Piton döbbent arcot vágva, nem sem mert szólalni, Hermione a szája elé kapta kezeit. Mindketten a pálcáját kivont Dumbledore –t nézték, amint az Caramel fejéből próbál kihúzni egy sejtelmesen átlátszó gondolatot. A miniszter mindenkinek háttal állva kapaszkodott a kilincsbe, és az igazgató lassan lépésenként közelített felé, pálcája vége és Caramel feje között pedig ott lebegett az emlék, melytől meg akarta szabadítani. Mikor odaért, megfogta a miniszter vállát, és egy rántással kitépte az ezüstösen átlátszó emlékképet. Caramel összecsuklott, mint egy rongybaba.

- De makacsul ragaszkodott hozzá – szólt Dumbledore pálcája hegyén lógó emléket nézve. – Perselus, keress egy fiolát vagy valamit, amibe bele tehetem.

Piton még mindig a látottak hatása alatt volt, és eltelt pár másodperc, mire az utasítást felfogta. Kihúzta a gyógyszeres fiókot, majd elővett egy vizeletmintának szánt kis műanyag tégelyt. Átadta az igazgatónak, aki beletöltötte az emléket, majd a földön fekvő Caramelhez fordult.

- Dumbledore, mit… maga – hápogta Piton, majd összeszedte magát. – Maga a miniszter legilimentora?

- Igen – válaszolta könnyedén a kérdezett – mikor felkértek, hogy legyek mágiaügyi miniszter és elutasítottam, Caramel kapta meg a posztot, nekem pedig felajánlották, hogy én lehetek az az ember, aki ha úgy adódik, módosíthassa a miniszter döntéseit, illetve annak gondolatait.

- De külön kértem, hogy ne avatkozzon bele – mondta neki Piton.

- Sajnálom, de annyira igazságtalannak tartottam a történteket, hogy nem tudtam megállni – szabadkozott Dumbledore. A professzor beletúrt hosszú fekete hajába és körbe-körbejárkált. Nem tudta elhinni, ami az imént megtörtént velük. Huszonnégy óra alatt legalább háromszor fordult meg vele a világ, és ezt annyira egyszerű megoldásnak tartotta, olyan hihetetlenül abszurd helyzetnek, ami nem is létezik.

- Nem tudta volna ezt akkor is megtenni, mikor bevezették a használaton kívüli ingatlanokra az adót? Spórolnék évi 10 galleont – Piton végül csak ennyit fűzött hozzá. Odaállt Hermione ágya mellé és megszorította a lány kezét.

- Ha ezzel a tettemmel hozzájárulok a boldogságotokhoz, már megérte – mondta ki végül az igazgató kissé elérzékenyülve. – Na, töltsük vissza az emlékeket.

Dumbledore behunyta a szemét, majd rövid koncentrálás után pálcáját előbb a saját, azután Caramel homlokához érintette. A gondolatok és emlékek pedig csak úsztak át egyik fejből a másikba. Mikor az utolsó ezüstös nyaláb is bevette magát a miniszter elméjébe, Dumbledore felsegítette a földön fekvő férfit, és mintha az elmúlt percek meg sem történtek volna, az ajtóhoz állította, kezét a kilincsre tapasztotta.

- Perselus, a kezetek… - szólt a párnak, akik nyomban elengedték a másikat, majd egy suhintással „újra indította” Caramelt. Az megfordult és Pitonra nézett.

- Gratuláltam már? – kérdezte mosolyogva. – Áh, egy ilyen hősnek nem lehet elégszer! – azzal kezet rázott a professzorral és távozott a szobából. Piton és Hermione a szemeiket meregették. Az ajtó kinyílt és Mordon nézettbe rajta.

- Láttam mindent Dumbledore – mondta, majd elmosolyodott. – Csinálhatná gyakrabban.

Mindenki elnevette magát.

- Mikor indulunk? – kérdezte az auror.

- Csak egy perc és megyek – válaszolt az igazgató és mikor Mordon becsukta a kórterem ajtaját a párocskához fordult.

- Azért az egyágyas motelszoba engem érdekelne – mondta nekik.

- Mindenhol kerestünk szállást – kezdte Piton.

- De futball liga van, tele voltak a szállók –folytatta Hermione.

- És csak ott volt hely.

- Miért is ne, csak egy szoba.

- Én nem akartam oda menni.

- Én erőszakoskodtam.

Szinte egymás szavába vágtak, annyira bizonygatták, hogy mi is történt valójában, ami nagyon mulatatta Dumbledore –t, így tovább hallgatta őket.

- Én a kanapén aludtam, akkor még – mondta Piton, mire az igazgató megemelte szemöldökét.

- Meg jó sokáig csak ott – fejezte be Perselus.

