|
A bimbózó fehér rózsa
2008.01.09. 22:18
XVI. fejezet: Információk
„Tisztelt Dumbledore professzor!
Kérését teljesítettem, íme a válaszom. Továbbra is minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek önöknek, és a varázsvilágnak. Kérte, hogy válasszak társat magam mellé, hogy ne legyek egyedül az erdőben. Az illető Hermione Granger, aki maga ajánlotta fel, hogy velem tart, és vállal minden kockázatot. Kérem, amint tud, értesítsen a fejleményekről, és pontos teendőinkről.
Tisztelettel:
Draco Malfoy”
*
- Biztos vagy benne?
- Igen.
- Teljesen?
- Draco, ne idegesíts, kösd már fel azt a nyomorult levelet a bagoly lábára, aztán menjünk!
- Jó, jó, bocsi, csak…
- Nincs csak! Idefagyok! Mondd csak, te nem fázol?
- Nem.
- Sejtettem.
- Akkor miért kérdezted?
- Na jó, hagyjuk!
- Jó.
Amint Draco útjára engedte az állatot a két mardekáros elhagyta a huzatos bagolyházat, hogy újra, még pár nap erejéig részt vegyenek a diákéletben. A banda többi tagjának reggeli előtt számoltak be az eseményekről. Mindenkit letaglózott a hír, és mindenki úgy találta, tényleg jobb, ha Hermione Dracoval tart. Természetesen mind az öten megemlítették, hogy ha kellett volna, ők is minden további nélkül Malfoyjal mentek volna, bár mindannyian sejtették, nem holmi kora-tavaszi sétára indul a páros. Az érintettek közül már csak Alex nem tudta, miről is van szó pontosan. De Draco úgy gondolta, jobb, ha mindent csak utólag tud meg. A többiek nem szóltak bele, elvégre tudták, hogy csak a báty ismerheti igazán az öccsét.
A bagoly a levelet reggel, a többi postával együtt kézbesítette az öreg igazgatónak, aki, bár szemei kerekre nyíltak félhold alakú szemüvege mögött, mégis beleegyező mosollyal bólintott a mardekáros asztal felé.
Az órák a szokott módon teltek a következő pár napban, egészen szerda délig. A Nagyteremben nyugodtan zajlott az ebéd, senki sem számított rá, hogy bármi szokatlan történhet. Ám a zsibongva étkező diákokat pár hívatlan vendég megjelenése hallgattatta el. Kék taláros alakok vonultak be az étkezőbe, és célba vették a tanárok asztalát.
- Marver, drága barátom! – lépett feléjük az igazgató. – Ne haragudj, hogy készületlenül fogadunk benneteket, de csak hétvégére vártam az érkezésetek. És úgy emlékszem tisztáztuk, hogy csupán az erdő egy részét foglaljátok el, tehát az iskola rendjét nem zavarjátok meg.
- Ne haragudjon, professzor! – érkezett a válasz a megszólítottól. – Gyorsabb, mint hittük. Néhány napon belül itt lehet. Gyorsan kellett cselekednünk. Értük jöttünk.
- Értem. Bizonyára kimerített benneteket a hosszú út. Kérlek pihenjetek le egy keveset. Frics úr, a gondnokunk majd vezet titeket.
Amint a vendégek elhagyták a csarnokot, az igazgató a mardekáros asztalhoz lépett, és halkan intézte utolsó mondatát Dracohoz és Hermione-hez.
- Nyugodtan fejezzék be az ebédet, semmi okuk sietségre. Ha végeztek, kérem kövessék vendégeinket az első emeleten a 124/g teremhez. További jó étvágyat!
A kívánság nem sokat használt, ugyanis a jelenet után hőseink egy falatot sem bírtak már lenyelni. Körül belül tíz percet vártak még ott, majd átvonultak az említett terembe. Sok diák követte őket a szemével.
- Áh, végre, hogy ideértek! – fogadta őket egy idősebb boszorkány, kissé paprikás hangulatban. – Lehet, hogy maguknak úgy tűnik, a mi feladatunk borzasztó egyszerű, de sajnos ki kell ábrándítanom önöket! Kérem ne nehezítsék még jobban a dolgunk!
