1. fejezet

Emlékszem, minden hatodik elején kezdődött. Hevesen gyűlöltem Harry Pottert. Szívem, lelkem üvöltött azért, hogy megbosszuljam születését is. Egész évben figyeltem, törtem a fejem a megoldáson – Hogyan tegyem tönkre? – kérdeztem magamtól. Ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen szerepem lesz Harry életében.
Hatodik utáni nyáron aztán a változás szele tornádóként sodort el engem is. Kiszakadtam családomból – saját elhatározás alapján. Apám megölte anyámat – nem volt maradásom. Anyám – aki egyedüliként szeretett – jelentős aranyhalmot örökített rám. Megélhetésem biztosítva volt.
Muglik közé rejtőztem apám elől. Két és fél hónap alatt rájöttem, hogy nincs semmi gyűlölnivaló a varázstalan emberekben. Világ- és életszemléletem sokat változott, fejlődött.
Végül én is végzős lettem a Roxfortban. Nyáron kisded bosszúmról is elfeledkeztem, nem érdekelt tovább. Megváltoztam.
A vonaton találkoztam – abban az évben – először Harryvel. Egyedül ült a kupéban, zenét hallgatott. Nem értettem miért nincsenek vele a barátai. Hirtelen elhatározással nyitottam ki a kupé ajtaját, nekem már úgyis mindegy alapon. Most figyeltem meg jobban. Tetőtől-talpig feketébe öltözve ült ott, bakancsát a vele szemközti ülésen pihentette. Sokat változott ő is.
- Helló Potter! – köszöntem minden gúny nélkül – Hogyhogy egyedül?
Hitetlenkedve vette ki a kis bogyókat a füléből.
- Helló Malfoy! A barátaim úgy döntöttek, hogy az új, sátánista típusú Harry Potter nem felel meg az elvárásaiknak, ezért most Mocskos Rocker-Potter az új nevem számukra. De nem baj. Talán így majd nem a hőst látják majd bennem. És te? Hogyhogy normális vagy velem?
- Sok dolog történt velem – válaszoltam.
- Halálfalóvá avattak netán, és most az a feladatod, hogy engem kiszolgáltass Voldemortnak? Ha igen, akkor szívesen csatlakoznék.
- Soha nem volt célom, hogy ahhoz az undorító bagázshoz tartozzak, és ha van egy kis eszed, akkor te sem fogsz ez után vágyakozni.
- Draco Malfoy mint fehér mágus? – röhögött ki Potter.
- Sokkal inkább fekete, de nem Voldemort talpnyalójaként, hanem mint konkurens szeretnék történelmet írni.
- Nocsak, nocsak – döbbent meg Harry, aki már egyáltalán nem hasonlított fiatalabb önmagára: haját megnövesztette – már a lapockáját verdeste -, feketére festette; szemüvegét elhagyta. Ruhája fekete volt: fekete ing, elején wore, hátulján bitch felirattal. Fekete bőrnadrágját a még feketébb acélbetétesébe húzta. Nyakán nyakörv, aminek kis karikájából fordított kereszt lógott. Volt még a nyakában egy pentagramm ezüstláncon. Összességében jól nézett ki a pasi.
- Baszod Potter, kibaszott jól nézel ki!
- Inkább Marilyn, ha kérhetem.
- Mint Manson? – értetlenkedtem.
- Ismered? – döbbent meg.
- Sőt, szeretem! – nevettem el magam, majd elmeséltem, hogy hogyan ismerkedtem meg a mugli előadókkal, a rockzenével, a különböző stílusirányzatokkal.
Jelen pillanatban még én is normálisan, mi több: arisztokratikusan néztem ki: nem voltam feltűnő, bár akkor változtam nagyot. Addig is szerettem a feketét, de Harry mellett még inkább ez a szín vette át az irányítást életemben. Elfeketedtem, nem csak külsőleg, belsőleg is. Azokban az időkben nem a muglikon és sárvérűeken akartam bosszút állni, hanem azokon az embereken, akik valaha is megbántottak. Apámra halál várt az én kezem által. Harry a nevelőszüleit akarta megölni (amit a későbbiekben meg is tett). Elkezdtünk tervezgetni, átbeszéltük először az én pocsék gyerekkoromat (de azt végül megtudtam, hogy engem legalább valaki szeretett). Elmeséltem, hogy apám már hét éves koromtól Cruciozott, ha nem úgy viselkedtem, ahogy ő azt elképzelte. Elmeséltem, hogy kisgyerekkoromtól halálfalónak neveltek. Azt is elmeséltem, hogy minden karácsonyra valami fekete mágiás cuccot kaptam, soha egy játékot, vagy csokit. Viszonylagos szabadságom a Roxfortban kezdődött, de itt is inkább voltak mérvadóak apám tanai, főleg az első két évben. Lenéztem mindenkit, aki nem azonos szinten volt velem. Harmadikban aztán lázadni kezdtem, főleg az iskola falain belül. Eddig meséltem, amikor Harry félbeszakított.
