Amilyen meglepő volt Hermione számára Draco Malfoy csókja, olyan meglepetést érzett, mikor a fiú hirtelen legördült róla, és mintha csak leprát terjesztene a szoba másik sarkába kúszott. A kis boszorkány felült, és szembe találta magát egy rémületet tükröző, szürke, rá meredő szempárral.

- Malfoy… - kezdte volna, de a fiú tiltakozóan kinyújtotta maga elé a kezét.

- Nem. Ne! Ne mondj semmit! – tápászkodott fel a földről a szőkeség. Hermione figyelmét nem kerülhette el, hogy a fiú keze remeg az idegességtől.

- Dra… - próbálkozott újra, de mielőtt megszólalhatott volna, az ifjabbik Malfoy villámgyorsasággal elhagyta a szobát.

Hermione pár pillanatig döbbenten ült a földön, majd a homlokát összeráncolva felpattant.

- Na nem! Azt már nem! Nem úszod meg ennyivel, te gyáva! – indult meg dühösen a fiú után. Az előszobán átcsörtetve sietett a konyha felé, mikor összeütközött a szüleivel. – Nem láttátok merre ment az a görény?

- Ha jól sejtem, Dracóról beszélsz? – érdeklődött az anyja.

- Pontosan – bólintott összepréselt szájjal Hermione.

- Mit csinált? – érdeklődött a nő.

- Sajnálom, de az most csak ránk tartozik… Remélem, megértitek… - nézett kérőn a szüleire a lány.

- Rendben, persze… - tette Mrs. Granger a férje karjára a kezét, aki tovább akart kérdezősködni. – De ugye, nem akarod megölni? – mosolyodott el a nő.

- Nem. De azért maradandó sérüléseket okozhatok? – mosolyodott el halványan a lány.

- Csak 8 napon belül gyógyulókat – felelte az anyja cinkos fénnyel a szemében.

- Megegyeztünk.

- A hátsó kert felé ment – tájékoztatta Mrs. Granger Draco hollétéről a lányát.

- Köszönöm – indult el a megadott cél felé Hermione.

A szabadba kilépve körbenézett, de nem látott senkit. Elindult a gyümölcsfák mentén majd a kerítéshez érve visszafordult. Sehol egy lélek. Lehet, hogy Malfoy megszökött? – tette fel magának a kérdést. Nem, olyan idióta nem lehet… Áthajolt a szomszédhoz, de semmi, és az úton sem látott még egy kóbormacskát sem. Már éppen vissza akart menni a házba, hogy szóljon a szüleinek, mikor egy falevél a vállára hullott. Először csak reflexszerűen lesöpörte a kóbor utazót, majd a felfedezés öröme suhant végig az arcán. Dudorászva a fa törzsének támaszkodott, és a tájat szemlélve felsóhajtott. Kezeivel beletúrt a hajába, egy hatalmasat nyújtózkodott, majd hirtelen elkapta az egyik vastagabb ágról kissé lelógó lábat, és rántott rajta egyet.

A hatalmas ordítást és puffanást követően Hermione a könnyeit törölgetve kacagott.

- Te nem vagy normális! – kiabálta a földön fekvő szőkeség. – A nyakamat is kitörhettem volna!

- Ó, ugyan már! – legyintett nevetve a kis boszorkány. – Különben is, mit nyafogsz! Ha jól tudom, meg akarsz halni, vagy nem?

- Menj a fenébe! – pattant fel sértődötten Draco, és támadóját magára hagyva elindult a kerítés felé.

- Ez születésed óta szokásod? – lépett mellé Hermione, és rákönyökölt a kerítés vízszintes lécére.

- Micsoda? – mordult fel a fiú.

- Elmenekülni a gondok elől…

- Ha az a gond egy tudálékos, kócos lány, aki pizsamában rohangál utánam az udvarra, akkor igen. Csak kár, hogy messzebbre nem futhatok – húzódtak gúnyos-keserű mosolyra az ívelt ajkak.