- Jól van, elég. Tudom, hogy hosszú út vezetett titeket a másik mellé. – intette le őket az öreg mosolyogva. - Ms. Granger, ha nem haragszik, a követező négy hónapot, ami a hetedik évből hátra van, egyrészt amúgy is az otthonában való lábadozással tölti, másrészt, pedig ami még iskolaidő lenne, kéretik magántanulóként befejezni.

Dumbledore kilépett az ajtón. Piton egy ideig csodálkozva nézett utána, majd Hermione mellé ült az ágyra. Végre megcsókolhatta.

- Akkor felvállalsz? – kérdezte meghatódva a lány.

- Most már muszáj lesz – felelte viccelődve a férfi.

- Nem hittem, hogy megteszed.

- Én sem – Piton elkomorult – de a mai nap rájöttem, nem jó nélküled.

Összedugták a homlokukat és apró csókokat adtak a másik szájára. Ha volt legboldogabb pillanat eddigi életükben, akkor ezt annak mondhatták. Piton magához ölelte a lány mikor kivágódott az ajtó. A Granger szülők döbbenten torpantak meg.

- Magunkra hagyna, kérem – szólalt meg Kamilla. Piton nem szólt, csak a szülőket jó nagy ívben kikerülve kimasírozott a kórteremből.

- Jól vagy lányom? – ölelte magához Arnold gyermekét.

- Elcsábított? – kérdezte Kamilla szigorúan.

- Jaj, anya. Most lőttek le, nem beszélhetnénk ezt meg később? – mondta Hermione apja öleléséből kibontakozva.

- Mi történt? Felhívott minket a lovagod, és közölte, hogy túl vagy az életveszélyen – Kamilla hangja remegett és az ágy másik felére ült.

- Az a titkos küldetés, aki után nyomoztunk. Ő lőtt le, de hál’ Istennek jól vagyok – nyugtatta szüleit a lány.

- Na és az összeborulás, amire betoppantunk? Mégis csak van köztetek valami? – kérdezett folyamatosan Kamilla.

- Kicsit öreg hozzád, nem gondolod? – bukott ki Arnoldból a kérdés.

- Szeret – ennyit mondott végül Hermione. – És én is őt, akármilyen mufurc is.

- Egyet ígérj meg. Ha ő lesz a vejünk, vágasd le a haját! – nevette le magát az anyja.

Piton megvárta, míg Hermione szülei hazamennek, és csak azután nézett be a lányhoz.

Hajnalig beszélgettek, nevettek, csókolóztak. Amíg még megtehették mindezt a muglik között. Másnap Piton visszatért a Roxfortba, Hermione pedig lassúlábadozás és kitartó tanulás mellett magántanulóként mielőbb megszerezte az iskolazáró vizsgáit.

                                                                  *    *    *

Neville fia, Norman leszállt a Roxfort Expresszről és mikor meglátta szüleit, annyira sietett, hogy hanyatt esett a bőröndjében.

- Milyen volt az első éved fiam? – kérdezte az apja, miután autóba szálltak és próbáltak kijönni a londoni dugóból.

- Tetszik ott. Nagy sztár vagyok, amióta mondtam, hogy Harry Potter személyes barátod – büszkélkedett Norman.

- És a tanárok? Remélem Ms. Grangernél remekeltél egész évben, bájitaltanból – mondta az apja a fiúnak.

- Igen, igyekeztem – szólt elmélázva Norman – persze, ha elrontottam valamit, mindig elmondta, hogy te legalább ötször rosszabb voltál nálam ebből a tárgyból, és hogy Piton professzor mennyit szekált téged emiatt.

Neville elvörösödött, de csak ennyit kérdezett:

- Na és Piton? Őt milyennek találod?

- Szeretem a sötét varázslatok kivédése órákat vele. Szigorú, de szerethetően szigorú – válaszolt a fiú.

- Hát én még emlékszem rá, mikor mindenki utálta őt. És az is volt. Utálatos, megkeseredett, magányos alak, persze ilyet csak én mondhatok róla, te nem – tette gyorsan hozzá Neville – de aztán összeismerkedett Hermionéval egy küldetés alkalmával és Hermione embert faragott belőle. Soha nem gondoltam, hogy így megváltoztatja.

Sok-sok diák hallotta ugyanezt a történetet Pitonról azoktól a szülőktől, akik ismerték a feleségét, Hermione Grangert. Megszépíti a történetüket, hogy a londoni események után is ragaszkodtak egymáshoz és ezt két éves együttélés után házassággal pecsételték meg. Viszont minden nyáron egy hétre megszálltak a Townsend Streeten található ütött-kopott kis motelben, abban a szobában, ahol minden elkezdődött.