A két fiatalnak még köszönni sem volt ideje, máris egy nagyméretű asztalhoz vezették őket, melyen a környékbeli helyek térképeit terítették ki, és egy másik mágus már kezdte is sorolni a „haditervet”.
- Nos, itt egy Európa térképen jelöltük, hány helyen látták eddig felbukkanni Lucius Malfoyt. Mint láthatják járt Bulgáriában, Szlovéniában, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, a BeNeLux államokban, de Angliából is jelentkeztek már szemtanúk. Kerüli a nagyobb városokat. Eddig leginkább erdőségek, és hegységek környékén hagyta nyomait. Nem várjuk tehát, hogy érkezését három nappal előre jelenti Roxmortsban. Fel kell készülnünk a mihamarabbi, és váratlan találkozásra. Ha megnézik, ez a Tiltott Rengeteg vázlatos térképe. Sem időnk, sem lehetőségünk nem volt pontosan feltérképezni a helyet. És egyébként is, az erdő gyorsan változik. Tehát minden, amit itt látnak csak jelzésszerű, és valószínű. Körül belül innen indulunk. Helyesebben szólva indulnak. Mi csak egy fél nappal maguk után kelünk útra. Kicsit több mint egy napi járóföldre találnak egy barlangot. Ez lesz az átmeneti lakhelyük. Várakozásaink szerint nem kell többet ott tölteniük két napnál. A felszerelésüket mi biztosítjuk. – A varázsló két drapp színű hátizsákra mutatott, melyeket az egyik sarokba állítottak. – Tartalmaznak pokrócot és száraz papírt a tűzgyújtáshoz. Ezen felül több napra való élelmet és néhány gyógyító hatású bájitalt vészhelyzet esetére. Azt hiszem, részemről ennyi. Van kérdés?
- Van – ragadta magához a szót rögtön Draco. – Mikor indulunk?
- Holnap hajnalban.
- MI?!
- Ne nézzen rám így, Miss. Granger! Azt hittem érthető volt, hogy nincs időnk. Bármelyik nap megérkezhet, és nekünk már kint kell várnunk. Szívem szerint még ma este útra indítanám magukat, hogy reggel mi is indulhassunk, de erre az estére még szükségünk van, hogy amennyire lehet, felkészítsük magukat. Tehát négyre legyenek újra itt. Liz - azzal az ajtót nyitó boszorkára mutatott -, majd elmondja, amit még nem tudnak. Addig is üljenek be a könyvtárba, és olvassanak szorgalmasan. A következő órákról el vannak kérve. Viszont látásra!
- Na ezek szépen leléptek… - nézett a becsukódó ajtóra Draco. – Akkor? Könyvtár?
- Jah, nem ártana. De előbb vigyük el a felszerelésünket a hálókörletbe. Félteném őrizetlenül hagyni.
- Persze, igazad van. Menjünk.
Már közel jártak az alagsorhoz, mire Hermione elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy feltegye a lelkét furdaló kérdést.
- Draco…
- Igen?
- Lehet, hogy hülye kérdés lesz, de… Mindegy. Miért csókoltál meg?
- Tegnap?
- Nem, az előző évszázadban!
- Jó, jó, bocs. Nem tudom. Azaz van tippem, de nem vagyok benne biztos.
- Várj! Te lekapsz egy lányt, és nem tudod miért?
- Egy, nem „egy lányt” kaptam le, hanem téged. Kettő, igen. Miért?
- Áh, mindegy. És mi a tipped?
- Mármint arra, hogy miért kaptalak le?
- Nem, a jövő heti lottószámokról érdeklődöm!
- Mi az a lottó?
- Nem fontos. Tehát?!
- Mert akartam. Vagy mert hálás voltam. De az is lehet, hogy féltem. Vagy mindhárom. Mondom, hogy nem tudom pontosan. De így visszagondolva sem bánom. Te talán igen? Mert ha megbántottalak, szólj! Nem volt szándékos.