- Hát, az előbb még nem igazán menekültél előlem… - motyogta maga elé Hermione, miközben kihalászott a szőke tincsekből egy falevelet. – Miért…? – akarta feltenni a kérdést, de Draco félbeszakította.

- Arra vagy kíváncsi, miért csókoltalak meg? – pillantott a kis boszorkányra a szőkeség. – Mert már nem bírtam tovább a szövegelésedet, és nem volt jobb ötletem arra, hogyan fogjam be a szádat – vigyorodott el.

- Egy dög vagy Malfoy! – kacagott fel a lány, és belebokszol a fiú vállába.

- Én is kérdezhetek valamit? – kezdte a szőkeség, majd mikor egy bólintást kapott válaszul, hátrált egy pár lépést. – Alapból szadista vagy, vagy csak engem szeretsz ütlegelni?

- Teeee! Állj meg, te gyáva nyúl! Nyuszi vagy Malfoy! – futott nevetve a menekülő srác után Hermione. – Ha elkaplak, akkor…

- Megversz? – bújt el az egyik fa törzse mögé Draco.

- Tudok én annál jobbat is… - felelte titokzatosan a lány, miközben csábító pillantásokat vetett áldozatára.

- Jobbat? – nyelt egyet a fiú a képzeletében felvillanó képek hatására.

- Aha… Sokkal jobbat – harapta be a kis boszorkány az alsó ajkát, majd hátat fordított a fiúnak, és elindult a ház mentén a kert elülső része felé. Draco egy pillanatig csak nézte a helyet, ahol a lány eltűnt a szemei elől, majd megrázta magát, és futva indult meg a griffendéles után.

- Hé, várj már meg! Miféle jobb dologról beszélsz? – torpant meg a szőkeség a lány előtt, aki a veranda egyik gerendájának dőlve várta be.

- Szerinted? – pislogott fel rá ártatlan arcot vágva Hermione.

- Nem tudom… - motyogta a fiú, miközben úgy érezte a lány valamiféle bűbájt bocsátott rá, ami miatt képtelen elszakítani pillantását a mogyoróbarna tekintettől.

- Esetleg… Folytathatnánk azt, amit odafent elkezdtünk… - lépett közelebb karjait a háta mögött összefonva a kis boszorkány.

- Hülyéskedsz, igaz? – vonta össze a szemöldökét a szőkeség, de mikor Hermione ujjai végigsimítottak a nyakán, összerezzent.

- Úgy véled? – hajolt közelebb a lány annyira, hogy Draco az arcán érezte forró leheletét. – Akkor… - kezdte, majd hátrébb lépett. -, igazad van! – vigyorodott el, és még mielőtt a fiú felébredhetett volna kábulatából, a háta mögül előhúzta a slagot, és egy mozdulattal megnyitva azt, áldozatára irányította.

- Hogy az a…! Hagyd abba! Nem hallod? – Draco kezeit az arca elé téve próbálta védeni magát, de hiába. Pár másodperc múlva csurom vizesen és dühös arccal meredt Hermionéra. – Ez meg mire volt jó? – csattant fel.

- Úgy láttam, szükséged van arra, hogy egy kicsit lehűtselek! – nézett végig elégedetten a fiún a griffendéles. – Úgy nézel ki, mint egy ázott ürge.

- Ezt még visszakapod, remélem, tudod – lépett közelebb fenyegetően a szőkeség a lányhoz.

- Remélem is – bólintott elégedetten Hermione.

- Tessék? – nézett rá döbbenten Draco.

- Te piszkálsz engem, én visszapiszkállak téged, aztán te megint visszaadod és a többi, és a többi… - magyarázta. – Most már van miért élned. Ha mégis a Gyorshalál eszenciát választanád, azt úgy veszem, hogy gyáva vagy, és megfutamodsz előlem – nézett a szürke szemekbe a boszorkány.

- Egy Malfoy sosem gyáva! – jelentette ki a fiú, majd elindult a bejárat felé. – Vigyázz Granger, mert a bosszúm utolér – vigyorgott vissza a küszöbről a lányra.

- Alig várom – kúszott fel egy elégedett mosoly Hermione ajkaira.