. A lány kinyitotta szemeit. Piton adott neki még egyet, majd Hermione viszonozta a csókokat. Egész reggel egymás karjaiban feküdtek és csókolóztak. Kilenc körül Piton kezdett éhes lenni. Felöltöztek, de már nem voltak zárt fürdőszoba ajtó mögötti öltözések, azt a határt már rég átlépték. Lent a gnóm tulaj épp valami vicc magazint olvasott és röhögött a markába.

- Áh, jó reggelt kívánok, a reggeli már készen van – mondta nevetését hirtelen megszakítva.

- Jó reggelt – válaszolt Hermione, Piton csak biccentett.

- Ma rózsavásár van kint a téren, nem viszi el ezt a gyöngyvirágot? – kérdezte a pultból kihajolva a rondaság. Pitonék csak jelezték a pillantásukkal, hogy hallották az információt, és zavartalanul reggeliztek tovább.

- Kérsz még vajat, gyöngyvirágom? – kérdezte Piton a lányt.

- Nem, tessék – tette Piton elé a tányért. Azzal tovább reggeliztek, mintha mindig is együtt töltötték volna a mindennapjaikat, és ezt már a gnóm rondaság is észrevette. Bekapcsolta hát a recsegő rádióját és olyan adóra tekerte, ahol valami romantikus dal szól a szerelemről, és annak minden csodájáról.