A mentősök szinte kitépték kezéből a lányt, Piton pedig olyan tehetetlennek érezte magát, mint még soha. Segíteni akart, elméjéből mindenféle varázsige és bájital mászott elő megoldásként, amivel meggyógyíthatta volna Hermionét, de pálca nélkül ezekkel semmire sem ment. Csak nézte az orvost, aki mugli eszközzel látott neki a lőtt seb ellátásának, és azt érezte, ezek az emberek nem tudják meggyógyítani, ide mágia kell. De a varázslat nem volt elérhető. Egyszer csak arra eszmélt, hogy Hermionét hordágyra rakják és tolják be a mentőautóba.

- Hová viszik? – kérdezte ijedten.

- A kórházba. Velünk tart, uram? – mondta az orvos, majd felugrott a kocsi hátuljába. Piton gondolkodás nélkül követte. Látta Hermionét ott feküdni, kezébe infúziót kötöttek, vállát bekötözték, de a vére átütött a textílián. Piton alig kapott levegőt, gyomrát diónyinak sem érezte, remegett a keze, szúrt a mellkasa. Minden elmosódott körülötte, nem érzékelt időt, sem teret.

- Lőtt seb, sok vért vesztett, azonnal műteni kell, eszméletlen 18 év körüli lány – mondta elől a sofőr egy kis készülékbe, amiből valaki válaszolt, hogy a műtő előkészítve, amint beérkeznek a kórházba, azonnal nekiláthatnak az életmentő műtétnek. Piton úgy érezte magát, mintha nem is ebben a világban lenne, hanem egy idegen bolygón. Mikor a kocsi befordult a kórház elé, egy csapat zöld ruhába beöltözött orvos várta a hordágyat, és amint leemelték az autó hátuljából, már futottak is vele be az épületbe.  Piton ott állt kint a hidegben. Belülről gyötörte a bűntudat. Nem mozdult a parkolóból, mert nem vitte a lába. Semmilyen testrésze nem tudott reagálni.

- Jól van, uram? – hangzott az egyik mentős hangja a háta mögül. A parkolóban csend volt, amit a mentős kérdése után egy bagoly huhogása tört még meg. Piton a férfi felé fordult, akinek a ruháján viszont látta Hermione vérét.

- Van magánál egy papír meg egy toll? – kérdezett vissza Piton.

- Persze – a másik férfi kotorászni kezdett a mellényzsebében, majd egy kis cédulát és egy golyóstollat adott át neki.

- Biztos jól van? – kérdezte újra Pitont, aki csak bólintott és írni kezdett a kapott lapra.

- Mindjárt bemegyek, csak egy perc…

- A kórház várójában eligazítják – válaszolta a mentős, és elindult az épület felé.

Dumbledore!

Hermione megsebesült, kórházban van, nem biztos, hogy túléli… kérem, mielőbb jöjjön értünk! Greta Grant megszökött, de minden fontos információnk meg van róla.

                                                                                Perselus Piton

A bagoly tudta mi a dolga, vitte a segélykérő levelet. Piton ott ült a műtő előtti folyosón, és a kezeit morzsolta. Hermionét lassan egy órája tolták be. A csend és a magány, ami eddig hozzátartozott az életéhez, most nehéz súlyként ült a vállain. Azon gyötrődött, hogy ha nem veszti el a fejét, ha nem a bódulat és a szenvedély jár a fejében, hanem a feladat, amivel megbízták, akkor nem került volna Hermione ekkora veszélybe. Bűntudata volt amiatt, hogy szerelembe esett és talán a szerelme fizeti meg az árát annak, hogy ő csak a saját érdekeit nézte és önző módon félresöpörte a feladatot, amit mielőbb meg kellett volna oldaniuk.

- Perselus – hallatszott egy ismerős öreg hang. A folyosón ott állt Dumbledore lila bársony öltönyben. Bár elég groteszk módon mutatott, az arcán tükröződő félelem elnyomta fura kinézetét. Piton felállt, hogy kézfogással üdvözölje az igazgatót.

- Mi történt, Perselus?

Piton hátat fordított neki, mert félt attól, amit el kell mondania Dumbledore-nak. Az igazságtól, hogy valójában miért történt meg mindez. Dumbledore látta rajta, hogy küszködik, de nem szólalt meg.

- Dumbledore, maga már annyi mindent elnézett nekem… - Piton nyelt egy nagyot – óriási hibát követtem el.

- Nem tudom, mi bánt ennyire, de kérlek, bízz meg bennem. Caramel is tud a támadásról, Ms. Grangerről, igaz, hogy Brazíliában van, de órák kérdése és itt lesz. Mondd el, hátha tudok segíteni – az igazgató a férfi elé lépett. Piton csak egyet tudott: ezerszer inkább az öreg varázslónak vallja meg először Hermionéval kialakult viszonyát, mint Caramelnek. Belenézett mentora szemébe.

- Elcsábultam… vele – mondta ki hosszas vívódás után. Dumbledore arcán akkora megdöbbenést, mint a kijelentést követően, még sohasem látott.

- Elvette az eszem ez az érzés, hibáztam és lehet, hogy most ő fizeti meg az árát – Piton homlokán lüktetett egy ér. Ahogy ezt kimondta, most először remegett meg a hangja a félelemtől.

