A további napokban többen megkérdezték Ront, hogy ízlett a bableves, vagy hasonló okosságokat tudakoltak tőle. A mardekáros hetes boldogsága azonban nem tartott sokáig. Ennek oka két levél volt. Az egyiket Draco és Hermione közösen kapta McGalagony professzortól. Egy felszólítást tartalmazott, miszerint büntetésük alagsori része még nem járt le, csak eltolódott. Így következő hét hétfőjén ismét le kellett caplatniuk korábbi munkájuk színhelyére. Ám ez volt a kevésbé megrendítő. Hermione újabb levelet kapott a minisztériumtól, akik továbbították neki a hatóságok nyomozásainak eredményeit.

Egyre több bizonyíték mutatott arra, hogy valójában Mr. Granger követte el a gyilkosságot. Tárgyalást továbbra sem indítottak, mert felperes még mindig nem jelentkezett. Hisz a teljes hátteret csak Hermione ismerte. A család, és a közeli barátok is vakon bíztak a férfiban, és legvadabb álmukban sem tudták volna elképzelni, hogy ilyet tegyen, ráadásul a feleségével szemben, akit, mint ahogy azt ők tudták, teljes szívéből szeretett.

És ekkor Miss. Granger döntő elhatározásra jutott. Tudta, az apja az az ember, aki, ha nem lép közbe valaki, megússza a dolgot, de nem törődött vele, hisz ezt nem hagyhatta, mert azzal is tisztában volt, hogy ki az áldozat. Senki nem tudta nála jobban, mi is történet ott, és akkor. Ha nem is volt jelen, tudta, érezte. Ismerte annyira szüleit, hogy ebben biztos legyen. Elhatározta, ő lesz a vád. Nem számított, hogy még csak 17 éves. Legalábbis azt remélte.

A törvény mellé állt. Rövid levelezés alatt megtudta a legfontosabbakat, ám sok tanulás ide, vagy oda, a paragrafusokban nem volt túl jártas. De ebben a helyzetben sem maradt egyedül. Mugli üzletekből többféle törvénykönyvet szereztek be neki, tele unalmasabbnál unalmasabb információkkal. Ráadásul nem is volt mind használható. Tehát a mardekáros hetes belevetette magát a szortírozásba.

De volt, ami még a kapott feladatok sokaságánál is jobban leverte őket, főleg Hermionét. Ugyanis egy harmadik hír is érkezett. Édesanyjának temetési időpontja. Amit viszont mindenki furcsállt, Mr. Granget egyetlen levelet sem küldött a lányának. Sem a történtekről, sem a temetésről. De ez nem tántorította el a lányt attól, hogy minden erejét beleölje a témába. Az órákon továbbra is figyelnie kellett, ám már nem hajtott annyira. Volt fontosabb dolga is. A tanárok, meglepő módon, ezt nem jegyezték meg, hisz nagy vonalakban ismerték az okokat. Az iskola utáni pár órában tanult, és a törvénykönyveket bújta.

McGalagony, viszont nem volt hajlandó elengedni nekik a büntetés további részét. Sokan azt beszélték, bosszú. Mások szerint megszokás. Egyesek pedig azon a véleményen voltak, hogy szimplán élvezte.

De a drága tanárnő egyvalamire nem ügyelt eléggé. Hasznos volt az a néhány óra, annál hasznosabb, hogy hőseink ne vigyék le a pálcájukat, és intézzék el a dolgot egyszerűbben. Mivel már nem voltak felügyelet alatt, minden gond nélkül vittek le könyveket, és tanultak, vagy olvastak.

Csak egy baj volt. A kitakarított szobák, még tisztán is, olyan szinten mellőztek mindenféle kényelmet, hogy a hideg kőpadlón egy rozoga szék, vagy egy épp-hogy-megállok-a-lábamon asztalka is luxusnak számított. De nem csak a berendezéshiánnyal volt probléma, mert a termek padlója, annyira „egyenletes” volt, mint viharban a tenger. Amíg…
- Esküszöm, ha még egy éjszakát könyveken gubbasztva töltök el, én…
- Ki mondta, hogy ülj a könyvekre?
- A padló.
- A padló?
- Igen. A hátsómon keresztül üzent.
- ja, értem. Egyébként nem fontos lenn maradnod. Köszönöm, hogy eddig is segítettél, de nem kényszerítelek rá.
- Te meg vagy húzatva? Mit csinálnál itt egyedül?
- Hát asszem ugyan azt, amit veled.
- Aha, csak egyedül mennél vissza, én meg nem kínállak tálcán a Weasley-féle bunkóknak.
- Oh, ennyire aggódsz értem? – A lány túljátszott megszeppentséget produkálva, szűziesen rebegtette szempilláit.
- Jaj, maradj már! – nevetett Draco is, majd Hermione után belépett a következő terembe.
- Oh.
- OH!
- Mit csináltak itt?
- Ha azt mondom, melót nekünk, megelégszel?
- Nem. Nézd! Ez valahogy más. Itt nem főztek, vagy dolgoztak, hanem…
- Tomboltak?
- Úgy. De egy épeszű valaki azt a lakosztályán kívül teszi.

