Caramel olyan volt, mint egy kárörvendő majom, ahogy vicsorgott a két varázslóra. Először Dumbledore elé lépett.

- Hol van Shacklebolt? – kérdezte az igazgatót.

- Greta Grant nyomában van, a közeli Gravewoodba mentek a minisztériumi aurorokkal – válaszolt neki Dumbledore, majd Pitonra pillantott. – Nézze miniszter úr, elhiszem, hogy…

- Nem fogja kimosni Pitont a bubógumó gennyből! – kiabált rá Caramel. – Vele majd később foglalkozom, most megkeresem Shackleboltot.

Caramel lenézően végigmérte Pitont, majd sarkon fordult és elviharzott a folyosóról. Piton lerogyott a legközelebbi székre. Fejét a hideg falnak támasztotta és fáradtan dörzsölte a szemeit.

- Perselus… - kezdett volna bele Dumbledore.

- Tudom, ki vagyok rúgva – mondta elcsigázva neki a férfi.

- Azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnék neked segíteni. Megtaláljuk a megoldást – próbálta vigasztalni az öreg varázsló, de Piton leintette.

- Nem Dumbledore, ebbe én másztam bele. Ha most hagynám, hogy kisegítsen, hogy megússzam ezt a kínos szituációt, akkor cserbenhagynám Hermionét. Ha a könnyebbik utat választom, akár le is köphetném magam.

Dumbledore meghatottan hallgatta Piton monológját.

- Az elmúlt hetek olyan boldogságot adtak, hogy még mindezen nehézségek és küzdelmek árán is, de ragaszkodom ahhoz az élethez. Tudom, hogy most minden ellenem van, én hibáztam, én hoztam olyan döntéseket, melyek majdnem tragédiához vezettek, én ragaszkodtam görcsösen ahhoz, hogy minél tovább maradhassunk abban a varázslatos mugli világban. És miattam került Hermione kórházba – mondta Piton teljesen őszintén ki mindazt, ami a szívét nyomta. - Nem futamodhatok meg. Ha most megtenném, nem érdemelnék meg egy pillanatnyi boldogságot sem a hátralévő életemben.

Egy nővér jött ki a műtőből, kezében átlátszó zacskóban véres női ruha volt, melyben Piton felismerni vélte Hermione kabátját. Felpattant a székből.

- Elnézést, ezek Hermione Granger személyes dolgai? – kérdezte.

- Igen – válaszolta a nővér. – Ön talán valamelyik rokona?

- Nem, én voltam vele a támadás idején, de nem vagyok a rokona.

- Sajnálom, de ezeket csak a legközelebbi hozzátartozók vehetik át – mondta a hölgy.

- Tudom, de a szülei telefonszáma a pénztárcájában van, és ők még nem tudnak a lányuk balesetéről. Szeretném őket értesíteni – kérte a nővérkét Piton határozottan. Az kotorászni kezdett a véres kabát belső zsebében, majd elővette a pénztárcát és a névjegykártyákat kereste ki.

- Dr. Arnold Granger?

- Igen – válaszolt Piton és átvette a kártyát.

- Biztos te akarod értesíteni őket? – kérdezte Dumbledore, miután a nővérke beült a pult mögé.

- Persze – mondta Piton, majd kihalászott a zsebéből némi aprót. – Rám bízták a lányukat, ennyivel tartozom nekik.

Piton a nyilvános telefonhoz lépett, és mikor fel akarta emelni a kagylót, Dumbledore lefogta a kezét.

- Tudnak arról, hogy mi van köztetek? – kérdezte halkan. Piton sokatmondóan nézett a varázslóra.

- Mit mondasz nekik, amikor ideérnek és Caramel közli, hogy a lányukat kirúgta az iskolából, mert viszonyba keveredett a tanárával?

- Majd kigondolom, amíg ideérnek – szólt rá mérgesen Dumbledore -ra Piton és bedobta az érméket. Az igazgató visszament a székekhez és helyet foglalt. Piton tárcsázta a telefonszámot. Négy csengetés után egy álmos férfihang szólt bele a kagylóba.

- Haló? – kérdezte Arnold olyan hangon, mint aki még mindig alszik.

- Elnézést a késői zavarásért – mondta Piton fáradtan – Perselus Piton vagyok, a lányuk tanára.