- Nem, nem, dehogy! Félre ne érts! Csak nem volt világos, ez az egész. Nem szoktam hozzá, hogy csakúgy barátilag megcsókoljon bárki is.
- Nyugi, és nem kapok le minden második velem szembe jövő embert. Szép is lenne! De tényleg, gondolj csak bele. A „minden második”-ba biztos vegyülnének fiúk, vagy tanárok…
- Ajj, Draco, te nem változol!
- Változzak?
- NE!! Ne merd!
Egy másra nevettek, majd két különböző irányba fordultak, hisz a klubhelységen át elérték hálótermeikhez vezető folyosókat. Miután lepakoltál a felszerelésüket, a varázsló tanácsát megfogadva letelepedtek a könyvárba. Legnagyobb meglepetésükre Madam Cvikker rögtön hozzájuk lépett. Először azt hitték, valami rossz fát tettek a tűzre, de egyikőjük sem jött rá, mi volt az. Ám a titokra hamar fény derült. Hőseink eredetileg a Legendás Lények Gondozása tankönyvek között keresgéltek volna, ám a könyvtáros boszorkány átkísérte őket a zárolt részlegbe. Nem mindennapi pillanat volt, hisz a zárolt részleg nem viccből kapta a nevét. De a hölgy nem hagyott lehetőséget a kérdezésre. Zsémbeskedve megfordult és faképnél hagyta a két fiatalt, akik belevetették magukat az eddig elzárt könyvek alkotta furcsa világba.
Három óra azonban túl kevésnek bizonyult arra, hogy kíváncsiságukat csillapítsák a rengeteg érdekesség között. Bár erős volt a kísértés, de ellenálltak neki és szigorúan csak a deterrius-rémről szóló könyvekbe lapoztak bele.
Háromnegyed négykor valamivel porosabban léptek ki a könyvtár ajtaján. Hermione kicsivel sápadtabb is volt, mint előtte, Dracot viszont nem lepte meg egyik könyv sem. Nem olvasott olyat, amit ne látott volna élőben. A találkozóról nem késtek.
- Foglaljanak helyet! – invitálta beljebb őket a Liz-nek nevezett boszorkány. A terem berendezése nem változott sokat. Az asztal most könyvek alatt roskadozott, és három széket tettek mellé.
- A nevem Elizabeth Walren. Aurorként dolgozom a Mágiaügyi Minisztériumban. Azt hiszem rólam elég ennyi. Nem várok bemutatkozást maguktól sem. Tudom, amit tudnom kell. De térjünk a tárgyra. Az én feladatom, hogy felkészítsem magukat a deterriussal való találkozásra. Már amennyire ez lehetséges. Nagyon remélem, hogy a lény tulajdonságaival már tisztában vannak.
- Igen, asszonyom.
- Remek. Akkor kezdhetjük rögtön a védekezéssel. A deterrius megérzi a gyengeséget. Nem csak a félelmet, nem így értem. Két másodperc alatt a legkisebb karcolást, a legjelentéktelenebb horzsolást felfedezi. Épp ezért a felszerelésük nagy adag sebgyógyító főzetet tartalmaz, ezek kezelésére. A barlang eléggé eldugott hely, tehát védelmet nyújt a legtöbb erdőlakó ellen. De mint tudjuk, most eszesebb vadról beszélünk. Egyezményesítettünk egy jelet. Ha látják a lényt, persze a vaklármák elkerülése végett csak ha biztosak benne, küldjenek vörös szikrákat az égre. Fontos! Csak, és csakis akkor tegyék ezt, ha biztosak a dolgukban! Nem fogjuk egy kacsa miatt kockára tenni a sikert azzal, hogy felfedjük a jelenlétünket.
- De asszonyom. Teljesen biztosat csak akkor tudunk, ha szemtől szemben látjuk.
- Igen, ez így van Mr. Malfoy. Mi ezen érthetetlen?