Ő is mesélt. Elmesélte, hogy tizenegy éves koráig egy gardrób szolgált gyerekszobájául, hogy gyakran napokig nem kapott enni, ha valami furcsa dolgot csinált. Elmesélte, hogy mielőtt megkapta a levelet Dumbledore-tól, kiszabadított az állatkertben egy kígyót. Mesélte, hogy unokabátyja rengeteget zaklatta – nemcsak megverte, de megerőszakolta, bántotta ahol érte. Ezzel együtt nem a lányokat szereti. Ennél a mondatánál elakadt a lélegzetem: van remény! Rögtön megjegyezte:
- Gondolom, most undorodsz tőlem.
Döbbent csend, majd felháborodva kiáltottam fel:
- Lenne rá okom, hogy undorodjak tőled?
- Hát… Meleg vagyok. Ez eddig mindig zavart mindenkit.
- Sorstársadat nem zavarja…
- A mimet?
- Sorstársad.
- Miért? Te is…?
- Én is.
- Hú. Hát erre nem számítottam. Minden másra igen, de erre nem. Mármint. Draco Malfoy, minden lány vágyálma meleg.
- Tudok még meglepetéseket okozni.
- Tudod, nekem már az is meglepetés, hogy mi normálisan, mi több! Barátságosan diskurálunk itt, miközben együnknek sincs itt egyetlen úgynevezett barátja.
- Nekünk nincsenek már barátaink. Vagy megelégszünk egymással, vagy magunk maradunk.
- Barátok?
- Barátok.

Azzal kezet fogtunk. Még csak nem is sejtettük, hogy mi lesz a vége. Mielőtt leszálltunk a vonatról, Harry mondta, hogy neki vacsora előtt beszélnie kell az igazgatóval, majd csak utána találkozunk. Nem is gondoltam, hogy minek leszek a szemtanúja.
Bent álltunk már a Nagyteremben a beosztásra várva, mikor bejött az igazgató, oldalán Harryvel. Nem értettem semmit, és döbbenetem csak nőttön-nőtt, amikor láttam, ahogy Harry beáll az elsősök közé. Dumbledore szólásra emelkedett, mire a teremben egyszerre csend lett.
- Amint látjátok, az idei elsősök közé egy régi ismerősötök is beállt. Harry azt kérte tőlem, hogy osszuk be újból, mert már nem biztos abban, hogy a Griffendélben van a helye.
Szavait halk moraj kísérte, én pedig csak pislogtam – hogy lehet ez?
- Akkor először is Harry, kérlek, hogy gyere a süveghez.
Amint Harry a fejébe húzta a süveget, az halkan beszélni kezdett:
- Hmm, ifjú Potter. Már nem vagy biztos benne, hogy jó hely neked a Griffendél? – cincogta az ősöreg süveg – Nem szoktam ilyet csinálni remélem, tudod?
Nem hallatszott semmi nesz, úgy tűnt a továbbiakat ketten beszélik meg. Végül a süveg meghozta döntését:
- Akkor legyen a MARDEKÁR!
Harry gúnyos mosollyal nyugtázta a Teszlek Süveg döntését. Addig észre sem vettem, hogy milyen rémisztően jól áll neki ez a fajtája a mosolynak. Nyugodtan lehuppant mellém, majd vigyorogva nézte végig, ahogy a süveg megint valami idióta összefogásról kornyikál, majd mikor az elsősök mentek a süveghez, majd lefordult a székéről a röhögéstől.
- Nézd, milyen kis nyomi!
Ennél a résznél én is felvihogtam. Nem tehettem róla, de szórakoztatott ez az új és végtelenül gonosz Harry Potter. És még jól is néz ki. Reméltem, hogy egy szobában fogunk aludni. Mondjuk nem lesz nehéz a többieket kitúrni, de… Végre volt egy barátom, akivel együtt hülyülhetünk, meg a sok idióta picsát oltogathatjuk. És ki tudja? Talán kicsit több is lesz ez, mint barátság.