Igen, kedves olvasó, lakosztály. De még milyen. A szoba közepén hatalmas baldachinos ágy állt, két éjjeliszekrénnyel. A falak mellett gyönyörű, robosztus szekrények. A falakon képek, faliszőnyegek. Az egyik sarokban kis kerek asztal három székkel. Az egyik oldalon állóóra, vele szemben tükör. A földön gyönyörű szőnyeg, polcok, a polcokon könyvek.

Így nézhetett ki a szoba fénykorában.

És hogy mit látott az elsőnek belépő Hermione, majd kis fáziskéséssel Draco is? Az ágy ugyanott állt, bár a baldachinban itt-ott voltak szakadások, az éjjeliszekrények felborítva feküdtek mellette. A szekrények egykor fényes, lakkozott ajtaján karcolások, repedések. A képek és a faliszőnyegek, félig vagy egészen leszakadva. A dohányzóasztal felborulva, a székek közül is csak egy állt. Az állóóra üvege betörve, maga a bútor az oldalán. A tükör darabokban. A szőnyegek összegyűrve, a polcok felborítva, a könyvek széttépve. Mindez vastag porréteg alatt.

- Szerinted mi történhetett itt?
- Nem tudok többet, mint te, Herm-Jane. Csak feltételezéseim vannak.
- Mint például? Szerelmi bánat?
- Vagy meghalt valakije.
- Vagy kirúgták a suliból.
- Szerintem ebből az okból csak te tombolnál – arcán ördögi vigyor jelent meg.
- Hagyjál!
- Jó, jó! Kb. mennyi időbe telhet ezt felnyalni?
- Pálcával? Te kérdezed, mágusok gyöngye? Ki itt az aranyvérű, Malfoy?
- Már egészen megszoktam, hogy a keresztnevemen szólítasz. Annyi Malfoy van! – nyafogott. –Én Draco vagyok!
- Jó, jó, bocsi. Értem. Te tényleg nem vagy olyan, mint apád.
- Ha ezt egy évvel ezelőtt mondod, ma nem beszélgetnénk itt – vigyorgott újra.
- Azt hiszed, sikerült volna? Nem ismersz te engem! De úgy rémlik, emlékeztettelek másodikban.
- Ha én nem is, az orrom emlékszik rá!
- Akkor kérdezd meg tőle, mi lesz, ha kikezdesz velem.
- Na ez kétértelmű.

Gyorsan odalépett a lányhoz, és két karral átölelte.
- Figyelmeztetlek, az eredmény mindkét esetben ugyan az!
- Nyugi, Mione! Csak vicceltem!
- Akkor még inkább!
- Ne egyén meg, gonosz sárkány néni!
- Néni ám a nénikéd!
- Ő tényleg néni.
- Jaj, ne ragozzuk!
- Miért? – ártatlan tekintet.
- Ezért is orrba verhetlek! … Jaj, ne nézz már így!

Pár pálcasuhintással nagyjából rendbe rakták a szobát. Draco rögtön letámadta az ágyat, rosszalló tekintetet kiváltva Hermionéból.
- Ne durcizz már!
- Nem durcizok!
- De. Egyébként meg van még hely. És legalább nem megy szét a formás hátsód a kövön.
- Jó, ezt aláírom.
- Na gyere!

*

-Draco!
- Mrrr.
- Draco, ébredj!
- Nem is alszom!
- Ezt nem nekem próbáld bemesélni. Vagy tíz perce keltegetlek.
- Mennyi az idő?
- Indulhatunk vissza.
- MI?! Azt a leborult… Bocsáss meg, Hermione. Nem akartam rád hagyni a melót.
- Semmi. Eddig sem kellett volna segítened.
- Te meg eddig is hülye voltál!
- Na ezt a jelzőt még nem hallottam magamra.
- Itt volt az ideje! Még, hogy egyedül csináld…

*

- Na jó. Szerintem eleget melóztunk mára!
- Igazad van, Draco. Menny csak.
- Félreértettél. Azt mondtam, melózTUNK.
- Ja, bocs, még átnézek pár fejezetet.
- Segítsek?
- Ne, csak egy kicsi maradt ebből a kötetből.
- Jó, de ne maradj fenn soká!
- Persze! Mondom, tényleg nincs sok!