- A találkozás alkalmával hogyan védekezzünk? Hisz mint tudjuk, a bőre visszaveri majdnem az összes átkot. Hogy bírjuk ki, míg maguk odaérnek?
- Rendkívül egyszerű. Futnak.
- Akkor is, ha valamelyikünk megsebesül?
- Bízom benne, lesznek olyan óvatosak, hogy ezt kivédjék
- Ha mégsem?
- Meneküljenek. Mi azonnal ott termünk. Időben el tudjuk majd látni magukat. De fontos, hogy míg egyedül vannak, ne nyúljanak olyan sebhez, aminek bármi köze lehet a deterriushoz. A legtöbb gyógymód csak ront a helyzeten.
- És mi segít.
- Mondtam. Meneküljenek, várjanak, és ne tegyenek semmi ostobaságot.
- Köszönjük a hasznos tanácsokat, hölgyem!
- Ne szemtelenkedjen, Malfoy!
- Éppen illedelmes akartam lenni!
Liz könnyen hergelhető asszonynak bizonyult. Kerek arcán már megjelent pár piros folt. De ez Dracot egy cseppet sem zavarta.
- Ne táncoljon az idegeimen, Malfoy! Nem tudja, milyen felelősséggel jár a munkám, és hogy ez mennyi energiát igényel.
- Oh, dehogynem! Ne féljen, értem mire gondol. Szerintem is nagyon fárasztó lehet papírok felett ücsörögni és okosan nézni…
- AZONNAL TAKARODJANAK A SZEMEM ELŐL!! HOLNAP REGGELIG LÁTNI SEM AKAROM MAGUKAT!!
A két diák nyakat behúzva szaladt ki a teremből. Csak két folyosóval odébb mertek lassítani.
- Huh! Kényes téma nála a munka.
- Azért nem voltál vele túlságosan megértő te sem.
- Miért legyek? Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy tudom, hogy nem érdekli kin kell átlépnie a célja eléréséhez.
- Ismered?
- Inkább a fajtáját.
- Hé! Ne általánosíts!
- Jó, jó értettem!
- Mostanában egyre gyakrabban válaszolod ezt.
- Mit?
- Hogy Jó, Jó.
- Veszekedjek inkább?
- Nem, nem azért mondom. Csak furcsa, hogy ilyen hamar belenyugszol, ha nem neked adok igazat.
- Nincs kedvem vitázni. Meg amúgy is. Mostanában kicsit tele a fejem…
- Jah, értem.
- Figyelj. Mrs. Walrentől nem tanultunk sokat. Szerintem menjünk vissza a könyvtárba. Ha Madam Cvikker most is beenged a zárolt részlegbe, akkor bevackolódunk két polc közé és mesélek ezt-azt. Azt hiszem jobb, ha a tapasztalataimból hallasz konkrétan az apámról, és nem általánosításban a lényekről.
- Igazad lesz. De szerinted van esély rá, hogy visszaenged?
- Nem valószínű, hogy feltartóztat. Ha mégis majd azt mondjuk, hogy Mrs. Liz küldött vissza.
Draco nem tévedett. A könyvtáros csak intett neki, és nem is szólt hozzájuk többet. Terveikhez híven elfoglaltak két poros fotelt a hátsó pocok között. A szőke magához hívott pár lexikont és belekezdett a mesélésbe.
- Tehát idáig ott tartunk, hogy kb. 180 cm magas, gyéren szőrös, erős állkapcsa van, nyála mérgező, a torkából tüskéket lövell ki, megérzi a sérüléseket, immunis a legtöbb rontásra és a mérgét nehéz semlegesíteni.