- Történt valami Hermionéval? –kérdezett vissza Arnold immár teljesen felélénkülve.

- Ne ijedjenek meg, jól van. Kórházba került.

- De mi történt? Mi baja a lányomnak? – vette át a kagylót Kamilla.

- Lelőtték egy támadásban, de már megműtötték, túl van az életveszélyen, hamarosan áttolják egy kórterembe, ahol látogatható lesz – hadarta Piton, hogy mielőbb túl legyen a bejelentésen.

- De hát maga volt vele! Nem vigyázott rá? – kiabált a nő a telefonban.

- Kamilla! – szólt rá a férje, majd átvette a zokogó asszonytól a készüléket. – Azonnal indulunk.

Piton már csak a vonal búgását és a szíve gyors dobogását hallotta.

- Meg van, elkaptuk! – hallatszott Kingsley hangja a váróban. Ott volt vele Caramel és Mordon is.

- Ott az erdőben? – kérdezte Piton.

- Igen. Épp menekült, próbálta eltüntetni a bizonyítékokat, mikor rajta ütöttünk – mondta Kingsley.

- Harcias egy némber volt, nem csoda, hogy nem bírtál vele, egy auror súlyosabban, kettő könnyebben megsérült, mire le tudtuk bénítani – mesélte Mordon Pitonnak.

- És a kentaur? – kérdezte Piton.

- Nem volt kentaur, Perselus. Greta metamorf mágus, az is ő volt – recsegte Mordon.

- Most már jó helyen van, Azkabanban – tette hozzá Caramel és ő is Pitonra nézett.

- Legalább nem gyilkol többet ártatlanokat – szólt közbe Dumbledore.

- Amúgy sem gyilkolt volna többet – mondta Piton gúnyosan, mire a többiek értetlen arckifejezésére hozzátette: - Kirakta a nevét.

- Miniszter úr, kérem, mielőbb rendezzük a formaságokat – mondta Kingsley, majd elindult, de megtorpant, mivel látta, hogy Caramel és Piton farkasszemet néznek.

- Miniszter úr?- kérdezte tétován.

- Rögtön Shacklebolt. Amint végeztem, maguk jönnek… - szólt megvetően Pitonnak –… vagy mennek? – tette hozzá idegesen felnevetve.

Mordon kíváncsian ugráltatta szemeit a társaságon. Piton nem válaszolt, inkább lenyelte minden gondolatát, melyekben százszorosan átkozta Caramelt. Mikor hárman maradtak, Dumbledore, Mordon és ő, kinyílott a műtő ajtaja és egy hordágyon kitolták Hermionét. A lány sápadt volt és továbbra is eszméletlen. A legközelebbi kórterem ajtaját kinyitotta az egyik beteghordozó, és betolták a lányt, majd a doktor intett Pitonnak, hogy kövesse. Hermionét rendes ágyba fektették, kezébe infúziós tűt kötöttek.

- Még alszik, kapott egy kis nyugtatót és fájdalomcsillapítót, de már csak egy út áll előtte, a gyógyulásé – mondta a doktor. – Hallottam, hogy értesítette a szüleit. Amíg ide nem érnek, bent maradhat vele.

Piton csak bólogatott az elhangzottakra. Mikor minden nővér és a doktor is távozott a szobából, Piton odatolt egy széket az ágy mellé. Megfogta a lány kezét, és ekkor már érezte, ahogy a sírás marja a torkát és égette az előbújni vágyó könny a szemeit. Megcsókolta a finom kis ujjacskákat és Hermione kezére hajtva fejét némán sírni kezdett.

 - Bocsáss meg. Kérlek, ne haragudj rám! – életében először sírt ennyire bűnbánóan egy nőnek. Hermione keze hanyagul feküdt a teste mellett, Piton pedig kapaszkodott belé, mintha a világ egyetlen biztos pontja lenne.

Kint a folyosón, Mordon háttal állt a kórteremnek, de Dumbledore kiszúrta, hogy mágikus szeme a szoba irányába fordul.

- Igen, jól látod, de nem szép dolog kilesni őket – szólt Mordonra, aki ugrott egyet ijedtében, annyira belefeledkezett a látottakba, hogy észre sem vette Dumbledore –t.

- Maga tudta? – kérdezte csodálkozva.

- Valójában ma tudtam meg – válaszolt az igazgató.