*

- Mione! … Hahó!
- ?
- Nem maradsz sokáig mi?
- Draco, ne fárassz! Mennyi az idő?
- Háromnegyed nyolc.
- MIIII?! Miért nem keltettél fel korábban, Draco Malfoy?
- Talán mert ahogy elnézem a kialvatlan szemeidet kb. két órát aludtál. Hát ennyit ér nálad, ha megígéred, hogy korán lefekszel?
- Nem is ígértem meg.
- Dehogynem!
- De nem!
- Rosszul emlékszel.
- Hagyjál már!
- Jó, jó! Na siess, nem lenne jó elkésni.
- Nekem mondod? Egyébként, ha elkésünk, nem az én hibám! Ti nem keltettetek korábban.
- Ne hibáztasd a többieket, már rég kajálnak.
- Akkor meg pláne!
- Nem figyelsz. Meg volt beszélve, hogy lemennek, én meg felkeltelek.
- ÉS MIÉRT NEM TETTED EZT KORÁBBAN DRACO MALFOY!?
- Mert olyan édesen aludtál! – a srác szája gyerekes mosolyra húzódott.
- Ne idegelj fel még jobban!
- Igen is, Miss. Sárkány!

*

- Ajj! Megpusztulok éhen, ha nem kapok valami ehetőt most azonnal!
- Úgy beszélsz, mint Matt.
- Csak kajás vagyok, mert valaki – itt jelentőségteljes pillantást vetett a tőle két méterre lépkedő szőkére – nem volt hajlandó időben kelteni.
- Mikor szállsz le a témáról?
- Hermy-Jane! Ha annyira éhes vagy, falj a szemeddel! – Sophie balra bökött a fejével. – Látod ott az udvaron azt a fekete félhosszú hajút?
- Várj… Igen. Megvan. Tényleg helyes.
- Lányok, ne édelegjetek már!
- Csak azért hallgatok rád, mert jobban érdekel az a tál ott az asztalon!

*

- Hermione!
- Hagyjál már!
- Mikor bocsátasz meg?
- Ha bocsánatot kérsz!
- Nem azt teszem reggeltől mostanáig folyamatosan?
- Próbáljunk inkább!
- Bocsáss meeeg! Esedezem!
- Szal ott tartottunk, hogy mi legyen a csókjelenetekkel?
- Ne vált témát! – ám a beszélgetés nem folytatódott, mert kopogtak az ajtón.
- Tessék! Áh, üdvözlöm, Miss. Wakefild!
- Jó napot, örülök, hogy szorgalmasan próbálnak! Ám nem ezért jöttem. Tulajdonképpen volt amikor meghirdettük az előadást, volt egy szereplőnk, de ugyebár egyszereplős darab nincs. Ő itt Judy Ambert. Korábban volt némi tapasztalata a színjátszás terén, hátha maguknak is tud segíteni itt, ott.
- Szia Judy! – köszönt rá a tanár mellett álló félénk harmadikos lányra Hermione.
- Öhm… Sziasztok!
- Nos akkor itt hagyom magukat egymásnak! Sok szerencsét!

Pár óra múlva rájöttek, hogy a kislány nem is olyan ügyefogyott, mint ahogy az elsőre rítt róla. Több használható ötletet adott nekik. A dolgot a fonákoldaláról közelítette meg, nem a látszatiról. Nem azt mondta el, hogy pontosan hol vigye fel az ember a hangját, hanem hogy milyen gondolatok állnak a darab hátterében. Hermione sohasem képzelt arra, hogy ilyen is lehet a színjátszás, nem mintha túl nagy tapasztalata lett volna benne.