- Egész jó a memóriád. Sokat megjegyeztél ahhoz képest, hogy csak egyszer hallottad. De pontosítsunk egy kicsit. 187 cm, a tüskéje pedig azért mérgező, mert rajta a van a nyála. A rontások közül azok hasztalanok, amiknek valamilyen módon a bőre alá kellene kerülniük. Tehát például nem tudod elkábítani átalakult formájában. Jóformán csak a levitáció és a taszító-bűbáj hat rá. A mérgéről meg… Az a dolog kulcsa, hogy a sebgyógyító főzetek 99%-ába csillagmoha is kerül, mert ez segíti a jótékony anyagok gyors szállítását. Ha a főzetben kevés a bezoár, ami ugye majdnem minden mérget semlegesít, akkor van, hogy kihagyják belőle a csillagmohát, mondván, hogyha nem súlyos, akkor nem is sürgős. De ha nagy mennyiségű bezoár-őrleményt akarnak bejuttatni, akkor biztos hogy van benne. Tulajdonképpen segít valamennyit. A méreg egy részét semlegesíti. De a csillagmoha jóvoltából a másik részét segíti a gyors továbbjutásban. Így hamar eljut a létfontosságú szervekhez. Ezrért fontos, hogy akinek a vérébe kerül a deterrius mérge, azt azonnal ellássák. Ezért majd ellenőrizzük, hogy milyen főzetet raktak a mi csomagjainkba. Bár Mrs. Walren nem tartotta fontosnak, de szerintem mindenképpen létfontosságú. Nem tudom te hogy vagy vele, de én nagyon kétlem, hogy ha bármi baj lenne, ők azonnal ott teremnének. De visszatérve az összetevőkhöz… - azzal felcsapta az egyik vaskos kötetet. – itt van pontosabban, és részletesen. Elolvasod?
Hermione elé tolta a kötetet.
- Én nem tartom létszükségletűnek hogy a „receptet” is tudjam mert az erdőben úgysem tudok ellenmérget keverni, de téged talán érdekel.
Draco nem tévedett. A lány buzgón belebújt a könyvbe. Társa adott időt neki az olvasásra, hisz a témával foglalkozó fejezet nem egy, és nem két oldalt foglalt el. Ő addig a többi könyv között keresgélt. Háromnegyed óra telhetett el néma olvasással. A csendet csak a lapok zizegése zavarta meg néha. Furcsán élesen hatott tehát a puffanás, ami Hermione földre ejtett könyvét követte.
- Végeztem. Van még amit tudnom kéne?
- Már nem sok, nyugi. Csak még egyre hadd térjek ki! Mindenhol csak úgy olvastunk róla, mint teljesen átalakult szörnyről. De az apám nem csak erre képes. Mint animágus meg tudja oldani, hogy csak félig alakuljon át. Így megőrzi még emberi tudatát, és beszédképességét, de már az állat tulajdonságaival is rendelkezik. Ez nagyon erős koncentrációt igényel, ezért nem tudja sokáig fenntartani. Ha feldühödik, vagy elfárad azonnal teljessé válik az átalakulása. Onnantól kezdve szóval már nem lehet hatni rá. Éppen ezért…
Hirtelen elaludt minden fény a teremben.
- Mi ez? – lepődött meg a fiú.
- Hol vagy?
- Itt.
- Hol itt?!
- Várj. – Draco tapogatva megkereste a lány székét, és megfogta a kezét, hogy jelezze hollétét. – Itt vagyok melletted. De mi történhetett?
- Úristen!
- Mi van?
- Mennyi az idő?
- Fogalmam sincs. Mi vagyok én? Állóóra?
- Ne humorizálj! Mennyi az idő?!
- Nyugi! Mondom, hogy nem tudom. Nyolc körül lehet… Várj csak! Ugye nem arra célzol, hogy…
- De pontosan arra. Könyvtárzárás.
- A rohadt életbe! Miért nem gondoltam erre korábban. Most várhatunk itt reggelig!
- Ugye nem?
- Miért, szerinted mi mást tehetünk?
- Mindenképpen aludnunk kellett volna ma éjjel. Ha holnap nem leszünk kipihentek nagyon nagy gond lesz.
- Csigavér. Ne veszítsd el a fejed! Lumos. Na így, mindjárt más. Gyere, üljünk vissza. Innen semmiképp sem tudunk üzenni senkinek. Folytassuk az olvasást, vagy pihenjünk. Reggelig úgysem tehetünk semmit.
- Azért ez bosszantó.
- Az. De mit tehetnénk?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