- Én is kérek Carameltől egy ilyen megbízatást, hátha összehoz a szerencse valami jóra való asszonysággal – viccelődött Mordon.

- Ne higgye, hogy Caramel belemegy. Perselust már ki is rúgta, mert törvényt sértett – mondta keserűen Dumbledore.

- Micsoda? – hüledezett Alastor.

- Az persze nem számít, hogy megoldotta a rejtélyt, csak az, hogy törvényt sértett.

- A fene vinné el az ilyen bolondot! – kelt ki magából Mordon, de az igazgató csendre intette, mert a folyosón ismét feltűnt az említett bolond, akit nem hogy elvitt, inkább meghozott az a bizonyos fene.

- Hol van Piton? – kérdezte az igazgatót.

- A kórteremben, Ms. Grangerrel – mutatott az ajtóra Dumbledore, majd mikor a miniszter bement oda, követte őt és becsukta maguk mögött az ajtót.

- Ébressze fel! – ripakodott rá Pitonra.

- De hát nemrég műtötték – mondta csodálkozva Piton, de Caramel felemelt hangon kiabálni kezdett:

- Ébresztő Ms. Granger, itt a Mágiaügyi Miniszter beszél.

Hermione lassan kinyitotta a szemeit, és egy pillanatig furcsán méregette a szobát, majd meglátta Pitont, Dumbledore –t, Caramelt, és összeállt neki a kép.

- Mi történt?  - kérdezte halkan.

- Ki van rúgva a Roxfortból! – mondta szépen lassan tagolva Caramel, majd megvetően elhúzta a szája szélét. Piton nem bírta tovább, és a mellényénél fogva megrángatta a férfit.

- Elment az esze? Most küzdöttek az életéért, maga meg tapintatlanul, mint a trollok, sokkolja egy ilyennel?

- Vegye le rólam a kezeit, én a Mágiaügyi… - visította Caramel, mikor Dumbledore rászólt mindkettejükre.

- Perselus, engedd el! Miniszter úr, kérem, ne legyen kőből a szíve. Hiszen megoldották a Grant ügyet!

- Megoldottuk? – hallatszott Hermione erőtlen hangja.

- Igen, és már elkapták Gretát – szólt vigasztalóan az igazgató.

- Semmit nem értek… - Hermione pityeregni kezdett. – Akkor miért rúgtak ki?

- A professzor úrral viszonyt fojtatni törvényt sértő dolog, azért – mondta Caramel úgy, mintha egy elsősnek magyarázná, hogy egy meg egy az miért kettő.

Hermione ijedten Pitonra nézett. A csend, ami a szobára ült, mindent elmondott.

- Nos, akkor felsorolnám – kezdte a kötekedést Caramel – Kaptatok egy feladatot, és ahelyett, hogy a munkátokat végeztétek volna, titokban kéjelegtetek heteken keresztül, semmivel nem segítve a minisztériumi megbízást. Felszámítok visszamenőlegesen minden heti pénzösszeget, amit ti az egyágyas motelszobára, éjszakai mulatozásra, vásárokon való lófrálásra, utazgatásra és még ki tudja, hogy mire költöttetek – kiabálta a miniszter.

Dumbledore felkapta a fejét az egyágyas motelszobánál, ezért Piton átvette a szót.

- Eléggé elferdíti az igazságot, csak hogy minket besározzon, persze így a legkönnyebb kimondani; ki vagyunk rúgva – vágta oda Piton.

- Bizonyítékom van arra, hogy az első naptól kezdve egy ágyban dorbézoltatok! – riposztozott Caramel. Piton úgy érezte, soha nem fogja magát kimagyarázni, mert Caramel úgy tudja összerakni a történetet, ami épp elég ellenük.

- Mégis hogy jöttem volna rá Grant rejtélyére, ha nem foglalkoztunk volna az üggyel? – kérdezte Piton nyugalmat erőltetve a hangjába.

Caramel vette a kalapját és sétabotját, majd az ajtó elé lépett.

- Nem érdekel a nyomora Piton. A minisztérium elkapta Grantet, maga meg a barátnője ezután azt csinál, amit akar – mondta felnevetve Caramel, majd lenyitotta a kilincset.

A szoba másik végéből pálca villant, és egy varázsige:

- Exmemoriam!