Például volt egy rész körül-belül a huszadik oldal magasságában, Draconak volt egy monológja. Hermionéból kellett kiszednie valamit a családjáról, ugyanis a lány a darabban igen tartózkodó.
- Draco, rá akarod venni Herm-Jane-t, hogy együtt írjátok meg az átváltoztatástan dogát.
- Mi? Te ezt veszed ki abból, hogy együtt több esélyük van a túlélésre?
- Igen. „Nem érti, hogy együtt több esélyünk van? Ez számszerűen kifejezhető matematikai valószínűség.” Nézd Mio, tudod, hogy McGalagony cirka ötven oldalas dogákat irat, és ha te agyalod ki a felét, én meg a másikat, biztos végzünk! „Még akkor is, ha védekezni, harcolni kell a kettő több az egynél,…” Ha lebukunk, mindketten prefektusok vagyunk, és egy prefektus párosnak több esélye van meggyőzni a tanárt, mint egy prefektusnak, és egy áltag diáknak… Várj, van itt egy olyan mondat, hogy… Igen, itt van. „A dac, ami csak akadozik, és csikorog bennem, ha magam vagyok!” Nézd, ha csak magamnak írom a dolgozatot, teljes lelki nyugalommal cseszem el, de ha te is arról nézed, akkor jobban figyelek. „És ha a véletlen már így összepottyantott: mit őrzi magát, mire őrzi, mondja?” Figyelj, úgyse írnád meg száz százalékosra, akkor meg mi bajod van az ötlettel? … Ez mondjuk csak pár mondat, de a lényeget érted nem?
- Szerintem érti, de akkor hogy jön utána, hogy megcsókolom?
- Arra az utolsó sor utal. Azaz az váltja ki, idézi elő. Provokálja. Na ezt a szót kerestem. „Megközelíthetetlen, merev”. Lestréberezett, te meg be akarod bizonyítani, hogy nem vagy az.
- Aha. És erre a csókra van valami tipped?
- Hááát… Hallottam pár ötletet még régen, de ezekre nem igazán emlékszem. Mintha lett volna valami olyan, hogy Draco, magad elé húzod Hermione fejét, és arcom csókolod, így csak sejtet. Bár ez nem a legjobb, mert nem te csókolod meg őt, hanem fordítva. Vagy esetleg az, hogy Herm-Jane, te Draco szája fölé nyomsz egy puszit, és letakarod a kezeddel.
- Ez talán beválik.
- Megpróbáljuk? – vetette fel a szőkeség.
- Hát… végül is miért ne.

Hermione közelebb lépett Dracohoz, majd két kezét az arcára illesztette. Lassan elfordította a fejét, és a srác felső ajka fölötti bőrét a szájával.
- Nos nem rossz, ne értsetek félre, de szerintem nagyon mű, ahogy takarod. Nem azt mondom, én sem tudnám jobban csinálni, csak így valahogy kevésbé élethű. Viszont nincs több ötletem.
- Nekem van! – szólalt meg Draco. – Mit szólnál ehez?
Hirtelen magához ölelte a meglepődött lányt, és szájon csókolta. Hermione nagyon furán érezte magát. Nem először csókolták meg, nem erről volt szó. Első alkalommal csókolózott úgy valakivel, hogy nem járt vele. Mert bárki is csókolta meg ez idáig, alap volt, hogy – hosszabb/rövidebb ideig – járt az illetővel. Viszont bárki is volt az, biztos, hogy a csók egyszer sem volt ilyen… furcsa. Draco tagadhatatlanul mestere volt a csókolózás művészetének. És egyébként is. Mennyi jót tett vele mindez idáig ismeretlen okból. Végül is egy baráti csókba még nem halt bele senki…

Eszmefuttatása végére érve Hermione finomam átkarolta Draco vállát, és tétován viszonozta a csókot. Egy pillanatra kinyitotta a szemét, és látta, hogy Judy vörös arccal bámulja a cipőjét. Elvált Draco szájától, és a lányhoz fordult.
- Öhm… nos mit gondolsz?
- Elég élethű. Ahogy gondoljátok. Nem rossz… Azt hiszem mennem kéne, még van egy kis dolgom.
Mintha kergették volna, kirohant a teremből, magára hagyva a két diákot.
- Akkor ezt megbeszéltük?
- Igen, azt hiszem.

*

- Hermione, ne mondd, hogy ma éjjel is olvasni akarsz!
- Mi mást tegyek?
- Mondjuk aludj. Mióta is virrasztasz?
- Nem virrasztok.
- Te minek nevezed, hogy két hete alig alszol?
-…
- Na látod.
- Dolgom van. Hisz olyan közel a tárgyalás… Meg a temetés. – Elhalkult a mondat végére. Draco mellé lépett, és az ágyhoz vezette.
- Épp ezért fogsz ma pihenni. Hisz két nap, és… szóval még két nap. És addig is, nem lenne jó, ha összeesnél a fáradtságtól.
- Igen, de a tárgyalástól pedig csak egy hét választ el, és… – Megpróbált távolodni, hogy kézbe vehessen pár könyvet, de Draco megragadta a derekánál és az ágyra tette, majd maga is mellé feküdt. – Most mit csinálsz? Engedj el légyszi!
- Nem, drága. Ma alszol.
- Hogy te milyen…
- Milyen vagyok?
- Akaratos.
- Ha azt mondod, ezt eddig nem tudtad rólam, illik-e, vagy nem, kiröhöglek!
- Akkor mit mondjak? Olyan Malfoy?
- Ne, azt ne. Inkább ne mondj semmit. – azzal arcon puszilta a neki háttal fekvő lányt. – Inkább aludj!
Hermione nem tudott szabadulni az őt tartó karokból. Úgy döntött, ha nincs más lehetősége, megfogadja a fiú tanácsát. Utolsó gondolata az volt, vajon miért nem akarta Draco, hogy le Malfoyozza?