- Ha ezt Caramel megtudja, mindkettőtöket röpít a Roxfortból – Piton Dumbledore –ra emelte tekintetét, aki még mindig az információ hatása alatt volt, de próbált előre gondolkodni. – Halljam az egész Grant ügyet, meg a ti történeteteket is, aztán meglátjuk, mit tehetünk.

Piton vett egy nagy levegőt. Még egyszer a műtő felé nézett, majd belekezdett.

- Greta Grant rejtélye a neve. Mikor Londonba jöttünk, már nyolc gyilkosságon volt túl. Az utcákat a szerint választotta, amilyen betűk vannak a nevében. G, mint Greenock road, R, mint Relf, E, mint Edithna és így tovább. Bár vettünk térképet és bejelöltük az utcákat, mindvégig az áldozatok véltük közös pontnak. Fel sem tűnt, pedig ott volt az orrunk előtt. Amikor a Neal Streeten a kilencediket elkövette, a vásáron ott voltunk mi is. Hermione mellett történt közvetlenül. Bohócnak öltözött, és azért gyilkolt, mert egy lány csúfolta a barátnőjét. Hermione helyesen kikövetkeztette, hogy valószínűleg saját sérelmei miatt vesz elégtételt. Így is volt. Meg akarta tisztítani a nevét - Piton vett egy lélegzetnyi szünetet - ilyen áron. Aztán olvastam, hogy a közeli Gravewoodban egy kisfiú látni vélt egy kentaurt. Gyanúsnak találtam, így ellátogattunk az erdőbe, és meg is találtuk a kunyhóját. A falra festette az utca neveket, ellopta az utcatáblákat, és mindenhová a nevét véste, de így sem tűntek fel a kezdőbetűk. Meg az a felirat is, „tiszta vér, tiszta név”…

- Véletlennek tartod, hogy pont a Townsend Streeten csapott le és pont Hermionéra? – kérdezte Dumbledore.

- Nincsenek véletlenek. Az erdőben vele ugyan nem, de a kentaurral találkoztunk és csak a szerencsén múlott, hogy nem kaptunk egy-egy nyílvesszőt a testünkbe. Minderre akkor jöttem rá, amíg vártam egy bolt előtt, és Hermionét előre küldtem a motelbe. Mikor összeállt a kép, az volt az első gondolatom, amint visszaérek én is, elmondom az elméletem – mondta Piton, mire Dumbledore elővette a pálcáját és egy suhintás után egy szürke madár árnyéka hagyta el a folyosót.

- Dumbledore, magánál van pálca… - kezdte Piton.

- Mit akarsz vele? – kérdezett vissza az igazgató.

- Hozza ki Hermionét abból a műtőből és gyógyítsa meg maga. Nem bízom a muglikban, mi van, ha megölik, mert nem ismerik azokat a tudományokat, amiket mi, varázslók – Piton szinte könyörgött.

- Nem lehet, Perselus. Úgy tudom lelőtték, és mugli fegyver okozta sérülést jobb, ha mugli orvosok kezelik – válaszolt Dumbledore, mikor végszóra befutott Kingsley.

- Hivatott Albus? – kérdezte.

- London mellett a kiserdőben, Gravewoodban található Greta Grant tanyája. Vigyen oda minél több embert, és valakit a Varázslény Felügyeleti Osztályról, vele van egy kentaur is – utasította Kingsley –t az igazgató. Kingsley elrohant, Dumbledore pedig Piton felé fordult.

- Akkor most mesélj magatokról, kérlek.

Pitonban hirtelen meghűlt a vér. A gyomra táncot járt, hang nem akaródzott kijönni a torkán.

- Mennyire szereted? Felvállalnád őt?

Piton a műtő ajtaja felé pillantott.

- Kaptam egy esélyt ezzel a kényszerű együttműködéssel– gúnyosan felnevetett – Carameltől, és Hermione mellett minden olyan könnyű, egyszerű volt. Azt kérdezi szeretem-e?

Dumbledore lélegzet visszafojtva várta a választ.

- A leghatározottabban igen! – mondta ki Piton.

Kinyílott a műtő ajtaja és egy zöld ruhás doktor jött ki.

- A meglőtt lány hozzátartozóját keresném – mondta fáradtan.

- Én vagyok az – válaszolt neki Piton. – Ugye jól van! Mondja, hogy megmentették az életét.

- Adjon hálát, uram. A golyót kivettük, szerencsére nem ért fontosabb szervet. Egy óráig megfigyelés alatt tartjuk, majd áthelyezzük egy kórterembe, és bemehet hozzá – mondta a doki és vállon veregette Pitont majd távozott a folyosóról.

Dumbledore is kifújt egy hatalmas visszafojtott lélegzetet, majd Pitonhoz fordult, aki tenyerébe temette arcát.

- És most? – kérdezte a férfit. – Mit mondjunk Caramelnek?

- Nem kell hazudni Caramelnek – csendült egy gúnyos hang a hátuk mögött – mert Caramel mindent tud – mondta a miniszterelnök.

Piton alig akart hinni a szemének, Dumbledore pedig barátja és a miniszter között járatta tekintetét.

- Még szerencse, hogy iszákos a motel tulajdonosa, és egy kis gin meg veritaszérum megoldotta a nyelvét – mondta Caramel gúnyosan Pitonnak címezve szavait.